- Nem kérdezem meg még egyszer - mondta Eszter.

- Csongor a-a.. barátod? - kérdeztem összezavarodva.

- Igen - mondta nagyképűen.

- Óóó- mondtam csalódottan.

- Bajod van vele? - kérdezte felvonva a szemöldökét.

- Dehogy - jól  tudok hazudni...

Persze, hogy bajom volt vele,hiszen, amikor megvédett Csanádtól, láttam egy kis reményt. Sőt! Amikor éppen nem bunkó velem, mindig látom azt a kis reményt. kezdtem beletörődni, hogy amikor nincs velem, egyszerűen csak hiányzik, és vágyom a társaságára...Arra hogy velem legyen, hogy fogja a kezem, hogy tudjam, hogy biztonságban vagyok. Hogy lássam azt a bunkó fejét amivel beszólogat nekem,  persze csak viccből...

- Akkor meg húzzál innen kifelé -  közölte velem nem túl kedvesen. Mégis mit képzel ez magáról? Ki Ő, hogy megmondja mit csináljak?

- Ne haragudj de nem megyek - közöltem vele a tényeket. Eszter szemöldöke a plafonig szaladt.

-Mégis miért nem? - kérdezte. Nem erre a válaszra számított.

- Mert ki találta meg a földön fekve? Én vagy te? Ki hívta a mentőket? Én vagy te? Ki kísérte be a kórházba, a mentősökkel együtt? Én vagy te? ki volt itt vele végig? Én vagy te?  Hm? - kérdeztem idegesen. Gyerünk Barbi, mondd meg neki!

- Te büdös ribanc  - fröcsögte az arcomba.

- Fáj az igazság? - kérdeztem tőle.

- Hogy te mekkora egy... - viharzott ki a szobából.

Elment... 

Leültem egy székre, és vártam, hogy Csongi felkeljen.

Egy kis idő múlva Csongi, elkezdte kinyitni a szemeit, és a fejét felém fordította, úgy nézett rám.

- Hát itt vagy - mondta halk, rekedtes hangon, és azzal a tipikus mosolyával.

- Hát, itt vagyok - tártam szét a karom, és közelebb húztam a széket az ágyához

- Hány óra van? - megnéztem a telefonomat, és elmondtam neki az időt.

- Viszont Csongi - mondtam halkabban. - azt hiszem, a barátnőd még jobban megutált. - közöltem vele. 

- Eszter?  - kérdezte.

- Aha. 

- Mert mi volt? - kérdezte érdeklődve.

- Hát, amikor még aludtál bejött ide és közölte velem hogy menjek el innen, ,mert ő a barátnőd - csuklott el a hangom, de összeszedtem magam. - és, hogy nincs jogom itt lenni. Aztán mondtam neki, hogy nem ő volt veled végig, amikor behoztak ide, ezért fogta magát, és elment - vázoltam fel Csonginak az elmúlt 10 perc eseményeit.

- Hú - gondolkozott el - én jobban örülök neki, hogy nem ő maradt itt. csak magáról beszélne, te pedig segítesz nekem. 

A szavai hatalmas boldogsággal töltöttek el, és nagyon boldog voltam, hogy jobban örült nekem mint a saját barátnőjének!!

Aztán felmerült bennem egy kérdés. Vajon miért van vele, ha jobban vágyik a társaságomra, mint az övére?

- Ennek nagyon örülök - mosolyodtam el.- Elmegyek egy orvosért - mondtam, majd felálltam a székről, és kimentem keresni egy orvost, hogy szóljak neki, Csongi felkelt.

Miután megtaláltam az orvost, ő bement Csongihoz, én pedig a kórterem elé egy székre leültem.

Elővettem a telefonomat és megnéztem a háttérképemet. 

A kép a karaoke napján készült, mindenki rajta van ; Márk, Beki, Csongi, Körte, Aszádék, Anti, Daniella, Evelin,Pabló, Lili.

Ez a kedvenc képem, ez volt asz első nap amikor bekerültem ebbe a társaságba. Az első nap amikor megismertem a bátyámat, az újdonsült legjobb barátaimat, és a srácot akibe egyre jobban beleszeretek...

- Barbara - nyitott ki az orvos a kórteremből.

- Igen? - pattantam fel a székről.

- Csongorral minden rendben, ma még bent tartjuk, de holnap ha minden jól megy, akkor hazamehet. Az iskolába, pár napig ne menjen, és a sebei miatt, egy hétig fel legyen mentve testnevelés óra alól. Erre írtam is papírt, itt is van - adta a kezembe a papírt. - illetve, ha fájna neki bármije, akkor ezt a gyógyszert vegye be, egy nap egyet. De csak akkor ha bármije is fáj - mondta el nekem. Én csak bólintottam majd bementem hozzá, közben elrakta,m a cuccokat a táskámba.

- Csongi - ültem le mellé - hol vannak a szüleid? Miért nem láttam őket soha? És miért nincsenek most itt? - kérdeztem. Ez a kérdés már egy jó ideje motoszkál bennem, mivel meg sem említette őket.

- Nos, a szüleim....leléptek - mondta ki. - itt hagytak engem és a hugomat. Pontosan 7 éve, azután miután, Blanka megszületett. 10 éves voltam. - mesélte el nekem.

- Van hugod? - kérdeztem meglepetten.

- Elég sok mindent nem tudsz rólam - mondta féloldalas mosollyal.

- Hű... És miért léptek le a szüleid? - kérdeztem, ,mert ez érdekel.

- Nemsokkal, Blanka születése után, meghalt a nagyapám. Anya apukája. Ez anyát annyira megviselte, hogy apával gondolták, kimennek külföldre, azóta pedig semmit nem hallottunk felőlük. Mi, Blankával azóta a nagyinál lakunk.

- Anyai? - kérdeztem.

- Igen... segítünk a nagyinak amiben tudunk, neki is nehéz feldolgozni, 7 év után is rengetegszer megtört... - mesélte.

- Ez szörnyű- mondtam, és majdnem elsírtam magam, amiért 7 éve nem láthatta a szüleit. Én sem, de én nem is tudtam a létezésükről.

- Blankával jóba lennétek - mondta halkan. - Ő sem ismerte a szüleit mint ahogy te voltál vele. Csak valószínűleg ő már nem is fogja... - csuklott el a hangja.

- Rám bármiben számíthatsz - mondtam.

- Köszönöm.

Ekkor kopogtattak az ajtón, és bejött rajta mindenki más a csapatból. 

- Mennem kell, beszéljünk még, holnap is jövök rendben? - köszöntem el Csongitól, aki bólintott, majd odaözönlöttek hozzá a többiek is.

Kimentem a teremből, és ránéztem az órára. 

Baszki az edzés....

Teljesen ki ment a fejemből és 15 perc múlva kezdődik is.

Rohantam haza, ott felkaptam a sporttáskámat, és elindultam a csarnokba.

Lehet, nem említettem, de kézilabdázok. Lassan 5 éve. A téli szünet alatt Judit mindent elintézett ezzel kapcsolatban, és most az egyik itteni egyesület tagjaként játszom. Irányító pozícióban játszom ami annyit takar, hogy támadáskor én vagyok a karmester: a csapat vezére, mozgatója. Védekezéskor, pedig a posztomon középső védő vagyok.Erről ennyit.

A sportcsarnok ahol, vannak az edzések, kb 6-7 percre van a lakásunktól, szóval pár percet fogok késni, ha nagyon kapkodok. Max a bemelegítésről kicsit lemaradok.

Mikor beértem az öltözőbe, villám sebességgel átöltöztem és rohantam be a csarnokba.

- Lemaradtam valamiről? - kérdeztem Kingát, aki amúgy osztálytársam is, de itt edzésen vele vagyok jóba.

- Nem, még Zsolti nincs itt - mondta, az edzőnkre utalva. Igen, mi tegezzük az edzőt, mivel 20 éves, és kikötötte, hogy tegezzük.

- Akkor oké.

- Hogy hogy késtél? - kérdezte tőlem.

- Egyik barátom kórházba került, és onnan jöttem. Még jó, hogy pont akkor indultam el, különben tényleg elkések.

És ez a mondta után érkezett meg Zsolti, és el is kezdődött az edzés.

Otthon, amikor a telefonom megérezte a wifit, azonnal jelzett, hogy messengeren 4 nem fogadott hívásom van Mesitől.

Azonnal visszahívtam.

- Mi a baj? - kérdeztem azonnal.

-  Barbi - hallottam meg a hangját. - Májusban el kell költöznünk - sírta el magát.

- Hova? - kérdeztem azonnal.

- Madridba - mondta ki.