Nagyon hálás vagyok a türelmetekért!🙏🏻❤️ Sajnálom egy kicsit bekavart nekem az Élet az elmúlt néhány hónapban, de most újra visszatértrm hozzátok a legújabb fejezetel. Kommenteknek örülök...😏😏

Bruce nem sokat aludt. Csak feküdt és nézett ki a fejéből. Sokat gondolkodott. Elsősorban az antianyagok ütköztetéséről vákum körülmények között, másodsorban Kateen, akit csak egyszer látott. Aztán jobban lett, pedig csak kifestette az irodáját. Néma feszült, csendben. Mit tud ez a kislány, amivel megfogja az embereket? Nem tudta pontosan, de remélte, hogy a hosszú út során kideríti...

Kate csalódott volt, remélte, hogy tud majd a kanapén aludni, de Alec megtalálta a dugi vodkáját a mosogató alatt, és nekilátott kiüríteni az üveget. Holly éjjel kettőkor elment, ő pedig azóta ivott. Kate nem mert a kanapén aludni, túlságosan félt, hogy Alec megkérdezi miért. Ő aludt az ágyon, Bucky pedig a lábát maga elé húzva a szőnyegen. Mikor Holly becsukta maga mögött az ajtót Kate felébredt és egyet a három lepedője közül - amiből csak egyet használt - ráborított a bérgyilkosra, nemsokkal később egy párnát is hozzávágott. Reggelre csak a jegesmedvés takaró és a fehér huzatos párna maradt a szőnyegen, viszont nyitva volt az ablak. Vagyis átmászott az ágyon és valószínűleg rajtad is, de te még álmodban sem észlelted. Szép volt Kate!Gyorsan felöltözött, sminkelt és remélte, hogy el tud menni a másnapos Alec mellett magassarkúban. Nem tudott. Alec a cipője (mert igen november kellős közepén ő még mindig cipőt és nem csizmát hordott) első koppanására felemelte a konyhapultról a fejét.

-      Jó reggelt bratyó! – mosolygott Kate, hátha ezzel elnapolják a Holly nincs itthon és újra nekünk kell egymásra vigyáznunk témát. Mert most egyáltalán nem állt készen erre.

-      Nem bírod ki, hogy ne szólj be, igaz? – morogta Alec, nyöszörgő hangon. – Holly elment. Én katona vagyok. Te pedig egy rakat labilis idiótát kezelsz. Vagyis naphosszat életveszélyben vagy. Amikor hárman eljöttünk otthonról anya a lelkünkre kötötte, hogy vigyázzunk egymásra. Most meg itt vagyok veled, és sebezhetőnek érzem magam. Minek is beszélek egyáltalán az érzéseimről?

-      Nem tudom. Én nem bátorítottalak. -  motyogta Kate és egy pohár vizet tett a bátyja elé. – Ma megyek a dokihoz. Kívánj szerencsét!

-      Katie! – Alec újra a pultra tette a fejét – Van számodra valamim.

-      Ajándék? – Kate az ajtóból nézett vissza a válla felett. Alecnek egy rugós kés volt a kezében. Fekete markolat és fényesre tisztított ezüstszínű penge. – Ez egy kés. – állapította meg.

-      Tudod miért kapod? – kérdezte Alec a pultra dobva a fegyvert.

-      Nem. Miért? – Alec felemelte a fejét, és száraz vörös szemével az övébe nézett.

-      Mert szeretlek. – Kate szívébe melegségnek és szeretetnek kellett volna lennie, de csak értetlenség és csalódottság volt.

-      Én is szeretlek Alec! Adj nekem ezer dollárt! – nyávogta magasított miniegér hangon. Nincs jobb bosszú, mint a humor.

-      Minek neked annyi pénz? – morogta Alec, de még mindig nem emelte fel a fejét.

-      Ha igazán szeretnél nem kérdeznéd meg. Legyen szép napod! – kiabálta Kate az ajtóból. Ha egy kicsit előbb kérem meg, amikor még nem józan ennyire talán oda is adja...

-      Legyél óvatos! – kiabálta Alec, mikor hallotta, hogy a zárral babrál – És vezess a járdán! A legtöbb baleset mindig az úton történik!

Tony feljebb tolta a napszemüvegét és a lakónegyed felé nézett. Mindig is könnyedén elbeszélgetett az emberekkel. Bruce sosem volt kivétel. Szakszerűen tudtak beszélgetni Bruce éjszakai gondolatairól. Meg az antianyagok ütköztetéséről is. Valami furcsa dolog miatt most egyikük sem tudta minden figyelmét a Nobel-díjjal kecsegtető felfedezésre irányítani. Időnként lopva keskeny kikövezett útra pillantottak. Mikor végre meglátták Kateet feléjük sétálni mindketten elhallgattak. Kate fekete farmert, egy sötétkék garbót és magassarkút viselt. A haját valami nagyon körmönfont módon egy gyönyörűen díszített japán hajtűvel fogta kontyba. A bőrdzsekijét a dereka köré kötötte és a telefonját nyomogatta.

Üdv Doki!

Ma délre megyek a rendellőbe (előzetesen egyeztettem időpontot). Gondoltam jó, ha tudja: Remekül vagyok. Mármint a szokásoshoz képest. Futni járok tornázok és maximum csak öt pohárral iszok naponta, vagyis soha nem rúgok be teljesen. Alec és Anyáék az üdvüzletüket küldik. Délben találkozunk...

Katie

Elküldte az SMS-t és megállt a két géniusszal szemben.

-      Jó reggelt uraim! – mosolyogta.

-      Dr. Quinn. – Bruce kezet fogott vele, Tony pedig kíváncsian nézett rá a napszemüvege mögül.

-      Előjáróban leszögezném, hogy csak azért kapja meg a kocsit, mert Pepper azt mondta. – kezdte Tony, miközben átnyújtotta a kulcsot. – És bár nagyon bírom magár doki, de ez a kedvenc kocsim szóval, ha meghúzza vagy megkarcolja jobb lesz, ha elhagyja az országot!

-      Kösz a tanácsot! Magának is szép napot! – morogta Kate és elindult a garázs előtt parkoló tűzpiros jaguár felé.

-      Sok szerencsét haver! – Tony vállon veregette Bannert és elindult vissza a főépület irányába. Bruce motyogott valamit az orra alatt és elindult Kate felé, aki már az autóban várta.

-      Indulhatunk Dr. Banner?  - kérdezte egy ördögiesen aranyos mosollyal. Bruce bekötötte az övét és feljebb tolta az orrán a szemüvegét.

-      Mehetünk.

New York állam legészakibb, Kanadával határos részén volt a bázis, innen nagyjából három és fél óra lehetett New York City. Ha Kate vezetett, akkor csak kettő. Bruce az elején azt kívánta bárcsak vallásos lenne, hogy imádkozhasson egy felsőbb hatalomhoz, mert a tudományos tények határozottan azt súgták neki, hogy meg fognak halni. A tűzpiros autó száguldott az úton, és mikor megelőztek valakit ő dühösen rájuk dudált, vagy bemutatott. Kate pedig hangosan, hátravetett fejjel nevetett vissza. Ilyenkor az autó mennyezetét nézte, nem pedig az utat épp ezért Bruce ilyenkor azt latolgatta vajon azért fordulnának majd át a szembe jövő sávba, ha ő nyúlna a kormányhoz, vagy azért mert Kate egyszerűen nem fogja.

-      Csak nem fél? – kérdezte Kate kacérul vigyorogva.

-      Nem megyünk túl gyorsan? – kérdezte Bruce mindkét kezével görcsösen kapaszkodva a műszerfalba.

-      Imádom az extrém sportokat. – Kate vigyora még szélesebb lett – Minél gyorsabb annál jobb.

-      Akkor miért nem lett pilóta? – a vigyor maradt, de azért beleharapott a szájába.

-      Egészségügyi okok. – vont vállat és egy kicsit erősebben nyomta a gázpedált. Bruce az összes bátorságát összeszedte és megkérdezte:

-      Miért hívott magával?

-      Mert úgy gondoltam jót tenne, ha jönne velem valaki. – vont vállat Kate. Bruce pedig őszintének érezte a választ.

-      Nem szeret egyedül utazni?

-      Dr. Banner, kérem ne felejtse, hogy itt most én kérdeztek. De egyébként nem. Társasággal jobb.

-      Mit akart kérdezni? – Kate sarokba szorulva érezte magát. Nem akart ennyire nyíltan rákérdezni, de ha már így alakult, miért ne?

-      Miért fél annyira átváltozni? Mármint a nyilvánvalón kívül. – hosszú lett a csend. Bruce az utat bámulta maguk előtt és Kate azt hitte már nem is fog válaszolni, mikor nagy sokára megszólalt.

-      Nem akarok senkit bántani.

-      Ez volt a nyilvánvaló Dr. Banner.

-      Félek.

-      A félelem egy normális reakció, amit az új vagy idegen helyzetek szoktak kiváltani. Magának most mi új vagy idegen? – Bruce hátra döntötte a fejét, és behunyta a szemeit.

-      Amióta összeszedtek arról a szigetről nem érzem magam a réginek.

-      Hogy érti?

-      Mintha más lennék. Úgy értem megnyugodtam. Tudja eddig legszívesebben engedtem volna a szörnynek. Hagytam volna, hogy tomboljon. De most nem érzem magamban... Mintha elment volna. – Most Kate hallgatott. Átgondolta mit akar mondani, majd kitörölte és újra fogalmazta, hogy ne legyen annyira sértő.

-      Nem akarom megbántani Bruce, de nyilván tudja, hogy a szörny– gúnyosan mondta ki a nevét, minta nem értene vele egyet – soha nem fogja elhagyni. Most csak alszik.

-      Alszik? – Bruce hangja halk, félős és egyén remegő lett.

-      Magával nem volt olyan, hogy egy akkorát hisztizett, hogy már nem volt több könnye, és már levegőt venni is fárasztó volt, ezért lefeküdt és átaludta a következő napot? – ahogy kimondta érezte, hogy ezt nem sikerült teljesen Bannerre szabva megfogalmazni.

-      Én még soha nem hisztiztem. Csak Ő. De igen, volt már, hogy utána fáradtan és szomorúan ébredtem.

-      Magának nagyon elkülönül a két énje, a jó meg a rossz. Hulk az, aki kimondja Bruce minden sérelmét, Bruce pedig segít Hulk helyett is.

-      Maga szerint mi kéne, hogy Hulk előjöjjön? – Kate megint sokáig gondolkodott. Végül csak megvonta a vállát és halkan megkérdezte.

-      Szeretné, hogy elő jöjjön? – Bruce válasza még a kérdésénél is halkabb volt. Annyira elnyomta a motor zaja, hogy Kate abban sem volt biztos, hallotta-e egyáltalán.

-      Nem. – hosszú csend következett. Kate többször kinyitotta a száját, de végül csak kifújta a levegőt és csendben maradt. Hosszú ideje előszőr nem tudta hogyan kéne felvezetnie a témát úgy, hogy ne sértsen meg egy olyan embert, akinek a barátsága és a mentális jóléte nagyon fontos volt számára.

-      Mérges még? – szólalt meg végül.

-      Furcsa, de most teljesen megnyugodtam. Eddig még sosem volt ilyen csak... – elharapta a mondatot és oldalra fordította a fejét, hogy Kate ne láthassa az arcát.

-      Csak Romanoff ügynök jelenlétében. – fejezte be Kate és tudta, hogy nagyon udvariatlan, amit csinál, de szélesen elvigyorodott. Nem kellett senkinek semmit mondania, Bruce zavart reakciója önmagáért beszélt.

-      Milyen most a kapcsolatuk? – Banner felhorkantott, de azért válaszolt.

-      Amióta visszajöttem alig beszél hozzám...

-      Van valami ötlete, hogy miért kerüli? – Bruce a szája elé tette az ökölbe szorított kezét és belé harapott.

-      Az a fekete volvo. Már legalább fél órája követ minket. – mondta, mikor végre megszólalt.

-      Óh, hogy az! Már Albany óta mögöttünk van. – vont vállat Kate a visszapillantóba nézve – Úgy fest Fury mégsem bízik meg bennem annyira, hogy kíséret nélkülengedjen el.

-      Vagy bennünk. – motyogta Bruce.

-      A közelmúltban elkövetettjeink alapján inkább bennem, de ebbe most ne menjünk bele... – sóhajtott Kate és egy kicsit lassított, hátha az autó megelőzi őket, de a volvo is lassított. Érdekes.

-      Mit követett el a közelmúltban? – érdeklődött Banner tárgyilagos hangon és levette a szemüvegét.

-      Nyílván ismeri a piros kiskönyvet, amivel a Tél Katonáját irányították.

-      Természetesen. – bólintott és rálehelt az egyik majd a másik lencsére.

-      Elégettem. – Bruce annyira elkezdett köhögni, hogy egy pillanatig azt hitte lenyeli a szemüvegét.

-      Mit csinált?

Kate nagyon nosztalgikusnak érezte a helyzetet, mert néhány hete már lefojtatott egy ilyen beszélgetést.

-      Hogy mit csináltál? – Holly magán kívül volt. Két kezével a hajába túrt és fel-alá járkált az irodában.

-      Teljesen elment az a kibaszott eszed?! – Alec feje bevörösödött, elkezdte kiverni a víz és csuklott egyet. Fury fenyegető csendben ült az íróasztala mögött, és az állát támasztva figyelte a vele szemben ülő Katet.

-      Igazgató, mondjon már valamit! – hőbörgött Holly.

-      Megegyeztünk Dr. Quinnel, hogy azt teheti, amit a legjobbnak ítél, ameddig az nem fenyegeti a világbékét.

-      Éppen most dőlt meg az egyesség! – Alec fenyegetőleg a fal felé mutatott, ami mögött az orvosi szárny volt, aminek a kórtermei közöt a Tél Katonája feküdt. – Kate szabadjára engedett egy háborodott katonát, akinek már legalább nyolcvan éve a sírban lenne a helye!

-      Úgy mondják helyesen, hogy érzelmileg instabil.– szólt közbe Kate is.

-      Te ebből maradj ki Katie! – süvöltött rá Alec.

-      Ez az éndöntésem volt! Énhoztam meg, mert jónak láttam! És még most is jónak látom!

-      Rászabadítottál a világra egy....egy... Ááá! Nem is tudom mit!

-      Embernek hívják. Egy olyan érző lény, akinek nagyon kell a segítség. Rémlik? Anno nekünk is kellett!

-      Az már nagyon régen volt – legyintett Alec és egy kicsit lejjebb vette a hangját.

-      Én csak segíteni akarok az olyanokon, mint mi voltunk! – sikította Kate és arccal a fal felé fordult.

-      Ha segíteni akarsz neki akkor ne engedd emberek közé! Így is elég nagy hülyeséget csináltál!

-      Na ide figyelj nagyokos! Azért mer két perccel előbb kerültél a világba nem beszélhetsz velem úgy, mintha a főnököm lennél!

-      Dehogynem! Ez az egyike azon előnyöknek, hogy idősebb vagyok nálad! – feleselt vissza Alec.

-      De csak két perccel! – visította Kate – Biológiailag egy idősek vagyunk! - Ezután egy nagyon sötét és cenzúrázott szócsata következett.

-      Tudja Igazgató – sóhajtott Holly Fury széke mögé lépve – Mindig is azt hittem, hogy Kate lesz a rendes ember, Alec meg a szerencsétlen, akinek semmi nem jön össze de nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem.

Kate megborzongott és megrázta a fejét. Majd a gázpedálba taposott és megelőzte az előttük haladó legalább tíz méteres sort.

-      Szóval milyen a kapcsolatuk Romanoff ügynökkel? – kérdezte erőltetett nyugalommal.

-      Bonyolult. – sóhajtott Bruce és egy kicsit lejebb csúszott az ülésen.

-      A bonyolult emberi kapcsolatok a kedvenceim. – mondta Kate és bátorítóan rámosolygott. – Szóval mikor beszéltek utoljára bizalmasan?

Burce emlékeiben visszasétált két hónapot, amikor is felébredt:

Meleg homokon feküdt. Érezte a tenger sós illatát, hallotta a hullámok csendes morajlását, a nap pedig melegen simogatta a bőrét.

-      Dr. Banner! – szólalt meg egy kellemes, csendes női hang. Árnyék állt az arca és a nap közé, és egyből hűvös lett a levegő. Nem akart sem felébredni, sem aludni. Feküdni szeretett volna a parton. Olyan jó lett volna csak még egy kicsit nem gondolni semmire.

-      Dr. Banner! Bruce! – szólalt meg újra a női hang. – Ébredj Bruce! – óvatosan kinyitotta a szemét és meglátta. Natasa térdelt mellette. Vörös haján átvilágítottak a napsugarak és még pirosabbá tették őket.

-      Natasa? – kérdezte. Érezte, hogy száraz a torka és a szája. – Te vagy az? – tudta, hogy ő az, már akkor tudta mikor meghallotta a hangját.

-      Mi vagyunk Bruce. Mind itt vagyunk. – mosolygott Natasa és megölelte. Bruce pedig sajnálta, hogy nem lehetnek legalább egy nagyon kicsit kettesben.

-      Hiányoztál Bruce...

-      Talán mikor megtaláltak. – motyogta.

-      Azóta kerüli?

-      Én őt, vagy ő engem?

-      Mindkettő.

-      Igen. Azóta kerüljük egymást. – hallgattak. Kate a bátyján gondolkodott. Kíváncsi volt józan lesz-e mikor hazaér. Értette a haragját és a szomorúságát, mert ő is ugyanazt érezte. Igaz, hogy más értelemben, de ugyanannyira szerette Hollyt, mint Alec. Aztán a szüleire gondolt. Ha már New Yorkban leszek igazán meglátogathatnám őket. Biztosan nagyon örülnének. Úgyis olyan régen látta őket utoljára. Mikor is? Talán mikor hazament összepakolni néhány cuccát?

-      Kinek üzent, miközben eljött otthonról? – törte meg a csendet Bruce.

-      Az orvosomnak. – Kate csak hosszas gondolkodás után felelt. Nem látta értelmét hazudni, és ezzel nem is mond el semmi olyat.

-      Talán beteg? Tudunk segíteni.

-      Nem hiszem. – Kate minden vidámság nélkül ugyan, de felnevetett. – Csak a lábam rossz. – Bruce oldalra dőlt és belesett a műszerfal alá, hogy a saját szemével láthassa.

-      Mi a baj vele?

-      Autóbaleset. Szilánkosra tört. Kétszer műtöttek vele.

-      Most jön majd a harmadik?

-      Remélem. Jó érzés lenne újra merevítő nélkül járni. Meg tudja már olyan régen tudtam egy igazán rendeset futni. Ki hitte volna, hogy ennyire megterhelő a...

-      Dr. Quinn vigyázzon! – sosem derült ki Kate mit akart mondani, mert a mögöttük hajót fekete volvo melléjük vágott és lelökte őket az útról.