*2 év múlva*

Hunterrel elhatároztuk hogy kimegyünk ebből az erdőből. Kerüljön bármibe mi ma elhagyjuk ezt a rémálmot.
Összeszedtük a cuccainkat majd nekivágtunk a végtelennek tűnő erdőnek. Már hajnalban elindultunk, hogy minél több időnk legyen kitalálni.

*7 óra múlva*

Éppen a kilátást nézzük egy magas szikla tetejéről.

-Mad!! Nagyon fáj a lábam- hisztizett Hunter mire én csak megforgattam a szemem.

-Nekem is. - mondtam majd újból elindultam balra.

-Nem tudnánk egy kicsit megállni?- nézett szemeimbe majd rögtön el is kapta tekintetét onann amikor megmozdult az egyik fatörzs. Valljuk be a fatörzset nem lehet csak úgy megmozdítani.

Hunter mögém bújt én pedig figyeltem hogy mikor jön a szörny. Elő is jött a nyolcas. Ő sokkal nagyobb (nyilván) mint az ötös. Veszélyesebb is mivel képes megmérgezni.
Hunter idő közben bebújt egy fa mögé és onann követte az eseményeket.

-Szörny: 0 Madison: 4618- újjongott magabiztosan.

-Megleszel verve! Szétverjük a seggedet!- ordította a fiú.

Hm.. És mi lenne akkor ha én most eljátszanám hogy nem megy?

Kezeimet felemeltem és úgy tettem mintha koncentráltam volna. Miután semmi sem történt leraktam őket és aggodó arckifejezéssel Huntra néztem. Körübelül ő is hasonló arcmimikával díjazta az előbbi cselekedetem.

-Gyere ide Hunt!- tártam szét karom mire ő hozzám rohant. Közben a szörny is elkezdett felénk rohanni.

Elővettem íjjamat és a nyíl végére kötöttem az egyik végét az erős kötélnek. A másikat Hunter derekára. A kötél segítségével közelebb húztam magamhoz Huntert majd a fülébe suttogtam.

-Ne sikíts!- mondtam majd kilőttem a nyilat a szemben lévő hegy oldalára Miles pedig vele együtt repült.  Nevetve figyeltem ahogy a fiú a semmibe repül. Közben rájöttem hogy én is elég nagy bajban vagyok. Hátranéztem és a szörny már csak pár lépés távolságra volt tőlem. Lenéztem, hogy mi van alattunk. Víz. Tökéletes.

Lábaimat összezártam, kezeimet mellkasomra helyeztem majd levetettem magam a szikláról. Hangosan csobbantam be a hideg de mégis frissítő vízbe. Felúsztam majd felnéztem. A szörny nem jött utánnunk. Gyáva.

Kimásztam a vízből és az ilyedt arcű fiúval találtam szembe magam.

-Ez mi volt?- kérdezte zihálva.

-Néha nem sikerül- rántottam vállat.

*9 óra múlva*

Mind a ketten fáradtak vagyunk. Amióta én megfürödtem Huntit pedig kiszellőztettem azóta nem álltunk meg. Este még nagyobb veszélyben lennénk letáborozva mint, egyfolytában mozogva.

Hunter mintha valaki áramot vezetett volna belé hirtelen felugrott és futkorászni kezdett. Nem tudtam mire vélni ezt a gyerekes viselkedést de örültem hogy boldog. Aztán előre néztem és rögvest rájöttem hogy miért ilyen boldog.

A fák egyre jobban eltűntek, elfogytak. Fényt, szinte hihetetlen de fényt láttam. És akkor megpillantottam...  szupermarketet.