Fiana az ágyában ült, szeme vakon bámult a szemközti falra. Kezei szorosan tartották az elkopott hegyű grafit ceruzát, mely fürgén rótta kusza vonalait az alatta gyűrődő ócska papírlapra. Nem érzékelte a homályban éppen kirajzolódó bútorok körvonalát. Azt sem, hogy valaki erőteljesen rázogatja, vállánál fogva és azt sem, hogy az illető közben halkan, szinte kétségbeesetten szólítgatja.

Fiana feje majdnem felrobbant. Az a sok információ, az a sok kép... Túl sok volt.

Aztán lassan, mint ahogy a nap lenyugszik, a fájdalom elmúlt, keze lelassult. A múltjából feltörekvő jelenetek - igen, Fiana teljes mértékben biztos volt benne, hogy onnan származnak- pedig valószínűleg rájöttek, hogy a lány agya úgysem tudja befogadni őket, teljes egészükben.

Hátradőlt az ágyában, érezte ahogy besüppedt a matracába.

- Fiana?- suttogta valaki halkan, érdeklődően.

Fianának még szavakat formálni sem volt ereje, így válaszul csak morgott valamit.

- Jól vagy? - kérdezte... Talán Hermione.

- Ööö... - nyöszörgött Fiana. Kinyitotta, az eddig csukva tartott szemét, és próbálta befogadni a környezetét. Ám ágyába még mindig csak a múlt pörgött. Azért bebizonyosodott, hogy a suttogó Hermione.

- Kérsz egy kis vizet? - kérdezte. Fiana válaszul csak bólintott.

Hermione elment, de pár perc után már vissza is tért,  egy pohár vízzel.

Fiana nehézségek árán, de feltornázta magát, és a pohárért nyúlt. Miután belekortyolt várakozva nézett Hermionéra aki értve a célzást, belekezdett:

- Hajnali öt körül arra keltem fel, hogy beszélsz. Aztán megláttam ezt a sok rajzot. - mutatott körbe. Fiana követte a mozdulatot, és megrökönyödve látta, hogy legalább húsz, telefirkált lap található körülötte.
- Tudtam, hogy ez egy MH pillanat. Vagyis inkább óra... Úgy gondoltam úgy sem tudnálak megzavarni, és már épp készültem visszaaludni amikor valami olyasmit mondtál, hogy : itt van velem.- Fiana ezt meglepődve hallgatta.- Úgy gondoltam jobb lesz ha fent maradok és figyelek, hátha mondasz valamit amiből megtudjuk ki re gondoltál... De nem mondtál semmit. Aztán meg felkeltél. Már kezdtem aggódni. Már arra is gondoltam, hogy megyek Dumbledore-hoz.

Fiana lassan bólintott. Közben kiitta a maradék vízét.

- Hány óra van? - kérdezte végül, megtörve a kimondatlan gondolatoktól hangos csendet.

- Hét óra körül - adta a választ Hermione, egy ásítás kíséretében.

- Sajnálom, hogy miattam nem tudtál aludni.

- Semmiség- legyintett- te sem aludhattál valami sokat.

Valóban, Fiana szemhéllyai ólom súlyúak voltak.

A lánynak az jutott eszébe, hogy valószínűleg nem a legegészségesebb augusztus elejétől össz-vissz három órát pihennie, naponta. Komolyan azon kezdett gondolkodott, hogy lemegy a gyengélkedőre és kér némi altatót a javasasszonytól.

A tizenharmadik születésnapjától kezdve ugyanis, az emlékképek egyre sűrűbben rohamozzák meg.

Azon a napon, Marcussal meglátogatták Párizs varázsrészét. Az a hely csak egy kicsit volt másabb, mint egy mugli tündérmese. Aztán amikor a hagyományok szerint, Fiana elfújta a szülinapi gyertyát, hirtelen hatalmas hiányérzet és ürességet kerítette hatalmába. Mint amikor az ember tudja hogy elhagyott vagy rosszul csinált valamit, de csak később jön rá hogy mit. Ám Fiana még mindig nem jött rá hogy mi az. Mikor a nyáron ezt megosztotta Hermioneval, az nem tudott mit mondani. Mi lenne ha most is megkérdezné?

- Fogalmam sincs mi az ami ennyire hiányzik neked.- mondta a lány, mintha csak érezné mi forog barátnője fejében. Bár úgy tűnt mintha csak hangosan gondolkodna. - Mit éreztél abban a pillanatban amikor elfújtad azokat a gyertyákat?

- Magányt...

- De nem voltál egyedül. - jelentette ki Hermione töprengve.

- Mármint hogy nem egyedül  kéne ünnepelnem... Hogy abban a percben mást kellene csinálnom... - folytatta a magyarázatot, figyelmen kívül hagyva Hermione Sherlockhoz illő megalapítását.

- Talán a testvéred az oka, ha egyáltalán van. Ilyen erős kapcsolatot... - hagyta lógva a mondatot, Sherlock.

-Talán le kellene mennünk reggelizni.- hallgatott Fiana a korgó gyomrára.

- Igen. Szerintem is. - helyeselt Hermione.

Össze szedték, és az asztalra tették a rajzokat, majd felvették taláraikat, és leballagtak a lányok lépcsőjén.

Fiana otthonosnak ítélte a griffendél tornyot. A falakat szinte teljesen elfedték a griffendél zászlói, és a falikárpitok, melyek valami hőstettet ábrázoltak. A kandalló előtt, és szerte a helyiségben kényelmesnek ígérkező, vörös fotelek és kanapék. Asztalok, székek több helyen is.

Fiana az utolsó fokokról megpillantotta Harry-t és Ront a kijárat felé igyekezni. Feltehetően Hermione is észrevette őket, mert elindult feléjük.

- Harry, Ron! Várjatok már meg!- kiáltott utánuk Hermione, mikor kiakartak mászni a portrélyukon. A fiúk megfordultak, kérdőn körbe tekintettek, majd mikor meglátták a lányokat, megálltak.
Mikor azok oda értek elindultak, s együtt meneteltek lefelé, hogy megtölthessék kiürült gyomrukat.

Amint beléptek a nagyterembe, Draco Malfoyon akadt meg a szemük. A fiú egy csapat mardekáros gyűrűjében állt, és a derültségből ítélve valami roppant szórakoztató dolgot mesélt nekik. Mikor Fiánáék elhaladtak mellette, épp látványosan ájulást tettetett. Hallgatósága dörgő kacajjal jutalmazta a paródiát.

Fiana nem tudta, elhinni. Képtelen volt felfogni, hogy azalatt a négy év alatt, amíg ő távol volt, hogy sikerült ennyire elrontani ezt a fiút. Magában szitkozódva, sietős léptekkel folytatta útját a griffendél asztalához, de még így is hallotta ahogy egy rókaképű mardekáros lány, odakiáltja Harrynek:

- Hé, Potter! Potter! Jönnek a dementorok! Húúúúúú!

A griffendél asztalhoz érve lezuttyant a George Weasley-el szemben. Nem sokkal később Harry leült a Wesley bal oldalára.

- Tessék a harmadikos órarendetek - szólt George, és Harry elé tolta a pergamenlapokat. - Neked meg mi bajod, Harry?

Ron leült George jobb oldalán, és sötét pillantást küldött a mardekárosok felé.

- Malfoy - felelte a testvérének Harry helyett.

George épp akkor nézett Malfoyra, mikor az megint ájulást mímelt.

- Kis tetű - szólt megvetően, amit Fiana máskor nem hagyott volna szó nélkül, de most igazat adott neki - Amikor a dementorok a mi fülkénk felé jartak, nem volt ilyen nagy a szája. Úgy mentekült be hozzánk, mint akit kergetnek, igaz, Fred?

- Majdnem összepisilte magát - morogta undorodva Fred.

- Én se ugráltam épp az örömtől - folytatta George. - Iszonyú alakok azok a dementorok...

- Valahogy megfagy tőlük az ember - csóválta a fejét Fred.

- De ti nem ájultatok el - jegyezte meg halkan Harry.

- Tudod Harry - csatlakozott a beszélgetésbe Fiana. - A dementorok kiszívják az emberekből a jókedvet, és a rossz dolgokra emlékeztetik őket. Neked pedig Harry, rengeteg rossz emléked van. Szerintem ezért vagy rájuk ennyire érzékeny. - mondta miközben elkezdte megvajazni az időközben tányérjára került pirítósokat.

- Végülis van benne valami. - szólt a témához Hermione, s elvette a saját órarendjét, az asztal közepéről.

- Minden esetre Malfoy akkor is idegesítő.- mondta George.

- Majd meglátjuk, hogy a kviddicsmeccs után is lesz-e kedve Malfoynak nevetni. - jegyezte meg Fred.- Mi nyitjuk a szezont, és ellenük játszunk.

Harry láthatóan felderülve szedte ki magának reggeliét. Hermione közben az órarendjét böngészte.

- Juj, de jó! - lelkendezett - Már ma lesznek óráink az új tantárgyakból!

Ron belepillantott a lány órarendjébe, és a fejét csóválta.

- Itt valami nem stimmel, Hermione. Vagy tíz órára akarnak elküldeni téged naponta. Ez képtelenség.

- Ne aggódj, megbeszéltem McGalagonnyal.

- De hát nézd meg - nevetett Ron - Mondjuk , ma délelőtt: kilenc óra jóslástan. És alatta: kilenc óra, mugliismeret. Aztán... - Ron közelebb hajolt a pergamenlaphoz, és hitetlenkedve meredt rá. - Idenézz! Alatta: aritometodika, kilenc óra. Hermione tudom, hogy szorgalmas vagy, de az még neked is sok. Hogy akarsz egyszerre három órán lenni?

Egyszerre három óra? Érdekes...

- Ne butáskodj, Ron - bosszankodott Hermione. - Persze , hogy nem leszek egyszerre három órán.

- Hát akkor?

- Kérem a lekvárt - váltott témát Hermione.

- De hát..

- Miért zavar annyira, hogy egy kicsit zsúfolt az órarendem? - csattant fel Hermione. - Mondom, hogy megbeszéltem McGalagony professzorral.

Ekkor egy két méter magas, sötét hajú és szakállú alak lépett a nagyterembe. Hosszú bőr kabátot viselt, és egy döglött görgényt lóbált a kezében.

- Na, gyerekek? - forgult csillogó szemmel feléjük. - Veletek lesz az első órám! Rögtön ebéd után! Ötkor keltem, hogy legyen időm mindent előkészíteni. Csak el ne szúrjam... Tanár vagyok! Hát nem hihetetlen?

Az alak lelkes vigyort eresztett meg a gyerekek felé, s a görgényt lóbálva a tanári asztalhoz lépett.

- Ez ki volt? - kérdezte Fiana.

- Hagrid, a vadőr. - válaszolt Ron. - Kíváncsi vagyok, miféle előkészületekről beszélt.

A nagyterem lassan kiürült, jelezve, a többieknek, hogy ideje elinduniuk az első órára. Ron az órarendjére pillantott.

- Jó lessz ha sietünk. A jóslástanterem fent van az Északi Toronyban. Legalább tíz perc, amíg odaérünk...

Harry, Hermione és Ron kapkodva befejezte a reggelit, elköszöntek Fredtől, George-tól és Fianátol majd elindultak órára.

- Te nem mész?- kérdezte Fred mikor Fiana nem mutatta jelét, hogy készülne valahova.

- Nem - felelte a lány. - A harmadéveseknek most csak mugliismerete, jóslástana és aritometodikája van, engem pedig egyik tárgy sem érdekel.

- Hogyhogy?- kérdezte George.

- Sok időt töltöttem muglik közt, így ismerem minden szokásukat, tehát nem igazán szükséges a mugliismeret. A jóslástan nem nagyon foglalkoztat. A számmisztika meg meghaladja a felfogóképességem. Szóval nincs órám.- magyarázta szégyenkezve.- És ti?

- Nekünk sincs óránk. - adták a választ egyszerre.

Míg Fiana evett az ikrek jobbnál jobb történetekkel szórakoztatták. Nevetése visszhangot vert a kiürült terem falai között. Mikor végzett hármasban léptek ki a nagyterem ajtán, s vették útjukat a házuk klubhelyiségébe. Fiana igyekezett megjegyezni az útvonalat. Az egyik folyosón megpillantott egy ajtót, és erről eszébe jutott, hogy meg kéne néznie valamit.

- Megmutatnátok hol a könyvtár? - kérdezte bár nem volt benne biztos, hogy az ikrek ismerik e egyáltalán a szó jelentését.

A fiúk egymásra néztek, olyan arcot vágtak mintha nagyon gondolkoztak volna valamin, majd megszólaltak.

- Legyen- bólintottak. - De nem garantáltan, hogy jó helyre megyünk - tette hozzá George.

- Már az csodálatos, nagyjából tudjátok merre van - nevetett fel Fiana.

- Szerintünk is - vigyorogtak most már mind a hárman, s a helység felé  vették útjukat.

Fiana csodás helynek ítélte a  könyvtár. Elkápráztatta a tény, hogy ennyi tudás képes egy helyen lenni. Amikor végignézett a könyvektől roskadozó polcokon, az asztalokon, székeken és kipillantott az ablakon ahonnan csodaszép kilátás nyílt a kastélyt körülölelő tájra...kedve lett volna egész nap eme csöndes királyság falai közt mászkálni. Elmerülni a gondolataiban tudva hogy nem zavarja meg senki.

Tekintve, hogy tanítás volt, csak pár felsőbb éves lézengett ott, Fiana ezért meg is kapta rosszalló pillantását a könyvtárosnőtől, Madam Cvikkertől. Végigsétált a polcok között, néha mentében ujjait hozzáérintette a könyvek gerincéhez. Örült, hogy Fred és George már akkor másféle vették útjukat mikor befordultak a folyosóra, mondván fogadalmat tettek arra,hogy tovább nem mennek. Ha meglátnák mien áhítattal néz körbe, biztosan aggatnak rá valami tréfás nevet, mint például Könyvkatica.

Épp betért volna egy ujjabb könyvfolyosóra mikoris meglökte az egyik polcot aminek a legtetejéről egy szép, bőrkötésű könyv esett egyenesen a lábai elé. Fiana  felvette, és az egyik asztalhoz indult vele. A könyvecske elején ott díszelgett egy hatalmas liliom, melyet rengeteg kisebb azonosítatlan virág és levél fogott közre. A rajz gyönyörű volt. Miután részletesen áttanulmányozta minden centiméterét, kinyitotta.
Az első oldal közepén szép gyöngybetűkkel ott ált : Naplóm
Bár Fiana tudta nem illik de találomra kinyitotta az egyik oldalon.

Megőrülök tőle! Hogy nem tudja felfogni, hogy egy ilyen arogáns, beképzelt, egoista majomra egy percet sem áldoznák az időmből.

Valaki nagyon utálhatja az illetőt.

Fiana végiglapozta az egész naplót, hogy kiderítse vajon kiről szól, és ki írhatta eme cseppet sem ékesítő szavakat, de mikor épp rábukkant volna valaki a közvetlen közelében elejtett egy nagy halom könyvet. A csattanó hang különösen hangosnak tetszett a könyvtár mély csöndjében.

Fiana odament a csinos arcú illetőhöz, lehajolt és és segített összeszedni azt a sok kötetnyi tudást. A fiú hálásan nézett rá szürke szemével, majd tovább végezte kötelességét, de egy pillanat múlva tekintete ismét a lányra szegeződött.

- Ismerlek valahonnan? - kérdezte suttogva, fekete haját meglibbentette a gyors mozdulat.

- Nem hiszem. - rázta meg a fejét Fiana

Tovább fojtották a pakolást és amikor végeztek mindketten felegyenesedettek.

- Fiana Twain - válaszolta meg a ki nem mondott kérdést a lány.

- Á, tudtam, hogy láttalak már valahol. - csillantotta felismerés a fiú szemében. - Egyszer még régen a Minisztériumban. Egyébként Cedric Diggory. Apám a Varázslény Felügyeleti Főosztályon dolgozik, Amos Diggory.

- Ó, igen tényleg. Bocsánat. - szabatkozott Fiana.

- Nem lényeg'. - legyintett Cedric.

Ekkor megszólalt az óra véget jelző csengő. Miután elköszönt Cedrictől, és magához vette a rejtélyes naplót, Fiana elindult a élete első átváltoztatástan-órájára, McGalagony professzorral.

Bolyongott egy darabig a kastélyban, de végül sikeresen megtalálta a termet mely előtt már ott várakoztak a harmadikos griffendélesek. Ám három barátja csak nem sokkal az óra kezdete előtt jelent meg, így egy szót sem tudott velük váltani.

Mig Fiana az első sorban foglalt helyet addig barátai jóval hátrább. A szeme sarkából látta, hogy sokan Harry felé pillnatgatnak - mintha azt várnak, hogy holtan essen össze. Tudta nem a legjobb témáról fogja őket megkérdezni az ebéd közben. Ennek ellenére figyelmesen hallgatta a tanárnő magyarázatát az animágusokról, akik olyan emberek akik állatalakot képesek ölteni. De csak magában tapsolt mikor McGalagony az osztály szeme láttára változott át szemüvegmintás pofaszőrű macskává.

- Ejnye már, mi ütött belétek?- nézett körül homlokráncolva a professzor, miután halk pukkanással visszaváltozott emberré.- Nem mintha számítana, de ez az első eset, hogy egy osztály nem tapsolja meg az átváltozásomat.

Most egyszerre mindenki, még Fiana is  Harryre nézett, és várta a magyarázatot, de nem szólalt meg senki. Azután Hermione felemelte a kezét.

- Tanárnő, most volt az első jóslástanóránk. Teafüvet olvastunk, és ...

- Áh már értem. - McGalagony megcsóválta a fejét. - Nem is kell tovább mesélnie, Granger kisasszony. Halljuk, az idén melyikük fog meghalni?

- Én - szólt végül Harry.

Fiana érezte az agya egyik eldugott pontján, hogy az a kis félelem generátor beindult. Csak tudta volna mitől fél mert jó lehet Harry a barátja, de...

- Értem - szólt végül McGalagony, és szigorúan nézett Harryre. - Tudnia kell, Potter, hogy mióta Sybill Trelawney az iskolában tanít, minden évben megjósolta egy diák halálát. Eddig egyikük sem halt meg. A tanárnő előszeretettel lát halálos ómeneket, mikor megismerkedik egy új osztállyal. Elvből nem szoktam kritizálni a kollégáimat, de...- McGalagony és elhallgatott, orrcimpái jól láthatóan elfehéredtek. Mikor kissé, lehiggadt, folytatta: - A jóslástan a mágia egyik legmegbízhatatlanabb ága. Elárulhatom, hogy a magam részéről cseppet sem kedvelem. Igazi Látóval nagyon ritkán találkozik az ember, és Trelawney professzor...

Ismét elharapta a mondatot, majd szenvtelenül folytatta:

- Potter, maga minden jel szerint kitűnő egészségnek örvend, úgyhogy ha nem haragszik, nem mentem fel a mai házi feladat alól. Megígérhetem, hogy amennyiben elhalálozik, nem kell beadnia.

Hermione felnevetett, s ahogy Harry úgy Fiana is megkönnyebbült egy kicsit. Ezzel azonban nem mindenki volt így. Ron még mindig aggódva pislogott a fiúra.

Az átváltoztatástan-óra után ebédszünet következett. A Fianáék a többiekkel együtt lementek a nagyterembe.

- Fel a fejjel, Ron! - szólt Hermione, S fiú elé tolt egy tál ragut. - Hallottad, mit mondott McGalagony.

Ron szedett magának a tálból, és kezébe vette a villáját, de nem kezdett el enni.

- Harry - szólalt meg halkan - ugye, nem láttál mostanában egy nagy fekete kutyát?

- De igen - felelte Harry- Láttam egyet azon az éjszakán, amikor megszöktem Dursleyéktól.

Ron kezéből kiesett a villa.

- Biztos csak egy kóbor kutya volt - vonta meg a vállát Hermione.

Ron úgy nézett a lányra, mintha az megtébolyodott volna.

- Hermione, ha Harry látta  a Zordót az nagyon rossz jel...

- Ugyan már Ron. Attól, hogy abban a csészében volt egy kutya alku teafű paca az nem azt jelenti, hogy az a Zordó. Az is lehet, hogy Harrynek a jövőben lessz egy  kutyája. Vagy animágus lessz és egy fekete kutya lessz az állatalakja. De a jóslástan nagyony ködös. Ha Harry csak egyetlen helyezetet is  máshogy reagál le már más lessz a jövője. Vagy ha most mindent ugyanúgy csinál ahogy az reflexből jön, akkor is megváltozhat a jövője, mert a jövő útjai kifurkészhetetlenek.- magyarázta Fiana de úgy érezte önmagát akarja meggyőzni.

- Te nem is voltál ott.- heveskedett Ron - És a Zordó a csésze alján nem volt ködös!

- Te valahogy mégis bírnának nézted. - szólt közbe Hermione.

- Trelawney professzor azt mondta, hogy nincs rendes aurád! Bosszant teged, hogy van egy tantárgy, amiben nem te vagy a legjobb!

Látszott ezzel érzékeny pontra tapintott. Hermione szemei szikrákat szórtak.

- Ha elvárják tőlem, hogy úgy tegyek, mintha halálos ómeneket látnék egy kupac teafűben, akkor nem sokáig fogok jóslástanra járni! Az egész hókuszpókusz egy nagy nulla volt a számmisztikaórámhoz képest!

Azzal Hermione felkapta a táskáját, és mérgesek elvonult.
Ron szemöldökét ráncolva nézett utána.

- Miket hord itt össze? - csóválta a fejét.- Hisz még nem is volt számmisztikája.

Vagy mégis?

  <>▪<><><><>▪<><><><>▪<>
2556 szó

Sorry

Igen tudom szörnyű vagyok.
Gyorsaságom csak egy lajháréval mérhető össze egyenlően.

Mindenki ismeri azt az érzést mikor kimegy a táblához felelni és eltudná mondani az anyagot de egy hang se jön ki a torkán,  csak néz a tanárra és vigyorog?
Na pont ilyen volt velem is.
Amikor volt időm és kedvem leültem írni és csak néztem.
De azért összehoztam.

Világbéke
⚜Willow⚜