- CSONGI!!! - kiáltottam, majd odarohantam hozzá. Pár ember megállt körülöttünk, és érdeklődve figyelték, hogy mi fog történni. Felment bennem a pumpa.

- Valaki nem akarna mentőt hívni? Vagy jó  nézni, hogy egy gyerek lila foltokkal fekszik a földön eszméletlenül? Meddig süllyed az emberiség? - ordítottam a körülöttünk lévő embereknek.Egy apuka kapcsolt először, elővette a mobilját, és tárcsázta a mentőket. Elmondta, hogy hol vagyunk, és hogy mi történt nagyjából. Én még mindig Csongi mellett térdeltem a hideg betonon, de nem érdekelt. Egy megfázás nem oszt, nem szoroz.

- Mindjárt itt vannak - mondta nekem a férfi majd a hátamra terített egy pulcsit.

- Köszönöm - mondtam neki, mire biccentett egyet.

Körülbelül 2 és fél perc múlva meghallottuk a szirénákat, és ekkor egy kicsit megnyugodtam, de még mindig ideges voltam. Voltak akik ott maradtak velünk, és feszülten figyelték, hogy most mi történik. Voltak akik viszont ahogy meghallották a mentőt azonnal elmentek, nehogy bármi legyen a kis lelkükkel. Fantasztikus, mondhatom.

- Itt vagyunk - ugrott ki 3 mentős a kocsiból - mondja el kérem mi történt pontosan. - mondta az egyik, miközben elkezdték kezelni Csongit.

- Rendben - mondtam, gyors levegővétellel. - tehát, én éppen osztálytalálkozón volt, amikor indultam haza, és megláttam a földön feküdni - kezdtem el újra kapkodni a levegőt, közben patakokban folytak a könnyeim.

- Ismeri a fiatalembert? - kérdezte egy másik mentős.

- Igen. - mondtam sírva.

- Kérem próbáljon lenyugodni, rendbe fog jönni. - próbált nyugtatni, nem sok sikerrel.

- Pár adatot szeretnék Öntől elkérni. - jött oda hozzám az egyik mentős srác.

- Az én adataimat? - kérdeztem könnyes szemmel.

- Igen, kérem - mondta nekem.

- Rendben. Nagy Barbarának hívnak, 15 éves vagyok, és itt a telefonszámom. - mutattam meg neki a telefonomat remegő kézzel. - Ennyi elég lesz? Vagy kell még valami? - Rázta a fejét. - Köszönöm, elég lesz.- A mentős leírt mindent, majd megköszönte, és visszaszállt a mentőskocsiba a többihez, ahol már ott volt Csongi a hordágyon fekve.

- Mehetek Önökkel? - kértem a mentősöket.

- Jöjjön. Úgyis van még kérdésem.

- Nagyon köszönöm.

Beültünk a mentőautóba ami elindult vissza a kórházba. Én addig előkerestem a telefonomat, és videóhívásban hívtam Márkot.

- Mondd, hugi - vette fel, majd összeröhögött valakivel (gondolom a Körte Recordsban voltak), majd meglátta az arcom, és azonnal eltűnt a mosoly az arcáról - te sírtál? hol vagy? bántottak? van veled valaki? - sorolta a kérdéseket.

- Gyertek azonnal a kórházba. Megyünk oda mi is, éppen a mentőautóban ülünk, Csongit szétverték, és nincs magánál - kezdtek el ismét folyni a könnyeim - és...majd elmondok mindent. Csak...csak gyertek - tettem le a telefont, választ meg sem várva.

Az ölembe ejtettem a telefont, majd könnyek közepette, elkezdtem köhög?ni. Elég csúnyán.

- Óh - nézett rám az egyik - ez nem egy szimpla megfázás...

- Ugyan, semmi bajom. Ne velem foglalkozzanak, hanem Csongival. Iszok pár mézes teát, köhögéscsillapítóval, és minden rendben lesz. - mondtam az orvosnak, miközben pontosan tudtam, hogy ez tényleg nem csak egy megfázás...

- A barátja ez a bizonyos Csongi? - kérdezte, miközben tovább kezelték.

- ja, ő? Nem, csak egy barátom. Sima barátom - mondtam neki, mire csak mosolygott egyet. Közben az autó, hirtelen fékezni kezdett, ebből következtettem, hogy megérkeztünk.

- Előrevisszük, keresse meg a családtagját, és majd a recepciós fogja elmondani melyik szobában van - mondta az a mentős, akivel az előbb  beszélgettem, majd a többivel együtt elvitték Csongival.

Még mindig könnyes szemmel, álltam ott ahol kiraktak, és kerestem a szememmel Márk #márker feliratú kocsiját. Egy kis nézelődés után megláttam, ahogy az ötszemélyes kocsiból kiszállt Márk, Beki és a három Aszád, közvetlen utána volt Körte kocsija, ahonnan  a maradék emberek szálltak ki.

- Mi történt? - rohant hozzám Beki.

- Itt vagyunk, nyugodj le. - mondta Márk is.

- Szóóval.Éppen indultam haza az osztálytalálkozóról... - kezdtem el de Körte közbevágott.

- Ahonnan én vittelek volna haza, ahogy megbeszéltük - mondta sértetten, de elnézte nekem most.

- Tehát ott tartottam, hogy éppen indultam haza, és beszélgettem telefonon, egy barátommal,amikor megláttam Csongit szétverve, a földön fekve, eszméletlenül, és hívtuk a mentőket, akik pár perc múlva megérkeztek. Utána hívtalak téged, ugyebár. - mondtam el, még mindig könnyes szemmel.

- És most itt vagyunk - fejeztem be.

- Édes istenem - ölelt meg Beki, Majd Márk, és szépen lassan mindenki más.

- Menjünk be, kérdezzük meg hol van Csongor - kérdezte Körte.

Én leghátul mentem, mellettem ment Daniella, aki éppen magyarázott nekem.

- Mi a szarért nem hívtak mentőket? Baszki ez alapvető dolog. Hát az szar. De legalább az a pasas kapcsolt. - mondta nekem. Igen, Daniella és a beszélgetés...

- Szemetek az emberek! - jelentettem ki.

- Azok - értette egyet.

Közben beértünk a kórházba, Márk odament a recepcióshoz, aki természetesen felismerte, majd Körte fogta magát, és odament, elmondott mindent a csajnak, aki elmondta, hogy hol találjuk meg Csongi szobáját.

Én út közben elkezdtem Köhögni, amit Bogyó vett észre először.

- Jól vagy, Barbi? Elég szarul nézel ki, már bocs. - közölte velem a tényeket, JÓ HANGOSAN, hogy mindenki meghallja, és természetesen rám nézett mindenki.

- Barbi tényleg szarul festesz - mondta Daniella is a maga stílusában.

- Tudom, oké? - álltam meg - ne velem foglalkozzunk most, hanem mindenki húzzon Csongi szobájába!  - mondtam, majd elindultam a lift  felé. Amikor odaértem megvártam a többieket.

- Haladjunk  - közöltem sértetten. Azt mondjuk nem tudom miért sértődtem meg. Talán, mert Bogyó észrevette hogy sápadt vagyok, vagy én nem tudom.

- Mi bajod van kicsilány? - kérdezte Puding (ezt a becenevet kaptam tőle, roppant értelmes, mit ne mondjak).

- Semmi, inkább húzzál be a liftbe- ezzel a mozdulattal konkrétan belöktem Pudingot a liftbe.

- Mi a... - mondta volna, de bezárult a liftajtó.

Így az első lifttel felment : Puding, Körte, Beki, és Anti.

Én direkt az utolsó lifttel mentem,nem is tudom pontosan miért.

Velem csak Márk jött, azt a fél percet amit együtt töltöttünk a liftben, csendben álltuk végig. Ez így volt jól.

Mikor felértünk, kiszálltunk a liftből, és szinte egyből megpillantottuk a csapatot. Most nézem, talán egy kicsit sokan voltunk. Hupsz.

Amikor odaértünk Márkkal, pont akkor jött ki egy  orvos.

- Egy valaki bemehet hozzá - jelentette ki.

- Barbi - vágták rá mindannyian.

- Hol vannak a szülei? - kérdeztem. 

- Bécsben - mondta Márk.  - Na menj  már be -tolt be.

bementem a kórterembe, megláttam Csongit feküdni az ágyon bekötött kézzel.

- Barbi - suttogta rám nézve.

- Itt vagyok. Mindenben segíteni fogo.....- kezdtem el hozzá beszélni, amikor kinyílt az ajtó, és belépett rajta Eszti.

- Te mit keresel a barátom ágya mellett? - kérdezte bunkó stílusban...