Somebody, to cry for...

Bucky úgy gondolta, hogy ráér meglátogatni Dr. Quinnt, ha szegény már túlesett a Tonyval és Dr. Bannerel való találkozáson. Tony ugyanis a baleset másnapján elviharzott Bucky állandó őrhelye, vagyis a folyosó sarka mellett, és berontott Kate betegszobájába. Igaz, kicsit megtántorodott, amikor meglátta a doktornőt, az infúziókkal körülvett ágyban, de hamar visszatért belé a pulykaméreg.

- Dr. Quinn! A kedvenc kocsim darabokban! Miért van még az országban?

- Jó újra látni Stark. Hogy érzi magát? – Kate megpróbált kierőltetni egy mosoly szerűséget magából, de nem igazán sikerült.

- Ne jöjjön ezzel a kérdésre kérdéssel felelek dumával! – Tony hangja remegett a dühtől.

- Miért ne? – Stark visszanyelt egy nagyon csúnya gondolatot, és leült az ágy melletti székre, majd feldobta a lábát, egyenesen Kate mellé, miközben igyekezett megnyugtatni magát.

- Hogy állnak Pepperel?

- Dr. Quinn, ha még egyet kérdez és esküszöm, hogy...

- Ugyan már Tony! – Katie valahogy félig fekvő helyzetbe tornázta magát – Nézzen rám! Pocsékul vagyok. Igazán elterelhetné a figyelmemet! – Tony felpattant és járkálni kezdett.

- Nem fogok itt jópofizni magával! Tönkretette a kedvenc autómat, és nem hozta helyre a kapcsolatomat!

- Magánál három óra alatt még elkezdeni sem tudtam feldolgozni a traumát, nemhogy megoldani! – Kate megemelte a hangját, amitől fájni kezdett az oldala.

- Nem gondolja, hogy előbb be kellett volna fejeznie az iskolát? Vagy legalább lediplomázni?

- Van diplomám! – köhögni kezdett – Van diplomám, és képzelje, hogy rohadt sokat dolgoztam érte! Többet tanultam, mint maga egész életében! – Tony mondani akart valamit, de inkább vett egy nagy levegőt, és lenyelte a következő szidalmait is.

- Segítsen nekem doki! – megállt az ablak előtt, és megdörzsölte az orrát – Hozzon össze újra a csajommal.

- Egyszerűbb és kevésbe fájdalmas, ha beleül egy úriáskaktuszba. – motyogta Kate, és az egyik tűt piszkálta a kezében – De természetesen megteszek majd minden tőlem telhetőt. – Tony elvigyorodott és bele boxolt Kate karjába, amitől ő felsikított.

- Csúcs doki! Viszlát! Ja, és ettől még fasírtban vagyunk! – kiáltott vissza a folyosóról.

- Édes Istenem, mit kell még kiállnom? – motyogta Kate a plafon felé emelve szemeit.

Bruce a kezeit tördelve jött be a szobába, jóval ebéd után. Idegesen álldogált az ágy mellet, és farkasszemet nézett az ott pihenő Kativel, aki legalább annyira ideges és tanácstalan volt, mint ő.

- Nem ül le? – kérdezte Kate.

- De! Persze! – bólinott Bruce. Aztán újra hallgattak. Banner a szemüvegét forgatta az ujjai között, Quinn pedig idegesen tépkedte a takarója sarkát.

- Bocsánat kéréssel tartozom. – Kate hangja olyan rekedt és érdes volt, mint a smirgli – Nem kellett volna ott lennie, amikor azmegtörtént. Sajnálom. – Bruce felhúza a szemüvegét, de nem nézett rá. Érezte Kate őszinte megbánását, és tudta, hogy igazat mond. Ahogy azt is tudta ő mit érez, és mit kell mondania.

- Nincs miért bocsánatot kérnie, Katie. Ez nem a maga hibája volt. – Kate az ajkába harapott, és elfordította a fejét. – Dr. Quinn?

- Kihasználtam magát Bruce. – suttogta – Csak azért kértem meg, hogy jöjjön velem, hogy meg tudjon védeni. – Bruce megrökönyödött. Nem tudta mit is kéne mondania. Okos és meggondolatlan cselekedet volt a részéről, hogy ezt tette. Ugyanakkor, csalódott is volt. Csak ennyit, tényleg csak ennyit jelentett volna neki? Nem is Őérdekelte, hanem a Másik?

- Magának is csak erre kellek. Igaz? – Kate végre felé fordult, szája remegett, talán az idegességtől, talán a szomorúságtól, talán a kettőtől egyszerre.

- Dehogy is! – Bruce keze után kapott és megszorította – Nem várom el, hogy higgyen nekem, de nem! Maga sokkal több nekem, mint amit most gondol! – szünetet tartott – Úgy érzem, Magaaz egyetlen barátom. – Bruce nem érzett semmit. Sem haragot, sem megkönnyebbülést. Gyorsan kirántotta a kezét Dr. Quinn szorításából

- Hiszek magának Kate. – hazudta. Majd minden további nélkül távozott.

Bucky a betegszobákra és a vizsgálókra nyíló folyosó sarkán töltötte az éjszakát. Reggel hat körül látta megérkezni az éjfél körül távozott Mr. és Mrs. Quinnt, fél órával később, pedig a pilóta ruhába öltözött, megborotválkozott és megfésülködött Alexander követte őket. Reggel nyolc körül reggelit vittek be Katehez, de negyed kilenckor a nővér érintetlenül el is vitte a tálcát. Tíz óráig beszélgetést, és néha egy rövid kis nevetést lehetett hallani a szobából. Fél tizenegykor pedig az ügyeletes orvos és egy seregnyi rezidens ment be a szobába, tizenegy harmincötkör pedig becsapódott az ajtó a hangosan tiltakozó Alec és Charlie előtt. Már dél is elmúlt, mire az orvos és az utána loholó minihadsereg kimentek a szobából, az egyik rezidens pedig maga előtt tolta a tolószékben ülő Katet. Ezután Elena Quinn oroszul motyogott valamit, a férjének és a fiának. Charlie Alec vállára tette a kezét, a másikkal pedig eltakarta a száját, és többször is bólintott, Alec a homlokát masszírozta, és a másik kezével pedig többször intett nemet vagy igent. Fél egykor pedig az egész család megindult az egyik vizsgáló felé.

- Quinn! – szólt utánuk Bucky, mikor elhaladtak mellette. Három értetlen szempár nézett vissza rá. – Hogy van? – Elena az ajkába harapott, Alec pedig dühösen csattogó léptekkel tovább ment.

- Hát nem tudja? – Charlie megdörzsölte a tarkóját, és intett a fejével – Jöjjön maga is. Kint megvárhat minket. – Bucky pontosan az ajtó előtt állt meg úgy, hogy se ki, se be nem tudott menni senki. Az kis üvegablak - ami minden korházi ajtón kötelező rész volt – tökéletesen látni engedte a bent történteket:

Kate kifejezéstelen arccal ült a székben, és üres tekintettel meredt maga elé. Elena mögötte állt, és a vállára tette a kezét. Alec a falnak döntötte a fejét, és becsukta a szemeit, egyedül a szemöldöke rángása jelezte, hogy figyel. Charlie Elena mellett állt, és itta az főorvos minden szavát. A doktorúr egy koponyaröntgenen mutogatott valamit a tollával. Elena és Charlie többször is bólintott, Alec és Kate viszont hallgatott. A doktor szomorkásan elmosolyodott, megveregette az ikrek vállát, kezet fogott Mr. Quinnel, majd a zajos kis csapatával együtt távozott. Elena és Charlie pedig magukra hagyták az ikreket. Bucky hallakn belépett az ajtón és megállt a sarokban.

- Katie! – Alec letérdelt húga elé, és megszorította a kezeit – Mondj már valamit!

Kate megszorította Alec kezeit és csendben maradt. Alec beleharapott az ajkába és bólintott.

- Felhívom Hollyt. – morogta és elindult kifelé. Mielőtt kilépett volna, egy értelmezhetetlen pillantást vetett a sarokban álló Buckyra.

- Dr. Quinn mi történt? – Kate továbbra is csak bámult maga elé. Mikor nagy sokára megszólalt, rekedt és halk volt a hangja, alig hallható.

- Látott már röntgent? – Bucky Steve törött karjára gondolt.

- Igen. – Quinn a füle mögé tűrte a halyát. Nagyon hosszú volt, már majdnem a háta közepéig ért. – Ezek kinek a képei?

- Az ott az én agyam. – Kate kinyújtotta a karját és az egyik kis koponya aljára mutatott – Az a része pedig lebénult.

Nyomasztó lett a csend. Bucky nem látta értelmét kérdésnek, Kate pedig nem látta értelmét további beszédnek.

- Végleges? – Bucky maga is meglepődött a hangjában lévő aggodalomtól. A gurulószék megfordult, és Kate elkezdte az ajtó felé hajtani magát.

- Nem tudjuk – mondta miközben kigurult.

Holly a fénysebesség többszörösével hajtott át négy lámpán is. Majd végigurult a kórház parkolóján anélkül, hogy akár csak egyszer is fékezett vagy indexelt volna. Végül egy mozgássérültek számár kijelölt helyen parkolt le, és úgy futott be, mintha az egész Hidra őt üldözné.

- Quinn! – vetette oda az igen csak megszeppent recepciósnak, aki még hármat pislogott, mire felfogta, hogy mit is akar.

- Harmadik emelet. – dadogta, és Holly már rohant is. Éppen akkor ért fel a harmadikra, amikor Nick Fury és Maria Hill beszállni készültek a liftbe.

- Lenonn ügynök! – Holly vigyázba vágta magát.

- Igazgató úr. Köszönöm, hogy engedélyezte a kiemelésemet. – lihegte. Fury nem mondott semmit, még csak nem is biccentett, csak beszállt a liftbe és megnyomta a gombot. Hill és Holly egészen addig meredtek a zárt ajtóra, amíg Lennon ügynök lélegzete újra egyenletessé nem vállt.

- Legyen vele türelmes Lennon! – morogta Hill, még mindig maga elé bámúlva. Holly bólintott, és hátat fordítva a liftajtónak elindult Kate szobája felé. Az ajtóban ismét megtorpant, amikor meglátta Alecet.

- Szia! – morogta Alec. Holly összeszorította a száját, és megölelte. Alec ugyanolyan kétségbeesetten és erősen szorította, mint mikor legelőszőr ölelték meg egymást. – Nem tudom mi lenne velünk, ha te nem lennél. – suttogta Alec. Holly nem válaszolt, csak még szorosabban belefúrta a fejét a mellkasába. Furcsán megnyugtató és feledtető volt így állni. Alec úgy érezte, örökre így tudna maradni.

- Holly! – Charlie hangja úgy robbantotta fel a nyugodt hangulatukat, mintha gránátot dobtak volna közéjük.

- Sajnálom, hogy így kell újra találkoznunk. – morogta Holly, mikor kevésbe szenvedélyesen őt is átölelte.

- Menj be hozzá! – Charlie a hátára tette a kezét, és belökte a szobába. Az üres kórházi ágyon egy utazótáska volt, amibe Elena pakolt néhány ruhát. Holly mindig is csodálta, hogyan képes Elena ilyen nyugalommal kevert csendes gondoskodás aurát varázsolni a szobába, de minden egyes alkalommal megnyugtatta Mrs. Quinn jelenléte. Kate az ablak elött ült a tolószékben, és üres tekintettel meredt maga elé. Mikro Elena meglátta kisétált a szobából és ahogy elhaladt mellette rákacsintott. Ketten maradtak: az ügynök és az orvos. Holly ereje teljében, egészséges és aránylag kipihent. Kate karikás szemű, sápadt, beesett arcú és egyre soványabb.

- Istenem Katie! – sóhajtott Holly és két lépéssel a tolószék előtt termett.

- Nem tudtam, hogy eljössz-e... – suttogta Kate. Holly leült a földre és az ölébe hajtotta a fejét.

- Hogy történt? – kérdezte Holly. Kate kezei egy kicsit remegtek, mikor barátnője szőke tincsei közé túrt.

- Nagyon gyorsan. Az egész egy gyors villanás volt. Aztán... – elcsuklott a hangja, és a szájához kapott. – Figyelmezettet! – szipogta – Azt mondta, hogy figyelnek! – de mikor lehajtotta a fejét látta, hogy Holly bólogat.

- És most már nem tudsz elfutni.

- Nem. – remegte, és újra maga elé meredt – Most már nem tudok.

Wanda a gyűrűit forgatta az ujjain, és a falnak dőlve próbálta lenyelni a csomót a torkában.

- Kire vársz? – kérdezte Steve.

- Dr. Quinnre. – Amerika Kapitány fél szemöldökét felvonva nézett le rá.

- Hát nem tudod?

- Mit kéne tudnom? – Steve az állával a folyosó végén lévő ablak felé intett. Mikor odasétáltak látták, ahogy Holly Lennon maga előtt tolja a kerekes székben ülő Dr. Quinnt, mellettük pedig Alexander Quinn vitt egy táskát, és néha magyarázott valamit. Kate pedig sötéten meredt maga elé a frufruja alól.