A mai nap is úgy indult, mint az összes többi. Ami épp reggelit csinált, Ryuu és Meg pedig a kertben játszottak az öcsémmel. A feleségem mögé lopóztam és hátulról átöleltem.
- Edward, hát felébredtél? A reggeli mindjárt elkészül!
- Szeretem nézni, amit csinálsz! Mikor reggelit készítesz, játszol a gyerekekkel, vagy csak épp alszol az ágyban.
- Te azt szoktad nézni, hogyan alszok? Milyen kis pimasz vagy! - Ami mosolya mindig boldoggá tesz. Ő és a gyermekeink lettek az életem. Ami behívta a gyerekeket és Al-t, utána pedig nekikezdtünk a reggelinek.
- Anya, ugye reggeli után kimehetek játszani a kis csibékkel?
- Ryuu, előtte csináld meg a leckédet, utána játszhatsz annyit, amennyit csak akarsz.
- De megcsinálom később apa!
- Ha most befejezed, akkor tiéd az egész délután. Kérlek csináld meg Ryuu!
- Nem szeretném! Anya, mond meg neki!
- Ryuu, fogadj szót az apádnak, ő csak jót akar neked!
- Nem akar nekem jót! Én alkímista akarok lenni, ahhoz pedig nem kell tanulnom!
- Na jó, ebből elég legyen! - emeltem fel a hangomat, most először.
- Utállak, te vagy a legrosszabb apa! - Ryuu sírva befutott a szobába, én pedig mentem volna utána, de Ami nem engedte.
- Hagyd csak, majd lenyugszik! - Ami elmosta az edényeket, én pedig kimentem Meg-el sétálni.
- Remélem ha ennyi idős leszel, veled nem lesznek majd ilyen gondok!
- Apu! - azokkal a nagy szemeivel rám nézett én pedig nyomtam egy puszit a homlokára. Ő még annyira kicsi, természetesen semmit sem ért abból, ami történik körülötte, de ennek kifejezetten örülök. Miután sikerült elaludnia, bevittem és lefektettem, hogy aludhasson. Most már csak egy dolgom volt hátra, mégpedig az, hogy beszéljek a fiammal.

- Ryuu, légyszíves gyere ki egy kicsit!

- Nem akarok! Hagyj békén, te vagy a leggonoszabb apa a világon!

- Ryuu, ne mondj olyanokat, amiket meg fogsz bánni! - mivel bentről már nem volt válasz, csak szomorúan megráztam a fejem.

- Drágám, ne aggódj meg fog nyugodni és rájön, hogy nem lett volna szabad ilyet mondania! - jelent meg mögött Ami.

- Tudom, de mégis olyan rosszul esik, pedig én tényleg igyekszem, de úgy tűnik tényleg rossz apja vagyok!

- Vagy csak túlságosan hasonlít rád, ezért nem bírjátok egymást elviselni!

- Ez nem igaz! - vágtam be a durcát, mire Ami elnevette magát. - Ezt imádom benned a legjobban!

- Hogy folyton cukkollak?

- Nem, inkább azt, hogy mindig képes vagy felvidítani! - magamhoz húztam és egy csókot nyomtam a szájára. Lassan véget ért a nap, mi pedig a lefekvéshez készülődtünk. Ami már az ágyban volt, én pedig meg akartam nézni, hogy Meg alszik e már, mikor Ryuu kiabálására lettem figyelmes.
- Apa! - hallottam a hangján, hogy sír így oda is mentem a szobájához.
- Ryuu mi történt? - erre ő odaszaladt hozzám és az apró kezével átkarolta a lábamat.
- Apu, megígérem, hogy ezentúl mindig jó kisfiú leszek, de kérlek ne hagyj itt minket! - láttam, hogy a könnyeitől már alig bír beszélni.
- Ryuu, mond el apának mi történt.
- Azt mondtad el fogsz hagyni minket és nem érdekelt, hogy a mama még én is sírunk. Azért akarsz elmenni, mert nagyon rossz voltam, ugye? - egy kicsit én is elszomorodtam és leguggoltam elé.
- Ryuu, figyelj arra amit most mondok. Eszem ágában sincs elhagyni titeket! Nekem te a húgod és a mamád vagytok a legfontosabb dolog az életemben! Most már nyugodj meg szépen, jó?
- Apa, veled aludhatok? - szipogta, mire felkaptam a földről és bevittem a szobánkba, ahol Ami már készült aludni.
- Na ugye, mondtam hogy ki fogtok békülni! - lefektettem Ryuu-t kettőnk közé és én is befeküdtem az ágyba.
- Jó éjszakát apu! - rám mosolygott én pedig egy puszit nyomtam a homlokára és úgy aludtunk el mindhárman. Azt hiszem Ryuu és én végre elástuk a csatabárdot és innentől kezdve normális lesz a kapcsolatunk.