Miután elmentünk Dumbledore holttestétől, én azonnal Sofi szobájába mentem. Meg kell néznem hogy jól van-e.

-Sofi!-berontottam a szobájába, ahol a kislányok még javában ébren voltak.

-Szia Bogi!

-Jól vagy? Nem esett bajod?

-Nem. Bogi...Részvétem.

-Mi?

-Hallottuk mi történt Dumbledore-al...és láttam mi volt Draco-val.-Erre a szavára egy könnycsepp bújt ki a szememből.

-Rendben. Köszi.

-És most mi lesz?

-Nem tudom. Dumbledore azt mondta hogy el kell mennem Magyarországra, de én segíteni akarok Harrynek Horcruxokat keresni. Mindegy. Még aludjunk rá egyet. A lényeg hogy te biztonságban legyél. Megígértem anyukádnak hogy vigyázok rád. Azt is fogom tenni.-Egy kis könny cseppet kettő követett, magyarul elsírtam magam. A fájdalom ami mardossa a szívem nem hagy nyugodni.

-Köszönöm. Te jól vagy?

-Nem.-Szabadon engedve könnyeimet, átöleltem Sofit.-Bocsássatok meg.-Kiszaladtam a szobájukból és ahelyett hogy a saját szobámba mentem volna, lefutottam az akkor üres udvarra és leültem annak a fának a tövébe, ahol harmadikban Dracoval verekedtem. Kitörtek belőlem az érzelmek. Zokogás közben látomásom támadt.

Az ominózus verekedés harmadikban...Amikor elraboltak a Mardekárosok...Pillanatok a múltból amiket most leginkább elfelejtenék. Borzalmasan hiányzik. Épp elég fájdalom hogy Dumbledore meghalt...De hogy Draco ölte meg...Most olyan szívesen átölelném. Amikor megérzem az illatát a szívem megnyugszik és melegség önti el a lelkem. De most...Most minden hideg...Igaza van Dumbledore-nak. El kell mennem. De egyszerűen nem tudok. Nem tudom itt hagyni se a Roxfortot se Harry-éket. Bárcsak eltűnhetnék. Bárcsak itt hagyhatnám ezt az elmebajt és...Már megfordult a fejemben hogy jobb lenne ha...Nem...Szükségük van rám.

Kb hajnal volt amikor elállt a sírásom. Felmentem a szobámba és nehezen de elaludtam.

Szomorúságtól üres a Roxfort újra üvegezett nagyterme. Reggel az igazgatói irodába lépve, Harryvel végig néztük a régi igazgatók portréin, Dumbledore rendezett asztalán, ahol megivásra, megírásra immár örökké várhat az otthagyott ital és megkezdett levélpapír és tintás toll. Dumbledore pálcáját már soha többé nem fogják használni, akárcsak szemüvegét. Szomorú erre gondolni, de visszaemlékezve a sok dologra amit úgy tanított meg hogy nem is tudtunk róla enyhíti a fájdalmat amit Harryvel érzünk.

-Potter, Wood! Hogyha a történtek után szükségük lenne valakire akitől tanácsot kérhetnek...-Mcgalagony lépett az igazgatóiba, de Harryvel elsétáltunk mellette.-Tudniuk kell hogy Albus Dumbledore nagyon szerette és féltette magukat.-Harryvel felnéztünk az igazgató úr portréjára, amin kedvesen nézett le az öreg barátunk festett arca.

Szó nélkül mentünk ki az igazgatóiból. Felérve a klub helységbe kettéváltak az útjaink, ugyanis Harry a fiúk hálókörlete felé ment, én pedig a lányoké felé. Az év végéhez érve elkezdtünk összepakolni. Ám én nem a Roxforti ládámba raktam ruháim, hanem egy sporttáskába, és akkor is csak a mugli ruháim. Ekkor egy ismerős nyüszítést hallottam a lábamnál.

-Szia Tapmancs!-A kutyuskámnak mintha bűntudata lenne-Nem te tehetsz róla. És nem is Draco. Rossz útra lépett és ezzel összetörte a szívem.

Miközben a legkissebb csecsebecsét is összeraktam az ágyamra hogy onnan tehessem át a táskámba, 'Lis lépett be az eddig üres szobába.

-Szia.-'Lis szomorúan ült le az ágyamra.

-'Lis mi a baj?

-Nem jövök vissza jövőre a Roxfortba.

-Mi? Miért?

-A szüleimet megölték a halálfalók. A nagyszüleim szívrohamban meghaltak a hírre. Amerikába kell mennem felkutatni az utolsó élő rokonom, aki az anyukám testvére.

-Részvétem 'Lis. Ha valaki én tudom mit érzel. És hol lakik az anyukád testvére?

-Nem tudom. Kaptam egy tippet. Azt mondták New York-ban élt három éve. Ezen a nyomon elindulhatok.

-Ugyan már 'Lis! Ez kész ostobaság! New York egy hatalmas város! Abból nem találod meg hogy tudod hogy három éve ott élt.

-Tudom de nem maradt senkim és nincs hova mennem!

-Figyelj. Gyere velem Magyarországra. Ott biztonságban leszünk. Elmegyünk az otthonotokba, összeszedünk mindent amire szükséged lehet, ruha, személyes tárgyak, pénz és eljössz velem a Pilisi házba.

-Nem szeretnék terhedre lenni.

-Dehogy lennél a terhemre! Sofi is jön, tanítanom kell és nekem is tanulnom kell. Jól jön egy kis társaság. Kérlek! Az egyik legjobb barátnőm vagy! Nem szeretném hogy céltalanul lézengj Amerikában.

-Jó. Legyen.

-Jó döntés. A Roxfort expressel Londonba megyünk, ahonnan a Pilisbe, lepakolunk, és elmegyünk a cuccaidért. És lenne egy javaslatom. Vedd ki az összes varázsló és mugli pénzt a bankokból és otthonról. Jól jöhet és nem fog elvészni.

-Jó ötlet. Rendben. És köszönöm.

-Nincs mit megköszönnöd!

-Egyébként nem nyitod ki az ajándékod amit Dumbledore-tól kaptál?

-Tényleg! Hisz az még itt van.-Néztem a becsomagolt dobozra ami az éjjeli szekrényemen van- De most mennem kell. Van egy kis dolgom.

-Menj csak.

A Roxforti ládámmal és Dumbledore ajándékával mentem le a lépcsőkön egyenesen az alagsorba. A Mardekár portréjánál balra, majd a folyosó végén jobbra. A falon függő festő portréja most nem örömteli mint mindig hanem bús. A szép tájkép helyett amit festeni szokott, egy fekete, befejezetlen kép állt a festő állványán.

-Üdvözlöm úrnőm.-Mondta a kép szinte sírva.

-Ugyan festő! Ez azért kicsit sok!

-Nem sok. A tisztelet jele.

-Nos...Én...

-Részvétem. Dumbledore és Draco miatt is...

-Köszönöm.-Megnyomtam a kis kiálló követ és átmásztam az alagúton, egyenesen a titkos szobához, ahová régen Dracoval jártunk.

Felnyitottam a ládámat és kipakoltam az akkor milliméteres dolgokat, amiket apám bűbájával kicsinyítettem le. A ládát a fal mellé tettem és szépen sorban felnagyítottam az apró tárgyakat. A Roxfortos egyenruháim. Az első, fekete házjelöléssel nem ellátott talártól az ideiig. Az összes pulcsi, sál, sapka, póló és minden egyéb ruha ami Griffendéles mivoltomra utal. Azon túl az összes apró csecse-becsét elhelyeztem a ládám körül, amit Roxfortos éveimnek köszönhetek. Az összes évi tankönyveim, füzeteim és pennáim...A Seamus-tól kapott maci...A türkiz zöld ruha amit Draco-tól kaptam ötödikben...A rajzokkal teli napló amit az éven adott...Az összes levél tőle...És minden ami emlékeztet a Roxfortban töltött éveimre. Ekkor jutott Dumbledore ajándékára a sor. Levettem a doboz tetejét és a dobozba néztem. Egy arany kupa. Kivettem a serleget és elolvastam a rágravírozott szöveget:

"Önzetlenül az iskoláért különdíj-Erdei Boglárka/Bridgette Wood"

Belenéztem a kupába. Egy sál volt benne. De a szokásos Roxfortos sálakkal ellentétben ez nem két színből állt hanem nyolcból. Ez az a sál amit harmadikban csináltam Dumbledore-nak. Amin képviselteti magát a Griffendél, a Hollóhát, a Mardekár és a Hugrabug is. A kígyózó sálban van egy levél. Kinyitottam és olvasni kezdtem:

"Kedvenc viseletemtől most búcsút kell mondanom. A túlvilágon már nem tudom hordani."

Ahogy Dumbledore cirádás aláírását nézegettem könnyek hada törte ki magát a szememből. A levelet és a kupát a ládámra tettem elfoglalva így a legdicsőbb helyet Roxforti emlékeim között. Ám a sálat a nyakamba tettem. Az legyen az egyetlen ami emlékeztet arra ki is vagyok. A könnyeimet csillapítva léptem ki a szobából.

-Festő!

-Igen kisasszony?

-Ígérjen meg valamit. Ne engedjen be ide soha többé senkit. Csak én léphessek be a szobába.

-És Mr.Malfoy?

-Ő pláne ne. A kő ne működjön. Megadok most egy jelszót. Csak azzal lehessen belépni.

-De úrnőm...

-Ne!-Elvégeztem a védelmező bűbájt a szoba felett, azt amit a pilisi ház felett is elvégeztem- Erről a helyről egyébként is csak én tudok. Nem mindegy hogy a kővel lépek be vagy jelszóval?

-És ha elfelejti a jelszót?

-Ezt nem fogom.

-Rendben. Őrzöm a helységet és csak e jelszó tudóját engedem be. Hát mi legyen a jelszó úrnőm?

-Draco Malfoy.