Sok év telt el azóta, hogy az öcsém megmenekült és feladtam az Alkímista képességemet. Úgy döntöttünk, hogy hátrahagyjuk a szülő helyünket és valahol máshol keresünk új otthont. Így végül egy eldugott kis faluban találtunk menedékre. Nem sokkal ezután megismertem a feleségemet Ami - t, valamint a nagymamáját, aki születése óta neveli. Miután elvettem, Alfonse és én hozzájuk költöztünk. Azóta született két gyermekünk, Meg és Ryuu. Ryuu az idősebb aki imád ellent mondani nekem, ezért sokat veszekedünk. Meg még csak két éves és nem olyan rég kezdett el beszélni. Azóta a külsőmet is igyekeztem megváltoztatni, így normális ruhákban járok, valamint a hosszú szőke hajamat rövidre vágattam és feketére festettem. Alfonse egy tipikus fiatal fiú lett, aki kezdi újra élvezni az élet szépségeit immár a saját testével. Mustang őrnagyról azóta semmit sem hallottunk, de azt hiszem jobb is ez így. Ma ünnepeljük Ami születésnapját, így amíg ő aludt, én a gyerekekkel készítettem el a reggelit.

- Miért nekem kell cipelnem a tálcát? - nyafogott Ryuu, mire én mosolyogva összeborzoltam a haját.

- A Húgod még túl kicsi ahhoz, hogy elbírja a tálcát, ezért viszi ő a csokrot. Gyerekek, menjünk keltsük fel a mamát! - felkaptam Meget, akinek már a kezében volt a csokor és bementünk az Ami - val közös szobánkba. Ő még nagyban aludt, én odahajoltam hozzá és elkezdtem suttogva énekelni neki a boldog születésnapot. Ami kinyitotta a szemét és elmosolyodott. - Boldog Szülinapot Ami Chan! - nyomtam egy puszit a homlokára, a gyerekek pedig átadták a reggelit és a csokrot.

- Köszönöm szépen! - felültette a gyerekeket az ágyra és mindkettejüket megpuszilta.

- Gyerekek, menjetek a nagyihoz és készüljetek a reggelire! - Ryuu megfogta Meg kezét és kimenetek a konyhába, én pedig felsegítettem Ami - t.

- Nem kellett volna ennyit fáradnod vele Edward, ez nem is lett volna olyan fontos.

- Hisz a feleségem vagy, ez teljesen természetes, különben is, szeretlek elkényeztetni téged!

- Mi lenne, ha mi is kimennénk a gyerekekhez? - a kezemet összekulcsolta az övével és kimentünk a konyhába.

- Boldog Szülinapot Ami Chan! - ment oda hozzá Al és egy csokrot nyomott a kezébe.

Köszönöm Alfonse! Nincs kedved csatlakozni hozzánk?

- Ki nem hagynám! - mind asztalhoz ültünk és nekiálltunk reggelizni. Miután befejeztük, megkértem Ami nagymamáját, hogy a gyerekkel és az öcsémmel együtt, készítsék el a tortát y ameddig én elcsalom őt sétálni.

- Edward, hová viszel?

- Csak szeretnék adni neked egy ajándékot! - a zsebéből előhúztam egy kissé régi ezüst nyakláncot,rajta egy medállal, amiben a kettőnk képe van.

- Ez gyönyörű, de nem fogadhatom el, túlságosan értékes.

- Ez volt apám első ajándéka a mamámnak, ezért szeretném ha mostantól te viselnéd! Tudom, hogy nem drága ajándék, de számomra nagyon sokat jelent.

- Hidd el, sokkal szebb ez, mint bármilyen drága ékszer és boldog vagyok, amiért viselhetem! - a nyakába tettem a láncot, majd visszamentünk a házba.

- Meglepetés! - , jöttek elő a többiek a tortával együtt. Ami nagyon boldog volt, hisz bár letagadta, mégis egy ilyen születés napra vágyott.