Alec a kanapén ébredt. Katie távozása után betegségre hivatkozott a felettesénél, majd keresett egy előre aláírt orvosi igazolást Kate táskájában és kitöltötte magának, csakhogy biztosítsa a nem létező betegségét.  Aztán végig dőlt a kanapén és aludt. Dél felé járhatott, amikor kínzó szomjúságra ébredt és kibotorkált a konyhába. A mikró üvegében vetett egy pillantást magára, majd megállapította, hogy a pocséknál is rosszabbul fest. Beállt a forró zuhany alá, a jéghideg csempének döntötte a hátát és hagyta, hogy a tűzforró víz végig égessé az egész testét. Nagyon haragudott magára: a menyasszonya még nem utazott el huszonnégy órája, erre ő lerészegedik. Kate pedig ki tudja milyen galibákat okoz az autópályán. Persze elintézhette volna, hogy ő vigye el a húgát és Dr. Bannert, de ennek több apropója is volt. Előszőr is Loki New Yorki támadása óta rettegett Bannertől, vagy Hulktól még maga sem tudta. A második pedig egy sokkal régebbi és fájdalmasabb seb volt a lelkében, mert igen lehet annál nagyobb sokkja az embernek, minthogy Hulk kidobja a pilótafülkéből. Mégpedig egy réges-régi autóbaleset, amiből egy túlélő sem épült fel maradéktalanul, sem fizikailag, sem mentálisan. Nem is szeretett autót vezetni. Persze szülői nyomásra megszerezte a jogosítványát, de azóta alig ült kocsiban. Mindig az a szörnyű éjszaka jutott eszébe, az oldalra borult autóval, az anyja sikolyaival, Kate beszorult lábával és a fekete hullazsákkal. A tarkójára csúsztatta a kezét és elindult lefelé a gerince ívén. Tudta, hogy még látszik a heg, a nyakától a háta közepéig futó vékony, precízen összevart vágás. Egy profi orvos profi munkája. Szeretettel és végtelen hálával gondolt a Dokira, akinek annyi mindet (többek között a húga életét) köszönhette. Kicsit irigy volt Katere, amiért találkozhat vele New Yorkban, ő pedig nem. Nagyon szerette volna viszont látni.

Kikászálódott a zuhany alól és megnézte magát a párás tükörben. Semmivel sem lett jobb.Sötétbarna haja vizesen lógott az arcába, az egész teste vörös volt a forró víztől, és reszketett. Kapkodva magára rángatott egy farmert meg egy tisztának tűnő pólót, majd a konyhába ment fejfájás elleni szérumot készíteni. Kate másnaposság elleni receptje a következő volt: Soha ne józanodj ki!Így inkább Holly módszerét választotta: Egy ujjnyi gyömbér három tojássárgája, egy deci víz és néhány csepp vodka. Ez tökéletes volt halálos másnaposság ellen, mivel a Quinn családba senki nem volt csak félig részeg. A családi elvek szerint félig berúgni kidobott pénz. Harmadik próbálkozásra sikerült egybe lenyelnie az egészet, aztán a mosogató fölé hajolva várta, hogy végre hányni tudjon. Nem tudott. Két hosszú és megalázó perc után végre enyhült a hányinger, majd egy enyhe böfögési vággyá csillapodott.

-      Isten áldjon Holly, bárhol is vagy! – suttogta hálásan az ég fel emelve a tekintetét. Éppen a vacsoráról megmaradt edényeket pakolta a mosogatógéppbe, amikor valaki rátenyerelt a csengőre. Mikor belülről feltépte az ajtót egy nagyon ideges Tony Stark és egy a végletekig közömbös Bucky Barnes állt az ajtóban.

-      S-segíthetek? – dörzsölte meg az arcát. Tony úgy tette a kezét Bucky vállára, mintha valami fertőző dolog volna és óvatosa meglökte, hogy menjen be. Bucky bement a lakásba Alec háta mögött.

-      Megölöm a húgát Quinn! – szűrte Tony a fogai között.

-      Álljon be a sorba. – vont vállat Alec.

-      Maga még nem is tudja? – Tony nyakán elkezdett dagadni egy ér.

-      Mit kéne tudno...Állj! Te jó Isten, Ember! – Alec ugrott egyet álltában és magas hangon felsikított, amikor Bucky egy ujjával megütögette a vállát.

-      Az asztalon rezgett. – mondta csendben a katona, tenyerén Alec felé nyújtva a telefont. Quinn kikapta a kezéből és beleszólt. Fáradt és nyúzott arca egyre kifejezéstelenebb és szigorúbb lett. A végére Tony előtt változott át egy szigorú arcú, megkeseredett koránál sokkal idősebb emberré.

-      Megölheti a húgomat Stark – mondta mikor letette a telefont - de csak utánam.

-      Már, ha túléli. – morogta Bucky az orra alá, amikor kilépett a lakásból, becsukta maga mögött az ajtót és elindult a két futólépésben haladó férfi után.

-      Vigyázz! Vigyázz!

-      Papa!

-      Mama!

-      Lena! Lena húzd be a lábad!

Kate a hátán feküdt, és az eget bámulta. Azt hitte egyszerre tör majd rá a fájdalom meg a sokk, amint kivonszolja magát a roncs alól de nem történ semmi. Csak feküdt a füves árokba és nézte a szürkülő eget. Esni fog, fedett helyre kéne menni... Maga mellé nézett és megkönnyebbülten látta, hogy Banner is mellette fekszik. Bruce a hasán feküdt ökölbe szorított kezekkel és a földet ütötte maga alatt, a nyakán lévő zöld folt pedig folyamatosan húzódott össze. Kate szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang. Öklendezni kezdett és érezte, ahogy valami sós folyadék elindul felfelé a torkán. A szája elé kapta a kezét, és artikulálatlanul felüvöltött a fájdalomtól. A tenyere nem érte el a száját így a fűre hányt maga mellé. Véreset. Tudta, hogy a sajgó oldala és a véres köpet mit jelent, de biztosra akart menni. Másik karját óvatosan az oldalára tette és egyenként végig húzta ujjait a bordáin, szakszerűen tapogatva, emlékezve az egyetemi órákra. Két bordája is eltört.

-      Dr. Banner? – suttogta és újra köhögött. Ezúttal nem volt ideje oldalra fordítani a fejét, a vére ott maradt a száján. – Burce?

-      Le tudom győzni. – morogta Banner és újra a földbe csapott. Kate körülnézett az autó fél méterre hevert tőlük a feje tetejére fordítva. A fekete volvo tőlük talán ötven méterre állt az út mellett. Közel s távol nem volt ember, és autók zaját sem hallotta. A volvo felől két magas alak közeledett, fekete ruhába. Kate a test és kéztartásukból felismerte, hogy fegyver van náluk. Talán tíz méternyire lehettek, amikor az egyikük kiabálni kezdett feléjük.

-      Üdvözlöm, Lena! Velünk kell jönnie! – oroszul beszélt. Kate maga mellé húzta a lábát és tapogatni kezdte a csízmája szárát. Reggel kicsit lazábbra húzta a merevítőt, így pont befért közé és a lába közé Alec rugós kése. Nagy levegőt vett és lendített egyet a testén, majd oldalra gördült. A feje, az oldala és a lába egyszerre töltötte el a testét fájdalommal. Az ajkába harapott, majd oldalra köpte a vérét.

-      Dr. Banner... – suttogta, és a hátára tette a kezét. Bruce oldalra vetette magát és a füvet markolta maga mellett.

-      Le tudom győzni! El fog menni! – motyogta.

-      Bocsi Bruce, látja azokat a pasikat? Értem jöttek. Rettenetesen fáj a lábam, kilyukadt a tüdőm és valószínűleg agyrázkódásom van. Nagy szükségem lenne most Hulkra. – nem várta meg a választ kikattintotta a kést és Bruce combjába döfött vele, egyenesen egy érzőideg csomóba. Banner háta ívbe feszült és hangosan felüvöltött.

-      Kérem ne! – könyörgött, mikor Kate kihúzta a kést és az élét végig rántotta a combja külső szélén. A farmer szétszakad, az izmok pedig dagadni és zöldülni kezdtek. Kate úgy szorította a kést, mintha az élete múlna rajta. Így is volt. Hulk átugrott fölötte és a volvo felé vetette magát.

A Tél Katonája lassan forgó eléjének egy eldugott, sötét részében minfig is tudta, hogy érzéketlen. Amikor Sam elmondta neki mi történt Katetel és Bannerrel, nem is érzett semmit. Később, mikor Alexander Quinn bevágta magát a SHIELD egyik fekete autójába, Tony arca pedig eltűnt a páncélban, csak akkor érzett valamit. Talán csalódottság volt, esetleg tehetetlen düh. Úgy ment volna ő is. Ott akart lenni az autóroncs mellett, amiből már annyit látott, ott akart lenni a szirénázó autók, idegesen rohangáló, parancsolgató és válaszoló tisztek, ügynökök, helyszínelők, orvosok és rendőrök között. Hogy a tömeg közepén állva zavarhasson mindenkit a jelenlétével és az idegesítő kérdéseivel, amikre senki nem tud vagy nem akar neki válaszolni. Hogy van? Megsebesült? Ugye tud majd járni?Annyi mindent szeretett volna kérdezni. Nagyon bántotta, hogy nem tehet semmit. Egyre csak a sötét szoba járt a fejében, az ablakon beszűrődő holdfény, és Kate halvány alakja, ahogy ott feküdt fölötte. Emlékezett a takaró alól kilógó fehér bokára. Betegesen sovány volt. Száraz bőrén kiütöttek az erek, a csontok és a porcok. Mintegy összehasonlításként ott feküdt mellette a másik lába is: egészséges, izmos és erős. Bucky újra és újra látta maga előtt, ahogy Kate kivonszolja magát az autó roncsaiból és megpróbál lábra állni. Aztán amikor nem sikerül neki, dühöngve ütni kezdi a földet és elkezd szidni valakit.

Nagyjából így is volt. Mikor Hulk elrohant az autó felé, Kate valahogy ülőhelyzetbe tornázta magát. Az oldalára szorította a kezét, és érezni vélte a törés helyét a forró tenyere alatt. Oldalra fordította a fejét és látta, hogy Hulk éppen földhöz vágja az egyik férfit, a másik pedig tüzelni kezdett rá. Hulk erre teljes dühbe gurul, megfordult és minden figyelmét a férfire fordította, aki változatos fegyverarzenállal vonult ellenfele ellen. A másik férfi felkelt a földről, és úját a fegyvere ravaszára téve elindult Kate felé. Quinn megpróbált felállni, de a lába újra és újra maga alá fordult, ő pedig visszarogyott a földre.

-      Segítsek? – kérdezte a férfi nagyon udvariasan. Kate végigmérte a fölé magsodó alakot. Magas volt, viszonylag vékony és nagyon izmos. Rövidre vágott, szőke hajában megcsillant a napfény, szinte aranyszínűvé téve azt. Ovális, csontos arcán sápadt és halvány volt a bőr. Hideg, vizeskék szeme kíváncsian járta végig Kateet. Fekete ruhát és golyóálló mellényt viselt, amit Kate eddig csak a különleges kommandós egységek tagjain látott. Több fegyvere is volt, két pisztoly, kézigránátok, kés, a gépfegyver, amiben Kate felismerte az orosz AK47-es orosz találmányt, és rengeteg tartalék lőszer. A férfi oroszul beszélt, folyamatosan vigyorogva, ezzel kivillantotta nagy, sárga fogait. Kate nem válaszolt a férfi pedig észrevette, hogy a doktornő a fegyverét nézi.

-      Szép darab, mi? – vonta föl hetykén a szemöldökét. Nem váltott angolra, és a hangneméből Kate, úgy érezte, mintha a férfi ismerné őt. – Ismered? – Kate bólintott.

-      AK47-es. – válaszolta oroszul, akaratlanul is meglepődve saját, angol akcentusán. – Szovjet találmány, gépkarabélyos fegyver, teli tárral nagyjából 4 kiló. Képes automata vagy egyes lövésre is. Nem olyan precíz, mint a német vagy svéd fegyverek, de hóban, homokban, sárban sokkal megbízhatóbb. Kalasnyikov nem használt hozzá bonyolult alkatrészeket, vagyis könnyű lemásolni. Éppen ezért a mai napig a világ egyik legkedveltebb fegyvere. – a férfi arcára fagyott a mosoly.

-      Tudod, azt hittem már el is felejtetted az oroszt. – mondta végül. – Nem gondoltam volna, hogy még emlékszel erre – megveregette a fegyver csövét. – Nem is baj, hogy még megy, Léna. – Kateben megállt az ütő. Egész testében remegni kezdett. Már nem is próbált felállni.

-      Őküldött igaz? – a férfi csak nevetett és a fejét csóválta.

-      Borzasztó az akcentusod. Nem gyakorolsz? A bátyád nem segít ebben? – még szélesebb, perverz lett a vigyora – Vagy az anyád? – Kate szívvé kihagyott egy ütemet. Lepergett előtte az egész addigi élete. Oroszország, a szülei, a baleset, a kórház, New York, az iskolák, Holly, kezelések, a várva várt és imádott egyetem, a munkája és a páciensei. Alec, az anyja és az apja. Mindez semmivé foszlott ott előtte, már nem érezte az élete adta örömeit. Csak a fájdalma maradt. A sérült lába, a törött bordái, a vékony kis karcolásokból vérző arca, a szemébe lógó haja és az üvegszilánkok a karjában.

-      Mit tettetek az anyámmal? – remegett a hangja. Az orosz nyelv lágy hangsúlyozása teljesen eltűnk, az angol hangsúly és szórend vette át a helyét, de a nyelv megmaradt. – Ha bántottátok, esküszöm, hogy...!

-      Ne húzd fel magad Léna. Elena érdektelen számunkra. Ellenben ti...

-      Mi? – Kate most kérdezte zavarónak érezni, hogy a férfi lábai előttül. Megpróbált felállni, és ezúttal sikerült is.

-      Ej-ej Léna, Léna. – ciccegett a férfi. – Mindig az a fránya bal oldal. A ballábad. A baloldalad...

-      Én még nem tudom a neved. – motyogta Kate és köhögött. Szája elé kapta a kezét, és mikor elvette vér volt a tenyerében. Nincs már sok időm...

-      Yuri. – vont vállat a férfi közönyösen. Kate tudta, hogy szándékosan ilyen rideg vele. Ezért nem mondat el a második, harmadik és vezeték nevét.

-      Kate. – morogta Quinn. Yuri nevetett.

-      Úgy érted Léna.

-      Nem. Nem Kate a nevem.  – Yuri legyintett, mintha nem akarná ezzel húzni az időt.

-      Csak, hogy tudd, most nem viszünk magunkkal. Ez csak egy figyelmeztetés volt, hogy tudd: figyelünk – Kate újra köhögött és letörölte a szájáról a vért. Lassan elájulok...

-      Arra egy telefonhívás is elég lett volna. – Yuri nevetett.

-      Nézd meg a postaládádat. És ne felejtsd el Léna: Nem minden az, aminek látszik. Van, aki eljátssza, hogy nincs veled, de mindig figyel, és van, aki eljátssza, hogy szeret, de közbe csak kihasznál. Dászvidánya!– eltűnt Kate egyre szűkülő látómezöjéből. Kate halványan hallotta az autó kerekeinek csikorgását, Hulk dühös tehetetlen kiáltását, és a saját, távoli, fuldokoló köhögését, mielőtt elájult volna.

Alec soha nem látott sebességgel rohant végig a kórház fehér, fertőtlenítő szagú folyosóin. Legalább három nővért ragadott meg, és addig rázta őket, amíg meg nem mondák merre van Kate. Amikor végre megérkezett a szoba elé megvetette a lábát és csak állt, állt és lihegett az ajtót bámulva maga előtt. Tudta, hogy be kell menni még azelőtt, hogy ideérnek a szüleik, mert Katie nem fog mindent elmondani, ha ők is ott vannak. Kifújta a levegőt és kinyitotta az ajtót. Kate vele szemben feküdt az ágyon, 30 fokban megemelt felsőtesttel, infúziókkal, vérrel, és egy lélegeztető géppel maga körül. Sápadt arca nyugodtan nézte az ajtót. Mikor a lihegő Alec berontott mélykék szemeiben, egy kicsi fény csillant.

-      Zdrasztvujtyev, bátyuska!

-      Katie? – Alec, tudta, hogy ilyenkor, lágy, nyugodt, de határozott hangon kell beszélni a beteggel. – Miért oroszul beszélsz?

-      Neked nem hiányzik néha? – Kate életszegényen mosolygott. – Mert nekem igen. – Alec motyogott valami daszerűséget, miközben odahúzott egy széket Kate ágya mellé.

-      Szerinted is szörnyű az akcentusom? – kérdezte Kate. Alec lehajtotta a fejét, hogy húga ne lássa, ahogy mosolyog. Szigorúan a combját nézve elkezdett tapogatódzni Kate keze után. Mikor megtalálta majdnem horkantott egyet a meglepetéstől, de szerencsére nem lepődött meg annyira, hogy el is engedje. Mikor felnézett, látta, hogy az infúzió tűjét tapintotta a bőr helyett.

-      Igen, tényleg az. – mondta végül.

-      Szarul nézek ki, ugye? – Kate becsukta a szemét, és még szélesebben elmosolyodott.

-      Nem! – vágta rá egyből. – Dehogy!

-      Dehogynem! – vigyorgott Kate.

-      Mi történt veled, hugica? – Alec végre megtalálta a megfelelő fogást. Szorította ugyan az újait, de nem ért hozzá sem a tűhöz, sem a rózsaszín ragtapaszhoz, amivel azt leragasztották.

-      Eltört két bordám és kilyukadt a tüdőm. Azt mondták nincs agyrázkódásom, de nagyon fájt a fejem is... – sorolta Kate csukott szemmel.

-      Fájt? Most már jól vagy? – ráncolta igencsak másnapos homlokát Alec.

-      Istenein. Kaptam morfiumot. – hát persze! Az egyetlen hely, ahol legálisan és vénásan adják a drogokat...

-      Nem így értettem, azt, hogy mi történt veled? Mi történt az autóval?

-      Felborult.

-      Kate!

-      Megtámadtak minket.

-      Kik? – Alec érezte, ahogy az adrenalin végig söpör rajta. Legszívesebben őrjöngött volna.

-      Yuri meg a másik. – vont vállat Kate. Az ő nyugtatótól lebénult agya nem érzett semmit.

-      Ki a franc az a Yuri?

-      Fogalmam sincs.

-      Nem mondta ki küldte?

-      De.

-      És? Mit mondott ki az?

-      Én...

-      Kate, ha most nem mondod meg, akkor elmondom a Mamának! – fenyegetőzött Alec. Kate intett, hogy hajoljon oda hozzá, és mikor bátyja megtette, elmondta. Alec elhúzódott tőle, és rég nem látott komolysággal nézett le rá.

-      Ez biztos? – Kate bólintott.

-      Katharina! Te miért mozgatod a fejed? Nem mondták, hogy nem szabad? És miért beszéltek oroszul, gyerekek? – Alec ijedtében hatra hőkölt, és Kate ugyanezt tette volna, ha nem fekszik, és tiszta az elméje. Az ajtóban egy idősödő házaspár állt. Egy közép magasságú, sötétbarna hajú nő, szolid, de elegáns ruhában, szorosan összefogott hajjal. Mellette, egy hasonló magasságú, kedves arcú, vidám tekintetű férfi. Mr. és Mrs. Quinn.

-      Mama! Apa! – Alec hangjában erőltetett volt a vidámság, mikor megölelte őket.

-      Hogy vagy kincsem? – kérdezte Mr. Quinn, mikor leült Kate mellé és megfogta a kezét. Alechez hasonlóan ő is megrökönyödött a tűről, de nem keresett új fogást.

-      Hogy történhetett ez Kate? – kérdezte Elena az ágy lábához lépve, szemében csak úgy tomboltak az érzelmek. – Alexander! – Alec engedelmesen odalépett és suttogva, majd hevesen gesztikulálva hadarni kezdtek, sűrűn váltogatva az oroszt és az angolt.

-      Úgy csinálnak, mintha mi egyiket sem értenénk. – Mr. Charlie Quinn játékosan rávigyorgott lányára és kacsintott egyet. Kate sokáig nem válaszolt, a tenyerén köröket leíró újra figyelt. Mindig megnyugtatta Charlie jelenléte. Ilyenkor az őt körülvevő dolgok már nem is tűntek annyira tragikusnak, sőt egészen eltörpültek az iránta érzett apai szeretet mellett. Anyja és bátyja vitájából, már csak távoli, érthetetlen hangok értek el hozzá, amik elálmosították.

-      Kate? Meg tudod magyarázni, miért másnapos a bátyád? – Elena hangja kiszakította a nyugodt légkörből, és egyből éber lett. Alec fülig elpirulva dadogott valamit, Charlie pedig roppant jól szórakozott.

-      El sem tudom mondani, milyen sokat segít, hogy be vagyok tépve. – motyogta. Charlie, aki elég közel ült hozzá, hogy hallja felnevetett.

-      Pihenj csak Katie! Ezt majd elintézem. – egy puszit nyomot lánya homlokára.

- Köszi Apa! – suttogta Kate, mielőtt elmerült volna a morfium és az álmosság sötétjében.