Egy próféciát... rólam...

Olimposz vére és utolsó reménye,
Felkészületlenül indul a nehéz küldetésre,
Akkora erő lakozik ő benne,
Nagyobb mint bármelyik másik félistenbe.
Rajta áll vagy bukik a küldetés sikere,
Ám a döntő pillanatban nem lesz elég ideje.
Vesztét okozhatja az elsietett választás,
Athéné lányát éri majd a sorscsapás.
Ám háború és halál kéz a kézben járnak,
Nehéz lesz a nagy hős leszármazottjának.
Ki nem más mint az ész és harcnak a gyermeke
Aki az egész vérengzésnek végül majd véget vet.
Ám a szörnyű végzete már régen még van írva,
A sorsa szomorú és kínok közt dől majd a sírba,
Veszélybe sodorja majd magát és másokat,
Mikor széttöri az istennőt rabul ejtő rácsokat,
Emiatt a hétből csak öt marad életben,
Köztük megy a sírba a nagy hős is szégyenben.
Ezzel eléri célját a boldog öröklétet,
Így rászáll majd Pandora ősi öröksége.

Néma csönd telepedett a házikóra. Mindenki teljesen le volt fagyva. Körülbéztem. Mindegyik hős szemében félelem csillogott. Elsőként Jason eszmélt fel.
- Istenek...- mondta, és ezzel szerintem tökéletesen kifejezte a mindannyiónk fejében kavargó gondolatokat.
- Tehát el fogunk bukni.- mondta Penny halkan.
- Mi? Mert?- kapta fel a fejét Mike idegesen.
- Nem hallottad? A választást elsietem, ezért rosszul fogok dönteni így mindenképp elbukunk, emellett ha még nem lenne elég az én sorsom már megvan írva, miszerint kínok között halok meg, és mellesleg  egy ember rajtam kívül nem éli túl a küldetést.- mondtam ingerülten. Hírtelen úgy éreztem az univerzum összes gondja az én vállalat nyomja. És végülis így is volt. Hiszen ha elbukok, márpedig el fogok, akkor mindenki meghal.
- Grace...- lép oda hozzám csendesen Raven.
- Hm?- nézek fel rá elkeseredetten. Nem válaszol. Ennél többet ő sem tud mondani. Hiszen nem hitegethet azzal, hogy minden rendben lesz, hiszen ez nem igaz. Nem mondhatja, hogy van még remény, mert ez sem igaz. Az egész küldetés el van vesztve. Néma csöndben állunk, mindenki a cipője orrát bámulja.
- Mi van ha nem rád vonatkozik a prófécia szomorú része?- töri meg a csendet Annabeth.
- Igen, például amikor Kronosz ellen harcoltunk, akkor az állt a próféciában, hogy a lelkemet lekaszálja egy átkos penge.- mondta Percy- Aztán végül ez a része a jóslatnak nem is rám, hanem Kron... Lukera vonatkozott.
Igen, hallottam a 2. Titán háború eseményeiről. Tudom, mi történt akkor. De ez most más. Itt ki van mondva, hogy Athéné lányára, rám, vonatkozik a jóslat. Nincs menekvés.
- Nem hiszen, hogy így lenne, de azért kösz.- erőltetem mosolyt az arcomra. Ismét néma csönd telepedik a társaságra. Ekkor elgondolkodtam. Ha meghalok, márpedig meghalok, akkor hősként kell az alvilágba mennem. Nem sajnáltathatom magam. Nem én leszek az első félisten akinek nehéz az élete, és aki kínok között fog meghalni. Ők mégsem panaszkodtak. Percy és Annabeth megjárta a Tartaroszt és mégsem nyavajogtak, szidták az isteneket amiért ilyen sorsot adtak nekik. Nem vagyok hős, hogyha félek meghalni a jó cél érdekében. Nem lehetek egy küldetés vezetője, hogyha ahelyett, hogy a megoldáson gondolkodnék inkább itt síratom magamat, miközben még élek. Elhatároztam, hogy azt a maradék időt amit még az élők között töltök, azt arra használom, hogy minél több szörnyet küldjek a Tartarosz aljába, és minél több értelmét adjak az életemnek.
- Najó, hagyjuk ezt!- mondom- Egyszer mindneki meg fog halni. Nem kell előre eltemetni, még élek! Inkább gyakoroljunk amennyit tudunk, folytassuk a küldetést, és addig harcoljunk az alvilági istenek ellen amíg azt is meg nem bánják, hogy a világra jöttek .- mondtam, mire a többiek felnéztem, és csodálkozva, szemöldöküket ráncolva néztek rám. Gondolom nem erre a reakcióra számítottak.
- Khm... Gracenek igaza van.- köszörülte meg a torkát Jack- Koncentráljunk a jelen problémára.
- Azon túl, hogy Grace meghal.- mondta Raven rosszmájúan. Azt hiszem a legjobb barátnőmnek kevésbé megy jelen pillanatban a dolgok jó oldalának a nézése mint nekem. Mondjuk meg is értem, én sem viselném könnyen, ha kijelentenék, hogy Raven meghal. Nem... még belegondolni is szörnyű lenne...