Attól fogva, hogy betettem a lábamat a kapun, ismét muglinak éreztem magamat. A ládámat sem érkeztem kipakolni, már bringán is ültem, hogy meglátogassam két barátomat. A délután azzal telt, hogy megpróbáltam elmesélni az évemet anélkül, hogy mágiát említenék. Nem is tudom milyen reakciót váltott volna ki belőlük a sok történetem a trollról, a sárkánytojásról, az élő festményekről, a négy méteres házidolgozatról, a könyvben élő balerináról, a kentaurokról, a tiltott rengetegről vagy a bölcsek kövéről. A nyarat úgy töltöttem, mint az előzőt. Nappal táborozni jártam, az estéket a barátaimmal töltöttem. Mint kiderült, Lis' magyar rokonokkal rendelkezik, és nem is lakott olyan messze, hetente találkoztunk. Emellett Hermione is meglátogatott minket, és én is őket. Habár nehéz évnek bizonyult az első roxforti tanévem, alig vártam, hogy visszamehessek. Minden éjjel az alvásom rovására bújtam a tankönyveimet. Sajnos gyakorolni nem volt lehetőségem, és apa el is magyarázta, hogy miért. Bár nem tartozom az angol varázslótársadalomhoz, roxfortos diákként kénytelen vagyok behódolni a Mágiaügyi Minisztérium törvényeinek. Ebből az egyik, hogy kiskorú nem varázsolhat az iskolán kívül. Júliusra minden bűbájt kívülről fújtam, akárcsak a bájitalok receptjeit, a varázsnövények tudnivalóit. Az összes házit már júniusban megcsináltam. Anya segített az angolomban, és bár még mindig nem vagyok tökéletes, pár beszólással bővült a szókincsem. Hermione említette az egyik levelében, hogy mikor megy a szüleivel az Abszol útra, így anyáékkal úgy időzítettük a bevásárlásunkat, hogy találkozzunk. Mint már tapasztalt varázslócsalád, a foltozott üst előtt találkoztunk Grangerékkel. Egy öleléssel díjaztuk a találkozót, és bekísértük őket az Abszol útra. Elhatároztuk, hogy egyetlen percre sem válunk külön, ezúttal nem kellett olyan sok holmi, mint tavaly. Így az első utunk a Gringottshoz vezetett, hogy mindkét pár varázslópénzhez jusson. Anyáék nem szívesen vittek be minket, így Hermionéval leültünk a lépcsőre. Beszélgetni kezdtünk az elkövetkezendő évről, többek között arról, hogy Hermione végre megtalálta a nyelvtanulási főzet receptjét, és amint bejutnak a Roxfortba, elkészíti nekem. Nagyrészt hétköznapi hozzávalók kellenek bele, így ezeket a bevásárló túra alatt meg is vehetjük, egyetlen növényt kivéve, amit majd Bimba professzortól kérünk. Hermione mély részletekkel mesélte el az elkészítést, az én eszem viszont közel sem volt a figyelem fogalmához. Hirtelen elfogott a szédülés, és a hányinger, majd amikor abbamaradt, füstös kosz szagát éreztem.

- Te nem érzed ezt a szagot? – Kérdeztem Hermionet.

- Milyen szagot?

- Ezt a füstöt.

- Semmilyen füstöt nem érzek.

Lelki szemeim előtt egy sötét üzlet képe suhant be, a látványt kerek szemüveg keretezte, így tudtam, Harry szemével látok.

- Bocsi Hermione, egy pillanat és jövök.

- Hova mész? Veled megyek.

- Nem, ha anyáék kijönnek itt kell maradnia valakinek, hogy ne ijedjenek meg. Mondd azt, hogy elmentem fagyit venni.

- De hát most veszik ki a pénzt, anélkül hogy tudnál fagyit venni?

- Mondd, hogy én erre nem jöttem rá.

A fejemben mintha egy iránytű pörgött volna, pontos utat mutatott az érzés felé, ahol Harryt sejtettem. Egy sokkal sötétebb, sikátorszerű utcában jártam, már kezdtem feladni a keresést, amikor megláttam Harryt egy koszos kirakatüveg másik oldalán. A fiú nézelődött, de tekintete elveszett volt. Épp bemenni készültem, amikor meghallottam egy hangot az utca elejéről.

- Kell majd egy kviddics talár is, és tudod, most jött ki az új Nimbusz. – A hang rideg volt és felvágós. Egy szőke fiúhoz tartozott.

Megfagytam a bolt ajtaja előtt, rémültem vártam Draco Malfoy első megjegyzését, amit az éven tehetett, nem éreztem magam késznek erre a találkozásra. De Draco és apja, a magas, szintén szőke varázsló elmentek mellettem. Észre sem vettek, egyszerűen bementek az üzletbe. Nem tartottam valószínűnek, hogy Draco kihagyott volna egy ilyen lehetőséget, és csak ekkor vettem észre, hogy a bőröm, és egész testem teljesen átlátszó volt. Már második alkalommal történt ilyen, és bár még most sem találtam rá magyarázatot, habozás nélkül követtem a két Malfoyt.

Nem mindennapi üzlet volt, és féltem, elég rossz helyre keveredtem. Aszott kezek, vérfoltos kártyák, üvegszemek, vicsorgó maszkok és emberi csontok voltak mindenhol, a sötétebb és sötétebb dolgok mellett. Harry ekkor már sehol sem volt, ellenben a két szőke alak átviharzott az üzleten, a pulton lévő csengő irányába.

- Ne nyúlj semmihez, Draco. – Mondta Mr.Malfoy.

- Azt hittem, veszel nekem valamit.

- Az új versenyseprű nem elég? – Az egyik sarokban meghúzva magam, hallgattam a jelenetet, tíz másodpercenként ellenőrizve, hogy átlátszó vagyok e még.

- Mihez kezdjek a seprűvel, ha nem vagyok benne a ház csapatában? Harry Potter tavaly egy Nimbusz Kétezrest kapott. Dumbledore külön engedélyt adott rá, hogy játszhasson. Pedig nem is olyan jó, csak híres. A világhírű Potter a sebhelyével meg a seprűjével.

- Ezt már legalább ötvenszer hallottam tőled. Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy manapság nem okos dolog nyilvánosan szidni Harry Pottert. Áh, Mr. Borgin! – A pult mögött görnyedt alak jelent meg.

- Mr. Malfoy! Örülök, hogy újra betért hozzánk. Miben segíthetek? Épp ma érkezett néhány roppant kedvező áru.

- Ezúttal nem vásárolni jöttem, hanem eladni. Bizonyára hallott róla, hogy a minisztérium egyre több razziát tart. – Mr.Malfoy elővett valamit, de Draco takarásából nem láttam. – Van nálam otthon néhány, öhm, apróság, ami kínos helyzetbe hozhat, ha esetleg meglátogatnak a minisztérium emberei.

- Kétlem, hogy a minisztérium zaklatni merné önt, uram.

- Egyelőre nem kerestek fel, de a minisztérium egyre több dologba üti bele az orrát. Beszélik, hogy új muglivédelmi törvény készül, a fejemet rá, hogy az a bolond Arthur Weasley keze van a dologban.

- Tökéletesen értem, uram

- Vedd meg ezt nekem! - Szólt közbe Draco, és a párnán heverő aszott kézre mutatott.

- Áh, a Dicsőség Keze! – Kapta fel a fejét Mr. Borgin. - Ha gyertyát dugunk bele, csak annak világít, aki tartja. Tolvajok és betörők nagy barátja. A fiatalúrnak remek ízlése van.

- Remélem, hogy a fiam többre viszi, nem tolvaj vagy betörő lesz belőle.

- Nem akartam megsérteni, uram.

- Habár, ha nem javulnak a jegyei az iskolában, lehet, hogy tényleg a rablók között köt ki.

- Nem tehetek róla, hogy a tanárok csak a kedvenceiknek adnak jó jegyet, és az a Hermione Granger...

- Szégyellhetnéd magad, hogy egy mugli származású lány mindenben lepipál téged.

Malfoy és Borgin alkudozni kezdtek, Draco pedig lézengett az üzletben. Szemügyre vett egy hóhérkötelet, és félelmetesen közel lépett a mögöttem lévő sötét, öreg szekrényhez. Nem mertem arrébb lépni, a padló olyannyira nyikorgott, hogy egyetlen mozdulattól sikítani kezdett volna. Draco lassan közeledett a szekrényhez, alaposan meg tudtam vizsgálni arca vonásait. A tavalyihoz képest nem sok változás történt, mégis látszott rajta az az egy év, ami első találkozásunk óta formálta. Az arca és a nyaka kicsit megnyúlt, állkapcsa jobban kirajzolódott, és a gyermeki kerek tekintet rideg, csontos pillantássá vált. A szürke szem ugyanolyan semmilyenséggel nézett és csillogott, a haja pedig ezúttal szabadabb szerkezetben lógott homloka elé.

- Indulunk, Draco! – Mr.Malfoy mentett meg, Draco épp az arcom vonalában lévő kilincsért nyúlt amkor inkább sarkon fordult, és követte apját. Becsukódott az ajtó, Borgin is a hátsó szobába ment, ekkor bőröm leöltötte láthatatlanságát. Egyszer csak a mögöttem lévő ajtó kinyílt, én frászt kaptam, elugrottam onnan és felestem egy öreg üstben. Pálcát rántottam, de előttem nem más állt, mint Harry. A zajra azonban Borgin is visszatért és káromkodva űzött ki minket a boltjából. Odakint aprót nevetve osztottunk meg egy ölelést.

- Szia Harry, te meg mit keresel itt?

- Ronéknál voltam, és félresikerült a hopp-poros utazás. És te?

- Hosszú történet. Gyere, tűnjünk el.

- Eltévedtetek, gyerekek? – Egy öreg boszorkány állt előttünk, rémisztő vigyorral

- Nem, nem, köszönjük. – Hebegte Harry

- Tudjuk az utat. – Megragadtam Harry kezét, és futólépésben kísértem ki a Zsebpiszok közből.

- Harry! – A Gringotts bejáratánál állomásozó Hermione elénk szaladt. Szinte végszóra tűnt fel a zsúfolt utcán Ron, Fred, George, Percy és Mr. Weasley.

- Reméltük, hogy nem tévesztetted el nagyon a kijáratot. – Mondta Mr.Weasley, és leporolta Harry vállát.

- Arthur! – Az ajtón apa jött ki, szorosan követte őr anya, és Hermione szülei.

- Nahát Ben, örülök, hogy találkozunk. – A két férfi kezet fogott, míg a két anyuka megölelte egymást, és ugyanezt lejátszották Mr. és Mrs.Grangerrel is, kiegészítve Mr.Weasley muglirajongását kísérő kérdésekkel.

A felnőttek együtt ismét megrohamozták a bankot, elkísérve Harryt és Weasleyéket, addig mi a vöröshajú gyerekekkel várakoztunk, és amíg meghívtam őket egy-egy gombóc fagylaltra, megismerkedtünk Ginnyvel, Ron egyetlen húgával, egyben legkisebb testvérével.

- És akkor eldurrant a sültcsirke! Anya akkorát sikított, hogy még a garázsban is hallottuk, ahol elbújtunk. – Fred fejezte be a történetet, hogy miért kellett egy álló héten keresztük naphosszat takarítaniuk büntetésből. Percy felsőbbrendűként fintorgott és minden őt érő pillantásra egy centivel feljebb emelte az orrát.

Amikor a szülők visszatértek, szétváltunk. Percy elment pennát venni, az ikrek Lee Jordan társaságát választották, akivel a bank előtt találkoztunk, Mrs.Weasley és Ginny talárért mentek és magukkal rángatták Ront is, Mr.Weasley pedig ragaszkodott ahhoz, hogy igyanak egyet Mr.Grangerrel és a szüleimmel, és magához rendelte Harryt is, hogy ő is jelen lehessen amikor kibeszélik a mugli élet csodáit, Mrs.Granger pedig elvitte Hermionet, hogy ne egyedül kelljen nézelődnie. Egyedül maradtam. Szívesen csatlakoztam volna az egyik csapathoz, de úgy határoztam, hogy ideje felfedező túrára indulni. Az első dolgom volt venni egy új üstöt, mivel a sok bájitaltan gyakorlás a nyáron tönkretette a régit. Ebbe gyűjtögettem a sok kis kincset. Előre gondolkodtam, karácsonyi beszerzőtúránál döntöttem. Fejben listát készítettem arról, hogy kinek akarok ajándékot adni, és próbáltam megjegyezni a jó ötleteket. Végig néztem a Kviddics a javábólt, ahol Harrynek egy kviddics trükkökkel teli képeskönyvet vettem. Az írószert, ahol Hermionenek egy szép asztali pennatartót vettem, amin még jegyzettömb is volt. Végül a Mágikus Tréfák boltját, amit legszívesebben maradék nélkül felvásároltam volna, de végül vettem Ronnak egy mágikus nagyítót, ami felfedi a tréfatermékeket, és a leendő csínyeket. Lisnek vásároltam egy hajpántot, ami nem engedi, hogy kócos legyen a haja, Rachelnek pedig olyan gyűrűt, aminek a köve elszíneződik, ha valaki nézi. Mindezt egy olyan faragott ládikába pakoltam bele, amit magamnak néztem ki. Gyakorlatilag egy feneketlen dobozka, nagyjából cipősdoboz méretű, a leírása szerint, ha belepakolsz dolgokat, azok eltűnnek, és csak akkor jelennek meg újra, ha épp szükséged van rájuk. Egy ilyen lomos embernek pont jól jön. Amennyire imádtam a ládikát, annyira hanyagul helyeztem el az üstömben, még a tetejét sem zártam be, hogy azonnal beletehessem, ha találok még valamit. És nem is tévedtem. A következő célpontom, a Czikornyai és Patza volt, az üzletben elég nagy tömeg gyűlt össze. Az emberek lökdösődtek a földszinten, de a galéria látszólag szellősebb volt. A lépcsőn faládák szolgáltak sámliként, és mivel senki nem használta őket, kis kosárkák porosodtak rajtuk, mindenféle könyvekkel kapcsolatos kis apróságokkal. Amit én kiszúrtam, az egy kis faragott fabábú volt, alig nagyobb a markomnál, amin gyönyörű, fehér csipkeruha volt. A másik kincs amire ráleltem, egy toll alakú fém könyvjelző volt, a végén láncon lógó medállal. A lépcsősoron ülve fedeztem fel a többi különleges dolgot, amikor a zajban feltűnt egy apró hang, egy papír eltépése. Felkaptam a fejem, mögöttem Draco Malfoy állt, pár fokkal feljebb, méltóságteljesen fölém magasodott. A lapot, amit egy könyvből tépett ki összegyűrte és zsebre vágta. Amikor észrevette, hogy a tekintetem rá szegeződik, másfelé néztem, de késő volt:

- Már megint itt, Fattyú? – Malfoy arra a fokra lépett, ahol én ültem, de továbbra is felsőbbrendű lényként fonta össze a karját, és dőlt a korlátnak.

- Te meg mit keresel itt?

- Na és te? Csak nem a bajt?

- Kac kac, balfék. Viccesnek hiszed magad?

- Minek vagy már megint az utamban? – Egy mély sóhajjal kísérve felálltam, kezemben szorongatva az üstöt.

- Ha nem tűnt fel, tökfej, békésen nézegettem a könyvjelzőket, nem voltam az utadban. De ha ennyire kell a fájás, szívesen az utadba állok, meglátjuk mihez kezdesz itt, ahol nem varázsolhatsz.

- Ha ennyire nagy a szád, meglátjuk mihez kezdesz a suliban, ahol meg igen.

- Ha ennyire nagy az arcod, hogy hogy nem boldogulsz a suliban a két trollod nélkül?

- Megbánod még ezt, hidd el. Úgy tudom tavaly nem voltál ennyire bátor. Csodálom, hogy a Griffendélbe kerültél. Tán még sírdogáltál is, nem? Mert a nagy, veszélyes Draco Malfoy kicsúfolt?

- Ennyi hazugságot egy mondatban... - Ekkor a tömeg egy kicsit arrább hömpölygött, meglökve a fiút.

- Héj, figyelj oda, tudod te ki vagyok én?

- Egy elkényeztetett ficsúr? Egyáltalán mi ez a nagy felhajtás?

- Te már olvasni sem tudsz? – Draco egy plakátra mutatott, amin egy szőke fürtös varázsló pózolt. A kép könyvborítónak tűnt, a varázsló képe fölé egy név volt firkantva: Gilderoy Lockhart, alá pedig egy cím: Egy elbűvölő ember. A tömeg mögött láttuk is a kék taláros varázslót, a hölgyek olvadoztak előtte, ahogy osztotta az aláírásokat. Egyszer csak a tömegen egy kamerás ember rontott végig, elment a bejáratig, megragadott egy fiút, méghozzá Harryt és vissza tolakodott Lockhartig.

- A Reggeli Prófétának.

- Nem hiszek a szememnek! Harry Potter! – Nyájaskodott Lockhart, és magához húzta a fiút. - Hölgyeim és uraim! Micsoda rendkívüli percek ezek! Ennél alkalmasabb pillanatot nem is találhatnék arra, hogy megtegyek egy már hetek óta esedékes bejelentést! Mikor az ifjú Harry Potter nemrég belépett a Czikornyai és Patzába, csupán meg akarta venni az önéletrajzomat - amit természetesen ajándék gyanánt nyújtok át neki. Fogalma sem volt róla, hogy hamarosan sokkal többet kap majd az Egy elbűvölő ember című könyvemnél. Ő és iskolatársai ugyanis nemsokára hús-vér valójában találkozhatnak az elbűvölő emberrel. Igen, hölgyeim és uraim, büszkén és örömmel jelenthetem be önöknek, hogy ez év szeptemberétől jómagam oktatom a sötét varázslatok kivédésére a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulóit!

- De jó... - Motyogtam. Mindketten Lockhart jelenetét néztük, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megmozdul az üstöm. Malfoy elment mellettem, és meglökte azt, egyenesen Harry felé suhant, aki épp visszatért a reflektorfényből.

- Hízott a májad, mi, Potter? – Az első mondat alapján nem várta jobbat, gyorsan csatlakoztam a jelenethez, Draco válla mögül néztem barátaim arcát. – A híres Harry Potter, még egy könyvesboltba se tud úgy bemenni, hogy ne kerüljön a címlapra.

- Hagyd őt békén! - Csattant fel Ginny.

- Nahát, Potter, barátnőd van? - Malfoy, nevetni kezdett, Ginny pedig fülig pirult.

- Áh. Te vagy az? – Ron hangjában egy nyárra való felgyülemlett undor hallatszott.

- Én is csodálkozom, hogy itt vagy. Egy boltban. A szüleid egy hónapig éhezni fognak, ha kifizetik ezt a rakás könyvet.

Ezúttal Ron vörösödött el, de nem a szégyentől, hanem a dühtől, ha Harry nem fogja vissza, biztos, hogy megtorolta volna a sértést.

- Ron! - Mr. Weasley csatlakozott a csapathoz az ikrekkel együtt. –Kész őrültekháza van idebent, menjünk ki az utcára.

- Lám, lám, Arthur Weasley. – A már így is zsúfolt jelenethez Mr.Malfoy, Draco apja csatlakozott fia válla mögött, néhány lépéssel arrébb mentem. – Hallom, sok a munka a minisztériumban. Az a rengeteg házkutatás... Legalább megfizetik a túlórákat? – Belenyúlt Ginny üstjébe, és kiemelt egy igen régi és viharvert tankönyvet. – Bár úgy látom, nem. Kérdem én, mi értelme szégyent hozni a varázslónévre, ha még csak pénzt sem lehet keresni vele?

- Nekem más a véleményem arról, hogy mi hoz szégyent a varázslónévre, Malfoy.

- Az látszik. Már csak abból is, amilyen társaságban forogsz... - Tekintett Grangerékre. – Azt hittem, a családod már nem süllyedhet mélyebbre.

Ginny üstjébe tompa koppanással esett a könyv, amit Mr.Malfoy undorral az arcán visszaszolgáltatott, majd mint derült égből a villámcsapás, Mr.Weasley nekirontott Malfoynak, és nekilökte egy könyvtoronynak. Egy pillanat alatt ökölpárbaj alakult ki, Mr.Weasleyt gyermekei bátorították, felesége sápadozott, és hirtelen minden pillantás rájuk terelődött.

- Ginny, megfognád, kérlek? – Adtam át meglehetősen könnyű üstömet a lánynak, majd vállat vontam, és orrba vágtam Dracot, aki nem számított támadásomra, egyenesen a fenekére huppant.

- Elég volt, a kutyafáját! – Egy mély, terjedelmes hang zengte be a boltot, nem csak a verekedés, de a zaj is elült. – Szét, ha mondom!

Hagrid egyetlen mozdulattal szétválasztotta őket. Mr.Malfoy – bár arcán monokli díszelgett – diadalittasan megigazította talárját, fejével intett fiának, és sebesen távoztak.

Fizetés után mi is elhagytuk a boltot, és hallgattuk a különféle véleményeket az előbb történtekről, kezdve anya tanmeséjével, apa dicséretével, és Mrs.Weasley sopánkodásával. Elérve a Foltozott Üstöt, búcsút vettünk egymástól. A Weasley család, Harry kíséretével eltűnt a kandallóban, anya és apa ugorva tértek haza, én pedig Grangerékkel tartottam, egy pizsama partira. Este Hermionéval sokat pletykálgattunk, és átlapozgattuk az új tankönyveinket is.