A szombati reggel napsugarai engem ébren találtak. Éjjel sikerült aludnom egy pár órácskát, de egyre csak a fekete alakról álmodtam, ami egy idő után nem hagyta lehunyni a szemem. Kora délután úgy döntöttem hogy a könyvtár felé veszem az irányt, kellett egy kis kikapcsolódás a tegnap történtek után. Egy kellemes hangulatú regényt választottam. Szerettem olvasni, nem csak a történetek voltak érdekesek, de a szókincsemet is így próbáltam fejleszteni. Amikor viszont belépett Malfoy és a bandája, úgy döntöttem felmarkolom a könyvemet és kimegyek. Kellemes idő volt az udvaron. Egy, a sarokban lévő fát választottam ki amire falusi lány lévén könnyű szerrel felmásztam. Ölembe vettem a könyvet és folytattam az olvasást. Tetszett az a fa. Kényelmes volt, és jó volt a kilátás. Egy hűvös fuvallat mégis lekényszerített, és végül úgy döntöttem meglátogatom a Nagytermet egy csésze teára. Hirtelen ért amikor egy hideg kéz megérintette a vállam. Egy lány volt az. A frufruja sötétbarna szemébe lógott, barna hajának többi tincsét lófarokba kötve hordta. Egy nagy lila pulóver volt rajta, nem roxforti viselet.

- Ezt elejtetted! – Mondta, és egy pennát tartott felém, ami valószínűleg leugráskor eshetett ki a zsebemből.

- Oh, köszönöm. – Mondtam, és ismét zsebre vágtam az íróeszközt.

- Légy óvatosabb, könnyű elhagyni dolgokat, szerencse hogy még csak egy pennánál jársz.

- Köszi.

- Merre tartasz?

- A Nagyterembe.

- Veled tarthatok?

- Persze!

Új társam mellém szegődött, de szinte síri csendben tettük meg az utat a Nagyteremig, épp csak arra figyelmeztetett hogy orra ne essek a lépcsőn elejtett bájitaltan házin, amit egy hollóhátas fiú hagyott el. A Griffendél asztalához ültünk le, és elénk is termett két csésze, egy kancsó forró víz, és egy tálca tele a teához kellő hozzávalókkal. A lány sok citrommal spékelte meg az itókáját, és alig egy fél kanálka cukrot tett bele, míg én édesre csináltam a vöröses italt. Elkezdtük szürcsölni a teánkat, és már éreztük hogy kínos a csend, így a lány megszólalt.

- Egyébként a nevem Valery.

- Nagyon szép név. Az enyém Bridgette.

- Tudom. Mindenki hallott rólatok. Akik nem félnek a trolloktól, a kentauroktól, vagy pedig a pontvesztéstől.

Ezt nem hiszem el! Az a mocsok Malfoy kikotyogta a kentaurokat. Én nem mondtam senkinek, és nem hinném hogy Agyar pletykálta volna el. Micsoda egy drámakirálynő ez a Draco...

- Úgy látom a hírem megelőzött.

- És mondd, tényleg megtámadtak?

- Igen.

- Azta! Mindent el kell mesélned! – Tetszett a lány kíváncsisága, így mesélni kezdtem, míg ahhoz a kritikus ponthoz nem értem...

- És aztán láttam...

- Mit láttál? – Kérdezte izgatott mosollyal.

– Én...

- Na! Légyszi!

- Egy sötét alakot láttam. De nem a valóságban... Mintha álmodtam volna.

- Úristen! Biztos nagyon izgalmas lehetett.

- Inkább ijesztőnek találtam...

- Bátor vagy. Nem csodálom hogy griffendéles vagy. És tényleg Draco Malfoy-al kellett menned?

- Igen. Nagyon be volt tojva.

- Nahát Wood! – Mögülem egy hideg és kicsit sem barátságos hang szólalt fel, nem más mint az emlegetett szamár. – De felvágták a nyelved. És arról nem szeretnél mesélni hogyan ájultál el a kentaur pasid karjaiba? És arról hogy milyen őrült vagy, hogy a rengeteg közepe felé gázoltál? Nélkülem tuti elpatkoltál volna!

- Nélküled? Emlékeztess csak, ki dobta fejbe a kentaurt hogy elengedjen és elfuthass?

- Fejbe is találhatott volna.

- Vízilabdás vagyok te agyalágyult, és három méterre voltatok. Ennyiről még egy kulcsot is bedobok a kulcslyukba.

- Hiába dicsekedsz vele fattyú! Ezredszerre mondjuk el neked, nem tudjuk mi az a vízilabda, valószínűleg valami ostoba mugli játék, és ezzel inkább bemocskolod magad amikor felhozod, nem leszel menő tőle.

- Még Neville-el is többre mentem volna tegnap!

- Te...

- Én mi? Gyerünk! Tudom mit akarsz mondani. Ostoba, magyar, sárvérű fattyú. Ha ennek látsz, azzal csak magadat minősíted! De ha így akarsz játszani, rajta. Én bevallom hogy elájultam, és hogy rossz döntés volt letérni az ösvényről, ha te elmondod, hogy szállt inába a bátorságod ahogy egyre beljebb hatoltunk az erdőbe, és hogy hova lett a híres vagányságod, ha most nem hibádzik!

- Ezt még megbánod te... Te...

- Ostoba fattyú? Te meg egy elkényeztetett, egoista, öncentrikus barom vagy, aki nem érdemli meg hogy roxfortos legyen! Szégyent hozol a varázsló névre! – Ahogy ezt kimondtam, Malfoy pálcát rántott. – A tegnap történtek kellőképpen megmutatták hogy nem kell félnem tőled. Kicsit sem vagy veszélyes!

Malfoy arcán tisztán látszott a feszültség, és egy latin varázsige után már repítette is felém a fénylő átkot. Előkaptam a pálcám és még időben hárítottam, de a szőke fiú többet is küldött felém. Aztán hirtelen Draco kezéből kiröppent a pálca. A majdnem üres étkezőben szinte éreztem valakinek az égető tekintetét a tarkómon, és amikor megfordultam, McGalagony professzor szúrós, szigorú tekintetét láttam.

- Ez elfogadhatatlan! Roxfortos diákok, egymásnak esnek?

- Bridgette nem is... - Kelt védelmemre Valery.

- Tartsa a száját alapállásban ha javasolhatom Ms.Yellowstone. Pontosan láttam mi történt. És nem értem hogy merészel egy ügyetlen elsős mágiát használni egy társa ellen. Mr.Malfoy, meg lesz a büntetése, maga Dumbledore professzor fogja kiszabni. Most menjen, kísérje vissza Valery kisasszonyt a Mardekár klubhelységébe, és közölje a házvezetőjükkel a történteket. Meg fogom kérdezni Piton professzor urat, és ha nem a színtiszta igazságot hallom vissza, még nagyobb lesz a büntetése, Mr.Malfoy. Ms.Wood! Kérem tartson velem. Beszélni szeretnék önnel. Meglátogatjuk a kertet. - Hallgattam a professzorra és követtem őt kifelé. El sem tudtam képzelni amit hallottam. Valery mardekáros? Hihetetlen... Még hogy egy mardekáros kedves legyen. Biztos ő is csak azért lóg velem, hogy aztán Dracoval kifigurázhassanak.

- Mondd Bridgette. Hogy vagy?

- Jól, professzor.

- Tudom hogy nehéz neked itt, és hogy szigorú vagyok veled. De ha bármiben segítségre szorulnál, bizalommal fordulhatsz hozzám. Dumbledore professzor mindig azt mondja, a Roxfortban mindenki kap segítséget, aki kér. Nagy feladatra vállalkoztál. Nehéz lehet.

- Az, professzor.

- Mi a legnehezebb benne?

- Szerintem a nyelv, professzor. Minden prímán menne, ha jól tudnám végre beszélni a nyelvet. Már így is sokat fejlődtem, de még nem az igazi.

- Úgy tudom Granger barátnője a múlthéten egy nyelvtanulóbájitalt tanulmányozott a könyvtárban, így ez hamarosan megoldódhat. – Mondta mosolyogva a professzor. – Éppenséggel azon is elmélkedtem, hogy fogod tudni letenni így a vizsgákat? Érted egyáltalán az anyagot?

- Nagyon sok mindent nem. Zavaros az egész. Rengeteget kell még tanulnom.

- Pedig a vizsga már a nyakunkon.

- Ez így van. Valószínűleg elég keveset fogok aludni a vizsgáig.

- Nos, Wood, Dumbledore professzor tulajdonképpen azért küldött, mert hajlandó számodra különleges felmentést adni.

- Nem kell letennem a vizsgákat? – Kérdeztem izgatottan.

- Ha nem tud megfelelőképpen felkészülni, akkor nem muszáj. De ezesetben Dumbledore professzorúr ragaszkodik hozzá hogy kapjon egy másolatot a mágiatörténelemre leadott beadandódból, hogy a gyűjteménye része lehessen. – Elgondolkodtam. Hisz ez egy nagy lehetőség volt, bolond aki nem él vele. De persze miért is ne bonyolítanám meg a dolgom.

- Attól még megírhatom?

- Biztos vagy benne?

- Nagyon hálás vagyok, de szeretném megírni. Ha mindig valami kifogást keresnék, sose jutnék sehova. Meg szeretném írni.

- Más választ, tőled el sem fogadnék. Mindenesetre, ha rosszul sikerül, akkor is megfelelő jegyet kapsz majd a tovább menetelhez.

- Nem fog rosszul sikerülni. – Állítottam magabiztosan.

Persze amikor ismét a klubhelységben ültem, a könyvem felett, máris más volt a véleményem. Elgondolkodtam a lehetőségen. De nem voltam hajlandó feladni. A vizsgák napjáig olyan keményen dolgoztam, ahogy csak bírtam, minden pillanatomat a tanulásba öltem. Nem is magát az anyagot kellett megtanulnom, hanem a szavakat. És miután a szókincsem megfelelő... De inkább elfogadható volt, az anyagot roppant egyszerűen tanultam meg. A vizsga napján mindenki ideges volt, talán csak Hermione nem, és a tikkasztó hőség, ami a nyár közeledtét jelezte, csak rontott a dolgon. Tudtam, ha az írásbeli vizsgát sikerül megcsinálnom ájulás nélkül, akkor a gyakorlati vizsgám már gyerekjáték lesz. Idegesen ültem le az asztalhoz, a papír hosszú volt, a kezem pedig remegett. Ezután jöttek a gyakorlati vizsgák. Flitwick professzornál meg kellett táncoltatni egy ananászt az asztalon, McGalagonynál egeret kellett tubákosszelencévé változtatni, Piton vizsgáján felejtés italt kellett készíteni, és végül jött a mágiatöri. Meglepődtem amikor a professzor úr nem az anyagból kérdezett, hanem a dolgozatomból, amit beadtam, így olyanokat kellett tudnom mint István király megkoronázása, az 1222-es Aranybulla elemei, és még rengeteg magyar történelmi elem, amit a doga megírása óta tökéletesen tudok. A vizsgát Binns professzor büszke mosolyával zártam. Bár akkor épp magabiztos voltam, biztos voltam benne hogy elbukom a vizsgát. A gyakorlati elemeken kívül szinte semmit sem tudtam, épp csak beírogattam néhány elemet.

A vizsgák utáni nyugodtság azonban csak Harry arcán nem látszott, aki csak a kőről, Bolyhoskáról és Voldemortról tudott beszélni.

- Most rögtön el kell mennünk Hagridhoz! – Kiáltott fel Harry.

- Miért? - Fintorgott Hermione

- Nem tartjátok egy kicsit furcsának, hogy Hagrid leghőbb vágya egy sárkány, és erre jön egy idegen, akinek véletlenül épp egy sárkánytojás van a zsebében? Hányan sétálgatnak sárkánytojásokkal, ha egyszer tiltja a törvény? Feltűnő véletlen, hogy az illető épp Hagridba botlott, nem gondoljátok? Hogy ez eddig nem jutott eszembe! – Futólépésben haladtunk az óriás felé, aki mint mindig, mosolyogva köszöntött.

- Szervusztok! Túl vagytok a vizsgákon? Nem vagytok szomjasak?

- Nem, köszönjük, nagyon sietünk. – Vágta rá Harry. - Mondj meg nekem valamit, Hagrid. Aznap este, amikor Norbertet nyerted... Hogy nézett ki az idegen, akivel kártyáztál?

- Nem tudom. Végig rajta volt a csuklyája. Nincs ebben semmi különös. Sok fura figura fordul meg a Szárnyas Vadkanban. Lehet, hogy sárkánykupec volt, a fene se tudja. Nem láttam a képét attól a kámzsától.

- Miről beszélgettél vele, Hagrid? Szóba került a Roxfort?

- Igen... Kérdezte, mit csinálok, mondtam neki, hogy vadőr vagyok idefent. Erre megkérdezte, hogy miféle vadakat őrzök... Azt is megmondtam... és elmeséltem neki, hogy szeretnék egy sárkányt. És aztán... nem nagyon emlékszem, mert egy kicsit felöntöttem a garatra. Tudniillik ő fizetett... Lássuk csak... igen, azt mondta, hogy van nála egy sárkánytojás, és szívesen feltenné, ha lenne kedvem kártyázni... Kíváncsi volt rá, hogy tudok-e bánni vele, mert, azt mondta, nem adhatja oda akármilyen kontárnak... Erre én mondtam, hogy Bolyhoska után gyerekjáték lesz egy sárkányt felnevelni...

- És az idegent... érdekelte Bolyhoska?

- Igen... Hát persze. Nem mindennap találkozik az ember háromfejű kutyával, még itt, a Roxfortban sem. Elmondtam neki, hogy Bolyhoska olyan, mint a kezesbárány, ha tudja az ember, hogy mi kell neki: elég egy kis zeneszó, és már húzza is a lóbőrt... Elkotyogtam nektek! Azonnal felejtsétek el, amit mondtam!... Hé! Most meg hova rohantok?

Szó nélkül követtük Harryt, de a rémület a mi arcunkon is egyre jobban eluralkodott, ahogy megértettük Harry gondolatait.

- Figyelmeztetnünk kell Dumbledore-t. Hagrid elmondta az idegennek, hogyan lehet ártalmatlanná tenni Bolyhoskát. Az alatt a csuklya alatt vagy Piton, vagy Voldemort rejtőzött.

- És szerinted Dumbledore el is hinné? – Kérdeztem vissza.

- Nem tudom, de meg kell próbálnunk. Hol van Dumbledore szobája?

- Mit csináltok ti idebent? Olyan szép idő van, menjetek ki.

- Dumbledore professzort keressük.

- Dumbledore professzort? Mit akartok tőle?

- Az... Titok. – Felelte Harry.

- Dumbledore professzor tíz perce távozott. Sürgős baglyot kapott a Mágiaügyi Minisztériumból, és azonnal elrepült Londonba.

- Elment? Épp most?

- Dumbledore professzor nagyhírű varázsló, Potter, rengeteg kötelezettségnek kell eleget tennie. Úgy véli, hogy a maga mondanivalója fontosabb, mint a Mágiaügyi Minisztérium idézése?

- Tanárnő... - Harry sóhajtott, és minden óvatosság nélkül folytatta. - A bölcsek kövéről van szó...

- Honnan tudtok ti...?

- Tanárnő, az a gyanúnk... Sőt, biztosan tudjuk, hogy Pi... Hogy valaki el akarja lopni a követ. Beszélnünk kell Dumbledore professzorral.

- Dumbledore professzor holnap érkezik vissza. Nem tudom, ki beszélt maguknak a kőről, de egy biztos: feleslegesen aggódnak, mert senki nem tudja ellopni.

- De tanárnő...

- Tudom, hogy mit beszélek, Potter. Azt ajánlom, felejtsék el a követ, és élvezzék inkább a napsütést.

McGalagony elvonult, mi pedig egyedül maradtunk.

- Ma éjjel megy el a kőért. - Szólalt meg Harry. - Piton ma éjjel lemászik a csapóajtón. Megszerzett minden információt, és Dumbledore-tól is megszabadult. Lefogadom, hogy ő maga küldte a levelet. A Mágiaügyi Minisztériumban nagyot fognak nézni, amikor Dumbledore beállít.

- De hát mit tehetünk? Mi nem... – Hermione valószínűleg valami olyasmit akart mondani, hogy mi nem tudjuk megállítani, de mind megdermedtünk, amikor a mély hang felzengett,

- Lám csak, a jómadarak. - Piton professzor volt az. - Mit keresnek idebent egy ilyen szép napon? Vigyázzanak, még azt hiheti valaki, hogy újabb csintalanságra készülnek. Márpedig a Griffendél nem engedheti meg magának, hogy még több pontot veszítsen, igaz? Figyelmeztetem, Potter: még egy éjszakai séta, és magam intézem el, hogy kitegyék innen a szűrét. Most már elmehet. - Azzal Piton elindult a tanári szoba felé.

- Megmondom én, mit kell tennünk. Egyikünk szemmel tartja Pitont. Megvárja a tanári előtt, és követi, ha kijön. Hermione, ez neked való feladat.

- Miért?

- Pofonegyszerű. - Felelte Ron. - Mert te majd úgy teszel, mintha Flitwick professzort keresnéd. - Nyafogó hangon folytatta: - "Oh, tanár úr, annyira félek, hogy félreértettem a 14/B kérdést..."

- Hallgass már! Rendben, vállalom.

- Mi hárman pedig a harmadik emeleti folyosón állunk őrt. Gyerünk!

A terv hirtelen izgalommal és félelemmel töltött el mindannyiunkat. De ahogy a lezárt folyosószakasz bejáratához értünk, McGalagony professzorral találtuk szembe magunkat, akinek végképp elfogyott a türelme.

- Azt hiszitek, titeket nehezebb kikerülni, mint egy rakás varázslatot? Elég volt ebből a badarságból! Ha meghallom, hogy még egyszer itt ólálkodtok, még ötven pontot levonok a Griffendéltől! Igen, Weasley, a saját házamtól!

Nem tudtunk mi tenni, hát, visszatértünk a klubhelységbe. Csalódottan dőltünk le a kanapékra, amikor Hermione is csatlakozott.

- Ne haragudjatok! Piton kijött, és megkérdezte, mit keresek ott. Mondtam, hogy Flitwickre várok, erre bement, és képzeld, kihívta nekem. Csak most szabadultam el... Piton közben elment, nem tudom, hova.

- Akkor tényleg nincs más hátra... Este elindulok, és még Piton előtt megszerzem a követ.

- Neked elment az eszed! - kiáltott fel Ron.

- Nem mehetsz oda! Azok után, amit McGalagony és Piton mondtak? Rögtön repülsz a Roxfortból!

- Nem mindegy!? Ha Piton megkaparintja a követ, Voldemort újra eljön! Nem hallottatok róla, hogy milyen világ volt itt, amikor a hatalomra tört? Ha viszszatér, nem lesz Roxfort, ahonnan kirúgjanak minket! Voldemort porig rombolja, vagy feketemágia-iskolát csinál belőle! A pontok már rég nem érdekesek! Azt hiszitek, Voldemort békén hagy titeket és a családotokat, ha a Griffendél megnyeri a házkupát? Ha elkapnak, mielőtt megszerezhetném a követ, visszaküldenek Dursleyékhez, és várhatok majd, amíg Voldemort eljön értem. Akkor egy kicsit később fog végezni velem, de előbb-utóbb megteszi, mert én soha nem fogok átállni a sötét oldalra! Mondhattok, amit akartok, ma este lemászom azon a csapóajtón! Ha nem tudnátok, Voldemort meggyilkolta a szüleimet! Majd használom a köpönyeget

- Nehogy azt hidd már hogy egyedül mész! – Mondtam.

- Nem engedünk el egyedül.

- Azt hiszed, meg tudod szerezni nélkülünk a követ?

- De ha elkapnak minket, titeket is kicsapnak!

- Ahogy az imént mondtad, az már nem számít.

Vacsora után feszülten várakoztunk a klubhelyiségben amíg ki nem ürült.

- Indulhatsz a köpönyegért. - Suttogta Ron. Harry felszaladt a hálószobába, és köpennyel tért vissza.

- Legjobb lesz, ha már idebent belebújunk a köpönyegbe, hogy lássuk, eltakar-e mindnyájunkat. Ha Frics meglátja, hogy a lábunk gazdátlanul kóborol a folyosón...

- Ti meg mit csináltok? – Csendült fel egy hang a szoba sötétjében. Az egyik karosszék mögül Neville mászott elő, kezében Trevorral.

- Semmit, Neville, semmit. - Hadarta Harry, de Neville-t nem volt olyan könnyű becsapni.

- Már megint ki akartok menni. Megint elkapnak titeket, és a Griffendél még jobban lemarad. Nem engedlek el titeket! Ha... Ha kell meg is verlek!

- Bocs Neville, nincs más választásom. – Mondta Hermione, és felemelte varázspálcáját. - Petrificus totalus! - A fiú nyomban vigyázzállásba ugrott, és egész teste megmerevedett. A következő pillanatban megingott, és úgy bukott orra, mint egy kőszobor. Hermione-val a hátára fordítottuk.

- Félelmetes vagy Hermione. Zseniális, de félelmetes.

Harry Kiterítette a köpenyt, és megpróbáltunk mind a négyen alábújni, de akárhogy mocorogtunk, sehogy se volt jó.

- Ez így nem jó. Valakinek itt kell maradni. – Mondta Harry.

- Asszem mind tudjuk ki lesz ez. – Pöfögte Ron, és Hermione-re nézett.

- Kérsz talán te is egy sóbálvány átkot? – Fenyegetett a lány, mire Ron arcán tisztán látszott az ijedtség.

- Nem, Hermione-re szükség lesz. Ő a legokosabb. – Jelentettem ki. – Úgyhogy... Maradok én.

- Biztos? – Kérdezett vissza Harry.

- Biztos.

Azzal a lendülettel leültem egy fotelba. A barátaim szinte azonnal eltűntek a szemem elől, majd a portrélyuk bezáródásával teljes csönd honolt a klubhelységben. Egyedül voltam Neville-el, aki megdermedten feküdt a földön. Csak a szemét tudta mozgatni ami felettébb ijesztő volt. Hamar elbóbiskoltam a csöndes szobában. De nem volt túl nyugodt az alvás, mert egy rémes álom gyötört. Láttam Ront, összeesve a földön, Hermione-t, ahogy ébresztgetni próbálja, és Harry-t, ahogy fekete tűz mardossa a bőrét. Felriadtam az álomból, és láthatóságommal nem törődve, a barátaim után rohantam.
A lépteim visszhangoztak a nagy lépcsők között, minél hamarabb a harmadik emeletre akartam érni, hogy ne lásson meg senki. Már épp az ajtónál jártam, amikor hirtelen Frics urat találtam magam előtt. Megdermedtem. Lefagyott arccal néztem a gondnokra, aki pontosan rám nézett.

- Te látsz valakit, cicuskám? – Kérdezte a macskától.

Nem tudtam miért nem látott, amíg én magam le nem néztem a testemre. Minden porcikám láthatatlan volt. Nem tudtam mi történt, de nem is akartam tudni, csak megvártam, amíg távolabb megy, és bementem az ajtón. A háromfejű kutya morogva nézett jobbra-balra, de nem látott. Csak a szagomat érezte. Már épp énekbe fogtam volna, amikor kicsapódott a csapóajtó. Ron és Hermione szálltak ki rajta, seprűn. Hátrébb álltam, hogy le tudjanak szállni, ekkor már látható voltam, hisz Hermione észrevett. Földet értek, ledobták a seprűket, és azt kiáltották fussunk. Nem haboztunk, hisz Bolyhoska tombolni kezdett, kirohantunk az ajtón.

- Mit keresel itt? – Kérdezte Ron.

- Aggódtam. Valami nincs rendben. Hol van Harry?

- Ő bement a kőhöz. Csak egy ember tudott bemenni. – Jelentette ki Hermione.

- Segítenem kell neki!

- Ne! Menjünk innen.

- Ronnak igaza van. Nem tehetünk semmit.