Kedves Anya és Apa!

Ma visszatértem abba a rideg lakásba. Nem szívesen tettem, de Pandora kért meg rá, így nem mondhattam nemet.
Ma megrémisztett. Nem úgy ahogy az emberek szoktak, vagy úgy általánosságban az élet. Ez egy sokkal személyesebb félelem volt, sokkal nagyobb és ismeretlenebb, mint amit valaha éreztem. Néha arra gondolok Pandora nem is ember. Valami több annál.
Ő olyan megfoghatatlan. Azt hiszem ezt tudja is magáról.
Mint minden csodálatos dolog ő is nagyon tünékenynek érződik. Boldog vagyok, hogy valahogy mégis egymás mellé keveredtünk. Amikor mellette vagyok olyan mintha felolvadnék a közelségében. Csak ketten létezünk a lepkeszárny vastag burokban, amit körénk von. Mellette csak Juraj vagyok és ez olyan nyugalommal tölt el, amit sose éreztem. Van valami feloldozás szerű érzés abban ahogy megszűnők létezni általa. Nem köt semmi se, úgy érzem én is valami megfoghatatlan dologgá szelídülök mellette.

Elsőként, mint mindig a Faustban ültünk. Pandorának rossz kedve volt. Sőt egyenesen bosszús volt. Sötét szemöldökei között két mély ránc futott végig. Szemeim a sebeit keresték, de a gondos sminkelés mindent elrejtett.
A holdvilági Pandorát elfedte magában. De én tudtam, hogy ott van és ettől vattaszerű boldogság töltött ki.
Nem beszélgettünk igazán, ma nem tudott rám figyelni. Nem mintha bántam volna. Csak egymás mellett létezni is remek volt. Megosztani a reggelinket is csodának érződött az oly sok magányos nap után. A kávé viszont rohamosan fogyott ahogy a közös időnk is. Hamarosan mennie kellett munkába.
Ma különösen nehéznek éreztem elengedés gondolatát. Azt akartam, hogy maradjon mellettem, mérgesen és csöndbe burkolódzva is.
Olyan gyengének éreztem magam amióta csak felkeltem. Határozottan rossz napom volt mikor minden túl soknak tűnt. A szagok, hangok és színek, amik körülöttem forogtak hányingerrel töltöttek el. Egészen addig amíg Pandora meg nem érkezett és meg nem szelídítette a világot.
Mellette minden hirtelen tompábbnak tűnt, és meg mertem volna rá esküdni, hogy a világ elhomályosul, ha ő velem van.
A kezeim könnyedén doboltak az asztallapon amíg Pandora az ablakon át figyelte az elfutó világot.
Vajon milyen az ő szemein át tekinteni a világra?
Egy örökké néma gyorsan pörgő filmet lát vajon?
Nem hittem, hogy Pandorát különösebben lekötötte volna a világ, mindig egy bizonyos fajta unalommal tekintett mindenre. Ezért mosolyoghatott olyan keveset. Reméltem soha nem fog rám is unalommal tekinteni.
Szeretnék érdekes és különleges lenni számára, gondoltam akkor a profilját figyelve.
A nő egy idő után rám pillantott és már vártam a szokott búcsú fájó szavait. Helyette átcsúsztatott nekem egy kocka csokoládét.
- Mit szólnál, ha feljönnél hozzám? – kérdezte ujja hegyével dobolva az elém tolt édességen.
- Mi van a munkáddal? – kérdeztem vissza ahogy elvettem a csokoládét. Még nem ettem meg mert az hátráltatott volna a beszédben. Pandora fáradtan megrándította szája sarkát mosoly gyanánt.
- Ma még ők se érdekelnek – mondja – rémes hangulatom van.
Ez elég egyértelmű volt még ha nem is tudtam mit vár tőlem.
Vigaszt? Bátorítást?
Nem voltam valami vidám alak, aki körül az emberek jól szokták érezni magukat. Azt hiszem általánoságban véve mindenkit lehoztam az életről.
- Felmehetek hozzád – mondom végül. Ha ezzel még egy kis időt lophatok végülis, mit bántam? Pandora is pontosan tudhatta milyen búval bélelt vagyok így nem számíthatott sokra tőlem. A nő elégedetten biccentett és felállt.
A csokoládét a számba dobom a csomagoló papírt pedig a zsebembe rejtem.
Szóval most azonnal indulunk.

A lakás még mindig rémesen hideg és lelketlen volt. A fehér bútorok és bézs szőnyeg semmit se javított rajta. A falakon modern festmény pacák lógtak, amik olyan távol estek Pandora antik ízlésétől, hogy csak még inkább bizonyította a nőnek semmi köze sincs ehhez a lakáshoz. Lehet valójában még csak nem is az övé volt.
Pandora a csak pulttal elválasztott konyhába ment, hogy teát főzzön.
Én az egyik fehér kanapéra ülök le addig. Kínosan érzem magam ahogy fekete pacaként elütök a berendezéstől.
Egy nagy hiba a tökéletes képen.
A nő neszező zajait hallgattam ahogy a velem szemben lévő festményt bámultam. A tévé fölött lógott és vörös foltok voltak rajta akár egy gyilkosság lenyomatai lettek volna.
Nem értettem a művészethez, de lúdbőrzött a hátam a vörös pacáktól. Túl élesek voltak a színei a színtelen lakásban. A kávézóasztalon volt pár magazin, leginkább lakásberendezéssel kapcsolatban. Gondolom még az ingatlanos hagyta őket itt. Viszont sehol se volt por, ami azt jelezte rendszeresen takarítanak.
Mikor Pandora megjelent tálcán hozva a teát és némi kekszet fészkelődni kezdtem.
A nő végre leült átelemben velem az egyik fotelbe és feltehettem neki a kérdésem.
- Gyakran jársz ide? – kérdeztem a kanapé szélére húzódva, hogy közelebb legyek hozzá és le tudja olvasni a számról a szavakat. Pandora először csak kavargatta a teáját majd lassan visszaemelte rám a tekintetét.
- Nem mondhatnám. Az öcsém rendszeresen ide jár takarítani. De az én nevemen van a lakás. Az apám hagyta rám – közelebb hajolt hozzám mire érzem az arcom fel forrósodik, boszorkányok fűszeres illata lengte körbe – itt csalta meg az anyámat mindig.
- Mi? – kapok levegő után hátrébb hajolva. Pandora élesen felkacag ahogy szokott. Szóval ezért akarta, hogy ide jöjjünk. A rossz kedvét, hogy elűzze játszani szeretne velem.
- Ne értsd félre, de már az is csoda, hogy valaha összejöttek. Anyám egy prűd szuka – olyan élvezettel ejtette a szavakat mintha mindegyik ízlene neki – ronda és ostoba. Az öcsém pedig pontosan olyan, mint ő – szemei rám villannak és érzem ahogy összerándulok – apámat okolta mindig is, hogy olyan vagyok amilyen. Régen azt mondta azt hitte minden gyerek szent és tiszta. Aztán az orvos a kezébe adott – a kacagása visszaverődik a világos falakról. Fájt.
Pandora anyja egy szörnyeteg volt. Néha a nők szörnyeteggé válnak, ha nem olyan gyereket hoznak a világra amilyet akartak. Ha az ábrándképeiket széttépi a valóság.
Én már csak tudtam.
Hogy merészelt így beszélni Pandoráról?!
- Ez borzalmas – kelek ki magamból – ő... ő... rettenetes, hogy ezt mondta neked! – le kell tennem a csészémet annyira remeg a kezem. Annyira fájt, amit mondott és tudtam ez nem csak az én fájdalmam, hanem az övé is. Pandora is leteszi a csészéjét. Kék ruhát viselt, ami olyan akár a kifolyt tinta és könnyedén omlik testére. Most óvatosan mozogva keresztbe teszi lábait. Vérszín ajkai mosolyra húzódnak.
- Úgy gondolod? – majd kissé oldalra billenti fejét mintha adna egy pillantott ennek a gondolatnak – rettenetes? Igen azt hiszem ez egy jó szó anyámra. Rettenetes.
- Szerintem... szerintem minden kisbaba ajándék. Biztos vagyok benne, hogy te is az voltál.
Sergey arca égeti szinte az emlékezetemet. Igen, minden kisbaba ajándék erre ő a legjobb példa. Emlékszem rá, az illatára és a puha arcára. A mosolyára, amivel még engem is képes volt megajándékozni. Sergey a legjobb dolog, ami valaha történt a családunkkal.
Biztos vagyok benne, hogy Pandora is ugyan ilyen gyermek volt. Már egészen apró korában is látszott milyen rendkívüli. Ez pedig féltékenységgel töltötte el az anyját. Azért kellett bántania, mert Pandora olyan tökéletes volt.
A nő felállt és átült a kanapé karfájára. Most magasabban volt, mint én így fel kell tekintenem arcába. Azt hiszem most látszott csak igazán a kettőnk közti különbség.
Pandora pedig lemosolygott rám, nem villantak ki fogai és a vérvörös szája se rémísztett meg. Még szelíd maradt.
Sikerült valami olyat mondanom, ami elnyerte a tetszését.
Örültem.
- Édes fiú vagy Juraj – mintha végig zongorázna a gerincemen ahogy kimondja a nevemet – ki hinné el, hogy egy olyan városban, mint ez is létezhet valaki olyan, mint te. A legédesebb dolog vagy ezen a helyen. A legeslegésedesbb – kuncogja – tudtad? Gyűlölöm ezt a várost. Rémes... áh! Rettenetes. Ez a jó szó. Szívem szerint felgyújtanám amíg minden porig nem ég. De... akkor te is halálra égnél.
- Elmenekülhetnénk – magam is megdöbbenek ahogy kiejtem a szót. Igen. Erre gondoltam amióta csak megismertem Pandorát. Azt akartam, hogy fogjon kézen és fussunk el. Meneküljünk el ebből a városból és sose tekintsünk vissza. Költözzünk a Holdra és kávézzunk ott.
Nem érdekelt.
Amíg nem itt vagyunk és Pandora mellettem van a Pokolba is lemennék. El akarom neki mondani, hogy bármit megtennék neki, nem baj, ha játszik velem, ha nem vagyok több a szemében, mint egy kisegér, akit lehet pofozgatni. Végre valahára nyugalmat találtam és nem akarok kiesni a kegyeiből.
Része akarok lenni Pandorának. Ezt pedig ő is jól tudja.
- Te komolyan gondolod – húzza össze szemeit a nő tovább mosolyogva – édes buta kisfiú – hosszú vörös körmös kezei a nyakam köré kúsznak akár a kígyók. Két hüvelykujja pont az ádámcsutkámon állapodik meg és minden egyes nyelésnél neki feszülnek.
Megfagyok.
Ez nem játék. Pandora egy kegyetlen és gyors mozdulattal eltörhetné a nyelőcsövem.
Istenem még a borostyán szín szemeiben is látom az elhatározást. Komolyan fontolgatja, hogy megöl ahogy a vadállat teszi mikor elkapja a prédát.
Egyszerűen csak elvenné az életem.
Mégis hiába vagyok képtelen mozogni, hiába rettegek tőle rájövök engedném neki. Magamba tekintek és rájövök nem bánnám, ha véget vetne mindennek.
Örülnék, hogy elszórakoztattam.
- Juraj – énekelte szinte a nevem. Farkasszemet nézünk és már nem tűnik teljesen embernek. Túl éles fogakkal vörös sebszerű szájával. Ő a borzalom, ami vár a halál után, fut át az agyamon.
- Azt hiszed mások nem voltak még itt? Ezen a kanapén, pontosan ugyan így? – egy röpke pillanatra erősebben szorítja a torkom, de azonnal el is enged – ismered Kék szakáll történetét? – finoman megrázom a fejem – egyszer volt hol nem volt... - kezdi kuncogva – volt egyszer egy báró, akinek titokzatos módon egymás után haltak meg a feleségei. Úgy hívták Kékszakáll, ez volt a gúny neve. Elvesz végül egy parasztlányt. Egy édeset, egy ostobát. Megmondja a lánynak, hogy bárhova mehet a kastélyban kivéve egy szobát. Ez a próbatétele, hogy vajon bír-e a kíváncsiságával. Kitalálod, hogy bemegy-e a szobába?
- Bemegy?
- Be hát. Az emberek rém kíváncsiak. Ez a régi história, ha valamit megtiltasz nekik, azt megteszik. Látod hova jutott Ádám és Éva. A lány bemegy a szobába és az előző feleségek holtestjeit találja ott. Minden feleség elbukott ezen a teszten ahogy most a lány is. Ezért Kékszakáll őt is meg akarja ölni. Végül a lány testvérei segítenek rajta és felgyújtják a kastélyt, hogy benne égjen Kékszakáll – Pandora megpihen egy kicsit, láthatólag a sok beszéd kifárasztotta – érted-e? Nem engedhetem meg magamnak Kékszakáll hibáját.
- Megértem –semmit se értettem – de én nem nyitnék be a szobába.
- Nem?
- Nem. Félnék. Gyáva lennék magamra haragítani – lesütöm a szemem – én képtelen lennék ellenszegülni – ezen láthatólag Pandora elgondolkodik.
- Micsoda egy különleges kisfiú vagy – a hangja monotonitása ellenére is érződik a negédesség szándéka, de továbbra se ereszti a nyakam – te tényleg engednéd, hogy itt helyben megfojtsalak. Még talán vágysz is rá. Szegény Juraj hát tényleg ennyire nincs benned életösztön?
Érzem ahogy a szégyen elönt. Leleplezett. Mintha csak felfedezte volna a mocskos kis titkomat. Ez volt, ami igazán megijesztett mindig is Pandorával kapcsolatban. Egyszerűen tudta milyen undorító és gyenge vagyok.
Még az életemért se akartam küzdeni. Talán csak arra várt, hogy megkérjem vegye el a kezét, hogy azt mondjam fáj.
Valójában arra vártam, hogy megtegye és feloldozzon. Hogy végre véget vessen ennek a tragikomédiának, amiben élek.
Nem vártam semmit és nem számítottam senkinek.
Olyan rég nem gondoltam erre, olyan régóta eltemettem magamban most mégis azon a napon találom magam ismét. Érzem a hideg vizet ahogy bekebelez és látom a hihetetlen kék eget.
Sergeyre gondolok, arra, hogy látni akarom.
Azzal a gondolattal alszom el és kelek fel, hogy még egy kicsit kell kibírnom és találkozunk. Ha még egyszer újra látnám utána boldogan feladhatnám az életem.
- De – Pandora szemei egészen behatóan vizsgálnak ahogy közelebb hajol – még neked is van egy kevés életösztönöd – ezzel pedig elenged. Csak most érzem mennyire leizzadtam ahogy a számat megnyalva érzem a sós ízt. Az egész testemben remegek.
Mégis micsoda Pandora?
A nő már-már elégedetten visszaült a fotelba és ezzel oldódni látszik a feszültség. Mintha semmi se történt volna kortyolt párat a teájából. Ahogy visszatette az asztalra ismét rám nézett.
A szemei akárha kőből faragták volna ki. A szoba elviselhetetlenül néma és megértem egész végig ez zavart.
Semmi hang nem szűrődött be ide a világból.
Hát itt volt a válasz arra milyen is Pandora világa.
- Te leszel a vesztem – vigyorog a maga földöntúli módján. Olyan vidáman mondja ezt ki, hogy abban se vagyok biztos jól hallottam. Esetleg megint valami félreértés történt ahogy néha megesett a beszédében.
Nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténhet.
Kevés vagyok én ahhoz, hogy valami olyat, mint Pandora megsebezhessek. Még abban is kételkedem ezen a földön van olyan.

Újra és újra olyan arcait ismerem meg Pandorának, amiket nem is sejtettem. Mintha nem létezne definíció rá.
Egészen rendkívüli nő.
Ahogy beszélt nem tudtam másra gondolni, hogy bár valóban felgyújtaná ezt a várost. Ő elég erős lenne hozzá és ha ehhez az kell, hogy a várossal a ronda egével és a Fausttal égjek nem bánom.
Ha szeretné még a Mefisztó-keringőt is eljátszom amíg lángba borítja ezt az elviselhetetlen helyet. Játszom én majd ő pedig megteszi azt amire született.
Hogy lángba borítsa a világot.
Azon gondolkodom mostanság mennyire szerethető a pusztulás valahol. Ez talán az emberi természet, vagy csak én vagyok beteg. De a Pandora iránti szeretettem annyira hasonlít a felétek érzett szeretettemhez, hogy nosztalgiával ölelem magamhoz azt.
Kivéve Sergeyt.
Sergeyt nem érhetik el még Pandora pusztító lángjai se.
Kérlek vigyázzatok rá nagyon!

Örökké szerető fiatok
Juraj

Sergey
Mi a baja ennek a nőnek?!
És mi a franc baja van a bátyámnak?!
Azt se tudom eldönteni valóban megtörtént-e mindez. Valami nem volt rendben ezzel a nővel és remélem nagyon hamar eltűnik a bátyám közeléből. Beteggé teszi. Elplántál benne olyan gondolatokat, amik az én birka természetű bátyámhoz sose illenének.
Mert inkább tapossák el az emberek minthogy olyan legyen, mint ez a Pandora.
Legyen gyenge, és legyen halandó. De sose érje el ezt a borzalmat, amit valaki véletlenül a világra hozott ennek a nőnek a képében.
Nem tudom mi van Pandora Ivyes-zal, de ha kell én üldözőm el a bátyám közeléből.
De ezek csak a bűntudatom szavai. Még ennyi idő után is Juraj olyan sokat gondolt rám, a létezésembe kapaszkodott és valahol én tartottam életben. Nekem élt.
Én mégis elfeledkeztem róla.
Sajnálom Juraj, hogy cserben hagytalak. Többé nem fog megtörténni ígérem.