Miután Kheirón elment, tétlenül álldogáltam, amikor egy szőke, kb velem egyidős lány lépett oda hozzám.
- Szia Liz vagyok!- nyújtotta felém a kezét.
- Grace- ráztam meg a felém nyújtott jobbot.
- Nem tudom Kheirón mennyit mondott...-kezdett bele, de én közbeszóltam.
- Kábé semmit!
- Akkor elmondom én.-húzta ki magát- Ha hiszed ha nem, a görög istenek léteznek.- Kezdett bele a mondókájába, de én felnevettem. Nem mintha egy szavát sem hinném el, de.....de végülis egy szavát sem hiszem el. Nem baj, azért meghallgatom.
- Bocsi, folytasd!
- Tudom, hogy nem hiszed el, az elején én is kételkedtem benne, de a saját szemeddel láttad a küklopszot tegnap délután.
- Te meg honnan tudsz..-kezdtem bele, de közbevágott.
- Lóciusz, értesített minket, hogy egy félisten jön a tábor felé akit egy küklopsz üldöz. Mi öltük meg amikor összeestél.
-Ki az a Lóciusz?- vontam fel a szemöldököm.
- Ja igen- csapott a homlokára- Mr. Watson.-mondta.
-Nem, nem, Mr. Watson halott, nem tudott nektek sehogy sem üzenni hiszen HALOTT!- fortyantam fel. Nem hittem neki. Pedig volt ráció abban amit mondott, de nem hittem el.- Egyébként is! Ha esetleg mégis él, akkor sem érhetett ide hamarabb mint én, hiszen ő még ott küzdött a küklopszal, és..és..- folytattam volna, de nem vettem észre, hogy a nagy hadarásban elfelejtettem levegőt venni.
- Nyugodj meg kérlek!- mondta. Amint ez a szó elhagyta a száját valami furcsa érzést éreztem, de azonnal megnyugodtam.
- Gyere sétáljunk egyet, és közben megmutatom a tábort.- Engedelmesen felálltam és mentem vele.
- Elmagyarázom ezt az egészet!- előkotort valamilyen furcsa pénzt, talán valami régi aranyat...
- Ez itt egy aranydracham, ezt használjuk itt a táborban, ha üzenni akarunk. Ekkor a kulacsában lévő vizet kiöntötte, közben beledobta a pénzt. Ekkor valami nagyon furcsa történt. A pénz eltűnt.
- Hogyan...
- Mutasd nekem Kheirónt!-szólt. Ekkor egy ködfelhő jött létre aminek a közpében Kheirón állt és éppen két gyereket próbált kettéválasztani akik hangosan veszekedtek.
- Teljesen mindegy Jacob, hogy hogyan lehet megölni könnyebben egy hidrát, mert ha nincs éppen nálad Medusza feje, akkor eléggé kicsi rá az esély, hogy beválik az ötleted. Michael, viszont, ha nem vagy éppen Leo Valdez, akkor a te ötleted sem fog működni, alapból a hidrában nem sok kárt tesz a tűz.- mondta Kheirón a ködben a két gyereknek, majd Liz a kezével belesöpört a ködbe mire az eltűnt.
- Írisz üzenet-mondta.- Ezzel üzent nekünk Mr. Watson miután legyőzte az egyik küklopszot. Azt mondta nagyon megsebesült, és hogy nem valószínű, hogy túléli, de reméli hogy babérrá változik, ha eljön az utolsó pillanat.
- Ez..ez.....fura.- végül csak ennyit bírtam kinyögni. Liz jóízűen felnevetett. Nagyon vicces, tényleg.
- Ne félj hamar belerázódsz. Amúgy Mr. Watson rendes neve Lóciusz, ő egy szatír.
- Ezt mondta a küklopsz is.-jutott eszembe elmésen.
- Igen ebben ingaza volt. Alapból azért használja a Mr. Watson nevet, hogy így bejusson az iskolákba és félisteneket hozzon a táborba. Pont ahogyan téged.
- De ha félisten vagyok ki az én szülőm?- kérdeztem. Kezdtem egyre kíváncsibb lenni. Lehet, hogy mégsem minden hazugság?
-Az apukáddal laksz nem?- kérdezte.
-Igen, vele, anyukámat nem is ismerem.-mondtam.
- Akkor valószínű, hogy valamelyik istennő az anyukád. Talán Démétér vagy Athéné.
- Neked is van isteni szüldőd?- tettem fel a régóta foglalkoztató kérdést.
- Persze, itt mindnekinek van.- mosolygott rám.
- És ki?
- Aphrodité.- mondta.
- Aha- enné többet nem tudtam kinyögni.
- Mióta vagy a táborban?- kérdeztem jobb ötlet híján.
- 2 éve. Azóta minden nyáron itt vagyok, mert ez az egyetlen biztonságos hely a félvérek számár. De néha telet is itt töltöm, ha Kheirónnak valami segítségre van szüksége.- mondta, majd elcsendesedett. Egy pár pillanat néma hallgatás után, azonban újra megszólalt
- Na gyere, szerezzünk neked fegyvert és, nézzük meg hogyan harcolsz. De előtte még megmutatom a fontosabb helyeit a tábornak.
Körbevezetett a bungallóknál, megmutatta melyik istené melyik ház, elráncigált az étkező pavilonban, a tűzrakó helyhez, majd az arénához vitt ahol pár ember sisakban és páncélban kardozott.
- Várj hozok neked egy kardot, addig maradj itt!- mondta azzal elviharzott.
Pár percel később amikor visszaért egy kb 1 méter hosszú bronzkard volt a kezében. Pont olyan mint Mr. Wat... Lociusznál is.
- Tessék ez a tiéd- nyomta a kezembe.
Megfogtam és szemügyre vettem.
- Elbírod, ez már jó jel.- mosolygott rám.- Na mostmár csak egy ellenfél kell.
- Te?- kérdeztem.
- Áhh én nem vagyok valami jó kardos, inkább a dobócsillagozás megy. Hé, Jack- kiáltotta el magát, az egyik gyerek felé fordulva.- Gyere ide, kéne egy kicsit vívnod Graceszel. Fel kell mérnünk, hogy hogy áll a harcban.
Ekkor egy kb velem egyidős srác futott oda hozzák.
- Jack Wilson-mutatkozott be.
- Grace Taylor- mondtam. Bólintott.
- Nos, akkor a feladat az, hogy megtámadlak, te meg védd ki.- mondta egyszerűen. Hátrált 5 métert, aztán megállt.
- Felkészültél? - kérdezte.
- Nagyjából- mondtam az igazat. Erősen megmarkoltam a kardomat, majd vártam.
Ekkor elkezdett felém rohanni, én meg megrémültem. Az utolsó pillanatban sikerült elugranom, pont mielőtt a kardja telibe hasba döfött volna.
- A reflexeid jók.- jegyezte meg. Na kösz, pont most akartál felnyársalni.
Ekkor megállt előttem kb 2 méterrel és rámarkolt a kardjára. Felemelte a fegyvert és felém suhintott. Furcsa módon sikerült kivédenem.
- Szép.- jegyezte meg, le se véve a figyelmét a kardjáról. Ismént támadott, de ezt is kivédtem.
- Mit is mondtál, az apáddal élsz?- kérdezte. Nem is mondtam, futott át az agyamon.
- Nem mondtam.-mondtam ki hangosan.
- Ja igaz akkor biztosan Raven mondta. Nem nagy ez a tábor, gyorsan terjed a hír, ha új févér érkezik. Pedig, ha isten lenne a szüldőd biztosan Árész lenne az. Az én apám is Árész.- folytatta a csacsogást. De én már nem figyeltem rá. Raven. Ez járt a fejemben. Pont mint a legjobb mannhattani barátnőm. Biztosan csak véletlen. De mi van ha nem? Ezek a gondolatok keringtek a fejemben, de közben nem vettem észre, hogy Jack újra támadt. Nem is figyeltem rá, így a döfést sem tudtam kivédeni. Szerencsére Jack félrenézte, így csak a karomat találta el a kard, felszántva rajta a bőrömet.
- Auuu!- jajjdultam fel.
- Ó istenek.- kiálltott fel Jack is. Ekkor néztem le, és láttam, hogy patakokban folyik a vér a kezemen.- Nagyon sajnálom.- mondta láthatóan ijedten.- Gyere menjünk a gyengélkedőre.- már majdnem tiltakozni kezdtem, miszerint egyáltalán nem vészes, de abban a pillanatban ismént belenyilalt a fájdalom. A lábaim megrogytak, szerencsére megkapaszkodtam a falban.
- Milyen ez a kard, hogy így elveszi az erőmet?- kérdeztem.
- Ez csak egy sima kard.- mondta aztán leesett neki.- Ja ez mennyei bronz, halálosan veszélyes a szörnyekre és a félistenekre. A halandókon átsiklik a penge.- magyarázta, ám nekem csak egy szó maradt meg belőle,"halálos".
Amikor odaértünk, a szőke srác (aki akkor is bent volt amikor felkeltem), Will hátrafordult.
- Mizujs Jack? Hogyhogy itt vagy?- érdeklődött.
Ekkor előléptem Jack mögül, hogy Will lásson.
- Ahh már megint te?- kérdezte nevetve.- 2 nap alatt több időt töltesz a gyengélkedőn mint egy félsiten egy héten.
- Ez az én formám.- vontam vállat.
- Na mindegy is, mi történt a karoddal?
- Vívás közben megsérültem.- mondtam.
- Mennyei bronz?- kérdezte.
- Aha.
- Akkor itt van egy kis ambrózia, edd meg, meg be tudom fáslizni, de mást nem tudok tenni. Ezt a sebet neked kell legyőznöd -mondta és felém nyújtott egy szelet valamit, gondolom ambróziát. Amikor beleharaptam olyan íze volt, mint a fagyinak amit Ravennel ettünk nyáron, amikor náluk nyaraltam. Istenem milyen rég is volt, merengtem vissza. Ám az álmodozásomat, megszakította, a karom a nyilaló fájdalom.
- Hogyhogy nekem kell legyőznöm?- érdeklődtem.
- A mennyei bronz a lelket támadja, csak a seb viselője tudja begyógyítani, úgy, hogyha a lelkével legyőzni.
- Őőőő... Oké.-mondtam. Will bekötözte aztán visszamentünk az arénába.
- Tényleg nagyon sajnálom Grace.-mondta Jack.
- Semmi baj sérültem már meg ennél jobban is -mondtam. Jack furán nézett.
- Na jó ez nem igaz.- nevettem fel.
Ezután ismént csatlakozott hozzánk Liz, vele együtt mentünk le az íjászokhoz.
- Na nezzük meg mennyire megy az íjászkodás.- mondta Aphrodité lánya.
Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Hé, hé, hééé!!! Ne lőjj amíg valaki a pályán van, vagy leszúrlak.- a hang felé fordultam. Majdnem elhasaltam a meglepetéstől. Raven állt ott. Igen, az a Raven. Raven a legjobb barátnőm.
- Raven..-akadt el a szavam.
- Mizu Grace!- nevetett rám, majd odaszaladt hozzám és megölelt. Észre sem vette, hogy átrohant az íjászpályán, miközben mások már lőttek.
- Te...
- Igen én is félsiten vagyok.
- Dehát.. dehát 4 éve ismerlek.-mondtam a nyomós indokot, miszerint miért nem lehet félsiten.
- Nem akartam elmondani. Ha te is rájössz, megerősödik a félvér szagod. Tudod a szörnyek megérzik a félsitenek illatát, és úgy találnak rád. Sajnálom, hogy nem mondhattam el.
- Mióta tudod?
- Azt, hogy én, vagy azt, hogy te?
- Mindkettőt.
- Én 2 éve kerültem a févér táborba azt, hogy te is félvér vagy tavaly kezdtem el sejteni.
- És ki az apád?- Igen tudtam, hogy az apja isten. Ő az anyukájával élt ketten. Régen sokszor eljátszottunk a gondolattal, hogy ha apu és az ő anyukája összeházasodnának, testvérek lehetnénk.
- Apollón.- mondta.
- Mikor tudtad meg, hogy a táborba kerültem?- kérdeztem.
- Viccelsz? Kb én tudtam meg elsőnek.-mondta- Én öltem meg a küklopszot! Nem hagyhattam, hogy kinyírják a legjobb barátnőmet!- mondta mosolyogva.
A beszélgetés után kipróbáltam magamat az íjászatban. Tetszett a sportág, és nem is ment rosszul, hát igazából úgy semmi extra nem történt. 5-ből 2-szer beletaláltam a közepébe 1-szer úgy nagyjából a közepébe és 1-szer vagy 2 mérerrel a céltáblától, harmadjára pedig az egyik táborlakó lába elé pár centivel. Hupsz.
Ekkor azonban megszólalt egy hatalmas kürtszó. A vacsorát jelző kagylókürt, jutott eszembe amit még Liz mesélt. Letettem az íjamat, és indultam el Raven társaságában a pavilon felé. Már nagyon éhes voltam.