Harryék visszajöttek a Roxfortba, és elkezdődött a tanítás. Már pár napja vége a karácsonyi szünetnek, de Dracoval még mindig nem beszéltem. Épp a mágia történet házifeladatomat írtam amikor jött a bagoly hogy Dumbledore professzor látni szeretne. Gyorsan befejeztem a házimat és szaladva a Griffendél klub helységéből, az igazgatói irodába mentem.

-Hívatott igazgató úr?

-Igen Bridgette. Kérlek ülj le.-Leültem az egyik székre Dumbledore asztalával szembe.-Egy olyan dolgot szeretnék neked elmondani amiből hiba volt téged kihagyni.

-Amire Harryt kérte? Hogy legyen jóban Lumpluckal hogy megszerezzenek egy emléket ami szükséges ahhoz hogy legyőzzük Voldemortot?

-Te erről meg honnan tudsz?

-Akárhányszor lehívta Harryt én látomásként láttam amit ő. Mindenről tudok. Na meg Harry elmesélte nekem négy szem közt.

-Nos akkor gondolom már csak azért tartozom magyarázattal hogy miért nem árultam el neked.

-Felesleges magyarázkodnia igazgató úr. Elvégre ez egy titok volt, és mivel én nem érdeklem Lumpluck professzort csak Harry, ezért csak a legfontosabb embereknek volt szabad tudniuk. Maga nem tehet arról hogy kapcsolat áll fent köztem és Harry között.

-Nos úgy gondolom hogy illene itt lenned a következő alkalommal. Harry! Kérlek csatlakozz hozzánk!

-Igazgató úr. Bridgette.

-Harry már tudja hogy kell használni a merengőt. Bridgette, csupán annyit kell tenned hogy...

-Semmi szükség nincs rá igazgató úr, koncentrálok Harryre, és ha jól csinálom látomás képében látom majd az emléket.

-Nos akkor Harry, tudod a dolgod.

Harry bele mártotta az arcát a merengőbe öntött vízbe, én pedig koncentráltam, és egy látomás jelent meg a fejemben:

Egy fiatal, Mardekáros, sötét, lenyalt hajú srác áll a közép pontban aki több fiúval körbevéve Lumpsluck-al beszélget.

-Honnan veszed az értesüléseid Tom? Többet tudsz a tanárokról mint ők maguk.-Lumpsluck és a többi fiú nevetett Tom Denem tudásán.

-Professzor úr, igaz hogy Marrisode Professzor nyugdíjba megy?-kérdezte mosolyogva Denem

-Ejnye Tom. Akkor se mondhatnám meg ha tudnám! Egyébként köszönöm az ananászt, eltaláltad ez a kedvencem. De mond honnan tudtad?

-Megérzés.

-Nahát már ennyi az idő? Sipirc, különben mind mehetünk bűntető munkára! Vigyázz Tom. Nehogy elkapjanak a folyosón. Szeretnél még valamit?

-Igen uram. Tudja máshoz nem fordulhatok ezzel. A többi tanár...Ők nem olyanok mint ön. Ők esetleg félre értenének. Valamelyik este a könyvtárban, a zárolt szekcióban egy nagyon furcsa dolgot olvastam egy ritka varázslatról. A neve ha jól emlékszem...-A varázslat neve csak homályosan hallatszott. Nem értettem de elég heves reakciót váltott ki Lumpsluckból.

-Mi? Én arról nem tudok semmit, és ha tudnék is nem mondanék neked semmi! És ne halljak többet egy szót se erről!

A látomás véget ért. Harry kivette a fejét a merengőből, én pedig kinyitottam a szemem.

-Meghökkentő? Bizonyára annak érzitek.-szólt Dumbledore

-Nem igen értem.-Mondta Harry

-Mi történt?-folytattam én.

-Ez talán a legfontosabb a begyűjtött emlékek közül, ám ez egy hazugság. Az emléket meghamisították, és nem más hamisította meg mint a barátunk Lumpsluck professzor.

-De miért hamisítaná meg a saját emlékét?-kérdeztük egyszerre

-Felteszem azért mert szégyelli.

-Miért?-Szintén egyszerre. Néha ez a kapcsolat rémisztő, de már kb hozzá szoktunk.

-Ez a kérdés. Harry, kérésemre összebarátkoztál Lumpsluck professzorral, most arra kérlek vedd rá hogy tárja fel előtted az eredeti emlékét. Szedd ki belőle.

-Annyira nem vagyunk jóban uram.

-Ez az emlék a titok nyitja.-mondta Dumbledore-Enélkül vakok vagyunk.

-Meg kell próbálnod Harry! Nincs más választásod!

Másnap Harry Lumpsluckhoz ment, én pedig egyenesen a csillagvizsgáló toronyba, meditálni. Már egy órája ültem a nyugodt toronyban, amikor hirtelen ismét végtelen kín terjedt el a testemben. A szenvedés a csuklómon lévő villám alakú sebből indult ki, és elterjedt az egész testemben, akár csak a múltkori két alkalommal. De most nem haboztam. Ha nekem fáj a sebhelyem akkor valószínűleg Harrynek is, így azonnal elindultam megkeresni őt. Egy folyosón találtam rá, szintén ordítva a szenvedéstől.

-Harry. A sebhely?

-Igen.-egymásnak támaszkodtunk mint a részegek, de amikor hozzáértem unokatestvéremhez, látomásom támadt:

A nagy sötétség közepén Beth ül (Sofi anyukája). És a sötét nagyúr áll mellette.

-Gyenge vagy Bridgette Wood!-Voldemort suttogó hangjától kiráz a hideg.-Gyenge vagy és mindig is gyenge voltál. Gyere és küzdj meg velem, vagy megölöm a barátodat...

Vissza a valóságba.

-Bridgette. Bridgette! BRIDGETTE!-A padlón heverek összeesve, Harry pedig kétségbe esve próbál felébreszteni.

-Harry! Te láttad?

-Mit?

-Beth-et és Voldemortot!

-Nem.

-Akkor baj van. Mennem kell!-Koncentráltam Beth-re, ugrottam, és egy hegy lábánál értem földet.

Nem haboztam, az egyre növekvő szenvedésem ellenére elkezdtem megmászni a nem túl magas hegyet. Nem sok kellett ahhoz hogy felérjek a tetejére, elvégre hegyek közt nőttem fel. A hegyet borító erdő széléhez közeledve a fák elkezdenek ritkulni és egy tisztás felé megyek, amin Voldemorton és még egy tucat halálfalón kívül Beth-et látom. Beth-et megkötözték, Voldemort pedig szokásához híven ördögien nevet.

-Nem jön el a gyáva.-Mikor Voldemort felszólalt elbújtam egy fa mögött.-Hát akkor rád már nincs szükségünk...-Voldemort Beth-re szegezte a pálcáját mire kiugrottam a fa mögül. Nem hagyhatom hogy megölje.

-Héj kopoltyús!

-Bridgette!-Beth szorongva kiáltotta a nevem örömében.

-Ááá! Bridgette Wood! Hát eljöttél!

-Szóval a csicskáid nélkül már nem is mersz kiállni ellenem?

-Ugyan már...Kisujjal is legyőzlek.

-Akkor küld el a halálfalókat.

-Miért lenne rá szükség?

-Ha annyira erősebb vagy nálam, akkor nincs szükséged a csatlósaidra. Csak te és én kopasz.

-Menjetek!-Voldemort a jelzőim miatt dühös kar legyintéssel küldte el a halálfalókat.

-És engedd el Beth-et!

-Neeeeem. Rá még szükségünk lesz! De elég a csevegésből. Avada Kedavra!-Várakozásom ellenére az átok nem Beth felé repült hanem felém. Kivédtem, majd egyre több érkezett felém. Azokat is eltérítettem és ellentámadásba kezdtem. Már egy negyed órája oda vissza repültek az átkok. Kezdek kifáradni, és egy Cruciatus átok eltalált.

-Ááá!-fájdalmamban felkiáltottam.

-És most nézd mi fog történni az összes barátoddal! Avada Kedavra!-Az átok zöld fénye megcsillant Beth szemében, majd eltalálta őt.

-Neee!-Ez nem lehet! Ez az én hibám! Elkezdtem dobálni voldemort felé az átkokat, mire ő elhoppanált. Vettem egy mély lélegzetet, megnyugodtam, és a földön fekvő Beth-hez futottam, aki utolsó lélegzeteit vette.-Beth! Beth annyira sajnálom! Ez az én hibám!-a szememből könny cseppek kezdtek potyogni. Beth megrázta a fejét, és próbált mondani valamit, de nem jött ki szó a száján. Egy két másodperc múlva hevesen köhögni kezdett, lassult a szívverése és egyre nehezebben vette a levegőt.

-Az én kis Sofim. Vigyázz az én kis Sofimra.

-Esküszöm!-Beth bólintott és egy könny csepp gördült le az arcán. A lélegzése és a szívverése leállt. Meghalt.