Épp a gyerekekkel játszottam a kertben, mikor láttam, hogy a konyhában Ami nagyon belemerült valamibe.
- Bátyó, menj oda, majd én játszok a gyerekekkel! - jött oda Al, én pedig felálltam és bementem a konyhába.
- Mit csinálsz, Ami-chan?
- Csak régi képeket nézek, mikor még a gyerekek kicsik voltak. Nincs kedved csatlakozni?- még szép hogy volt kedvem. A gyerekek miatt kevés időt tölthettünk kettesben, ezért is volt olyan jó, hogy együtt lehettünk. Leültem az egyik székre, Ami-t pedig az ölembe ültettem. Közben visszaemlékeztem arra, amikor Ryuu megszületett.

Már tél volt és tombolt a hóvihar odakint. Már előre tudtuk, hogy fiunk fog születni, ezért minden készen állt, az érkezésére. Én épp a kanapén pihentem, Ami pedig ott feküdt közvetlenül mellettem. Minden rendben is ment, egészen addig, amíg Ami a hasához nem kapott.
- Edward, azt hiszem, a baba nem akar tovább várni! - Kinéztem az ablakon és odakint még mindig tombolt a hóvihar. Így sajnos lehetetlen lett volna elvinni őt a kórházba.
- Al, siess! - kiabáltam ki a konyhába, az épp vacsorát főző öcsémnek.
- Bátyó, mi történt?
- Segítened kell! Nekünk kell világra segíteni a kisbabát!
- Teljesen megőrültél?
- Hiszen egyszer már segítettünk, nem emlékszel? Kérlek Al, a fiamról van szó! - szerencsére belement és amíg Al Ami homlokát törölgette és igyekezett őt megnyugtatni, addig én világra segítettem a fiamat. A kisbabának hatalmas barna szemei voltak és noha keservesen sírt, az arca ettől függetlenül is nyugodt volt. - Ami-chan, ismerkedj meg a fiúnkkal! - átadtam neki, mire a szeméből potyogni kezdtek a könnyek.
- Pontosan olyan, mint te Edward! A szemei, az orra, pont olyan, mintha téged látnálak!
- Bátyó, gratulálok, nagyon aranyos kisbaba!
- Igen, Ryuu tényleg gyönyörű, nem hiába az én fiam!
Nos, Megumi születése már sokkal nyugodtabban zajlott. Ott már nem voltam jelen, inkább Ryuut igyekeztem kicsit felkészíteni arra, hogy hamarosan ő lesz a nagytestvér.
- Ryuu, gyere ide! - szóltam a négy éves fiamnak, aki épp kíváncsian figyelte, a szülőszoba ajtaját.
- Apa, miért vagyunk itt és hol van anya? - biggyesztette le a száját, mire felvettem és beleültettem az ölembe.
- Azért, mert hamarosan megszületik a testvéred!
- Mi az a testvér? - nézett rám azokkal a hatalmas szemeivel, mire megpaskoltam a fejét.
- Neki is a mama meg én leszünk a szülei, mint neked. Neked is lesz egy olyan testvéred, mint nekem Al bácsi!
- Akkor ő is fiú lesz? - felcsillantak a szemei, de az öröme nem tartott sokáig.
- Nem, kishúgod lesz Ryuu!
- De miért kell annak lenni? A lányok annyira undokak velem és folyton piszkálnak! - lebiggyesztette a száját és már ott tartott, hogy elsírja magát. Felvettem a földről és beleültettem az ölembe.
- Ryuu, mond el apának, hogy mivel bántottak a lányok?
- Azt mondták pisis vagyok, amiért még mindig veletek alszom! - akaratlanul is felkacagtam.
- Ryuu, te szeretsz velünk aludni, igaz? - bólintott egyet, én pedig egy puszit nyomtam a homlokára. - Akkor ne foglalkozz azzal, mit mondanak a lányok! Hidd el ők sem különbek, sőt ha ilyeneket mondanak, akkor ők a pisisek és nem pedig te! Ugye, most már nem olyan rossz, hogy húgod fog születni?
- De ugye, attól még szeretni fogtok?
- Ilyet még kérdezned sem kell. A mama meg én mindig szeretni fogunk téged, nem számít hány testvéred lesz! - szerencsére ezzel sikerült megnyugtatnom, így mikor a baba megszületett, már ő is látni akarta. Megfogtam a kezét és együtt mentünk be Ami szobájába.
- Edward, úgy örülök, hogy itt vagy! - Ami nagyon gyenge volt még, ezért csak suttogni tudott. Aztán a mellette lévő kiságyban, végre megláthattam a lányomat. Azokat a nagy barna szemeivel aprókat pislogott, majd miután egyre többször csukódtak le, végül elaludt.
- Gratulálok Ami-chan, tényleg gyönyörű a kisbabának! - odaléptem hozzá és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Edward, szeretnéd te is megfogni? - ezt most komolyan kérdezte, még szépe, hogy meg akartam fogni. Óvatosan kivettem őt a kiságyból és az egyik ujjammal megsimogattam az arcát.
- Miért ilyen csúnya? - szólalt meg Ryuu- mire mindketten elnevettük magunkat.
- Te is ilyen voltál, mikor megszülettél! - csipkedte meg az arcát Ami, én pedig még boldogabb voltam, mint eddig bármikor.

- Nem is gondoltam volna, hogy néhány kép ennyi emléket előhoz majd! - csukta be Ami az albumot, majd állt volna fel, de vissza rántottam.
- Mond, miért akarsz elszökni előlem? Hiszen most nincsenek itt a gyerekek.
- Ez igaz, de illetlenség lenne ilyet csinálnunk!
- Hiszen házasok vagyunk, nincs abban semmi rossz! - a kezembe vettem az arcát és megcsókoltam. Ami vissza csókolt és az ajkaink csak falták egymást egy jó darabig, pontosan addig, amíg észre nem vettük, hogy a gyerekek az ajtóban állnak és nagy boci szemeket meresztenek ránk.
- Látod Megu, mondtam, hogy szoktak pusziszkodni! - Meg azonban ügyet sem vetett rá, helyette inkább odaszaladt hozzám, majd Ryuu is követte a példáját.
- Jó volt kint játszani? - vettem fel Ryuut, Meg pedig Ami ölébe került.
- Igen, Al bácsi nagyon vicces, de már hiányoztál apuci. Képzeld el, tegnap a tanító néni megkérdezte tőlünk, hogy ki a példaképünk és én téged mondtalak azért, mert egy igazi szuperhős voltál!
- Nem voltam én szuperhős, egyébként is sokkal jobb nekem normális emberként élni veletek! Bármikor újra lemondanék az erőmről, csak ti maradjatok itt velem jó?
- Apu de buta vagy, nem is fogunk elmenni innen!
- Igaza van Edward mi mindig is a családod leszünk! - egy család, amire mindig is vágytam. Noha nem lehet mellettem az anyukám, de cserébe megkaptam a csodálatos feleségemet és a még csodálatosabb gyerekeinket. Azt hiszem jobb családra egyáltalán nem vágyók.