McGalagony magunkra hagyott minket a tágas és érdekes teremben. Én csak járattam a szemem a helységben, de Harry Dumbledore asztala mögé lépett, és kezébe vette a Teszlek Süveget. Óvatosan a fejére tette, de a süveg túl nagy volt, és a szemébe csúszott.

- Bogarat ültettek a füledbe, Harry Potter? – A süveg zengő hangon szólt, és nem is mintha a fülemmel hallottam volna, sokkal inkább a fejemben.

- Hát, igen... - Motyogta Harry. – Bocsánat a zavarásért. Csak azt szerettem volna megkérdezni...

- Az érdekel, hogy jó helyre küldtelek-e. – Fejezte be helyette a süveg. – Hát igen... a te esetedben különösen nehéz volt a döntés. De tartom magam ahhoz, amit mondtam: sokra vihetted volna a Mardekárban.

- Mégis a Griffendélbe került. Ez csak jelent valamit. – Szóltam közbe.

- Te mégis, hogy hallod, amit... Ahh... Bridgette Wood. Ezek a Táltosok, mindenbe beleütik az orrukat, még abba is, amibe nem kéne. Te csak ne oktasd ki a társad erről, egy éve még úgy rettegtél a Mardekártól mintha a fogadat akartam volna kihúzni. – Nevetett a süveg. – Na hagyjatok aludni, meg kell írnom a jövő évi dalomat!

Harry visszatette a süveget a polcra és gyanakvó pillantást vetett rám.

- De tényleg, te hogy hallottad, amit nekem mondott. Azt hittem, csak az hallja, amit mond, aki viseli.

- Ez bonyolult, de annyira, hogy én sem tudom elmagyarázni.

Harry valószínűleg épp a következő kérdését tette volna fel, ha nem adja ki a maga istentelen hangját a mellettünk gubbasztó megtépázott, öreg madár. Leginkább a gágogáshoz hasonlítanám a hangot, amit újra hallatott, majd a madár egyszerre lángba borult. Mindketten aggódva néztünk körül, hogy hogyan tudnánk segíteni, de a következő pillanatban szőrén-szálán eltűnt: csak egy kupac hamu füstölgött a padlón. Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett Dumbledore. Arca vészjóslóan komor volt.

- Igazgató úr... - Hebegte Harry. – A madara... Nem tudtam segíteni rajta...

- Egyszer csak kigyulladt. – Már a fejemet fogtam, amikor Dumbledore elmosolyodott.

- Épp ideje volt. Már napok óta borzalmasan nézett ki. Mondtam is neki, hogy szánja rá magát végre. Fawkes főnixmadár. A főnixek kigyulladnak, mikor eljön az ideje, azután hamvaikból új életre kelnek. Nézd csak... - A hamukupac közepéből apró, ráncos kismadár dugta ki a fejét. A főnix így, fióka képében ugyanolyan csúnya volt, mint aggastyánként. – Kínos, hogy épp a hamvadónapján láttad őt. Máskor nagyon szép szokott lenni. Csodálatos vörös és arany tollai vannak. Fantasztikus jószágok ezek a főnixek. Hatalmas súlyt képesek felemelni, a könnyük gyógyerővel bír, és mellesleg igen hűséges háziállatok.

Miután ezt megvitattuk, Dumbledore helyet foglalt, és láthatóan kereste a megfelelő pillanatot a már megfogalmazott mondatához, de ekkor hatalmas dörrenéssel kicsapódott a szoba ajtaja, és beviharzott Hagrid.

- Nem ők tették, Dumbledore professzor! Pár másodperccel azelőtt, hogy a gyereket megtalálták, még beszélgettem Harryvel, Bridgette meg a klubhelységben volt végig! Nem is volt rá idejük. Nem lehetett egyikőjük sem a tettes! A Mágiaügyi Minisztériumban is megesküszöm, ha kell.

- Hagrid... - Dumbledore megpróbált a szavába vágni, de Hagrid egyre csak folytatta a mondanivalóját.

- Félrevezették önt, uram! Harry nem lenne képes, főleg nem Bridgette!

- Hagrid, eszemben sincs őket gyanúsítani.

- Oh... Akkor jó. Odakint várok, igazgató úr. – Azzal kikullogott az ajtón.

- Nem gyanúsít, professzor úr? – Kérdezte reménykedve Harry.

- Nem, Harry, nem gyanúsítalak. És téged sem, Bridgette. Ennek ellenére beszélni szeretnék veletek. Bridgette, veled kezdem, hisz ismerjük a legutóbbi eset részleteit. Nem bánod, ha Harry előtt kérdezek rá? – Ráztam a fejem. – Ezúttal is láttad a merényletet? – Harry szeme kipattant. Dumbledore, kicsit félreérthetően fogalmazott mondata váratlanul érte.

- Te láttad a merényletet? Colint, igaz? Miért nem mondtad?

- Mert csak álmomban láttam. A támadót nem, csak hogy Colin szalad valami elől. És... Az igazat megvallva professzor úr, ezúttal is volt sejtelmem. Most ébren voltam, és mintha egy megérzésem támadt volna, hogy menjek Justin felé. Épp ide jöttem volna, amikor eluralkodott a káosz.

- Ismét felhívnám a figyelmedet Bridgette, hogy ez a dolog nagyon, nagyon veszélyes. Nem azért mondom, mert olyan nagy baj lenne, hogy néha megérzésed támad a jövőről, Trelawney professzor bizonyára szeretettel várna az óráira, de nem vagy elég képzett még, hogyha netán veled találkozna a támadó, akkor az súlyos következményekkel járhat, és nem akarok én lenni az, aki a zokogó szüleidnek magyarázza a vakmerőséged átkait. Harry, hozzád fordulok most. Azt szeretném tudni, hogy nem akarsz-e elmondani nekem valamit. Bármi legyen is az.

- Nincs semmi mondanivalóm, professzor úr.

A kettős merénylet pánikká fokozta az iskolában uralkodó nyugtalanságot. Érdekes módon Nick sorsa aggasztotta a legjobban az embereket. Mi lehet képes arra, hogy így elbánjon egy kísértettel? Miféle szörnyű hatalom tud megölni valakit, aki már amúgy is halott? Az utóbbi időben a célkereszt Harry hátáról átkerült az enyémre, de leginkább megkettőződött. Két ember volt egyedül a kastélyban, akik jót szórakoztak ezen, és ez a Fred-George páros volt. Amikor csak látták egyikünket, biztonságiőrként kísértek és ostobaságokat kántáltak, de akkor volt a legnagyobb a hangjuk, ha együtt találtak minket. A legutóbb például így kísértek minket a nagyteremből a klubhelységig:

- Utat Mardekár utódjainak!

- Vigyázat, véres kezű varázslók vonulnak!

- Dupla para, nem csak hogy gyilkos, még kettő is van!

- Botrány!

- Mardekár Malazár forog a sírjában!

- Griffendéles lett az utódja!

- Egyikük ráadásul még magyar is!

- Ne állj az utunkba, Percy!

- Harrynek sietős a dolga.

- Nem különben Bridgettenek.

- Igen, a Titkok Kamrájába igyekeznek.

- Teára várja őket a vérszomjas szörnyeteg!

- Ki lesz a következő áldozat, Bridg?

- Te már tudod, Harry?

- Kell segítség?

- Elterelés?

- Drámai sikoly, amikor teljesen véletlenül megtaláljátok az újabb kővé dermesztett alakot?

Amikor beértünk a klubhelységbe, az ikrek egymásra támaszkodva álltak meg egy nevetőszünetre. Hermionével párhuzamosan Ron és Harry is elindultak a maguk hálókörletébe, George pedig Harry után szaladt, és az imént Lee Jordantől szerzett fokhagymafüzért lengette körülötte, és tovább magyarázta az agymenését.

- Mégis miért csináljátok ezt? Nem elég, hogy az egész iskola rólunk pusmog? – Kértem számon Fredet.

- Te tényleg nem jöttél rá, Wood? Ha mi poénra vesszük mindenki más is. Hisz ez a gyanúsítás nevetséges, pont te lennél Mardekár utódja? Ezek nem tudják, hogy magyar vagy? Egyébként, ha ott vagyunk mellettetek, senki sem mert beszólni, piszkálni, és eddig megúsztátok a dobálózást is.

- Tessék?

- Próbálunk megvédeni, kisegér! – Fred megkopogtatta a fejem búbját, mint ahogy a dinnyéket szokás a közértben, és nevetve lehuppant egy kanapéra, a visszatérő George mellé. – Szólj, ha mész valahova, van még pár ilyen viccem!

Mint kiderült, Harryt tényleg nem zavarta, és miután nekem is feltűntek az előnyök, amikor csak tehettem, Fred és George oldalán jártam, még ha nem is volt muszáj. Még a mosdóig is elkísértek. Én világ életemben egyke voltam, de ilyesmi lehetett egy báty. Persze a maguk módján...

Ahogy elérkezett a karácsonyi szünet, fele annyi ember sem maradt a Roxfortban, mint amennyinek kellett volna, és az elsők, akik felszálltak a Roxfort Expresszre, a mugliszületésűek voltak. A három mardekáros célpontunkon kívül Valery, Lis és a Weasley testvérek gyülekezete is az iskolában maradtak. Átvettük a hatalmat a klubhelységben, hangosan robbantósdiztunk és olyan szabadon gyakorolhattam az új, Flitwick féle átkaim és bűbájaim, mint a madár. Az ikrek vidám tesztalanyaim voltak, a kedvenceik közé tartozott a szőrserkentőártás, a buborékszájrontás, a bütyökkeltőártás és a bendőnövelőbűbáj is, ami miatt végignézhettünk egy roppant nevetséges szumó harcot. Karácsony előestéjén jutott csak eszembe az Abszol úti túrám, méghozzá mivel a ládikám eszeveszettük kattogni, berregni és mocorogni kezdett, féltem, ha nem nyitom ki, felrobban. Egyesével kiadogatta az ajándékokat, és egy tekercs csomagolópapírt is.

Szenteste napja csikorgóan hideg, fehér hajnallal köszöntött. Kora reggel Hermione kirángatott az ágyból és megnéztük a főzetet, majd felpakoltuk az ajándékokat és berontottunk a fiúk szobájába, amit ezúttal egyedül Ron és Harry birtokolt.

- Ébredjetek! - Harsogta Hermione, és széthúzta a függönyt.

- Héj, ti nem jöhettek be ide! – Motyogta álmosan Ron, és eltakarta a szemét.

- Nektek is boldog karácsonyt. Mi már vagy egy órája fent vagyunk. Tettem még egy kis fátyolkát a főzetbe. Most már készen van.

- Biztos? – Kérdezte Harry.

- Holtbiztos. – Leültünk az egyik üres ágyra, és odadobtuk az érintetteknek az ajándékokat, végül mi is dobozt cseréltünk. - Szerintem ma este kellene megejtenünk az akciót.

Ekkor Hedvig röppent be az ablakon, csőrében egy parányi csomaggal. Dursleyék küldeménye volt, egy fogpiszkáló volt benne meg egy rövid levél, amiben a család afelől érdeklődött, hogy nem tudná-e Harry a nyarat is az iskolában tölteni. Ezután kezdtük el kibontogatni a többi ajándékot. Hagrid mind a négyünknek egy-egy nagy doboz tejkaramellát küldött. Rontól Harry egy könyvet kapott, ami a Repülj a Csúzlikkal címet viselte, Hermione egy kis tükröt, amit Percy varázsolt el, hogy hízelegjen, én pedig egy sárkányokról szóló könyvet. Hermione ajándéka Harry számára egy luxuskivitelű sastollpenna volt, Ron egy olyan noteszt kapott, ami kiabálni kezd, ha késésben van valamivel – úgy gondolta, hogy ez segít majd neki a házidolgozataival –, én pedig üveg foltmentes tintát.

Harry elsütött egy poént, miszerint mostantól csak kviddiccsel kapcsolatos dolgokat fog kapni, amikor odaadtam a kviddics trükkökkel teli képeskönyvet, Hermione el is tette a táskájába a pennatartót, Ron pedig nagyot nevetett a mágikus nagyítón, és sikeresen meg is előzte az ikrek pudingos merényletét, amivel a klubhelységben vártak. Lisnek megígérte, hogy soha nem fogja levenni a hajpántot, és mivel Rachel nem igen akart mostanában velünk társalogni, és el is hagyta a sulit karácsonyra, a gyűrűt Ginnynek adtam. Harry az egész végén bocsánatot kért, amiért nem tudott készülni a nyáron, de ismerjük a helyzetét.

Ahogy beléptünk a feldíszített nagyterembe a karácsonyi lakomához, majdnem hasra estünk, maga volt a csoda. Először töltöttem az ünnepeket a Roxfortban, és megérte: tucatnyi karácsonyfa állt, vastag magyal- és fagyöngykoszorúk díszítették a falakat, még meleg és száraz varázshó is hullott a mennyezetről. Dumbledore megtanította a diákoknak kedvenc karácsonyi énekeit, és pudingevő versenyt rendezett – amit természetesen Hagrid nyert, miután egyben lenyelte az adagját. Miután már kezdett ülepedni a hangulat, és mind a négyen eleget ettünk, Hermione kiterelt minket, hogy megbeszélhessük a tervet.

- Még szükségünk van valamilyen darabkára azokból az emberekből, akikké változni akarunk. Egyértelmű, hogy legjobb lesz Craket és Monstrót használni. Ők Malfoy legjobb barátai, előlük nem titkol semmit. Egyébként arról is gondoskodnunk kell, hogy Crak és Monstro ne ronthassanak ránk, miközben kihallgatjuk Malfoyt. Részletesen kidolgoztuk a tervet. - Elővett két jókora darab csokis süteményt. - Ezekbe közönséges altatóitalt kevertem. Intézzétek úgy, hogy Crak és Monstro megtalálják.

- Ha nem csal az emberismeretem gondolkodás nélkül be fogják habzsolni. – Nevettem Hermione válla mögött.

- Ha elaludtak, tépjétek ki egy-két hajszálukat, vegyétek le a talárjukat és dugjátok be őket a seprűk közé.

- Hermione, ebből nagyon nagy baj lehet. – Szólalt meg Harry, nagy gombóccal a torkában.

- Ki akarjátok hallgatni Malfoyt vagy sem?

- Jól van, jól van. De veled mi lesz? Te kinek téped ki a haját?

- Én már senkinek. - Hermione egy fiolát vett elő a zsebéből. Az üvegcse egyetlen hajszálat tartalmazott. - Emlékeztek, hogy a párbajszakkörön összeverekedtem Millicent Bullstrode-dal? Mikor fojtogatott, egy kihullott hajszála rátapadt a taláromra. Ő hazautazott karácsonyra, úgyhogy csak azt kell mondanom a mardekárosoknak, hogy meggondoltam magam, és visszajöttem.

- És te, Bridgette?

- Azt majd meglátjátok.

Hermionével nevetve elszaladtunk, egyenesen Myrtle mosdójához, ahol már ott várt ránk a segítség: Valery.

- Hey, Valery! – A lány a tükör előtt meredt önmagára, és nem mozdult, amikor odaértünk, megbökdöstük a vállát, azt hittük nem hallott.

- Jézusom! – Sikkantott fel Hermione. Valery bőre hideg volt, az arcára rémület fagyott. – Pálcát elő!

Gondolkodtam, hogy vajon milyen átkot tudnék használni, de amikor sokadszorra körbenéztünk, nem várt veszély. Hisztis Myrtle hangját hallottuk, aki abban a fülkében pityergett, ahol a főzetet készítettük.

- Myrtle! – Kiáltottam be.

- Elment? – Sipította a lány.

- Micsoda?

- Az a lányka bejött, nem tudtam, hogy veletek van-e, így gondoltam elbújok itt, nehogy bánthassa a bájitalotokat... Aztán megint meghallottam azt a hangot...

- Milyen hangot?

- Azt a furcsa nyelvet. Amit... Amit...

- Amit a halálodkor?

- Igen! – Myrtle egyre keservesebben zokogott, kinyitottuk a fülke ajtaját, a szellemlány tényleg az üst fölött lebegett. – Sajnálom a kislányt, de annyira megijedtem!

- Myrtle, ez most nagyon fontos, nem emlékszel semmi másra?

- Nem, én idebent voltam.

- Nem jelenthetem a dolgot, ha megint én találok egy áldozatot, tényleg meg fognak gyanúsítani. – Fordultam Hermionéhez.

- De Bridgette... Ha most bejelentjük, hogy megint merénylet történt, lezárják a klubhelységeket és lőttek a tervnek.

- Ezt te sem mondhatod komolyan.

- Muszáj várnunk még vele egy kicsit. Legalább amíg meglesz a terv.

- Oh Valery... Sajnálom. De... Neki is mennie kellett volna, én nem lehetek ő, Malfoy azonnal fel fogja ismerni az akcentusom.

- Erre is felkészültem. – Hermione Kitépett egy szálat Valery hajából, és egy kémcsőbe dobta, amiben kékes folyadék volt. – Emlékszel a nyelvtanulási bájitalra? Ha ezt megiszod, úgy fogsz beszélni, mint ő. – Nem is kellett több, felhajtottam, majd gyakoroltam vele egy kicsit. – Héj... Lenne egy ötletem. Ahh... Mindegy. Túl rizikós.

- Mi az?

- Malfoyra akarjuk gyanúsítani a dolgot, nem? Mi lenne, ha a következő áldozatot ő találná meg?

- Mégis, hogy akarod Malfoyt ide csalni?

- Nem kell ide csalni, ha észrevétlenül el tudom juttatni Valeryt egy alsóbb szinti mosdóba.

- Ezt mégis, hogy akarod elérni?

- Én nem iszok a főzetből, csak úgy teszek, aztán elküldelek titeket, mintha rosszul lennék. Rádobom a láthatatlanná tévő köpenyt, és levitációs bűbájjal leviszem a bájitaltan terem melletti lányvécébe, szembe állítom a tükörrel, mint ahogy találtuk. Amikor végeztetek a kihallgatással, megkéred Malfoyt, hogy kísérjen ki a mosdóba, mert el akarsz még neki mesélni pár dolgot. Kitalálsz pár mocskos pletykát magadról, aztán a mosdóban felveszed a köpenyt, sikítasz egyet, Malfoy beront és bumm! Megtalálja Valeryt.

- Ez ördögi és nagyon rizikós.

- De jó ötlet, nem?

- És a fiúk?

- Ez pont jó elterelés lesz nekik, hogy le tudjanak lépni.

- Tudod mit? Benne vagyok.

Valeryt elbújtattuk az egyik fülkében, én közben felszaladtam a klubhelységbe Harry köpenyéért. A fiúk egyhamar megérkeztek, hajszállal és Mardekár talárral együtt. Nem mondtuk el nekik Valery esetét, de látták, hogy frusztrál minket valami. A vécédeszkán négy odakészített üvegpohár állt. Hermione megtöltötte őket, majd elővette a saját fioláját, és remegő kézzel belerázta Millicent Bullstrode haját a saját adagjába. A főzet hangosan sercegett, mint a víz a forró edény szélén. Azután vadul bugyborékolni kezdett, s a következő pillanatban undok sárga színt öltött. Harry beledobta Monstro haját a középső pohárba, én Valeryét a másodikba, Ron pedig Crakét a szélsőbe. A Monstró-lé kekiszínű lett, a Valery-kivonat meggyszínű, a Crak-szirup pedig sárbarna. Ezután mind átléptünk külön-külön fülkékbe.

- Készen álltok? – Kérdezte Harry.

- Igen. – Hallatszott az egységes válasz.

- Egy... kettő... három...

Mint a színe, a főzetnek az íze is a meggyre hajazott, de inkább volt rohadt, savanyú, mint a finom féle, amit pitébe rak az ember. Ahogy megtekeredett a gyomrom, megfogadtam, hogy soha többé nem eszek meggyes pitét, és lehajoltam a vécéhez, mert eszeveszett hányingerem támadt. Égő-bizsergő érzés indult ki a gyomromból, elterjedt az egész testemben. Valery nagyjából egymagas volt velem, így a szer hatása leginkább az oldalamat kínozta, ahogy felvette a mardekáros lány kisujjnyi derekának alakját. A hajam besötétedett, a fejem pedig eszméletlenül fájni kezdett.

- Jól vagytok? - Szólalt meg Monstro mély, reszelős hangja.

- Igen. - Hangzott Crak öblös morgása.

Harmadiknak léptem ki, odakint Monstro-Harry és Crak-Ron már nézegették magukat a tükörben.

- Ne vesztegessük az időt. - Szólt Harry. – Még meg kell keresnünk a Mardekár klubhelyiségét.

- Remélem, lesz, aki odavezessen minket. – Morgott Ron.

- Azzal nem lesz gond. Valery elmondta.

- Jó. Hermione! Gyere, indulnunk kell...

- Azt hiszem, én inkább... inkább itt maradok. Menjetek csak nélkülem.

- Hermione, tudjuk, hogy milyen csúnya Millicent. Senki nem fog rájönni, hogy te vagy az.

- Nem, tényleg... inkább itt maradok. De ti siessetek, nincs sok időtök.

- Minden rendben, Hermione?

- Persze, persze... Jól vagyok. Menjetek csak.

- Akkor itt találkozunk, rendben?

Lementünk hárman a márványlépcsőn, egyenesen a pincébe, eljött mellettünk egy hollóhátas, majd amikor már közel jártunk, Percy botlott belénk.

- Mit keresel te idelent? - Kérdezte csodálkozva Ron.

- Semmi közöd hozzá. Menjetek a hálótermetekbe. Veszélyes lehet sötét folyosókon járkálni.

- Te is itt járkálsz.

- Én prefektus vagyok.

- Hát itt vagytok! – Mögöttünk Malfoy hangja harsant fel. – Egészen mostanáig tömtétek a fejeteket a nagyteremben? Már mindenütt kerestelek benneteket. Valery, te is gyere. Te meg hogy kerülsz ide, Weasley?

- Mint prefektus egy kicsit több tiszteletet várok! Nem tetszik a modorod, Malfoy!

Malfoy elvigyorodott, és intett, hogy kövessük.

- Te tudod az új jelszót, Valery?

- Aranyvér! – A jelszóra kinyílt a falba rejtett kőajtó.

Malfoy belépett rajta, mi pedig követtük. A Mardekár klubhelyisége hosszú, alacsony mennyezetű terem volt. Durva kőfalait láncon lógó, kerek, zöld lámpák világították meg. A míves kandallópárkány alatt lobogott a tűz, fényében faragott székek és üldögélő mardekárosok körvonalai rajzolódtak ki.

- Várjatok meg itt! Mindjárt hozom... most kaptam, apám küldte. – Mindhárman leültünk, Malfoy néhány perc múlva visszatért, kezében egy újságkivágással. – Jót fogtok röhögni, hallgassátok. Vizsgálat a Mágiaügyi Minisztériumban, Arthur Weasleyt, a Mugli Tárgyakkal való Visszaélési Ügyosztály vezetőjét ma száz galleon pénzbüntetéssel sújtották egy mugli gépkocsi megbűvöléséért. Mivel az elvarázsolt autó ősszel a Roxfort Boszorkány- és varázslóképző Szakiskola közelében okozott balesetet, Lucius Malfoy úr, az iskola felügyelőbizottságának tagja felszólította Weasley urat, hogy mondjon le hivataláról. Weasley szégyent hozott a minisztériumra, nyilatkozta tudósítónknak Malfoy úr. Nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy jogszabályokat fogalmazzon meg számunkra. Nevetséges mugli-védelmi törvényét haladéktalanul vissza kell vonni. Weasley urat nem sikerült megkérdeznünk az ügyről, felesége viszont felszólította az érdeklődő riportereket, hogy takarodjanak, különben rájuk uszítja a családi kísértetet. Na? Nem tartjátok viccesnek?

- Ha-ha! - Nyögte Harry.

- Ha Arthur Weasley annyira imádja a muglikat... - Vélekedett Malfoy. – Törje ketté a pálcáját, és költözzön közéjük. Ha látja az ember, hogyan élnek, el se hiszi, hogy aranyvérűek. – Crak-Ron arca eltorzult a dühtől. – Mi van veled?

- Fáj a gyomrom.

- Akkor menj fel a gyengélkedőre, és rúgj bele a nevemben azokba a sárvérűekbe. Különben, csodálom, hogy a Reggeli Próféta még nem írt a merényletekről. Szerintem Dumbledore megpróbálja eltussolni a dolgot. Még egy-két eset, és kirúgják. Apa úgyis mindig azt mondja, hogy nála rosszabb igazgató még sose volt Roxfortban. Imádja a félmuglikat. Egy rendes igazgató be se engedne ide egy olyan kis korcsot, mint Creevey.

- Nektek meg mi bajotok van?

- Amúgy se százas egyik sem, biztos csak próbálják megérteni a vicced. – Dobtam oda Malfoynak.

- Te se látszol nekem ma százasnak.

- Ugyan, nem csak te utálod azt a négyest. Creevey állandóan annak a nyomi Potternek a talpát nyalta, nem csodálom, hogy hova jutott vele.

- Szent Potter, a sárvérűek védelmezője. - Morogta Malfoy. - Benne sincs semmi varázslóönérzet. És még róla hiszik azt, hogy ő Mardekár utódja!

- Bár tudnám, hogy ki az. Segíthetnék neki.

- Biztos van valami tipped, hogy ki lehet az... - Mondta Harry.

- Nagyon jól tudod, hogy nincs, Monstro! Hányszor kell még elmondanom?

- Szerintem mind tudjuk, ki az. Az a Wood, napról napra gyanúsabb.

- Ch... - Malfoy nevetni kezdett. – Wood akkor se tudna megölni valakit, ha a saját élete múlna rajta. Amúgy is...

- Amúgy is mi? A csajnak nincs ki mind a négy kereke.

- Szerintem túlliheged.

- Egyébként én arra lennék leginkább a kíváncsi, hogy mi lehet a Kamrában. Te nem tudsz valamit?

- Apám nem hajlandó mesélni arról, hogy mi történt, mikor a Kamra a legutóbb kinyílt. Az ötven éve volt, szóval még az ő ideje előtt, de azért mindent tud a dologról. Csak azt mondja, annak idején az egészet eltitkolták, így aztán gyanús lenne, ha túl sokat tudnék. De egy dolog biztos: legutóbb, mikor a Titkok Kamráját kinyitották, egy sárvérű meghalt. Úgyhogy szerintem csak idő kérdése, és most is megölnek egyet... Remélem, Granger lesz az.

- Nem tudod, elkapták az illetőt, aki legutóbb kinyitotta a Titkok Kamráját? – Kérdezte Ron.

- Igen... és kirúgták a suliból. Apám arra kért, maradjak nyugton, és bízzam a munkát Mardekár utódjára. Azt mondja, ideje, hogy megtisztítsák a sulit a sárvérű csőcseléktől, de azért nem kéne belekeverednünk a dologba. Persze, most neki is elég baja van. Hallottátok, hogy a múlt héten házkutatás volt a kúriánkon? Szerencsére nem sok mindent találtak. Apámnak van pár nagyon értékes fekete mágiás holmija. Még jó, hogy nekünk is van egy titkos kamránk a szalon padlója alatt...

Malfoy egy kis dobozzal kezdett babrálni, közben kezdett meglátszani Ronon a főzet szavatosságának lejárata: az orra szeplősödni kezdett.

- Öhm... Malfoy! Megtennéd, hogy kijössz velem? Szeretnék veled négyszemközt beszélgetni.

- Megy veled a franc! Kísérgesselek pisilni, mint a kislányok?

- Nem erről van szó, tényleg beszélni akarok veled. Gyere! – Megragadtam Malfoy talárját és kirángattam, és egyenesen a bájitaltanterem felé sétálva kezdtem beszélni.

- Ezt nem lenne szabad elmondanom. Eddig védtem Bridgette-et, mert a barátomnak tartottam, de most már biztos, hogy ő volt.

- Tessék?

- Valamelyik nap sírva jött oda hozzám. Olyanokat mondott, hogy olyan dolgokra kényszerítik, amit nem tud tovább teljesíteni. Tudjuk jól, hogy minden helyszínre egyedül érkezett. Tudod miért? Azt mondta az a három „szent" jóbarátja hanyagolja, mert már ők sem tudják elviselni. Egy csaj még ki is költözött a szobájukból. A griffendélesek lépten-nyomon piszkálják, nem halljátok, hogy a Weasley ikrek miket mondanak? És ez sem véletlen. Azt mondja minden este megvárja, hogy lefeküdjenek a többiek és azonnal „dolgozni" kezd. És sok fura dolgot csinál. Emlékezz az első SVK órára. És azt hallottam, hogy amikor Creeveyt támadták meg, Bridgette azt előre megálmodta, akárcsak Justint.

- Öhm... - Malfoy egy pillanatra mintha megszeppent volna. – Ez biztos, hogy ostobaság.

- Szerintem meg tömény bizonyíték.

Elértük a mosdót, ahol Valerynek lennie kellett. Nyeltem egy nagyot, eléggé megijedtem, főleg attól, hogy a hajam kezdett visszaszőkülni.

- Megvárnál?

- Akkor mégis csak a mosdóba kellett kíséret?

- Nem, de ha már itt vagyunk... Van még szaftos mondanivalóm. Csak várj meg.

- Másfél perced van.

Bementem, és a már ismert mosdó fogadott. Benyitottam az első fülkébe, és ahogy tapogatóztam, megtaláltam Valeryt. Lehúztam róla a köpenyt, majd elmormogtam egy Wingardium Leviosat, és elhelyeztem a lányt a tükör előtt. Felvettem a köpenyt, és eligazgattam, hogy mindenhol takarjon, majd beálltam egy olyan helyre, ahol be tudom engedni Malfoyt, és azonnal ki is tudok szaladni. Megköszörültem a torkom.

- Malfoy! Draco gyere gyorsan, segíts! – Kiáltottam.

Malfoy gyanútlanul lépett be, és egy kicsit közelebb ment a lányhoz, ami alatt én lassan – ügyelve arra, hogy hangtalanul lépjek -, hátrálni kezdtem, de ekkor Malfoy megfordult, és futni kezdett kifele. A fiú egyenesen belém szaladt, és ahogy összeütközött a fejünk, mindketten a fenekünkre estünk, és rólam leesett a köpeny. Malfoy már épp káromkodni készülhetett amikor meglátott.

- Ezt nem hiszem el... Wood? – Riadtan konstatáltam, hogy eredeti külsőm visszatért.

- Ez nem az, aminek látszik!

- Hát igaz...

Mindketten felálltunk, és pálcát fogtunk a másikra, de mielőtt Malfoy átkot szórhatott volna rám, elszaladtam. A köpenyt a hónom alá gyűrve vettem a fokokat, de a pincelejáró alján állva, hallottam Piton közelgő lépteit, és láttam a fentebbi lépcsőkön megtorpanó Ront és Harryt, immár eredeti alakjukban, mardekáros talár nélkül. Az ismért levitációs bűbájjal egészen a két barátomig reptettem a köpenygombócot, épp csak leeresztettem a pálcámat, amikor meghallottam Piton ordító hangját.

- Wood! Mégis mit képzel?

- Én... Én...

- Draco, vezesd a szobámba, én szólok Madam Pomfreynek és Dumbledore igazgatónak is. Na meg a Griffendél drága házvezetőjének.

Ketten maradtunk, miután Piton elviharzott, Draco pedig szó nélkül biccentett a fejével, hogy kövessem, és egyéb lehetőség híján, vele is mentem.