Már mindenki a kviddics pálya lelátóján ült, amikor én még a büntetőmunkámat töltöttem a könyvtárban. Beültem az ablakba, és a nyakamat nyújtogatva próbáltam a lehető legtöbbet elkapni a meccsből, de amikor rájöttem, hogy a pálya túl messze van ahhoz, hogy bármit is lássak, visszakullogtam a könyvem mögé, amiben végre megtaláltam Nicolas Flamel nevét. Dumbledore régi barátja, egy több mint hatszázhatvan éves alkímista. Nem kellett sokáig gondolkodni, hogy mit őriznek a harmadik emeleten, amikor Flamel legnagyobb találmánya a bölcsek köve volt.

- Bocsáss meg Bridgette, nem haragudnál, ha egyedül hagynálak pár pillanatra? Manon itt marad veled, el szeretnék menni a mosdóba. – Bólintottam, mire Madam Cvikker kinyitotta az apró noteszt, és elhagyta a könyvtárat. Az apró papírlány nyújtózkodva kelt fel a lapok közül.

- Szervusz! – Mondta a lány.

- Helló!

- Utolsó nap a büntetésben?

- Nagyon úgy néz ki.

- És akkor ezután elviszel?

- Megígértem Madam Cvikkernek, hogy megpróbálom megtörni az átkot, és mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön. – Manon elmosolyodott. Mesélte, hogy az elmúlt években a könyvtáron és Madam Cvikker szobáján kívül nem látott semmit, és nem is ismert senkit a könyvtárosnőn kívül. Alig várta, hogy megismerhesse a barátaimat. El is kezdett mesélni a régi barátairól, de az ő hangján kívül hallottam valami mást is.

- Ne-nem tudom, mi-miért éppen itt akartál ta-találkozni velem, Perselus. – A dadogó hang sötét varázslatok kivédése órákról volt ismerős. A fejemben Mógus professzor hangja visszhangzott, de egy sokkal ridegebb hang, Pitoné válaszolt:

- Úgy gondoltam, jobb, ha ez köztünk marad. A diákok előtt nem beszélhetünk a bölcsek kövéről.

- Rájöttél már, hogyan lehet kijátszani Hagrid bestiáját?

- De-de hát Perselus, én...

- Ne akarj magadra haragítani, Mógus!

- Ne-ne-nem tudom, hogy mi-mire...

- Dehogynem, nagyon is jól tudod, hogy mire célzok!

- Vesd be a kis hókuszpókuszodat. Én tudok várni.

- De-de-de én nem.

- Hát jó. Hamarosan újra elbeszélgetünk. Addig fontold meg a dolgokat, és döntsd el, hogy kihez akarsz hűséges lenni.

- Bridgette! Figyelsz? – Amikor visszatértem a valóságba, Manon felháborodottan rugdosta a kezemet.

- Bocsáss meg, de nekem most mennem kell! Tényleg fontos! – Azzal felálltam, és az ajtó felé rohantam.

- Mégis hova mész?

- Vissza a klubhelységbe. Meg kell találnom a barátaimat.

- És engem itt hagysz? – Egy pillanatra megszeppentem, de Manon folytatta. – A könyv most már a tiéd, magaddal kell vinned!

Összecsaptam a könyvet és rohantam fel a lépcsőn, az sem érdekelt, hogy Madam Cvikker nem tudott a távozásomról. Berontottam a klubhelységbe, ahol javában ment az ünnepi buli. Gondolom megnyertük a meccset. Mindenhol kerestem már őket, de sehol sem voltak. A klubhelységben ültem, amíg el nem vonultak a bulizók. Egyedül ültem a ropogó tűz mellett, amikor lépteket hallottam. Először megörültem, hogy a barátaim végre visszaméltóztatnak jönni, de a hang a lányok hálókörletei felől jött.

- Bridgette Wood! – Amikor a magas lány meglátott, apró mosoly jelent meg a szája szélén. – Nem tudsz aludni?

- Szia, Alex. A barátaimat várom.

- Hol vannak?

- Nem tudom. Csak... Várom őket. Nem tudom, hol lehetnek, a hálókörletben nincsenek.

- Ugye tudod, hogy mint a prefektus egyik legjobb barátja, jelentenem kéne, hogy néhány elsőske kint császkál? – Kicsit kétségbeesetten néztem Alexre, majd bólogatni kezdtem. – Deee... Mint a te barátod, mit szólnál, ha inkább megkérdezném, hogy milyen a Roxfortban?

- Egész jó.

- Egész jó? Ennyi? Milyenek a diákok, a tanárok, a tananyag?

- A tanárok kedvesek. Segítenek, és elnézik, ha elrontok valamit, és elnézők, ha nem értek valamit. Kivéve Piton.

- Igen, ez viszonylag nyilvánvaló volt.

- A tananyag nehéz és fura, de próbálok felzárkózni. Az osztálytársaim vegyesek. Sokan csúfolnak a nyelvtudásom miatt, meg hogy nem értem az anyagot. Leginkább a Mardekár és a Hollóhát. A hugrabugosokkal nem nagyon beszéltem még.

- És a háztársaid?

- Van, aki segítőkész és barátságos, mint például te, de sokan lenéznek a saját házamból is.

- Nem kell elszomorodnod. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű boszorkány lesz belőled, és majd akkor próbáljon pofázni a sok hollóhátas a lexikális tudásukkal, ha olyan némítóbűbájt olvasol rájuk, hogy köpni-nyelni nem tudnak. – Alex elnevette magát, és én is magamra erőltettem egy apró mosolyt. – Menj aludni. Biztos csak elkerülted a barátaidat. – Bólintottam és egy halk jó éjt után visszavonultam.

A szobában még mindig csak Lis és Rachel voltak. Hermione sehol. Nem is tudtam megvárni, mert amint bebújtam a puha takaró alá, elaludtam. Másnap reggel viszont a göndörhajú lány ébresztett, mint mindig, a szokásos rikácsolással vert fel édes álmomból, hogy késésben vagyunk. A másnapi mugliismeret órán én és Harry – mint mugliként felnőtt diákok – szokás szerint nem figyeltünk. Mint mindenhol, itt is Hermione beszélt a legtöbbet. Persze csak úgy hogy a tanár is hallja. Harry és én hátul ülve szoktunk csevegni. Most éppen arról, hogy mi történt a meccsen, illetve amit Harry utána hallott Mógus és Piton beszélgetéséből. Nem mertem mondani, hogy én is hallottam. Leginkább, mert engem is meglepett.

Teltek-múltak a hetek, Mógus egyre sápadtabb, Piton egyre mogorvább, Hermione pedig egyre izgatottabb lett. A két professzort persze a bölcsek köve változtatta meg, Hermione a közelgő vizsgák miatt lett feszült. Bár még több mint két hónap hátra volt az év végi vizsgákig, a legokosabb boszorkány az évfolyamon már ismételni kezdett. Bár a fiúkat idegesítette, nekem jól jött. Hermione minden egyes tantárgyból ismételt velem. De más segítségem is volt. Alex korrepetált bájitaltanból, Manon pedig varázslótörténelemből. Mesélte, hogy a naplója megfordult már mindenféle kézben, még mugliknál is. Végignézte Felig Fejnélküli Nick kivégzését, ott volt a Titokvédelmi Alaptörvény aláírásán, volt egy törvénysértő vámpír tulajdonában, egy kviddics játékosnál, aki pirosra festette a kvaffot, volt egyszer egy sziréné, egy szellemé, három roxforti igazgatóé is, sőt, még az egykori angol királynőé is volt, aki titokban boszorkány volt. Elmesélte, hogy részt vett az első Trimágus Tusán. Ő volt a Beauxbatons első bajnoka, és az első győztes is. Utána átkozták el. Ron és Harry kevésbé élvezték a tanulást, mint én. Mi tagadás, magolni és történeteket hallgatni két külön dolog. Odakint szép idő volt. Régóta az első napsütéses nap.

- Hagrid! Mit keresel te a könyvtárban? – Jelentette ki hirtelen Ron, mire mindannyian felnéztünk.

- Csak körülnéztem... – Mondta tétován az óriás. - Na és ti, jómadarak, minek bújjátok a könyveket? Nehogy azt halljam, hogy még mindig Nicolas Flamel után nyomoztok!

- Á, dehogy. Már réges-rég tudjuk, hogy kicsoda. - Hencegett Ron. - És azt is kiderítettük, hogy mit őriz a kutya: a bölcsek...

- Cssss! – Hagrid elhallgattatta Ront és gyorsan körülnézett, hogy meghallotta-e valaki. - Megőrültél? Ne kiabálj!

- Ami azt illeti, lenne néhány kérdésünk. - Kezdett hozzá Harry. - Elmondhatnád nekünk, hogy Bolyhoskán kívül mi őrzi még a...

- Hallgass! – Szakította félbe őt Hagrid. - Gyertek át hozzám később. Nem ígérem, hogy tőlem bármit is megtudtok, de legalább ne itt beszéljetek erről. A diákok semmit nem tudhatnak meg. A végén még azt hiszik, hogy nekem járt el a szám. – Hagrid elcammogott.

- Vajon mit rejtegetett a háta mögött? - Kérdezte Hermione.

- Megnézem, milyen könyveket keresett. - Mondta Ron és elrohant, majd perceken belül több vaskos kötettel tért vissza. - Sárkányok! Hagrid sárkányokról szóló könyveket nézeget! Tessék: Nagy-Britannia és Írország őshonos sárkányfajai. A tojástól a pokol tüzéig. Sárkánybarátok kézikönyve...

- Mindig is vágyott egy sárkányra. - Jegyezte meg Harry. - Már akkor is mondta, amikor először találkoztunk.

- Szigorúan tilos. - Rázta a fejét Ron. - A sárkánytenyésztést már az 1709-es Varázslókongresszuson törvényen kívül helyezték. Ezt mindenki tudja. Nehéz lenne eltitkolni a tudományunkat a muglik elől, ha sárkányokat nevelnénk a kert végében. Egyébként is veszélyes dolog, mert a sárkány nem szelídíthető. Látnod kellene, milyen csúnyán megégette Charlie-t Romániában egy-két vadon élő példány.

- De itt nincsenek vadon elő sárkányok, ugye? – Kérdeztem.

- Hogyne lennének. - Felelte Ron. - Közönséges walesi zöldek és hebridai feketék. A Mágiaügyi Minisztérium épp eleget vesződik azzal, hogy titokban tartsa a létezésüket. Minden muglira, aki sárkányt lát, felejtésátkot kell szórnunk.

- Akkor mire készülhet Hagrid? - Tette fel a kérdést Hermione.

Egy órával később be is kopogtattunk a vadőrlak ajtaján. Hagrid beengedett és gyorsan be is zárta az ajtót. Odabent félhomály volt, az ablakokon be voltak húzva a függönyök. De nem csak sötét, meleg is volt. A kellemes, nyárias meleg ellenére a kandallóban hatalmas lángok csapdosták egymást. Hagrid szokásosan először a teáskannához nyúlt, majd a szendvicses tányérhoz, és össze-vissza kapkodott.

- Na, szóval... Azt mondtátok, kérdezni akartok valamit.

- Igen. - Bólintott Harry. - Arra volnánk kíváncsiak, hogy mi őrzi még a bölcsek kövét Bolyhoskán kívül.

- Eszemben sincs elmondani. – Felelte határozottan. - Először is azért, mert fogalmam sincs. Másodszor: már így is túl sokat tudtok, úgyhogy akkor sem árulnám el, ha tudnám. A kő nem véletlenül van itt. Kis híján ellopták a Gringottsból. De még mindig nem világos, hogy honnan tudtok Bolyhoskáról.

- Ugyan már, Hagrid! - Mondta Hermione mézes-mázos hangon. - Biztosan tudod, hiszen te mindent tudsz. - Hagrid szakálla megmozdult a mosolya fölött, feltűnően tetszettek neki Hermione bókjai. - Minket tulajdonképpen csak az érdekelne, hogy ki gondoskodott a kő védelméről. Hogy Dumbledore kiben bízik meg feltétel nélkül. Mármint rajtad kívül. - Hagrid büszkén kihúzta magát, mi pedig elismerő pillantást vetettünk Hermionére.

- Hát, ennyit talán elárulhatok nektek. Lássuk csak... Tőlem kölcsönkérte Bolyhoskát... Aztán néhány tanár védővarázslatokat csinált... Bimba professzor, Flitwick professzor, McGalagony professzor, Mógus professzor... És persze maga Dumbledore is bűvölt ott valamit. Egy pillanat, volt ott még valaki: Piton professzor.

- Piton? – Döbbentünk le.

- Bizony... Még mindig ez a badarság jár a fejetekben, igaz? De ugyan miért segített volna Piton megvédeni a követ, ha el akarná lopni? – Egy pillanatig csend uralkodott, négyen egymásra néztünk.

- Hagrid, ugye, csak te tudod, hogyan lehet kijátszani Bolyhoskát? - Kérdezte aggódva Harry. - És nem is mondanád el senkinek, ugye? Még a tanároknak sem.

- Egy lélek se tudja rajtam és Dumbledore-on kívül.

- Kinyitnád az ablakot, Hagrid? Meg lehet főni idebent.

- Sajnálom, Harry, nem lehet. - Hagrid lopva a tűz felé pislogott, mire mind a tűzben lévő gömbölyded alakra néztünk.

- Hagrid... Az mi?

Az a dolog, amit épp a tűz lángja nyaldostak fekete volt, és az alakjáról azonnal lesütött, hogy micsoda. Legalábbis mindenki tudta, én meg csak úgy tettem, mintha tudnám. Én csak egy fekete követ láttam a tűzben, de a többiek úgy viselkedtek mintha démon lenne a fadarabok között.

- Aaaz... - Motyogta Hagrid. - Aaaz... az eeegy...

- Hol szerezted? - Kérdezte Ron, és a tűzhely elé guggolt. - Egy vagyonba kerülhetett.

- Nyertem. – Jelentette ki Hagrid. - Tegnap este. Lementem a faluba inni egy pohárkával. Volt ott a kocsmában egy idegen, aki mindenáron kártyázni akart... Szerintem még örült is, hogy megszabadult tőle.

- És mihez kezdesz vele, hogyha kikel? - Kérdezte Hermione.

- Arra is felkészültem. - Hagrid vaskos könyvet vett elő a párnája alól. - Kivettem ezt a könyvtárból: Háztáji sárkánytenyésztés.

- Várjunk... Ez egy sárkány? – Kérdeztem ledöbbenve.

- Mert mi más lenne? – Kérdezett vissza gúnyosan Ron.

- Szóval ez elég régi kiadás, de minden benne van. – Folytatta Hagrid. - Itt írja, hogy a tojást tűzben kell tartani, mert a sárkányanya is tüzet lehel rá, és ha kikel a fióka, félóránként csirkevérrel kevert konyakot kell adni neki. Nézzétek, itt van az is, hogy melyik fajtának milyen a tojása. Az enyém norvég tarajossárkány. Ritka. - Hagrid elégedetten mosolygott.

- Hagrid, faházban laksz. – Mondta Hermione. Az óriás azonban nem figyelt rá. Leguggolt, és vidáman dudorászva élesztgette a tüzet a tojás körül.

Néhány nappal később aztán Hedvig hozott egy üzenetet Hagridtól: Mindjárt kikel. Hosszas veszekedés után, hogy a gyógynövénytanórára menjünk, vagy sárkányszületést nézni, végül kompromisszumként először az órára megyünk majd be, majd Hagridhoz.

- Már majdnem kibújt! – Ujjongott az óriás, amikor megérkeztünk.

A tojás az asztalon volt, nagy repedésekkel a felszínén. Cirkuszi attrakcióként figyeltük, ahogy a tojás kettérepedt, és kibukfencezett belőle a sárkányfióka. Szépnek nem volt túl szép, de lenyűgöző volt.

- Hát nem gyönyörű? – Érzékenyült el Hagrid.

- Mondd, milyen gyorsan nő egy norvég tarajossárkány? - Kérdeztem. Hagrid már épp válaszolni akart, de egyszer csak elsápadt, és az ablakhoz ugrott. - Mi a baj?

- Valaki leskelődött a függöny résén... Egy gyerek... Elszaladt az iskola felé. - Harry az ajtóhoz rohant, és kinézett. A távolodó alakot így, messziről is nyomban felismerte.

- Malfoy látta a sárkányt.

A következő héten valahányszor csak találkoztunk Malfoy-al, ő mindig nyugtalanítóan titokzatosan mosolygott. Sok időt töltöttünk Hagrid észhez térítésével. Végül csak beleegyezett, hogy elküldje Norbetet Charlie-nak, Ron testvérének. Amikor egy szép estén megjött a levél tőle, együtt olvastuk el a klubhelységben.

„Kedves Ron! Hogy megy a sorod? Köszönöm leveledet. Szívesen átveszem a norvég tarajossárkányt, de nem lesz könnyű eljuttatni ide. Legjobb lesz, ha elküldöd a barátaimmal, akik a jövő héten jönnek látogatóba. Titokban kell intézni a dolgot, mert nem mutatkozhatnak egy illegális sárkánnyal. Arra kérlek, vidd fel az állatot szombaton éjfélkor a legmagasabb torony tetejére. A barátaim érte mennek, és még az éj leple alatt elindulnak vele. Várom válaszodat. Szeretve üdvözöl: Charlie"

Alig vártuk már azt a napot, hogy Norbert és vele együtt a kockázat is eltűnjön. Én eredetileg nem mentem volna velük. Csak Harry és Hermione indult el a toronyba, de amíg én a klubhelységben ültem, és vártam őket, hirtelen Neville rohant ki.

- Bridgette! Bridgette! Láttad Harryt? Vagy esetleg Hermionet? – Neville kétségbeesetten hadart, a homlokán gyöngyözött az izzadtság.

- Őket várom, miért?

- Tudok a sárkányról! És hogy kiszöktek. De Malfoy is tud róla. Úton van McGalagonyhoz, figyelmeztetnünk kell Harryéket, ha elkapják...

- Nyugi, nyugi. Malfoy honnan tudja? És te honnan tudod, hogy Malfoy tudja?

- Nem tudom, nem fontos, gyere, sietnünk kell.

Neville megragadta a karomat és megrántott, és végül belementem, hogy vele tartsak. Több mint egy fél órán keresztül bolyongtunk a kastélyban, a barátaink után kutatva, de nem találtuk őket. Helyette egy másik ismerős arccal találtuk szembe magunkat a folyosón.

- Longbottom! – McGalagony fáradt, rikácsoló hangjára megrémültünk mindketten. - És Bridgette Wood? Ezt nem hiszem el! Maguk mégis mit művelnek itt? – A professzor asszony mögött a szintén kicsit rémült, de inkább felháborodott Draco Malfoy sompolygott, láttuk rajta, hogy legszívesebben kihasználta volna a szerencsés figyelemelterelést, és elszaladna, de nem mert.

- Hát... Tanárnő az úgy volt... Mi csak...

- Nem érdekelnek a kifogásaik, Wood! Az igazat akarom hallani!

- Tanárnő kérem, mi csak Harryéket akartuk figyelmeztetni! – Mondta Neville. – Mert Draco mondta, hogy van az a sárkány, és hogy kiszöktek, és vissza akartuk hívni őket, nem akartuk, hogy bajba keveredjenek.

- És nyilván erre a megoldás, hogy maguk is bajba keverednek?

- Hát én...

- Elég volt Longbottom. Wood kisasszony, igazat mond?

- Én... Igen tanárnő.

- Mélységesen csalódtam. Magában is Malfoy! Most kimegyek, megkeresem Frics urat. Maguk addig itt maradnak, és szálljanak magukba. Meg lesz a büntetésük.

McGalagony becsapta maga mögött az ajtót, mi pedig egyedül maradtunk. Egy percnyi csönd uralkodott a szobában, én és Draco megosztottunk egy ítélkező pillantást.

- Ti mit műveltek itt? – Kérdezte Draco.

- Tőled is kérdezhetném, spicli.

- Semmi bűntudat nincs bennem, amiért beárultalak. Ti több pontot veszítetek emiatt, mint én. Potter vigyázhatna magára. Ha ennyi szabályellenes dolgot csinál, persze hogy lebukik. Mit hisz, hogy ő az atya úr isten? Szent Potter itt egy senki, nincs joga, hogy ilyeneket csináljon!

- Vigyázz a szádra.

- Mert mi lesz, Wood?

- Majd meglátod.

- Még mindig nagylánynak hiszed magad, fattyú. Pedig nem vagy túl régóta a Roxfortban. Ez az egész nem neked való. Iparkodj inkább felhozni a lemaradást, azt sem tudod mi az a hipogriff.

- Mert te tudod?

- Képzeld, igen.

- És azt tudod mi az a számítógép? Vagy a LED? És hogy mit jelent a lol? Vagy az xd?

- Ezek mind idióta mugli dolgok, miért kéne tudnom róluk. Ez a mi világunk. Nem számít menőnek, ha tudsz néhány mugli dolgot. Sőt...

- Fejezzétek már be! – Kiáltotta Neville.

- Nocsak, megszólalt Longbottom. Inkább hallgass el, a Roxfort szégyene vagy!

- Az a szégyen inkább hogy így beszélsz egy iskolatársaddal. A szüleid nem tanították meg mi az a jómodor? Gondolom, apád se lehet valami udvarias teremtés. Akárcsak anyád.

- Ne merészelj a szüleimről beszélni Wood, amíg a tieid a muglik között dagonyáznak. Még egy szó és úgy elátkozlak, hogy nem kelsz fel többé.

- A muglik többet értek el, mint ti. Csak a fejedhez kéne fogni egy lőfegyvert, és máris nem lennél olyan vidám. Nem segítenének a kis átkaid.

A szópárbaj véget ért, amikor hallottuk kinyílni az ajtót.

- Malfoy, nyomás a hálókörlete. Ha megtudom, hogy nincs a klubhelységen belül 10 perc múlva, kicsapatom.

Mi csöndben maradtunk. Vártuk amíg McGalagony megszólal. Hamar újra kinyílt az ajtó, Harry, Hermione és Frics jött be rajta.

- Harry! – Kiáltotta Neville. - Benneteket kerestelek! Szólni akartam, hogy Malfoy utánatok ment... Azt mondta, van nálatok egy sár... - Harry vadul rázni kezdte a fejét, mire Neville elhallgatott.

- Ezt egyikükről sem feltételeztem volna. Frics úrtól hallom, hogy a csillagvizsgáló toronyban voltak. Hajnali egy óra van. Magyarázatot várok. – De senki sem szolgált vele. Mind a négyen álltunk, mint egy-egy szobor. Már vártuk, hogy McGalagony tényleg azzá változtasson minket és kiállítson a klubhelységbe, „a Griffendél ház szégyenei: a híres Harry Potter, a tudálékos Hermione Granger, a szerencsétlen Neville Longbottom és a bolond magyar lány, akinek senki se jegyezte meg a nevét" felirattal. - Azt hiszem, sejtem, hogy mi áll ennek a hátterében. Nem nehéz kitalálni. Beadtak Malfoynak valami légből kapott történetet egy sárkányról, hogy éjszaka felkeljen, és pórul járjon. Őt már nyakon csíptem. Gondolom, jó tréfának tartják, hogy Longbottom is elhitte a meséjüket, és Woodot is magával ráncigálta. Meg vagyok döbbenve! Egyetlen éjszaka öt diák a folyosókon! Ez példátlan! Granger kisasszony, legalább magának lehetne több esze. És magától is többet vártam, Wood. Ami pedig magát illeti, Potter, azt hittem, jobban a szívén viseli a Griffendél ügyét. Mindhárman büntetésben részesülnek! Igen, maguk is, Longbottom. Semmi nem lehet mentség vagy ok arra, hogy éjszaka az iskolában kószáljon, a legkevésbé most, ilyen veszélyes időkben. Ötven pontot vonok le a Griffendéltől!

- Ötven pontot? - Fakadt ki Harry. - Ezzel elveszítenénk az előnyünket, amit az utolsó kviddicsmeccsen szereztünk!

- Fejenként. - Tette hozzá McGalagony.

- De tanárnő, kérem... Ezt nem teheti...

- Ne írja elő nekem Granger, hogy mit tehetek és mit nem! És most indulás az ágyba! Sosem szégyelltem még magam ennyire griffendéles diákok miatt. Kétszáz pont veszett oda. Ezzel a Griffendél az utolsó helyre került. Gratulálok, hölgyeim és uraim. Egyetlen éjszaka alatt tönkretették a Griffendél esélyit a házkupára.