Stev

Miután Morgen lefeküdt aludni, még sokáig ültem a kanapén és néztem a polcot. Nem voltam fáradt, de ha az lettem volna, se tudtam volna aludni. Egy kicsit sok volt ez nekem. Ma meghalt a legjobb barátom és mégse, mert halhatatlan. Én meg halandó vagyok, egy egyszerű ember és mégis láttam, ismertem őt, még mielőtt tényleg találkoztunk volna. Felálltam és elkezdtem végig nézni a könyveket. Volt itt könyvelés és egy csomó könyv aminek valamilyen más nyelven volt a címe. Talán latinul. Találomra levettem a Diarium 2020-at, és kinyitottam. Egy napló volt. Morgen naplója 2020-ból. Az ez évi naplója. Gondoltam nem lehet baj, ha egy kicsit bele olvasok.

2020. február 14.
Péntek

Ma van Valentin nap, és az elmúlt tizenhétezer-kilencszázkilencvenhat évem alatt össze szedtem egy-két halhatatlan hódolót és pár halandót is. Szóval a mai napon az összes megint bepróbálkozik, hogy megkapjon. Ostoba barmok, de legalább jól fogok szórakozni.

A mai nap végül is nem volt olyan rossz, mint számítottam. Alextől egy szívet kaptam, talán ez volt a legjobb ajándék, amit egy vámpírtól kaphattam. Azt mondta hogy egy gyilkos vérfarkasé volt. Miután ez a mondat elhangzott, kevésbé éreztem a valódi igyekvést arra hogy lenyűgözzön és megkapjon. A vérfarkasok és a vámpírok esküdt ellenségek, de csak a vámpírokon nem fog az idő. Ők a halhatatlanok legalacsonyabb rendű faja.
Mert van :
Nagyapa
Angyalok / Démonok
Elfek
Boszorkányok
Elementálok
Szirének
Tündérek
Szellemek
Vámpírok

Nem is szeretem őket, de egy kettőt ki lehet bírni a végtelenségig. De ebben Alex nincs benne. Szóval egy kicsit eltértem a tárgytól. Mivel a vámpírok és a vérfarkasok ellenségek, így is úgy is meg fog ölni egy-két vérfarkast. Szóval két legyet, akart ütni egy csapásra, amit én nem tolerálok.
- Drága vérszívó ugye nem gondoltad ezt komolyan? - kérdeztem és felé csapkodtam a szível.
- Ez az én szerelmem jelképe - mondta mosolyogva.
- Az ellenséged szíve a szerelmed jelképe? - kérdeztem.
- Az én szívemet szimbolizálja - válaszolta egy kicsit félénkebben.
- Ebben az esetben - mondtam majd meggyújtottam és összeroppantottam, azt ami megmaradt belőle Alex orra elé szórtam. Jaj nagyon vicces fejet vágott azt hittem ott helyben bepisil.
Maxtől egy lassú égésű mérget kaptam. Max egy boszorkány, szóval az alkímia a kisujjában van. Elmagyarázta hogy ebből a méregből elég egy csepp az áldozat italába vagy ételébe, és lassan belülről fog elégni. Először a belső szervei égnek el, és az égés tovább halad az egész testen, míg meg nem találja a szívét. Kaptam még Hidra csontot Kerberosznak, ez azért jó, mert ha ketté töröd, kettő lesz belőle. Megkaptam a hidra tojását is, ami szuper, mert hidrám még úgy sincs...

A polc mögüli sikításra felkaptam a fejem. A könyvet vissza raktam a polcra és elkezdtem ököllel verni a titkos ajtót.
- Morgen!!! - kiáltottam be, de a sikítás nem maradt abba. A polcot egy szóval nyitotta ki, de sose voltam jó latinból. Eszembe jutott a közös fürdő, ezért be szaladtam. Azt mondta ott is van egy ajtó, csak álcázva van. Benyitottam. A jobb sarokban volt egy zuhanyzó, előtte volt egy wc, azzal szemben pedig egy mosdó. De az álcázott ajtót nem láttam. Oda mentem ahoz a falhoz, ami mögött Morgen még mindig sikoltozott. Aztán megláttam a zuhanyzóval szemben a falon egy festményt. Egy boltív volt, ami mögött a pokol volt. Neki feszültem a falnak, de meg se mozdult. Már éppen elmentem volna, amikor valami beleállt a hátamba. A kilincs. Oda néztem, de nem volt ott semmi. Gyorsan végig tapogattam az ajtót, és megtaláltam a rejtett kilincset. Benyitottam gyorsan és Morgenhez futottam. Senki nem volt bent vele, csak rémálma volt. Még egyet sikított, és dobálta magát mintha le lenne kötözve. Mellé ültem, és megsimogattam a fejét.
- Sss, Morgen semmi baj - suttogtam neki.
Erre nem lett nyugodtabb sőt, jobban kapálózott, és tűzet fújt rám. Én meg felordítottam és hátra ugrottam. Az üvöltésem hallatára végre felébredt. Rám nézett, de mintha nem látna. Nem törődve a fájdalommal felkeltem a földről, és Morgen mellé ültem az ágyra.
- Semmi baj, csak álmodtál - mondtam és letöröltem egy könny cseppet az arcáról. Most először láttam törékenynek és emberinek. Elvettem a kezem az arcáról, és csak néztem rá.
- Szeretnél róla beszélni? - kérdeztem, erre ő megrázta a fejét, mint egy kislány. Annak ellenére hogy, ha igaz, amit a naplójában olvastam, ő már egyáltalán nem kislány.
- Ezt én csináltam? - kérdezte és végig simított az égett arcomon. Nem válaszoltam. Látszott rajta hogy hiába erős, most nem bírná ki, ha megmondanám az igazat. Ő meg nézett rám a csillogó zöld szemeivel, mintha olvasna bennem. Erről eszembe jutott hogy démon és fogalmam sincs mire képes.
- Ugye nem tudsz gondolatot olvasni, mint Celena? - erre csak elmosolyodott, és ez nem gúnyos mosoly volt, mint az eddigi mosolyok, amiket rám villantott. Ez egy őszinte mosoly volt.
- Nem, nem tudok - mondta még mindig mosolyogva. - Bajban lennél, ha tudnék?
- Minden bizonnyal - mondtam én is mosolyogva. De ahogy mosolyogtam, megfeszült az éget bőr az arcomon, én meg felszisszentem.
- Sajnálom, nem akartalak bántani - mondta és máris eltűnt az előbbi mosolya.
- Tudom, nincs semmi baj.
- Meggyógyíthatlak? - kérdezte. Nem azt kérdezte, hogy meggyógyítson e? Nem. Engedélyt kért. Bólintottam. Lassan felemelte a kezét, és az arcomra tette. Egyszerre éreztem meg a gyógyító erejét, és lobbant fel a szeme vörösen. Az előbbi tűz lehelet miatt egy kicsit hátrébb ugrottam, erre ő gyorsan becsukta a szemét.
- Miattam ne csukd be - mondtam és közelebb húzódtam.
- Nem akarom, hogy félj tőlem - mondta és csak az egyik szemét nyitotta ki, azt is csak résnyire.
- Nem félek, soha nem féltem tőled -mosolyogtam rá. Lassan kinyitotta a szemét és lesütötte, mintha szégyellné magát.
- Mi a baj? - kérdeztem. Morgen levette a kezét a már épp arcomról, majd megszólalt.
- Haza kéne menned - mondta, és még mindig nem nézett rám.
- Miért? Hé nézz rám! - emeltem fel az állát, hogy rám néztem. - Miért?
- Nem akarom, hogy bajod essen.
- Nem fog - mondtam, hogy megnyugtassam.
- De igen. Az én közelemben mindenki megsérül, és néha miattam, és te nem tudsz gyógyulni. És lehet, hogy későn érek oda és meghalsz.
- Eddig utáltál. Most miért vagy ilyen kedves és gondoskodó? - kérdeztem, de kár volt. Morgen azonnal megmerevedett, majd rám nézett. Mióta felébredt úgy lehetett olvasni a szeméből, mint egy könyvből, de most a könyv bezárult, és újra a kemény rideg Morgen ült előttem.
- Nos az én dolgom, hogy bűnösöket büntessek, te pedig ártatlanabb vagy, mint eddig bárki akit láttam. Nem érdemelsz büntetést vagy halált.
- Ezt álmodtad ugye? Bántottak valakit, aki nem érdemelte meg, de te nem tudtál segíteni neki.
- Menj ki! - csak ennyit mondott. Elindultam a fürdő ajtaja felé, de az ajtóban vissza fordultam. Morgen ugyan úgy ült, mint az előbb. Most egy kicsit elkerekedett a szeme és úgy nézett maga elé, így megint törékenynek tűnt, mint az előbb.
- Morgen...
- Menj!
- Én nem foglak itt hagyni, nem megyek el. Akkor is maradok, ha még el kell viselnem tíz ilyen sérülést, vagy rosszabbat - nézett maga elé, én pedig azt hittem nem mond semmit már, de aztán nagyon halkan megszólalt.
- Miért?- kérdezte, még mindig maga elé nézve.
- Te vagy a legjobb barátom, az egyetlen, aki mindig ott volt ha szükségem volt rá. Ezért én se hagylak magadra - mondtam, aztán kimentem.

Vissza mentem a polchoz és levettem Morgen 2020-as naplóját, majd leültem a kanapéra, és folytattam.

Megkaptam a hidra tojását is, ami szuper, mert hidrám még úgy sincs. Teritől kaptam, aki szintén egy boszorkány. De kaptam még Jamestől, aki egy vérfarkas, egy 100% ezüst töltényt egy ezüst láncon. Ez megfogott. Nagyon. Mert a vérfarkasokat égeti az ezüst, mégis minden csomagolás nélkül adta oda. Szinte leégett a húsa a kezéről, és még csak meg sem nyikkant. Szóval mindenkitől kaptam valamit, vagyis majdnem mindenkitől. Szinte minden fajból vannak, akik rám pályáznak. A kedvenceim a elfeket , általában azt hiszik, hogy mivel démon vagyok, őket is szeretem. Ez hülyeség. Mivel a démonok vezérének a lánya vagyok, ők az alá rendeltjeim. És nem lenne az előnyömre, ha az egyik katonám szerelmes lenne belém. Ezért a hozzánk legjobban hasonlító fajt kedvelem a elfeket. A hegyes fülű, agyaras elementál képességekkel bíró halhatatlanokat, akik gyorsak mint a vámpírok, erősek mint a vérfarkasok, és okosak mint a boszorkányok. Tőlük szoktam a legjobb ajándékokat kapni. Most jelenleg csak két elfre tartok igényt. Az egyik Kadian, akinek jég képessége van. Most jégből kifaragta nekem az én Kerberoszomat, de nem a valós méretében, hanem egy kicsinyített példányt. Olyan varázslatot használt hozzá, ami nem engedi, hogy elolvadjon. A másik elfem Zeck. Neki a növények uralása a képessége, és ebben az évben nem kaptam tőle semmit. Először azt hittem, hogy majd este eljön hozzám, hogy ő lehessen a nagy durranás a nap végén. De most van hajnali kettő és még egy üzenetet sem kaptam tőle. Holnap biztosan felkeresem. Mai nap nem volt olyan rossz, mint vártam. De a holnap biztos izgalmasabb és szórakoztatóbb lesz.

2020. február 15.
Szombat

Mivel tegnap nem is hallottam az én kedvenc elfem Zeck felől, úgy döntöttem megkeresem. El is mentem a lakására az Óceán ave -re.
- Szia drágám - vigyorogtam rá, amikor kinyitotta az ajtót.
- Hé Morgen - köszönt, megvakarta a fejét és hátra nézett a válla fölött. Most nem sugárzott belőle az a halhatatlan elegancia, ami olyan jellemző az elfekre - Mit csinálsz itt?
- Tegnap nem hallottam felőled, ezért gondoltam megnézem jól vagy e.
- Ez nagyon kedves volt tőled, de mint látod jól vagyok.
- Remek. Nem baj ha bejövök? - kérdeztem, mert láttam hogy rejteget valamit, vagy valakit. Nem vártam meg a válaszát. Árny alakra váltottam és el suhantam mellette, majd a nappaliban újra szilárd alakot öltöttem. A szoba teljesen olyan volt mintha a szabadban lennék. Minden bútort benőtt egy fa, bokor vagy moha.
- Neked mindig jó ízlésed volt a növények használatánál, legalább ez nem változott.
- Mert mi változott? -kérdezte Zeck.
- Talán a memóriád - mondtam, gondolkodást játszva.
- Én is halhatatlan vagyok Morgen, nem romlott a memóriám.
- Akkor nyilván emlékszel rá hogy tegnap volt Valentin nap.
- Természetesen tisztában vagyok vele, de te mindig is utáltad és a halhatatlanok elég nehezen változnak. Nem hinném hogy egyik évről a másikra megszeretted.
- Nahát neked tényleg jó a memóriád, akkor nyilván arra is emlékszel, hogy azt is utálom ha átvernek.
- Emlékszem - mondta halkan, érezte hogy bajban van.

Morgen

Miután Stev kiment, nem mertem vissza aludni. Igaza volt, azt álmodtam hogy kínoznak egy ártatlant. Méghozzá Stevet. Egy székhez voltam kötözve, de nem tudtam kiszabadulni, pedig természet feletti erőm van. Egy személy volt csak jelen ő kínozta Stevet. A kínzó arcát nem láttam, az egész egy nagy árnyék volt. Stev meg teljesen össze volt kaszabolva, mindenhonnan folyt a vér. Az ő vére. Az arca, annyira össze volt zúzva, hogy alig lehetett felismerni. Szörnyű volt így látni. Amíg kínozták, végig sikítottam hogy hagyja őt békén. Aztán amikor Stev már alig élt, oda jött hozzám és elkezdte simogatni a fejem. Én meg tűzet fújtam rá, de nem a kínzó volt, hanem Stev. És én bántottam, nem más.
Általában én olvasok másokból. Mindenkinek olyan kifejező az arca a testtartása, és most Stev olvasott belőlem. Aztán felhívta rá a figyelmem, szóval gyorsan vissza építettem a falam és rendeztem a vonásaimat. Aztán válaszoltam a kérdésére. Úgy, ahogy tanították nekem. Hazugság igazsággal keverve. Nem szeretem a hazugokat, de démon vagyok. Engem nem a jó dolgok miatt teremtettek, és nem is azért hogy jó dolgokat tegyek. Rossz vagyok, de nem tudnék másmilyen lenni, mert én már eleve annak születtem. Büntetem a rosszat és csinálom is. De ez a fiú. Tényleg olyan, mintha ismerne. Még a tetoválásomról is tudott. De fogalmam sincs hogy. Lehet hogy valami köze van a gáthoz ami a fejemben volt? Ki kell derítenem. Felálltam az ágyamról és a tükörhöz léptem. Nem olyan fajta csaj vagyok, aki állandóan a tükörképét bámulja. Az Celena. De fontos, hogy az ember ne a testemet bámulja, hanem figyeljen is rám. Szerencsére egy rövid nadrág és egy topban aludtam, ami bár eléggé rásimult a bőrömre és teljesen kint volt a csupasz lábam, de nem vészes. Kontyba fogtam a hajam a fejem tetején és kinyitottam a rejtett ajtót. A halandó a kanapén ült és épp egy párna mögé rejtett valamit.
- Mit csinálsz? - érdeklődtem egy kicsit durvábban mint akartam.
- Semmit.
- Rosszul hazudsz, gondolom nem gyakran csinálod - erre lesütötte a szemét. - Próbáljuk újra. Mit csináltál?
- Olvastam - felelte halkan. A szemem a könyvespolcra villant, ahol a naplóimat tartom. Az idei hiányzott. Gyorsabban, mint ahogy azt egy emberi szemmel követni lehetett volna megragadtam és a földre dobtam, majd a hasára ültem és kiengedtem a karmaimat, majd amíg az agyaraim is elő bújtak a nyakához emeltem a kezem. Egy ilyen után még a legbátrabb emberek is legalább behugyoznak, de ő csak nézett rám az ártatlan őzike szemeivel.
- Miért nem félsz tőlem? - ordítottam rá. - Téged komolyan nem érdekel, hogy élsz vagy halsz?
- Igazad van - mondta halkan. - Nem lett volna szabad beleolvasnom a naplódba, ha a te mércéddel, ezért halál jár, akkor csak tessék. A te dolgod a büntetés - mondta és oldalra fordította fejét, így felkínálta a nyakát nekem. Olyan szívesen megharaptam volna, de az hogy így felkínálja magát.
Tegyél velem, amit akarsz!
Hogy lehet valaki ilyen. Hát nem érzi a veszély, hogy akár meg is ölhetem. Ezzel felmérgesített, de nagyon. Lassan felemeltem a kezem, karmolásra készen, aztán lesújtottam.