SOFIA

- Aztért hívattalak be Sofia, mert a mai napon értesültem arról, hogy az anyukádék kivettek az iskolából.



Minden történet így kezdődik.

De az enyém valamiért eltér a többitől.

| HÉTFŐ |

- Sofia! Kész vagy már, ha nem sietsz mindketten elfogunk késni az első napunkon! - anyukám angyali hangjával kiabált fel a szobám felé. A kezembe vettem a táskámat, egy pillanatra lehunytam a szemem, és elképzeltem azt, ahogy a lépcső korlátjánál ácsorog, a homlokát összeráncolja, kíváncsi de mégis mogorva pillantásokkal fürkészi a szobám nyitott ajtaját. A számat apró mosolyra húztam, de a folytogató gyomorgörcs arra kéztetett, hogy egy utolsó pillantást vegyek a tükörből visszanéző önmagamra. Ez a mozdulat, ez a lépés is bizonytalan volt. Az első iskolai napom reggelén gyomorgörcsel, és hevesen dobogó szívvel ébredten. Az sem nyugtatott meg, hogy minden fontos dolog, füzet, toll és ceruza a táskámban hevert. Attól sem voltam nyugodt, hogy a szerencse hozó karkötőm a vékony csuklómon csillogott. Próbáltam hátra lépni, egy lépéssel távolabb kerülni a tükörtől ami arra emlékeztetett, hogy irány az iskola. - Sofia!

- Megyek anyu! - kilöktem magam elött a szobám ajtaját, és lefutottam a lépcsőn. A mozdulat közben megigazítottam a barna hullámos hajamat, az ujjaimmal megsimítottam a frufrumat. Amikor anyukámmal szembe fordúltam, hírtelen hasított belém a felismerés, miszerint pontosan így néz ki egy lakás, amibe nemrég költöztek bele. A nappali egybe van a konyhával, de furcsa módon a kanapénk letakarva egy hosszú átlátszó fóliával, a konyha részén lazúlt. A függönyöket még nem akasztottuk fel a karnisokra, hiszen tegnap este amikor kipakoltunk, még annak is örültünk, hogy eljutottunk a szobákig annélkül, hogy átestünk volna egy kartondobozon. Anya felé fordúltam, és a bejárati ajtó felé pillantottam. Arra azért volt idő, hogy a Welcome feliratú táblánkat a fehér ajtóra tegyük. Az a legfontosabb.

- Mintha izgulna az én lányom! - anya megigazította a fekete blézerét és a kezébe vette a pulton ólálkodó kocsikulcsot, a táskáját a vállára tette. Egy kicsit megigazította a kontyba kötött frizuráját és hallkan felsóhajtott.

- Dehogyis! Minden simán fog menni! - leültem a lépcső szélére és a lábamra húztam a hosszú szárú Convers tornacipőmet. Anya felhúzta az egyik szemöldökét, szórakoztató vigyorral az arcán fürkészett engem. - Remélem - morogtam az orrom alatt. Felpattantam és a vállamra tettem a szürke hátitáskámat amit még régen a Zarába vettem.

- Kérlek, szólnál a gyereknek, hogy ne járjon szakadt farmerban! - apa köntösbe sétált le a lépcsőn, a göndör haja madárfészek szerűen terült szét a fején, a szemüvegét ásítva próbálta felvenni, de valahogy csak orra hegyére tudta varázsolni.

- Ez H&M! - mondtuk anyával egyszerre, és puszit dobtunk apának, aki a konyhába menet belerúgott a kanapé szélébe. Behúztuk a nyakunkat, és az ajtó felé sétáltunk, miközben apa a költözést szencségelte.

- Inkább ne kaptam volna ez az új munkát, akkor maradhattunk volna otthon Zamárdin! - nyitotta ki a szekrényt, de nem talált benne semmit. - Melyik dobozban van a kávé? - pillantott ki az ajtón, miközben beszálltunk az autóba.

- Az egyikben drágám! Puszi! - anya beült a kormány mögé, és a fejét rázva kapcsolta be a biztonságiövet. Énis így tettem, és az ujjaimat tördelve néztem ki az ablakon, miközben anya kihajtott az útra és megindúltunk a budai meredek lejtőn. - Legalább nemis jártunk még olyan sokat Pestre, igaz? - fél szemmel pillantott rám, miközben a járdán sétáló diákokat fürkésztem. Tizennyolc évesen a régi iskolámban terveztem leéretségizni. De amikor apa kapott egy nagyon jó állást itt Budapesten, a család eldöntötte azt, hogy költözünk.

- Igen! Hosszú városnézés lesz az biztos! - próbáltam viccelődni, miközben anya balra kanyarodott, arra az útra aminek a végén az új iskolám található. A budai szakközépiskola sokat vár el az oda járó diákoktól, de sok jót is nyújt cserébe. Amikor beiratkoztam volt szerencsém találkozni az osztályfőnökömmel aki a testnevelés tanárom is lett. Amikor beiratkoztam csak a szakmunkás bizonyítványomat kérték el, és megnézték a jegyeimet. A hivatalos papíromat átadtam, amiben leírtuk a kérvényt, hogy a negyedik, tehát a tizenkettedik osztályt itt szeretném befejezni. Kedvesek voltak, azonnal felvettek.

Amikor anya leparkolt a hatalmas épület elött, szinte kéztetést éreztem arra, hogy eltünjek az autó sötétített ablaka mögött. Ahoz képest, hogy ez csak egy középiskola, egy diák sem volt az épület elött helyezkedő járdán. A járda mellett egy hatalmas Tölgyfa cövekelt, ami plusz árnyékot adott az egyetlen helynek amit dohányzásra jelöltek ki. Az épület majdnem barack színű fala tiszta volt egy firka sem volt a felületén, a fehér ablakok nyitva voltak, a vörös színű függönyök néha mozogtak a szellő óvatos parancsára. Az iskola mellett egy kisebb parkoló állt, az autók szélvédője egyesével verte vissza a nap forró sugarait.

- De hol vannak a diákok? - fordúlt felém anya. Csak véletlenül pillantottam a kezemben található telefonra, de a biztonságiövemet azonnal kikapcsoltam.

- Ó te jó ég! Elkéstem! Nekem végem! Ez ciki lesz! - megigazítottam a fehér virág mintás pólómat és anyukámnak integetve, becsuktam az autó ajtaját.

- Kéz és lábtörést! - lehúzta az ablakot, és dudálva elhajtott az iskola elött. Remegő lábakkal indúltam az iskola bejárata felé, a táskámból kivettem a kicsi noteszomat amibe minden fontos dolgot beleírtam. Akkor kaptam fel a fejem, amikor egy szőke hajú lány lihegve mellém futott. A rózsaszín táskája a félválláról már lecsúszott, még a szőke haja is a pántok alá csúszott. Sötétkék farmerszoknyát és egy színes blúzt viselt. Csinos volt és azonnal szimpatikusnak találtam. Azért is mert mosolygott rám.

- Fogadunk, hogy te vagy az új osztálytársunk! - fogta meg a csuklómat és az ajtó felé húzott. - Én Kinga vagyok, szia! Ne haragudj, de már rég elkezdődött a tanítás! - köszöntünk az ablak mögött ülő portásbácsinak, akinek felmutattam a papíromat amit a beiratkozásnál kaptam, és gyorsan felsétáltunk a lépcsőn.

- Szia! Én Sofia...- nyújtottam a kezem.

- Sofia vagy! Tudom! Andrásbá már mesélt rólad! És bejelöltelek Facebookon, persze ha nem baj! - amint felsétáltunk a lépcsőn, egy hosszú tágas folyosó fogadott engem. A folyosó két oldalán voltak a teremajtók, kicsi aranyozott táblákkal, és apró poszterekkel díszítve, és sötétkék színű iskolaszekrényekkel. Kinga a sajátja elé lépett, kinyitotta és kivett onann kettő darab könyvet. A szekrénye belülről mintha egy másik világ lett volna. Kicsi fényképek, fésű, és még sminkkészlet is lapult benne.

- Gyönyörű ez a suli! - fürkésztem a csillogó márvány padlót, ami egészen az udvarra nyíló sötétkék kétszárnyú ajtóhoz vezetett. Az egyik nyitva hagyott szekrényhez nyúltam, és kivettem belőle a kulcsomat.

- A mi termünk a folyosó végén található! Az osztályfőnök már nagyon vár téged! Siess! - becsapta a szekrényét, a kicsi kulcsot elfordította, és a folyosón végig futott.

- De megvárhat...- de nem tudtam befejezni, mert az ajtót becsapta maga mögött. A fény azonnal eltünt, amint az ajtó becsukódott. - Nál - támasztottam a homlokomat a szekrény felületéhez, a táskámat a szekrényem nagyobbik részéhez tettem, csak egy tollat és egy füzetett vettem a kezembe. A folyosó csendes volt, egy kicsit nézegettem a régi tablókat és a fényképeket. Csak a folyosó másik oldalán található teremből kiszürődő hangok csapták meg a fülemet.

- Pofátlanság, hogy mit megnem enged magának Asher! Kérem, most azonnal hagyja el a termet, és ezt tekintse igazolatlan órának! - amint meghallottam a kiabálást, összerezzentem és nyílt az ajtó. De nem tudtam oda figyelni, mert a táskámból kiesett a tolltartóm. A ceruzáim és a szíbes postiteim is a padlón hevertek. A hullámos hajamat oldalra tettem, és sietve guggoltam le, hogy összeszedjem őket. Miután bezártam a szekrényem ajtaját, furcsa és hátborzongató érzés kerülgetett. Mintha nem csak én lettem volna a folyosón. Amikor megfordúltam, úgy megijedtem, hogy a szám elé tettem a kezem. A fal mellett egy magas fiú ácsorgott. A lapockáját a falhoz nyomta, a kezében egy telefont tartott, és írt valakinek. De amint mozgást észlelt egyenesen rám nézett. Amint találkozott a tekintetünk, a szívem sokkal gyorsabban dobogott. Amint a fiú megemelte a fejét, alaposan végig nézett rajtam. A falnak döntötte a fejét, a száját résnyire kinyitotta, így az ívelt arccsontja szépen kiemelkedett a makulátlan arcán. A nyakán az alig látható ádámcsutka vonzó volt, minden női szempárt mintha zsigerből vonzaná. A tekintete barátságtalanúl és hűvösen csillogott, szürkés kék tekintete rabúlejtően hatott rám. A fekete haját oldalt rövidebbre vágatta, felül dúsabb volt, egy - két tincse a homlokához hullott ami szépen keretezte az arcát. A bal fülében egy fehér füllbevaló csillogott ami kiegészítette a fehér mosolyát. A jobb kézfején egy tetoválás díszelgett, egy gyönyörű, kicsit ijesztő farkasfej. Fekete szűk farmert viselt, a térdénél kivolt szakadva, akkárcsak nekem. A fehér pólója feszült a testén, annak a tetejére vett fel egy farmermellényt. Sportos és szálkás testalkata volt. Nem volt sovány, de elég izmos volt. Csak egy pillanatra néztünk össze, csak annyi időre, hogy észre vegyük a másikat, de nyílt a terem ajtaja és egy középkorú hölgy lépett ki rajta. A tanárnő csípőre tette a kezét és bólintott.

- Már év eleje óta a rosszfiút játsza Asher! Nagyon jól tudja, hogy közel áll ahoz, hogy kirúgják az iskolából! Jöjjön csak velem, meglátogatjuk az igazgatónőt! - invitálta előre a fiút.

- Dehát tegnap voltam nála, és Kávéztunk! Említettem már a tanárnőnek? - és ekkor történt, hogy rám pillantott, és megindúlt zsebre tett kezekkel a folyosón. A hangja mély és viszonylag kellemes volt. Nagy szemekkel pillantottam utánuk, de a folyosó végén található barna ajtót kinyitották, a fiú pedig besétált rajta.

- Maga is menjen órára! - szólt rám a tanárnő, mire kizökkentem a bambulásból, és zavartan siettem az osztályom felé. Furcsa volt ez az egy perc, az biztos....

* úgy terveztem, hogy egy iskolai nap két rész lesz! A következő rész hamarosan érkezik.