Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

13.

- Nem kérdezem meg még egyszer - mondta Eszter.

- Csongor a-a.. barátod? - kérdeztem összezavarodva.

- Igen - mondta nagyképűen.

- Óóó- mondtam csalódottan.

- Bajod van vele? - kérdezte felvonva a szemöldökét.

- Dehogy - jól  tudok hazudni...

Persze, hogy bajom volt vele,hiszen, amikor megvédett Csanádtól, láttam egy kis reményt. Sőt! Amikor éppen nem bunkó velem, mindig látom azt a kis reményt. kezdtem beletörődni, hogy amikor nincs velem, egyszerűen csak hiányzik, és vágyom a társaságára...Arra hogy velem legyen, hogy fogja a kezem, hogy tudjam, hogy biztonságban vagyok. Hogy lássam azt a bunkó fejét amivel beszólogat nekem,  persze csak viccből...

- Akkor meg húzzál innen kifelé közölte velem nem túl kedvesen. Mégis mit képzel ez magáról? Ki Ő, hogy megmondja mit csináljak?

- Ne haragudj de nem megyek - közöltem vele a tényeket. Eszter szemöldöke a plafonig szaladt.

-Mégis miért nem? - kérdezte. Nem erre a válaszra számított.

- Mert ki találta meg a földön fekve? Én vagy te? Ki hívta a mentőket? Én vagy te? Ki kísérte be a kórházba, a mentősökkel együtt? Én vagy te? ki volt itt vele végig? Én vagy te?  Hm? - kérdeztem idegesen. Gyerünk Barbi, mondd meg neki!

- Te büdös ribanc  - fröcsögte az arcomba.

- Fáj az igazság? - kérdeztem tőle.

- Hogy te mekkora egy... - viharzott ki a szobából.

Elment... 

Leültem egy székre, és vártam, hogy Csongi felkeljen.

Egy kis idő múlva Csongi, elkezdte kinyitni a szemeit, és a fejét felém fordította, úgy nézett rám.

- Hát itt vagy - mondta halk, rekedtes hangon, és azzal a tipikus mosolyával.

- Hát, itt vagyok - tártam szét a karom, és közelebb húztam a széket az ágyához

- Hány óra van? - megnéztem a telefonomat, és elmondtam neki az időt.

- Viszont Csongi - mondtam halkabban. - azt hiszem, a barátnőd még jobban megutált. - közöltem vele. 

- Eszter?  - kérdezte.

- Aha. 

- Mert mi volt? - kérdezte érdeklődve.

- Hát, amikor még aludtál bejött ide és közölte velem hogy menjek el innen, ,mert ő a barátnőd - csuklott el a hangom, de összeszedtem magam. - és, hogy nincs jogom itt lenni. Aztán mondtam neki, hogy nem ő volt veled végig, amikor behoztak ide, ezért fogta magát, és elment - vázoltam fel Csonginak az elmúlt 10 perc eseményeit.

- Hú - gondolkozott el - én jobban örülök neki, hogy nem ő maradt itt. csak magáról beszélne, te pedig segítesz nekem. 

A szavai hatalmas boldogsággal töltöttek el, és nagyon boldog voltam, hogy jobban örült nekem mint a saját barátnőjének!!

Aztán felmerült bennem egy kérdés. Vajon miért van vele, ha jobban vágyik a társaságomra, mint az övére?

- Ennek nagyon örülök - mosolyodtam el.- Elmegyek egy orvosért - mondtam, majd felálltam a székről, és kimentem keresni egy orvost, hogy szóljak neki, Csongi felkelt.

Miután megtaláltam az orvost, ő bement Csongihoz, én pedig a kórterem elé egy székre leültem.

Elővettem a telefonomat és megnéztem a háttérképemet. 

A kép a karaoke napján készült, mindenki rajta van ; Márk, Beki, Csongi, Körte, Aszádék, Anti, Daniella, Evelin,Pabló, Lili.

Ez a kedvenc képem, ez volt asz első nap amikor bekerültem ebbe a társaságba. Az első nap amikor megismertem a bátyámat, az újdonsült legjobb barátaimat, és a srácot akibe egyre jobban beleszeretek...

- Barbara - nyitott ki az orvos a kórteremből.

- Igen? - pattantam fel a székről.

- Csongorral minden rendben, ma még bent tartjuk, de holnap ha minden jól megy, akkor hazamehet. Az iskolába, pár napig ne menjen, és a sebei miatt, egy hétig fel legyen mentve testnevelés óra alól. Erre írtam is papírt, itt is van - adta a kezembe a papírt. - illetve, ha fájna neki bármije, akkor ezt a gyógyszert vegye be, egy nap egyet. De csak akkor ha bármije is fáj - mondta el nekem. Én csak bólintottam majd bementem hozzá, közben elrakta,m a cuccokat a táskámba.

- Csongi - ültem le mellé - hol vannak a szüleid? Miért nem láttam őket soha? És miért nincsenek most itt? - kérdeztem. Ez a kérdés már egy jó ideje motoszkál bennem, mivel meg sem említette őket.

- Nos, a szüleim....leléptek - mondta ki. - itt hagytak engem és a hugomat. Pontosan 7 éve, azután miután, Blanka megszületett. 10 éves voltam. - mesélte el nekem.

- Van hugod? - kérdeztem meglepetten.

- Elég sok mindent nem tudsz rólam - mondta féloldalas mosollyal.

- Hű... És miért léptek le a szüleid? - kérdeztem, ,mert ez érdekel.

- Nemsokkal, Blanka születése után, meghalt a nagyapám. Anya apukája. Ez anyát annyira megviselte, hogy apával gondolták, kimennek külföldre, azóta pedig semmit nem hallottunk felőlük. Mi, Blankával azóta a nagyinál lakunk.

- Anyai? - kérdeztem.

- Igen... segítünk a nagyinak amiben tudunk, neki is nehéz feldolgozni, 7 év után is rengetegszer megtört... - mesélte.

- Ez szörnyű- mondtam, és majdnem elsírtam magam, amiért 7 éve nem láthatta a szüleit. Én sem, de én nem is tudtam a létezésükről.

- Blankával jóba lennétek - mondta halkan. - Ő sem ismerte a szüleit mint ahogy te voltál vele. Csak valószínűleg ő már nem is fogja... - csuklott el a hangja.

- Rám bármiben számíthatsz - mondtam.

- Köszönöm.

Ekkor kopogtattak az ajtón, és bejött rajta mindenki más a csapatból. 

- Mennem kell, beszéljünk még, holnap is jövök rendben? - köszöntem el Csongitól, aki bólintott, majd odaözönlöttek hozzá a többiek is.

Kimentem a teremből, és ránéztem az órára. 

Baszki az edzés....

Teljesen ki ment a fejemből és 15 perc múlva kezdődik is.

Rohantam haza, ott felkaptam a sporttáskámat, és elindultam a csarnokba.

Lehet, nem említettem, de kézilabdázok. Lassan 5 éve. A téli szünet alatt Judit mindent elintézett ezzel kapcsolatban, és most az egyik itteni egyesület tagjaként játszom. Irányító pozícióban játszom ami annyit takar, hogy támadáskor én vagyok a karmester: a csapat vezére, mozgatója. Védekezéskor, pedig a posztomon középső védő vagyok.Erről ennyit.

A sportcsarnok ahol, vannak az edzések, kb 6-7 percre van a lakásunktól, szóval pár percet fogok késni, ha nagyon kapkodok. Max a bemelegítésről kicsit lemaradok.

Mikor beértem az öltözőbe, villám sebességgel átöltöztem és rohantam be a csarnokba.

- Lemaradtam valamiről? - kérdeztem Kingát, aki amúgy osztálytársam is, de itt edzésen vele vagyok jóba.

- Nem, még Zsolti nincs itt - mondta, az edzőnkre utalva. Igen, mi tegezzük az edzőt, mivel 20 éves, és kikötötte, hogy tegezzük.

- Akkor oké.

- Hogy hogy késtél? - kérdezte tőlem.

- Egyik barátom kórházba került, és onnan jöttem. Még jó, hogy pont akkor indultam el, különben tényleg elkések.

És ez a mondta után érkezett meg Zsolti, és el is kezdődött az edzés.

Otthon, amikor a telefonom megérezte a wifit, azonnal jelzett, hogy messengeren 4 nem fogadott hívásom van Mesitől.

Azonnal visszahívtam.

- Mi a baj? - kérdeztem azonnal.

-  Barbi - hallottam meg a hangját. - Májusban el kell költöznünk - sírta el magát.

- Hova? - kérdeztem azonnal.

- Madridba - mondta ki.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro