- Húzd fel a gyűrűt és menjünk!

Én? Veled? Sehova!

Észre sem vettem, mikor suhant el mellettem és vágta hóna alá a vaskos ódivatú kötetet. Kelletlenül grimaszoltam egyet feléje, majd fogtam az ezüstgyűrűt, és a farmerem elülső zsebébe csúsztattam. Azonban ezzel a mozdulatommal látszólag igencsak rosszalló pillantás áldozatává váltam. Abszolút nem foglalkoztatta, hogy majdhogynem az orra előtt állok és tagadhatatlanul hallom minden szavát, mégis morgolódni kezdett, amitől már bennem is kezdett felmenni az a bizonyos pumpa.

- Még csak pár napja járok két lábon, de máris egy embert kell pátyolgatnom... - zsörtölődött, majd minden figyelmeztetés nélkül a nadrágom zsebébe nyúlt, és kihúzta belőle a gyűrűt, amitől ujjai akarva-akaratlanul végigcirógatták bőrömet a vékony anyagon keresztül. Érintésétől megdermedtem, majd egyből fel is eszméltem, amikor ciccegve a jobb csuklóm után nyúlt.

- Mit csinálsz? - hőbörögtem, majd visszarántottam a kezemet.

- Egy gyűrűnek a tulajdonosa ujján van a helye. - És újra a csuklóm után nyúlt, de ezúttal jobb tenyeremmel a mellkasánál fogva eltoltam magamtól. Nedves ingének anyaga így még jobban rátapadt kidolgozott mellizmaira. Egyből feltűnt neki, hogy zavarodott tekintettel vizslatom. Mentségemre szóljon, túlságosan is feltűnő volt ahhoz, hogy az ember lánya szemrebbenés nélkül elmenjen mellette. Ajkai megrezzentek, mintha egyenesen a szemembe akarna mosolyogni, de nem így tett. Helyette ujjait gyengéden a mellkasára tapadó tenyerem köré zárta, és már közelíteni is kezdte felém a csillogó ezüstgyűrűt, amitől teljesen lesokkolódtam és hisztizni kezdtem.

- Nem fogod felhúzni nekem azt a gyűrűt! - lövelltem egy szigorú pillantást az összezárt ujjaim felé.

- Miért? - állította meg a mozdulatát, majd markába zárta a zafírral díszített ékszert, és öklét leengedte a combja mellé.

Nem akarom elhinni, hogy ezt most komolyan megkérdezte. Mégis mennyire kell maradinak lennie valakinek ahhoz, hogy ne tudja, egy gyűrű mit jelképez egy nő életében?

Amit ráadásul egy férfi húz az ujjára...

Nyirkos tenyerem körül gyengédebbé vált ujjainak a szorítása, mintha csak tudná, mi jár a fejemben. Remélem, ő nem képes arra, hogy a gondolataimban olvasson. Érdeklődve várta a válaszom, de én nem szolgáltam semminemű reakcióval sem, kivéve a dacos arckifejezésemet. Szemeiben aranyló szikra csillant meg, majd félrebiccentett fejjel, mosolyogva jegyezte meg:

- Makacs vagy.

- Mondták már páran.

- Jól van, tessék - nyújtotta végül felém megadóan az ezüstgyűrűt, de amikor el akartam venni tőle, kacsintva a feje fölé emelte, amitől majdhogynem nekiütköztem. - Ha el tudod venni tőlem, a tiéd. Esküszöm - jelentette ki színpadiasan, majd visszarakta a könyvet az íróasztalra, és komótosan nekidőlt az említett bútordarabnak.

Cseszd meg! Nincs is szükségem rá! - fordítottam neki hátat minden szó nélkül, mire felkacagott.

- Tudom, hogy kíváncsi vagy arra, valóban működik-e ez a kis tárgy a te világodban.

Mi az, hogy az én világomban? - szemforgatva megráztam a fejem. Már megint ez a tündéres őrültség...

Megtorpantam, de eszem ágában sem volt szembefordulni vele. Mély, nyugtató levegőt vettem, és búcsúképpen csak ennyit fűztem hozzá:

- Megtarthatod.

***

Négyszer kopogtam Matt ajtaján, de a lakásában nem vert visszhangot egyetlenegy lépés vagy bárminemű nesz sem. Alsó ajkamat harapdálva dőltem neki kívülről az ajtajának, és elmélkedtem. Hagytam, hogy minden zavaros gondolat átfolyjon rajtam. Talán mégsem volt jó ötlet az első adandó alkalommal megadnom magam Mattnek - és az őrülten vonzó testének. De már olyan régóta próbáltam elérni őt... közel kerülni hozzá... És most annyira könnyen adta magát minden szó, minden testbeszéd, minden érintés. Mintha mindig is ez lett volna a sorsunk. Hogy mi ketten összetalálkozzunk és egy párt alkossunk.

A hátam mögött halkan kattant a zár, amitől egy cseppnyit összerezzentem, de még időben sikerült rendeznem magam, mielőtt a nyíló ajtón keresztül bezuhantam volna Matt lakásának az előterébe. Még gyorsan megigazítottam a kócos hajzuhatagomat, amit idefelé jövet borzolt fel a szeszélyes zivatarral jövő, virágillatú nyári szél.

- Hát te? - kérdezte kedvesen mosolyogva, de a szemei alatt elterülő sötét karikák ellene mondtak a viselkedésének. Aggódóan arcára simítottam a tenyeremet. Bőre nyirkos volt, hideg.

- Jól érzed magad? - kérdeztem suttogva, majd ahogy a szemembe nézett, az övében felcsillant az a fajta vágyakozás, ami a tegnap estét ölelte körül. Nem válaszolt, helyette belecsókolt a tenyerembe, és így szólt:

- Hiányoztál, hercegnőm! - Majd derekamnál fogva a küszöbön belülre rántott.

Hátam a csukott ajtónak nyomódott, ahogy Matt követelőzően birtokba vette ajkaival az enyémeket. Szívta, harapdálta a puha húst. Felnyögtem, majd ezzel párhuzamosan a kócos szőke tincsei közé túrtam. Nyelve követelőzve hívta táncba az enyémet, majd közelebb préselve a bejárathoz elkapta az egyik csuklómat, és kezeimet összekulcsolva a fejem fölé szorította őket. Levegő után kapkodva szédülni kezdtem, ami valahol mégis jó érzéssel töltött el. Egy szívdobbanásnyi időre ajkai a fülcimpámhoz kalandoztak, majd feljebb, és olyan dolgokat suttogott a fülembe, amitől csak még jobban felkorbácsolta a már amúgy is forrongó véremet. De... muszáj beszélnem vele rólunk. Kettőnkről.

- Matt - suttogtam a nevét elhalt hangon, majd lágyan eltoltam magamtól, nehogy azt gondolja, itt és most nem vágyom rá. Értetlenül pislogott rám, lehelete csiklandozta az arcbőrömet. - Meg kell beszélnünk valamit.

- Én is szerettem volna mondani valamit, csak hát - simított végig mutatóujjával az arcomon - nem bírtam megállni, hogy ne csókoljalak meg. - Meghatódva elmosolyodtam, majd Matt összefűzte ujjait az enyémekkel, és folytatta: - Szeretnélek bemutatni az apámnak.

- Ez... ez... - hebegtem-habogtam össze-vissza. Minden vér kifutott az arcomból, amitől talán el is sápadtam egy pillanatra. - Nem gondolod, hogy kicsit túl gyors ez az egész? - Szaporán megrázta a fejét, majd tovább tetőzte a számomra sokkoló híreket.

- El akarlak venni feleségül, Natalie, és erről már az apám is tud. Mi több, hihetetlenül örült a hírnek.

A szám teljességgel kiszáradt, és talán levegőt is elfelejtettem venni, de Matt arca olyan elszántsággal ragyogott, hogy nem akartam megbántani őt. És ha őszinte akarok lenni, titkon én is erre vágytam, de nem így és nem most. Pláne nem ilyen meggondolatlanul. Hónapok teltek el úgy, hogy tudomást sem vett rólam, mi több, ki is jelentette, hogy nem gondolja, hogy valaha is másként fog tekinteni rám. Most pedig már azt akarja, hogy legyek a felesége? Nem... ez nem lenne helyes. Egy megmagyarázhatatlan érzés ezt súgta ott legbelül.

- Matt, még két napja sincs, hogy járunk - néztem komolyan a szemébe, de szőke hercegem mintha meg sem hallotta volna az ésszerű kijelentésemet, féltérdre ereszkedett előttem, és még a csillogó tekinteténél is ragyogóbb gyémántgyűrűt varázsolt elő a farzsebéből.

A szívem megállt dobogni a mellkasomban. Előttem volt minden vágyam tárgya, és a férfi, akiért mindig is vágyakoztam, most valahogy mégsem jött az ajkaimra az az egyszerű, aprócska szó.

- Légy a királynőm, Natalie, és senki sem állhat az utunkba!

Ujjaival gyengéden az ujjaim alá nyúlt. Arca ragyogott a boldogságtól, már egyáltalán nem tűnt olyan meggyötörtnek, mint amikor ajtót nyitott nekem. A légzésem szaggatottá vált, képtelen voltam bármit is kinyögni neki. Talán nem is kell. Még átgondolhatom ezt, ugye?

***

Minden gondolat kiürült a fejemből, ahogy a forró víz végigcsurgott meztelen testemen. Hagytam, hogy lemossa rólam a sok őrültséget. Újra meg újra felvillant előttem a kép, ahogy alig fél órával korábban Matt boldogságtól és reménytől ragyogó arca egy szempillantás alatt szomorúvá, majd pedig megértővé vált a válaszom hallatán. És természetesen olyannyira kiakadtam saját magamon, hogy hányingerrel küszködve botorkáltam vissza a lakásomra, remélve, hogy Matt nem jön utánam, hogy meggyőzzön az ellenkezőjéről.

Ma két férfi is gyűrűt akart húzni az ujjamra, akik közül az egyik abszolút nem gondolta komolyan, és csak azért szórakozott velem, hogy bosszantson - valószínűleg -, míg a másik...

Egy nagy sóhaj kíséretében tenyerembe temettem az arcomat, végül elzártam a csapot.

Őrület.

Egyszerűen más szó nem jutott az eszembe a mai történések után.

Fejcsóválva léptem ki a tusoló alól. Tudtam, hogy Ivy perceken belül megérkezhet. Azt hiszem, lesz mit elmesélnem neki, mielőtt még végleg átadnám magam a búfelejtő ital és zene társaságának a Bájolóban.

Elégedetten nyögtem fel a jóleső tisztálkodás után, majd a hajam és a testem köré is egy törölközőt csavartam. Épphogy kiléptem a kádból, már hallottam is a hálószobámban az apró neszezést. Elmosolyodtam, majd kikiáltottam a fürdőből:

- A hűtőben találsz egy üveg bort, bontsd csak meg nyugodtan! Mindjárt csatlakozom én is.

Nem sok időbe telt, és már hallottam is, amint a hűtőszekrény ajtaja nyílik, majd csukódik.

Szuper estének nézünk elébe! - nyugtáztam magamban mosolyogva egyfajta megerősítésképpen, majd lekapcsoltam a villanyt, és kiléptem a meleg gőzzel borított helyiségből.

- Gondoltam, hogy édes párti vagy. - Ez a hang!

Kikerekedett szemekkel fordultam meg, és kaptam a legelső tárgy után, amit a közelemben találtam. Fekete tűsarkú cipőm vészesen repült az önelégülten vigyorgó alak felé, de elég volt egy csöppet elhajolnia, cipellőm a tökéletes arcberendezése helyett az éjjeliszekrényemen pihenő lámpát találta el, ami az ágyamban landolt az ütközés következményeképp.

Nem tágítva a szemkontaktusból, a sötét hajú idegen lassan felém lépett. Egyet, kettőt, majd pedig...

- Takarodj a lakásomból! - mutattam szigorúan a bejárati ajtó felé. Az idegen erre megtorpant, majd szemforgatva felsóhajtott.

- Nem tehetem.

- Tessék?! - Hangom egy oktávval feljebb ugrott. És feltettem magamban századjára is ugyanazt a kérdést: mi a fészkes fene folyik itt?

- Beszéljük meg, Natalie! - biccentett somolyogva az erkély felé. Már a szoba másik feléből láttam, hogy a kinti asztalkán két üvegpohár pihen, vörös nedűvel megtöltve. A nap már félig lemenőben volt, ami arany és lila árnyalatokkal festette át a közeledő júniusi éjszaka egét.

- Azt majd én eldöntöm - fújtam fel magam.

- Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és talán az öreg túlságosan is egyértelművé tette a számodra, hogy részben a mi népünkhöz is tartozol - döntötte oldalra a fejét, várva a reakciómat, de csak dühöngtem tovább magamban -, ezek után mégis olyan nyugodtnak tűnsz.

- Nyugodtnak?! - förmedtem rá. - Egyáltalán honnan tudod, hol lakom, hm?

- Bárhol rád találok, Natalie. Hát nem érted? - villantotta rám aranyló íriszeit, amiktől csak még jobban kirázott a hideg. Arca azonban rezzenéstelen maradt, talán túlságosan is komornak hatott. - Amikor kedvességgel a szívedben megérintettél, már akkor tudtam, te más vagy, mint a többi ember. És ez még számomra is rejtély, hogyan is történhetett, de valahogy felélesztetted a mágiámat. Amikor pedig megcsókoltál...

Miket beszél ez az ember?!

- Na, álljunk csak meg egy pillanatra! Én sosem... sosem csókoltalak meg. Téged meg aztán pláne nem!

- Talán jobb lenne, ha onnét folytatnánk, ahol abbahagytuk? - emelte fel a kezét, majd két ujját, azt a bizonyos két ujját, szemtelenül és kínzó lassúsággal hajlította be. Tekintete a puha anyag alól kikandikáló combjaimra tévedt. Elvörösödtem, és olyan erősen szorítottam felsőtestemhez a törölközőm, mintha bármelyik pillanatban lepottyanhatna rólam.

- Összekeversz valakivel - vágtam vissza makacsul, még az államat is felszegtem hozzá, de a hangom valamiért mégis elcsuklott a kijelentésem végére. Lágyan megrázta a fejét egy hamiskás mosoly kíséretében. Sötét tincsei a szemébe hullottak, amitől még parázslóbb és titokzatosabb lett a tekintete.

- Biztos vagyok benne, hogy nem. - Közelebb lépett, amitől én ösztönösen hátrébb araszoltam egy-két lábfejnyit. Tekintete a bejárati ajtó felé villant, és hallottam, ahogy halk csattanással kattan a zár. Ő most... tényleg ránk zárta az ajtót? A saját lakásom ajtaját? A szimpla tekintetével... vagy mi a szösz?

Próbáltam annyit hátrálni, hogy ki tudjam tapintani a fürdőszobám ajtajának a gombkilincsét. Amint megéreztem tenyeremben a markolatát, szélsebesen zárkóztam be a helyiségbe. A biztonság kedvéért még be is zártam magam után, és pihegve háttal a mosdókagylónak támaszkodtam. Szorongva meredtem a kulcsra zárt ajtóra.

- Azt akarom, hogy elmenj, és soha ne is lássalak ebben a városban! - Torkomba görcsösen szorongató érzés kúszott fel egyenesen a gyomromból. Egész testemben remegtem. Elég lenne csak sikítanom egyet, és Matt már itt is teremne, hogy rám törje az ajtót.

- Natalie - morrant fel elégedetlenül. Hangja mint a háborgó tenger kúszott felém. Megrezzentem, amikor a fürdőszoba ajtajának a kilincse megmozdult. - Kérlek, beszéljük meg! - sóhajtott könyörgően.

- Nincs mit megbeszélnünk! - köptem az ajtó felé.

- Egy zárt ajtó nem fog meggátolni semmiben sem. - Próbáld csak meg, te szemét! - Natalie, kérlek! - Tudtam, hogy nem látja, mégis heves fejrázásba kezdtem. - Natalie...

- Menj el!

- Nem.

Szinte a semmiből jelent meg előttem, amitől olyan sokkot kaptam, hogy a folyékony szappant tartó kerámia üvegcse után nyúltam, és egyenest a fejét vettem célba, de ő megragadta a csuklómat. A remegésem fokozódott, hányingerem lett, szemeim fájdalmasan égető érzéssel lábadtak könnybe. Egy könnycsepp gördült le félelemtől izzó arcomon, amitől az ő arca is elkomorodott egy kicsit, és - hihetetlennek gondoltam ugyan, de - majdhogynem szomorúvá vált.

Szipoly! - ugrott be Mr. Silentio szóhasználata, habár korábban a gyűrű nem jelzett a közelében, de... Micsoda egy ostoba feltételezés! Miért is tenne ilyet egy egyszerű ékszer...

És szinte végszóra - a korábbi heves mozdulatomtól kilazulva - az eddig bugyuta védelmet jelentő törölköző lepelként hullott le rólam. Mellkasom zihálva emelkedett s süllyedt, ahogy álltam az idegen tekintetét, de ő nem használta ki az alkalmat, még csak a csupasz testemre sem pillantott. Ehelyett inkább valami olyat tett, amitől jégszoborrá fagyva meredtem a háta mögött még mindig zárva lévő ajtó felé.

Csuklómat elengedve magához ölelt, forró tenyerei hátam hideg bőrére tapadtak, a szappantartó pedig csörömpölve törött szét a járólapon, ahogy kicsúszott az ujjaim közül. Képtelen voltam megmozdulni, csak lógattam a testem mellett a karjaimat magatehetetlenül, miközben egy olyan férfi ölelt magához, aki... Aki talán nem is ember.

Apám is megőrült, és tudtam, nekem sincs már sok hátra.

*************************

Kedves Olvasóim!

Köszönöm, hogy elolvastátok az új fejezetet! Remélem, tetszett nektek. Nyugodtan véleményezhettek, ígérem, nem harapok. 😉

Drága szintii-, szuperül megihlettél - duplán is -, úgyhogy nagyon hálás vagyok neked. Ismét! :) Köszönöm! ❤️

Sok-sok puszi: Hope