Amint eljött a november, a kviddicsszezon is kezdetét vette. Az első meccse előtt, Harry-be sokszor kellett lelket öntenünk, iszonyúan izgult a Griffendél-Mardekár meccstől. A troll mind a négyünkre nagy hatással volt. Hermione barátságosabb lett, a fiúk már nem gúnyolódtak rajta, és mind közelebb kerültünk egy kicsit. A meccs előtti napon Harry-nek friss levegő kellett, így szünetben lementünk az udvarra. Hermione kis kék lángot varázsolt, Ron azzal játszott, Hermione elmélkedett, bámulva az ide-oda ugráló fényt, Harry a Kviddics évszázadait olvasta, én pedig a saját kis hímzett könyvem. Az elmúlt hónapok nehéznek bizonyultak. Nem csak a nyelv, vagy a varázslás, de a beilleszkedés is. Hallom, ahogy pletykálnak a hátam mögött, hogy kigúnyolnak. Épp csak néhány diák áll szóba velem. A mardekárosok mind gyűlölnek, Malfoy-al és Parkinsonnal az élen, a hollóhátasok vezetik a nyelvtudásomból eredő tréfálkozást, a hugrabugosok szimplán nem foglalkoznak velem, ők olyan kis semlegesek. Egyértelműen a Griffendélben van a legtöbb barátom. Az évfolyamtársaim nagyrészével jóban vagyok, és Alexnek hála van pár felsőbbéves ismerősöm is. De persze honvágyam volt. Elhatároztam, hogy én nem leszek olyan, mint Lavender, vagy Astryd, akik már a második éjszakán barátaik vállán sírtak, hogy haza akarnak menni. Én azóta járok vízilabdás táborokba, mióta az eszemet tudom, nem engedem meg magamnak a sírást. Nem adom meg Malfoy-nak azt az örömet, hogy pletykából hallhassa, hogy Bridgette Wood sír a szobájában. Leginkább az hiányzott, hogy valakivel magyarul beszélgethessek, és erre a legmegfelelőbb megoldás a könyvem olvasása volt. Már vagy százszor elolvastam már a Táltos legendákat, a nagy magyar alakok történeteit, akikről nem is tudtam, hogy Táltosok voltak.

- Mit olvasol? - Kérdezte Hermione, és elfordult a lángtól.

- Semmit! - Behajtottam a könyvet, és barátnőmre néztem, aki kíváncsi szemmel fürkészte a lapokat.

- Naaa! Légyszi! - A lányban mindig is égett a tudásvágy, de még sosem láttam ilyen érdeklődően nézni, pedig vele voltam, amikor elolvasta a kentaurok történelmét.

- Magyar történelem. Többezer évvel visszamenőleg, ide le van írva minden, és elvileg vannak még ilyen könyvek. Nagyon érdekes.

- Lefordítod nekem?

- Talán legközelebb.

A vidám beszélgetést néhány lassú lépés hangja zavarta meg, ami a sántító Pitonhoz tartozott. Elrejtettük a lángot, és ártatlan arccal néztünk a mellettünk elhaladó professzort, aki mégis megállt előttünk.

- Mi van a kezében, Potter? - Piton hideg hangja belehasított a fülünkbe, és a mosolygós arcokat felváltotta egy-egy rémült nézés. Harry megmutatta a könyvet, közben mi egységesen vetettünk volna keresztet, hogy a lángot észre ne vegye. - Könyvtári könyvet tilos kivinni az iskola épületéből. Adja ide. Ezért öt pontot levonok a Griffendéltől.

- Ez nem igaz, tanár úr. - Mondtam, az épp indulni készülő Pitonnak, aki visszafordult. - Megkérdeztem Madam Cvikkert, ki szabad hozni a könyveket. - Piton monoton arckifejezésébe most némi düh is bújt.

- Még 5 pont! - Mondta, és elbotorkált.

- Ezt a szabályt most találta ki! - Mondta mérgesen Harry.

- Mi baja lehet a lábának? - Kérdeztem.

- Pont ezt akartam kérdezni! - Mondta Harry.

- Nem tudom, de remélem, nagyon fáj neki. - Válaszolt Ron.

Este a Griffendél klubhelyiségében szokásosan elfoglaltunk egy asztalt az ablak mellett. Hermione a fiúk bűbájtanháziját javította, Ron matatott valamivel, Harry pedig morcosan ült és nézett maga elé, míg fel nem pattant:

- Visszakérem Pitontól a könyvem. - Jelentette ki, mire Ron és Hermione kórusban válaszoltak:

- Inkább majd én! - Harry rázta a fejét, de beleegyezett, hogy vele menjek.

Bekopogtunk a tanári ajtaján, de semmi válasz nem érkezett. Kopogtunk még egyszer, ezúttal hangosabban, de ismét csönd volt a válasz. Harry résnyire kinyitotta az ajtót, és benézett a tanáriba, én pedig ágaskodtam mögötte, hogy én is belássak. Odabent Piton és Frics beszélgetett, észre sem vettek.

- Átkozott bestia! - Dühöngött Piton, miközben Frics a professzor lábán díszelgő véres sebet kötözte éppen át. - Hogy figyeljen oda az ember egyszerre mind a három fejére?

Harry hirtelen, mégis óvatos mozdulattal húzta be az ajtót, ám azzal hogy hátralépett, meglökött engem, én pedig fenékre estem.

- POTTER! - Kiáltotta Piton, mire Harry ismét kinyitotta az ajtót.

- Csak a könyvemet szerettem volna visszakérni. - Dadogta Harry, de Piton kiabálva válaszolt.

- KIFELÉ! TŰNJENEK EL!

Harry felsegített és elszaladtunk, amikor már messze jártunk, Harry megragadta a taláromat és megállított:

- Láttad a sebét?

- Szerinted a kutya csinálta?

- Biztos lehetsz benne! És ez azt jelenti, hogy halloweenkor ki akarta játszani a háromfejű kutyát! Láttuk arra menni, amikor titeket kerestünk. Meg akarja szerezni, amit a kutya őriz. A seprűmet teszem rá, hogy a trollt is ő szabadította a nyakunkra.

- Figyelemelterelés... Szerinted Piton megpróbálná meglopni Dumbledore-t?

- A jelek erre utalnak.

- De szerinted mit őriz az a kutya?

- Valami nagyot. De biztos, hogy értékes!

Másnap reggel a nagyteremben csatlakoztam a három barátomhoz. Egy kicsit lemaradtam, mivel Lis segítséget kért bájitaltanban. Bár Hermione nagyon jó a bájitaltan elméleti részéből, gyakran remeg a keze, így gyakorlatban én vagyok a király. Ezért is alkotunk jó párost, az órákon általában ő mondja a receptet én meg csinálom. Hermione épp Harry-t nyaggatta az asztalnál, amikor megérkeztem:

- Enned kell valamit!

- De nem vagyok éhes.

- Legalább egy falat pirítóst!

- Nem kívánom.

- Harry, szükséged lesz az erődre. - Mondta Seamus, mikor én leültem az asztalhoz. - Mindig a fogó kapja a legtöbbet az ellenféltől.

- Kösz a biztatást... - Felelte Harry

Ezután azonnal a kviddicspályához mentünk. Leültünk a lelátó legfelső sorába Deannel és Seamussel, akik egy jókora lepedőt kaptak elő, amin a „Potter a király!" szavak díszelegtek, és egy hatalmas oroszlán. A csapatok kivonultak a pályára, felültek a seprűkre és perceken belül Madam Hooch már meg is fújta a meccs kezdetét jelző sípot.

-A mérkőzés elkezdődött, és a griffendéles Angelina Johnson azonnal megszerzi a kvaffot! - Lee Jordan kommentálta a meccset, a hangja zengett a lelátón, és mindenhez hozzáfűzött valamit, ami jól jött az olyanoknak, mint én, akik semmit sem tudunk a kviddicsről. - Remek hajtó ez a lány, és mi tagadás, látványnak se utolsó...

- DE JORDAN...! - McGalagony hangja szűrődött a fiúé mellett.

- Elnézést, tanárnő... Már száguld is előre! - Folytatta Lee. - Gyönyörű passz Alicia Spinnetnek, ő Oliver Wood felfedezettje, tavaly még csak tartalék volt, vissza Johnsonnak, és... Ejnye, a Mardekár megszerzi a kvaffot. Marcus Flint, a csapatkapitány már indul is előre úgy repül, mint egy, érik a gól, de NEM! A Griffendél karikák őrzője, Wood egy gyönyörű mozdulattal megállítja, és máris a Griffendélnél a kvaff. Katie Bell alulról megkerüli Flintet, támadásba lendül, és ÁU! Ez fájdalmas lehetett, pont a tarkóján találta el az egyik gurkó, a kvaff pedig a Mardekáré. Adrian Pucey suhan a karikák felé, de a másik gurkó az útját állja, Fred vagy George Weasley keze által. Szép ütés a Griffendél terelőjétől. Újra Johnsoné a kvaff, ziccerben suhan előre, kikerül egy gurkót, lóbál és lő! Repül a labda, Bletchley őrző felkészül, de elvéti, ÉS GÓLT SZEREZ A GRIFFENDÉL!

- Sziasztok! - Hagrid ült le mellénk, a hangja mögött szinte eltűnt Lee kommentárját. - Eddig a kunyhóból néztem, de az az igazi, ha együtt szurkol az ember a tömeggel. A cikesz még nem került elő?

- Nem. - Felelte Ron. - Harrynek eddig nem sok dolga volt.

- De nem is bántotta senki.

- Mardekár kvaffot szerez! - Zengtek Jordan szavai. - Pucey hajtó kitér két gurkó, két Weasley és Bell hajtó elől, és már száguld is a karikák felé. Várjunk csak, az nem a cikesz volt?

Erre a szóra Harry, és a Mardekár fogója is elindultak az aranygolyó felé. Fej fej mellett suhantak a cikesz után, de Harry lehagyta a mardekárost. Harry már majdnem elkapta a labdát, amikor Flint elé repült. Majdnem karamboloztak, a Griffendél szurkolótábora pedig morajlani kezdett.

- Szabálytalanság! - Kiabálták a griffendélesek.

- Szigorítani kéne a szabályokat. Flint le is lökhette volna Harryt a seprűjéről. - Jelentette ki Hagrid.

- Nos, ez után az undorító, alattomos csalás után... - Jordan hangja megrekedt, szinte éreztem McGalagony tekintetét Lee tarkóján. - Úgy értem, ez után a nyilvánvaló és visszataszító szabálytalanság után... - Egy ismételt szünet után, Lee dünnyögve folytatta. - Jól van, na. Szóval Flint kis híján a mélybe taszította a Griffendél fogóját, de hát előfordul az ilyesmi. Szabaddobást kapott a Griffendél, amit Spinnet hajt végre.

A meccs folytatódott, csak úgy repült ide-oda a labda, amikor hirtelen észrevettünk valamit. Harry seprűje megőrült. A Nimbusz 2000-es rángatni kezdett, majd cikkcakkban kezdett repülni, majdnem ledobta Harry-t.

- Mi a ménkűt művel Harry? - Motyogta Hagrid. - Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy nem tud repülni.

A seprű forogni kezdett, majd egy rántással ledobta magáról Harry-t, aki már csak kapaszkodni tudott a zuhanás előtt.

- Lehet, hogy elromlott, amikor Harry összeütközött Flinttel? - Kérdeztem.

- Kizárt dolog. - Mondta Hagrid. - Seprűt csak egy dolog tehet tönkre: sötét varázslat. Nincs az az iskolás kölyök, aki megbolondít egy Nimbusz Kétezrest.

Hermione kikapta Hagrid kezéből a távcsövet, és fürkészni kezdte a közönséget, majd felkiáltott.

- Tudtam! - Kiáltotta Hermione. - Piton!

Hermione átadta a távcsövet én pedig megkerestem vele a tömegben Pitont.

- Varázsol?

- Megbabonázza a seprűt.

- Most mit csináljunk? - Esett kétségbe Ron.

- Bízd csak rám. - Hermione eltűnt, mi pedig tovább figyeltük, ahogy Harry küzd a seprűjével.

A Weasley ikrek felrepültek Harryhez, hogy átültessék valamelyikük mögé, de a seprű mindig magasabbra röppent, így az ikrek Harry alatt köröztek, nyilván azért, hogy elkapják, ha leesik.

- Gyerünk már, Hermione! - Motyogta Ron.

Harry seprűje hirtelen megnyugodott, a barátunk pedig visszamászott rá, ezzel páhuzamosan láttuk, ahogy kitört a káosz a tanári lelátón, ugyanis Piton talárja meggyulladt.

- Szép volt Hermione! - Suttogtam.

Harry zuhanórepülésben tért vissza a pályára, amikor hirtelen a szájához kapta a kezét. Megállt és maximum egy méterrel a föld fölött lezúgott a seprűről. Köhögött egyet, és a cikesz kiugrott a szájából, egyenesen a kezébe. Harry diadalittasan felemelte a cikeszt, és nézte, ahogy ünnepel a Griffendél. Talán csak mi nem éljeneztünk.
A mérkőzés után Hagrid kunyhójába mentünk, és jó erős teát szürcsöltünk az óriással.

- Piton volt az. - Mondta Ron. - Megátkozta a seprűdet.

- Badarság! - Nevetett Hagrid. - Mi oka volna rá Pitonnak, hogy ilyesmit csináljon?

Egymásra néztünk. Akármennyire is bízunk Hagridban, ezt talán nem kéne elmondani neki. De végül Harry kezdett beszélni:

- Megpróbálta kijátszani a háromfejű kutyát halloweenkor, de az megharapta őt. Ő szabadította ránk a trollt. Szerintünk el akarta lopni, amit a kutya őriz. - Hagrid szeme kikerekedett és elejtette a csészéjét

- Honnan tudtok Bolyhoskáról?

- Bolyhoska? - Kérdezett vissza Ron.

- Igen. Az enyém. Egy görög pasastól vettem, még tavaly. Kölcsönadtam Dumbledore-nak, hogy őrizze neki a...

- Mit? - Kérdezte kíváncsian Harry.

- Elég a kérdésekből! - Mondta morcosan Hagrid. - Ez szigorúan titkos dolog.

- De hát Piton el akarja lopni azt a micsodát! - Mondtam.

- Ostobaság. Piton, a Roxfort tanára soha nem tenne ilyet.

- Akkor miért akarta megölni Harryt? - Kérdezte Hermione. - Felismerem a szemmel verést. Épp eleget olvastam róla. Szemkontaktus kell hozzá, és Piton még csak nem is pislogott, úgy bámulta Harryt!

- Nem tudom, mi ütött Harry seprűjébe, de azt igen, hogy Piton sohasem bántana egy diákot! Ide figyeljetek, mind a négyen, olyan dologba ütitek az orrotokat, amihez semmi közötök. Veszélyes vizeken eveztek! Azt ajánlom, sürgősen felejtsétek el a kutyát, meg azt is, amit őriz, mert ez csak Dumbledore professzorra és Nicolas Flamelre tartozik!

- Nicolas Flamel? - Kérdeztem vissza.

- Tessék? - Hagrid mintha ledöbbent volna, majd látszott a szemében hogy rájött, hogy mit mondott. - Jaj, ne! Túl sokat fecsegtem. Már megint túl sokat fecsegtem! - Hagrid pakolni kezdett, mintha dühlevezetésből akarta volna átrendezni a csészéket. - Menjetek vissza a kastélyba! És erről senkinek egy szót se. Felejtsétek el! Ne avatkozzatok bele. Ez veszélyes dolog.

Ahogy az óriás mondta, visszamentünk a klubhelységbe, de közel sem volt igaz hogy elfelejtettük volna a dolgot.
Lassan beköszöntött a tél, már hó fedte a Roxfortot. Alig vártuk a téliszünetet. Én és Hermione hazautazunk, a fiúk viszont itt maradnak. Már a vonaton ültünk, nagyban trécseltünk Hermione-vel amikor egy kinyitották a kabinunk ajtaját.

- Nocsak! A fattyú és a tudálékos barátja! - Malfoy a szokásos kíséretével érkezett. Hermione rám nézett, a szemében szinte lehetett látni a félelmet. Vettem egy mély levegőt, megforgattam a szemeimet és felálltam, egyenesen a szürke szempárt nézve.

- Mit akarsz már megint?

- Ahhoz neked semmi közöd! Azt csinálok, amit akarok! - Malfoy elindult befelé, de megállítottam.

- Otthon lehet. De itt nem vagy apuci kicsi fia.

- Mit képzelsz te magadról? Tudod te, hogy kivel beszélsz?

- Egy nagypofájú mardekárossal?

- Ha még egyszer sértegetni mersz, elmondom apámnak!

- Jaj, de félek...! - Mondta szarkasztikusan.

- Ch... - Nevezett Malfoy. - Az én családom legalább nem árulókból áll!

- Te is vigyázz ám a szádra!

- Miért is? Mert mit fogsz csinálni? Azt sem tudod, hogy kell helyesen tartani a pálcát!

- Anélkül is pofán tudlak vágni!

- Hát próbáld meg! - Malfoy szavánál nem kellett több motiváció, kezet emeltem a fiúra, de mielőtt elcsattanhatott volna egy nagy pofon, Draco pálcát rántott, és egy átokkan hátralökött. Nekirepültem az ablaknak és leestem a földre, ő pedig folytatta a monológját: - Na, látod. Nem vagy te itt senki. Sosem fogsz közénk tartozni. Akárhogyan is próbálsz ügyeskedni az órákon, akkor is csak egy szerencsétlen magyar fattyú vagy! Takarodj haza és vissza se gyere!

Malfoy szavai megragadtak bennem. Leszálltunk a vonatról, és megkerestem a szüleimet, de az izgatott mesélés helyett érzéstelen arccal mentünk haza. Otthon bezárkóztam a szobámba. Bedugtam a fülem és zenét hallgattam, próbáltam küzdeni a sírás ellen. Kopogást hallottam, szóval felültem.

- Hahó? - Apa nyitott be fülig érő szájjal.

- Igen?

- Minden rendben?

- Nem akarok visszamenni!

- Tessék?

- Nem akarok. Jobb nekem itt.

- Nem élvezted? Nem tetszett a Roxfort? A levelekben azt írtad, hogy király!

- Az is. De nem tartozok oda. Magyar vagyok, nem vagyok oda való.

- Ez butaság! Magyar vagy! Azaz több jogod van a mágiához, mint bárki másnak a világon! Ráadásul Táltos is vagy. Erősebb, mint valamennyi varázsló és boszorkány. Biztos vagyok benne, hogy nagyobb mágus leszel, mint az osztálytársaid nagyrésze!

- Akkor is.

- Büszkének kell lenned a származásodra! Nincs még egy ilyen nép, mint a magyar.

- Én büszke vagyok. Ezért akarok inkább itt maradni. Visszajönni a mugli suliba, vízilabdázni. Te is tudsz tanítani.

- Tudod mit? Elmesélek valamit. Régen, amikor még Táltosok ezrei éltem az országban, volt 10 törvényünk. Ezek szerint éltünk. Egy - a magyar ember nem hisz, hanem tud. A hit külső, míg a tudás belső forrásból ered. Kettő - a magyar ember nem imád, hanem tisztel. Az imádat múlandó, képzelt érzelmen alapul, míg a tisztelet az ember értékének felismerését jelenti. Három - a magyar ember nem valami ellen, hanem a céljáért küzd. Nem a külső erőkre kell koncentrálni, mert szétesel. Csakis a cél lebegjen előtted. Négy - a magyar ember nem az őseit követi, hanem az utat, amit ősei követtek. A módja az idők folyamán ez változik, de a belső értékek megtartása a legfontosabb. Öt - Amit más ellen elkövetsz, az ellen neked sem lesz védelmed. Ha hazudsz, neked is hazudnak, ha bántasz valakit, téged is bántanak majd. Hat - gondoskodnunk kell a Földről és tisztelnünk kell minden lakóját. A Földben és az életben lakozó értékek a legcsodálatosabbak, azért kaptuk, hogy vigyázzunk rájuk és továbbadjuk. Hét - meg kell védenünk a gyengéket és az ártatlanokat. Kötelességed a nálad gyengébbek védelme. Nyolc - Vállald a tetteid következményét. Bármit is tettél, önmagad elől nem menekülhetsz. Kilenc - Mindig hallgass a szívedre. Nem hagyhatod, hogy bárki is befolyásoljon. És tíz - csak a teremtő Atya, a magyarok Istene rendelkezhet veled. Feladata van számodra, a születéseddel, az életeddel és egy nap a haláloddal is ezt az egy célt szolgálod, be kell teljesítened a küldetést, amit a Teremtő bíz rád, azon az úton kell járnod, amit ő tűzött ki neked. A te feladatod, a te utadnak rész az, hogy visszamenj a Roxfortba és tanulj. És egy nap meglátod majd a célt, amit el kell érned. Azt a hatalmas dolgot, amivel nem csak a szeretteidet, de a néped, és az egész világot szolgálod.