A szoba üres volt, amikor beléptem. Becsaptam magam után az ajtót és kipakoltam a könyveimet a táskámból. Egyszerűen legórtam őket az éjjeliszekrényemre, de olyan hanyag módon, hogy a tankönyvek egyből lepotyogtak a padlóra. Általában ilyenkor szoktam bepakolni a másnapi felszerelést, de most ezzel egyáltalán nem foglalkoztam, ledobtam a táskámat a földre, valahova a könyvkupac környékére. Ezután elkezdtem lefejteni magamról az egyenruhát. Magamra húztam egy farmert és egy egyszerű pólót és ledobtam magam az ágyra. Mindezt rideg dermedtséggel tettem. Még mindig kísértett az első sötét varázslatok kivédése óra, és az azon bemutatott átok. Avada Kedavra... Olyan sokszor álmodtam már róla és végre tudom is, hogy mi az. Felvettem a vállamra a taláromat és mély zsebébe dugtam a Táltosnaplót, de az ajtó kicsapódott mielőtt kinyithattam volna: Hermione lépett be.

- Szia! Miért nem jöttél vacsorázni? – Nem válaszoltam, helyette nagyívű manőverbe kezdtem, hogy megkerüljem szobatársamat, de egy ügyes lépéssel utamat állta. – Látom, hogy baj van. Látomásod volt a gyilkos átoknál, igaz? – Aprót bólintottam. – Neville a Cruciatus-átoknál lett rosszul.

- Ténylég? – Kérdeztem vissza erőtlenül.

- Igen. Mordon elbeszélgetett vele és már egy fokkal jobban érzi magát. Lehet, hogy neked is kéne beszélni valakivel. Én határozottan nem javasolnám Mordont, de talán Dumbledore segíthetne.

- Szó sem lehet róla. Nem fogok ilyenekről fecsegni Dumbledorenak.

- Akkor ne vele beszélj, hanem Harryvel. Ő biztosan megért, őt is nagyon érzékenyen érintette a dolog, de sajnos van egy olyan érzésem, hogy lelkitámaszt csak akkor kaphatsz, ha előtte segítesz nekik a jóslástan háziban.

- De én fel akartam menni Maxwell tornyába.

- Most? Bridgette, most semmiképpen nem tenne jót, ha egyedül lennél.

- Ezen meditálnom kéne. És nem leszek egyedül, ott lesz velem Leó.

- Az a lélekállatod, igaz?

- Mondhatjuk így is. Ő majd segíteni fog.

- Szerintem ezt nem egy képzeletbeli ragyogó oroszlánnal kéne megvitatnod, hanem az unokatestvéreddel, aki ugyanezen megy keresztül, és... tudod.... elő ember.

- Szerintem meg a legősibb varázserőből származó különleges védőszellemmel, aki talán tudja is, hogy mi történik velem.

- De hát tudjuk mi történt veled, Bridg.

- Valóban Hermione? Na hallgatlak! Mondd, mi történik velem?

- A gyilkos átokhoz rengeteg traumád kötődik. És most nem csak arról beszélek... amikor a sebhelyet szerezted. Folyamatosan látomásaid vannak róla, és a való életben is átélni, nyilván felbolygatott mindent. Ezért ért ilyen érzékenyen, amikor megláttad. Nem tudom mit láttál a látomásban, de biztosan felzaklatott. Ez totál természetes.

- Láttam... - A hangom megbicsaklott, képtelen voltam kimondani, hogy a látomásban benne volt az anyukám is. – Láttam...

- Nem kell kimondanod. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet ilyen látomásokat látni, de...

- Olyan volt, mintha az átok felemésztett volna. Mintha hirtelen máshol találtam volna magam. Rettegsz, mert olyan gyorsan történik, hogy fel sem tudod fogni mi történik. Olyan volt, mint egy rossz álom.

- De már vége. És most nem kéne egyedül lenned, sokkal inkább a fiúkkal, hogy felvidítsanak.

- Jó... legyen. Végül is igazad van.

Leballagtam a csigalépcsőn a klubhelységbe és megkerestem Ront és Harryt, akik a jóslástankönyv fölött görnyedtek.

- A Mars és a Jupiter szerencsétlen konstellációja miatt jövő hétfőn szinte biztosan súlyos köhögési rohamaim lesznek. – Jelentette ki büszkén Ron.

- Hát ezt nem tudom honnan szedted, de Trelawney ki fogja röhögni. Ugye nem hasból írjátok a jóslástan házit? – Kérdeztem, ahogy leültem melléjük az asztalhoz.

- Ugyan már Bridgette, így ismersz? – Mosolyodott el kedélyesen Ron.

- Így. Ne kamuzzatok, tudok segíteni.

- Nincs szükségünk segítségre. – Húzta ki magát Harry. – A csillagok állásából pontosan tudom, hogy hétfőn mondjuk... Megégetem magam.

- Ezzel ne viccelődj. – Dörmögte sötéten Ron. – A végén még bekövetkezik. Hétfőn legendás lények gondozása. Bridgette, te is várod már azt az órát, mi?

- Rettentően... - Sóhajtottam mélyet. – Tudjátok mit? Ha Ron köhögni fog Harry meg megégeti magát, akkor én minden bizonnyal el fogok esni a lépcsőn.

- Arra még van is esély, amilyen szerencsétlen vagy. – Vágta rá Harry.

- Na, lássuk a keddet. Kedden öhm...

- Elveszítek egy értékes tárgyat. – Jelentette ki Ron, amikor megtalált egy megfelelően balszerencsés jövendölést a tankönyvben. – Méghozzá a... Merkúr miatt.

- Téged pedig támadjon hátba valaki, akit a barátodnak hittél. – Adtam a javaslatot Harrynek.

- Aha... ez jó. – Jegyzetelt Harry. – Azért, mert a Vénusz a tizenkettedik házban van. Te pedig Bridgette, törj össze valamit, a nap kelési szöge miatt.

- Én szerdán bunyózni fogok, és jól megvernek. – Firkantotta le örömmel Ron.

- Áh, én akartam bunyózni. Na mindegy, akkor én elveszítek egy fogadást. – Folytatta Harry.

- Igen, mert arra fogadsz, hogy Ron győz a bunyóban. – Mondtam, mire mind a hárman kuncogtunk egyet. – Én szerdán felrobbantok valamit. Csütörtökön pedig fejbe dobnak valamivel.

- Én romlott ételt fogok enni csütörtökön. – Jelentette ki Harry. – Ron, te meg hányd el magad csak úgy.

- Ez jól hangzik. Te eszel romlottat és én hányok tőle. Színtiszta szimpátia. Pénteken elesek és csupa sár leszek.

- Én elkések valahonnan. – Írtam le.

- Én pedig megint megégetem magam. – Rántotta meg a vállát Harry. – A hétvégét is kell?

- Attól tartok.

- Akkor én szombaton leöntöm magam valamivel.

- Én meg megbotlok és kiöntök valamit. Valószínűleg rád. – Kuncogott Ron. – Bridgette, te kapj egy kiábrándító levelet.

- Benne vagyok. Végül vasárnap sírni fogok.

- Én meg megbántok valakit. – Folytatta Ron. – Mondjuk téged. És ettől fogsz sírni.

- Én pedig vasárnap eltöröm az orromat. – Fejezte be Harry.

Ráadásnak mind felolvastuk a heti horoszkópunkat és mind jóízűen nevettünk rajta. Alig tíz perccel később kinyílt a portrélyuk, és Hermione mászott be a klubhelyiségbe. Egyik kezében egy köteg pergamentekercset tartott, a másikban egy zörgő tartalmú dobozt.

- Sziasztok! – Köszönt Hermione. – Készen vagyok!

- Mi is! – Vágta rá diadalmasan Ron, és eldobta pennáját. Hermione leült és kíváncsian maga elé húzta Ron horoszkópját.

- Elég zűrös heted lesz.

- Oh bakker háromnegyed nyolc van! – Pattantam fel a székből. – Mindjárt vége a vacsorának, én meg nem ettem semmit! Na lépek!

Azzal kiszaladtam a klubhelységből és rohantam lefele a lépcsőkön. A nagyterem közel üres volt. Néhány Hollóhátas lézengett még könyvvel a kezükben, de a másik három ház székei üresen álltak. Az asztalon még ott voltak a nagy, már megdézsmált tálak. Összeszedtem egy adagra való ételt és elkezdtem habzsolni. Amikor már több mint a felét megettem, különös érzés fogott el: mintha valaki figyelt volna. Körbenéztem a nagyteremben, és a Mardekár asztalának egy távoli pontján szemkontaktusra találtam. Draco Malfoy a könyökén támasztotta a fejét, unott arccal tologatta a vacsoráját a villájával. Nem rezdült meg attól, hogy visszanéztem rá, inkább úgy nézett ki, mint aki nem érti miért tartom a szemkontaktust. Biccentett egyet a fejével, ami valami olyasmit üzent, hogy „mi van?", mire én csak megrántottam a vállam. Malfoy megitta, ami még a poharában maradt, majd felállt és gyanúsan az én irányomba indult. Gondolatom beigazolódott: Draco engem célzott meg, és amikor a Griffendél asztalához ért, zsebre tett kézzel megállt előttem.

- Miért nézel? – Ennyit bökött ki. Furcsáltam kicsit, hogy ugyan ennyi miatt miért jött volna el egészen ideáig, de rá kellett jönnöm, hogy Draco Malfoy gondolkodásmódját soha nem fogom megérteni.

- Te miért nézel?

- Hogy legyen mit kérdezned.

- Komolyan? Ez az indokod?

- Nem tartozok neked magyarázattal.

- Akkor én se. – Mondtam, és azzal visszafordultam a vacsorám felé. Malfoy viszont nem hagyta annyiban. Fogta magát és csak úgy hanyagul leült mellém egy bő méter távolságra.

- Miért löktél bele a tóba?

- Hogy legyen mit kérdezned.

- Ez az én szövegem.

- Írd rá a neved, ha tudod, kretén!

- Miért vagy most ilyen hisztis? Ne is válaszolj, biztos megvan, vagy mit tudom én.

- Te most komolyan...?

- Talán süket vagy hogy feszt visszakérdezel?

- Te minek vagy még itt?

- Hogy neked rossz legyen. Szóval miért is vagy ilyen hisztis?

- Mert egy undorító, verni való, köcsög görény ült mellém, akit utálok és nem értem miért?

- Én vagyok a köcsög, de te dobálsz másokhoz ilyeneket...

- Másokhoz nem, csak hozzád.

- Megtiszteltetés.

- Nem tudnál végre lekopni? Így is elég szar napom volt!

- Ne aggódj, máris hagylak tovább zsörtölődni magányodban, de előbb... - Draco elhalkult, a tekintetét levette rólam, és egy távoli falra szegezte. – Bocs, hogy rád nyitottam a ládát. Nem akartam, hogy megégj.

- És...?

- És mi?

- Azt is csapd mellé, hogy háromszor visszalöktél a vízbe és ott hagytál, hogy egyedül vágjam fel a siklókat.

- Oh, azért nem fogok bocsánatot kérni, azt megérdemelted. Csak az égésért vállalok felelősséget. Bár még mindig nem értem miért nem lett sebes a kezed.

- Az az én titkom.

- És ha már itt tartunk, te nem szeretnél mondani valamit?

- Mire gondolsz?

- Mondjuk arra, hogy belelöktél a Fekete Tóba.

- Nem, nincs semmi mondandóm azzal kapcsolatban.

- Komolyan? Én nagy nehezen rávettem magam, hogy bocsánatot kérjek egy baleset miatt, te meg nem vagy hajlandó egy szándékos merénylet miatt?

- Valahogy úgy.

- Na szép. – Azzal Malfoy felállt és elindult kifelé.

Végignéztem ahogy kivonul a nagyterem ajtaján, és akkor, mint a villámcsapás, feltámadt a Táltosösztönöm, és gondolkodás nélkül, gépiesen követtem: kivezetett a teremből. A testemet mintha nem a gondolataim, hanem az ösztön vezérelte volna, mire észbe kaptam Malfoy után kiabáltam, aki már rótta lefelé a lépcsőket a pince irányába.

- Héj! – A fiú visszafordult érzéstelen tekintettel nézett vissza rám, és abban a pillanatban eltűnt az ösztön, én pedig csak szeppenten álltam a lépcső tetején. – Bocsi... - Nyögtem ki végül.

- Mi? Nem hallak. – Sóhajtottam egyet és letrappoltam a lépcsőkön.

- Bocsi.

- Miért?

- A tóért. Bocs, hogy belöktelek a vízbe.

- És így kell kicsikarni egy bocsánatkérést. Na látod tudsz te, ha akarsz.

- Miért volt neked olyan fontos, hogy bocsánatot kérjek?

- Büszkeség kérdése. De megleptél. Ahogy mondtad: még az elcseszett hercegnőknek is lehetnek jó pillanataik. – Összeráncoltam a szemöldököm: Malfoy önelégült vigyorral figyelt. – Hangsúly az elcseszetten.

- Természetesen. – Hátat fordítottam és elindultam felfelé.

- Jóéjt... - Kiáltotta utánam Malfoy, amikor már a lépcsősor tetején voltam, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna.

A Griffendéltorony magasságában már kezdtem unni a lépcsőzést. Az eredeti tervem az volt, hogy vacsora után meglátogatom Sir Thomast, de végül inkább a hálótermet választottam és a pihenést. Na meg el akartam mesélni a lányoknak, ami történt.

- Rövid távú célunk a teljesítményarányos bérezés és a varázslényhez méltó munkakörülmények biztosítása számukra. Hosszú távon el akarjuk érni, hogy tiltsák meg a testi fenyítést, és alkalmazzanak egy manót a varázslény-felügyeleti főosztályon, aki képviseli fajtársai érdekeit. – Hermione épp kiselőadást tartott Ginnynek és Lisnek, amikor benyitottam a hálóterembe. – Épp tagokat toborzunk, csak két sarló a belépés és kaptok érte egy jelvényt!

- Itt meg mi történik? – Kérdeztem.

- Hermione mozgalmat szervez a manókért. – Mondta Ginny teljesen lelkesedésmentesen.

- Majom? – Ez a felirat virított Hermione kitűzőjén.

- Ah hányszor magyarázzam még el: M. A. J. O. M. Manók Alkotmányos Jogaiért Országos Mozgalom.

- Aha... És hogy megy a tagtoborzás?

- Egész jól, az imént megtartottuk az alakulógyűlést a három alapító taggal. Örültem volna, ha te is részt veszel rajta, de jobb később, mint soha! Harry a titkár és Ron a pénztáros, gondoltam mi ketten lehetnénk a szónokok.

- Micsoda?

- Igen, hisz olyan szépen tudsz beszélni.

- Hermione, nagyon szívesen segítek a kis mozgalmadban, de nem szeretnék szónokolni. Így is elég bajom van. – Hermione csalódottan bólintott.

- Hát... Rendben...

- Én szívesen veszek egy kitűzőt, ha gondolod. – Mondta meleg mosollyal Lis. – Egész cuki.

- Valóban? – Csillant fel Hermione szeme.

- Igen. – Egy pillanat alatt lerendezték a vásárlást, és hogy Hermione jobb kedvre derüljön, én is vettem egy kitűzőt, és Ginny is.

Feltűztem a hátizsákomra, közvetlenül a Seamustől kapott ír jelvény mellé, majd fáradtan hátast dobtam az ágyon. Már épp el akartam mesélni a nagyteremben történteket, amikor Hermione megszólalt:

- Bridgette, levél jött Siriustól. – Azonnal felpattantam.

- Tényleg?

- Igen, Harry kért, hogy adjam oda, ő már elolvasta.

A pergamen rövid, kapkodva írott szöveg volt:

Harry, Bridgette, azonnal indulok északra. A dolog a sebhelyeitekkel nem az első nyugtalanító hír, amit mostanában kapok. Ha újra megfájdul, rögtön szóljatok Dumbledore-nak. Úgy hallom, mozgósította Rémszemet, ezek szerint az ő figyelmét sem kerülték el a jelek. Hamarosan újra írok. Üdvözlöm Ront és Hermionét. Tartsátok nyitva a szemeteket! Sirius.

- Micsoda? Miért jönne északra? El fogják kapni!

- Harry is hasonlóan reagált.

- Nem kellett volna megírni... Én mondtam neki, hogy tartsuk titokban!

- Bridg egy ilyen dolgot nem tarthattok titokban! Az lenne a legjobb, ha azonnal elmondanátok Dumbledorenak.

- Kezd unalmassá válni ez a lemez.

- De még mindig igazam van.

Másnap reggel gyomorgörccsel mentem le reggelizni, de máris megnyugodtam, amikor Harry elmesélte, hogy írt Siriusnak.

- Bocs, hogy a megkérdezésed nélkül írtam, de meg kellett akadályoznom, hogy visszajöjjön. Azt írtam, hogy csak képzeltük a sebfájást, és kicsit túlreagáltuk a helyzetet.

- Semmi baj, nagyon jól tetted! Én is ugyanezt írtam volna.

Hermione természetesen rosszallással fogadta ezt a hírt, de én teljesmértékben egyetértettem Harryvel: meg kell akadályoznunk, hogy visszajöjjön. A nap további része feszült várakozással telt, mert szentül meg voltam győződve arról, hogy ma már semmi nem állhat az utamba, hogy elszökjek gyakorolni. Ez a hitem egészen ebédidőig tartott, amikor Angelina elkapott minket a nagyteremben.

- Órák után be kell iktatnunk egy gyors edzést, nincs vesztegetni való időnk. Ez még csak egy kis bemelegítés lesz, hogy megnézzem milyen kondícióban vagytok.

Harry sokkal jobban örült az edzés hírének, mint én. Ez meglátszott a délutáni dupla bájitaltanon is. Harryről mintha lepattogtak volna Piton sértései, én viszont még a hozzávalókat is duzzogva aprítottam fel. Persze mire kiértünk a pályára, kviddicstalárban és seprűvel a kezünkben, megjött a kedvem. Angelina feltűnően izgult az első általa vezetett edzéstől. Kezdetben szárazföldi gyakorlatokat csináltunk bemelegítés gyanánt, majd felültünk a seprűre, és elkezdtünk köröket róni a póznák körül. Ezután különféle manővereket gyakoroltunk, gyorsítást, zuhanórepülést, fordulásokat. Ez egy bő óráig tartott. Ezután posztok szerint külön-külön feladatot kaptunk. Felrepült a cikesz, Harry azt üldözte, Ron a gyepről mérte, hogy mennyi idő alatt kapja el. Az ikrek először egymás között ütögettek oda-vissza egy gurkót, majd szabadjára engedték mindkettőt: meg kellett védeniük a többieket az agresszív labdáktól. Én és Katie kezdetben mindenféle passzokat gyakoroltunk, majd cseleket és labdaelvételt, miközben Angelina megtanította Ginnyt az alapokra, később elkezdtünk neki lövögetni. Az edzés végét egy levezető körrel zártuk, és kimerülve tértünk vissza a klubhelységbe taktikai megbeszélésre. Az izzadt társaság nem épp kellemes szagot árasztott a vörös kanapékon, talán ez volt az egyik oka annak, hogy egyhamar kiürült körülöttünk a terem.

- A csapatokban nem történtek nagy változások. – Kezdett bele Angelina. – Szerencsére McGalagony volt olyan kedves, és titokban megsúgta a névsorokat. Ezt persze ne mondjátok el senkinek, mert a végén még bajba keveredünk. A Hugrabug és a Hollóhát csapata egy az egyben ugyanaz, mint tavaly. A Mardekár se változtatott sokat. Hála az égnek Flint végre elballagott, Montague vette át a helyét kapitányként, és visszatér Adrian Pucey hajtónak, aki tavalyelőtt is játszott, szóval nem lesz ismeretlen játékos a pályán. Az egyetlen akadály, hogy még egy jó ideig nem tudjuk, hogy ki is lesz a Roxfort bajnoka a Trimágus Tusán. Ha véletlenül pont kviddicsjátékos lesz az illető, akkor az jól meg fogja kavarni a dolgokat, ugyanis McGalagony azt is jelezte, hogy a bajnok nem indulhat a kviddicsbajnokságon. Én még nem döntöttem el, hogy jelentkezek-e vagy nem, de ha én lennék a bajnok, akkor is segíteni fogok a felkészülésben. Rajtam kívül senki nincs 17, szóval ti mind stabil tagjai vagytok a csapatnak.

- Azt csak hiszed. – Motyogták az ikrek. Angelina egyetlen pillantást szentelt a hozzászólásnak, és folytatta is.

- Gyakorlatilag ugyanarra kell számítanunk, mint tavaly, így ugyanazt az edzést és stratégiát fogjuk követni. A meccskiosztáson változtattak egy kicsit, hogy passzoljon a Tusához. Mi fogjuk játszani az első meccset november közepén a Hollóhát ellen, szóval fel kell készülnünk.

Angelina egészen a vacsora határáig húzta a megbeszélést. Együtt mentünk le a nagyterembe, és még ott is a különböző cselekről és taktikákról beszéltünk. Utána viszont, amikor sorban álltunk a portrélyuk előtt, én nem mentem át a klubhelységbe. Egy szempillantás alatt váltam kámforrá, és már szaladtam is a szokásos úton Sir Thomas tornya felé. Az alapvetően üres, erkélyszerű folyosó hatalmas, üvegnélküli ablakain le lehetett látni a birtokra. Egy másik torony takarásában még látszott a Fekete Tó. Az óriáspolip néha kidugta egy-egy csápját. Az ég már kezdett estébe fordulni, de a hegyek mögül még felcsillant egy kis vöröses derengés. A folyosó végén ott állt a magányos páncélzat, kicsit porosodott a nyáron, de ugyanolyan büszkén húzta ki magát, mint amikor utoljára találkoztunk.

- Bókolj a lovagnak... - Visszhangoztam az utasítást, amit még tavaly kaptam egy megkérdőjelezhetően lovagias, de annál inkább harcias festménytől. Most is ugyanaz volt az első gondolatom, mint akkor: – Nagyobb őrültséget is láttunk már ebben a kastélyban... Üdvözöllek, Sir Thomas, jó újra látni téged! Fényesen festesz, mint mindig. – A páncél ekkor megemelte a fejét, és nyújtózkodni kezdett, majd megrázta magát, hogy a rajta telepedő por lerepüljön. Zárásképpen még leseperte az egyik, majd a másik vállát, és meghajolt. Viszonoztam a gesztust. – Jó itt lenni. Sajnálom, hogy nem tudtam korábban jönni, de tudod az első hét mindig zűrös. – Sir Thomas legyintett egyet a levegőbe, mintha azt akarná mondani „rá se ránts". – Ráadásul elég húzós órarendet kaptam... Képzeld el, dupla jóslástanom, dupla bájitaltanom és dupla legendás lények gondozásom is van. Durva, mi? És képzeld ki a tanulópartnerem lénygondozáson... Draco Malfoy! – Azzal elkezdtem mesélni mi-minden történt az év első hetében. Hozzácsaptam még, ami tavaly év végén történt, és a nyári kalandokat is. Az egyik pillanatban aztán leültem a földre, és hátamat a falnak vetve meséltem tovább. Sir Thomas is leült törökülésbe, és érdeklődően hallgatott: mindig reagált valamit, néha meg is próbált visszakérdezni. – És aztán leült mellém, és még neki állt feljebb: bocsánatkérést követelt a múltkoriért. Jó azt is hozzá kell tenni, hogy ő is bocsánatot kért, amiért megégetett. – Egészen részletekbe menően magyaráztam el mindent, ami csak eszembe jutott: mire észbe kaptam, már teljesen sötét volt, világított a pálca a kezemben, hogy lássam Sir Thomast. – Jézusom, megint lekéstem a takarodót! Basszus, nem is volt időm gyakorolni. De most már nem megyek fel. Inkább alszok egyet. Jót beszélgettünk, Sir Thomas. Nem sokára újra találkozunk!