Némelyik tanár feladta a kilátástalan küzdelmet és meg se próbálta munkára fogni a báli lázban égő társaságot. Flitwicknél szerdán egész órán játszottunk, míg a professzor Harryvel beszélgetett a mesteri begyűjtőbűbájról, amit Harry a tusa első próbáján bemutatott. Nem minden tanár volt azonban ilyen elnéző. Binns professzornak például esze ágában sem volt lemondani a lehetőségről, hogy további fejezeteket olvasson fel a koboldfelkelésekről szóló jegyzeteiből. Belenyúltam a táskámba, hogy elővegyem a Táltoskönyvem, hátha az megment az elalvástól, de más akadt a kezembe: Malfoy sálja. A fekete textil kellemes meleget árasztott, amint hozzáért a kezem, olyan érzésem támadt, mintha a klubhelység meleg kandallója mellett ülnék és nem Binns professzor az átlagnál is hidegebb és porosabb tantermében. Eszembe jutott a levél, ami Hermione említett, a nagy események közepette el is felejtettem, hogy azt mondta, a sál rojtjaira kötözve volt egy levél. Kibányásztam a táskám legmélyebb lomos zsebeiből: a fehér levél eltért annak a pergamennek a színétől, amit a varázslók általában használni szoktak. A boríték címzetlen volt, csak egy apró lyuk volt rajta, amin átfűzték a sál fonalát. Benne egy apró pergamenlapocska, egyetlen mondattal: „Eljössz velem a bálba?" Aláírás se volt, se semmi egyéb, de pontosan tudtam kitől van, és már arra is rájöttem, hogy miért reagált Malfoy úgy, ahogy, amikor visszaadtam a sálat.

McGalagony és Mordon is az utolsó óra utolsó percéig dolgoztattak, Piton pedig valószínűleg előbb lett volna hajlandó fiává fogadni Harryt, mint szabad foglalkozást engedni a diákoknak. Mi több, bejelentette, hogy holnap, a szünet előtti utolsó órán fogja ellenőrizni saját készítésű ellenmérgeik hatékonyságát.

- Micsoda egy szadista! – Fakadt ki Ron aznap este a Griffendél-torony klubhelyiségében. – Képes az utolsó napon vizsgáztatni minket! Tönkreteszi az egész hetünket.

- De te csak azért se szakadsz bele a tanulásba, nemde? – Jegyezte meg Hermione, aki eddig bájitaltan jegyzeteibe mélyedt. Ron épp kártyavárat épített egy pakli robbantós kártyából. Szerinte ez sokkal izgalmasabb volt, mint mugli kártyákat rakosgatni egymásra, mivel bármelyik pillanatban felrobbanhatott.

- Karácsony van, Hermione. – Szólt bágyadtan Harry. Ő a kandalló előtti karosszékek egyikében olvasta a Repülj a Csúzlikkal című könyvet.

- Ne tanulj, ha nem akarsz, de azért még foglalkozhatnál valami hasznosabb dologgal.

- Például mivel? – Kérdezte Harry.

- Például a tojással! – Sziszegte Hermione.

- Ne fárassz már, Hermione! – Legyintett Harry. – Azzal még eleget foglalkozhatok február huszonnegyedikéig.

- És ha több hetes munkát igényel a megfejtés? Az lesz a vége, hogy a többi három bajnok felkészül a feladatra, te meg ott fogsz állni kukán!

- Ne piszkáld már, Hermione! – Szólt rá Ron. – Hadd lazítson egy kicsit...

Viszont a lazítás nem tartott túl sokáig, ugyanis McGalagony lépett be a klubhelységbe és bejelentette, hogy kezdődik a táncpróba. Olyan lassan ballagtunk át az átváltoztatástan terembe, mintha a saját kivégzésünkre mentünk volna. Lavender és Parvati persze rohanni kezdtek, amint meghallották. Ronon és Harryn is látszott, hogy bárhol máshol szívesen lennének, még talán Piton méregpróbáján is. A tanterem most egy nagy táncparkett volt, a padok a fal mellé voltak húzva, a tanári asztalon pedig egy hatalmas lemezlejátszó darabjai álltak, amit Frics úr igyekezett összeszerelni. McGalagony épp a székeket rendezgette a terem két oldalára, hogy minden diák helyet foglalhasson. Igyekeztünk mind leülni, de így is voltak, akik hely nélkül maradtak. A hétköznapok rohanásában nem nagyon tűnik fel, hogy milyen sok griffendéles jár a Roxfortba, ráadásul az első három évfolyam itt sincs. A lányok az egyik oldalra, a fiúk a másikra ültek, McGalagony pedig egyetlen pálcaintéssel összeszerelte a lemezlejátszót, mire Frics csak morogni kezdett.

- Ezt eddig is megtehette volna... - Motyogta, miközben előbányászott egy poros lemezt.

- Üdvözlöm önöket! – Köszöntött McGalagony, mire hangos és rendezetlen választ kapott: jó napotok, jó estétek, csókolomok és üdvözlömök fülsüketítő keveréke. – Nos elérkezett a pillanat. Mint ahogy mindannyiukat tájékoztattam már, rövidesen eljön a karácsonyi bál napja. A Griffendélház évszázados hírnévnek örvend, és nem hagyom, hogy bármelyikük szégyent hozzon rá azzal, hogy úgy viselkednek, mint a bárdolatlan, bugyuta, barbár bohócok! A program egyik fontos része lesz a tánc és nem szeretném látni, ahogy maguk a parketten botladoznak, azt meghagyjuk a Mardekárnak. Kezdjünk is hozzá!

McGalagony intett a pálcájával, mire piros, ragyogó vonalak húzódtak a padlón négyzetalakot formálva. A tanárnő magyarázni kezdett az ütemekről, lépésekről, megmutatta a lányok, majd a fiúk lépéseit is, majd egyszer csak:

- Mr.Weasley, kérem csatlakozzon hozzám! – Mondta McGalagony, Ronra szegezett pillantással.

- Mi? Én? – Hebegett Ron.

- Természetesen, Mr.Weasley. Mivel ilyen jól szórakozik ott Potterékkel, és nem érzi szükségét annak, hogy figyeljen rám, bizonyára kitűően tud keringőzni, vagyis remek bemutatópartner lesz a számomra.

Ron elvörösödött és kibandukolt a terem közepére McGalagony mellé. Kellemetlenül a tanár hátára tette a kezét, a másikat pedig csak úgy kiemelte oldalra, ahelyett, hogy megfogta volna McGalagonyét. A tanárnő magabiztosan vezetett, Ron sután követte, közben az egész terem a visszafojtott röhögés hangjaitól visszhangzott.

- Remek, azt hiszem ideje, hogy maguk is megmutassák, mit tudnak! Talpra, fiatalok és mindenki válasszon magának egy párt!

Mi, lányok egyből felálltunk, a fiúknak kellett egy kis noszogatás. McGalagony ismét elvarázsolta a padlót, ezúttal több olyan bonyolult, piros ábra is megjelent. A párok lassan kezdtek kialakulni, Hermione Neville-el táncolt, Lavender elkapta Seamust, a felsőbbévesek és lassan összeálltak.

- Potter, Weasley, maguk is! – Kiáltotta McGalagony.

Harry végül felkért engem, Ron pedig egy ötödéves lánnyal táncolt. Igyekeztünk megfejteni a piros vonalakat és közben nem egymás lábára lépni, de a próbálkozások leginkább nevetésbe fulladtak. Nem sokkal később McGalagony párcserét rendelt el, az új táncpartnerem George lett, aki sokkal ügyesebbnek bizonyult, mint Harry. Ő magabiztosan vezetett, látszott rajta, hogy nem idegen számára a tánc fogalma. Egy újabb párcsere után Ronnal kötöttem ki, aki minden lépésével rám taposott, majd Deannel és Lee Jordannel is volt szerencsém táncolni. Amikor már közeledett a takarodó, McGalagony feloszlatta a társaságot, egy emberként indultunk el a Griffendél-torony felé.

- Bridgette, várj! – A hang valahonnan a griffendéles csorda hátulja felől érkezett, amikor elértünk a Kövér Dámához, szóval oldalra álltam és hagytam, hogy a tömeg bevonuljon a klubhelységbe. Valóban a tömeg végéből jött a hang, Seamus az utolsók között ért fel a portrélyukhoz. – Szia Bridgette!

- Helló! Mi újság?

- Hajrá Finnigan! – Mondta a mellettünk elhaladó Ron. – Légy férfi! – És azzal ő is bement a klubhelységbe. Ettől Seamus feltűnően megszeppent. Előre emelte a kezét, ami eddig a háta mögött volt, egy szál piros virágot tartott és lassan az arca is hasonló színt öltött.

- Öhm... Éééén...

- Még ma kimondod? – Kérdeztem, apró mosollyal a szám szélén.

- Én csak azt szerettem volna kérdezni, hogy.... Szóval, hogy...

- Igen?

- Nincs kedved eljönni velem a bálba? – Amikor ezt kimondta, a virág hangosan pukkant egyet, a szirmok össze vissza repültek a levegőbe, Seamus arca pedig csupa korom lett.

- Oh... Seamus, ne haragudj, de már valaki elhívott.

- Aha... Értem... Hát... Bocsi, hogy megkérdeztem, csak...

- Semmi baj, csak, tényleg sajnálom, megelőztek.

Seamus bocsánatot motyogva előre engedett a klubhelységbe, ahol behuppantam egy fotelbe barátaim társaságába. Velem egyidőben megjelent Fred és George és egyéb felvezetés nélkül a tárgyra tértek:

- Ron, kölcsönadod Pulipintyet? – Kérdezte George.

- Most éppen úton van. – Felelte Ron. – Mire kéne?

- George meg akarja hívni a bálba. – Hangzott Fred gúnyos válasza.

- El akarunk küldeni egy levelet, tökfej. – Mondta George.

- Kinek írogattok ti leveleket? – Kíváncsiskodott Ron.

- A magad dolgával foglalkozz öcskös. – Fred fenyegetően meglengette a pálcáját.

- Például a bállal. – Vágta rá George. – Ki is lesz a párod?

- Még nem hívtam el senkit. – Felelte Ron.

- Na, akkor húzz bele, öcskös, mert a végére csak a selejt marad. – Szólt Fred.

- Miért, te kivel mész?

- Angelinával. – Jelentette ki.

- Tényleg? - álmélkodott Ron.

- Várj, egy pillanat... - Fred hátrafordult, és átkiabált a klubhelyiség túlsó végébe: - Hahó! Angelina!

- Mi van? – Kiáltott vissza.

- Megyünk együtt a bálba? – Angelina mustráló pillantással végigmérte Fredet.

- Oké, menjünk.

- Tessék! – Fordult a társasághoz Fred. – Le van vajazva. – Azzal felállt, ásított egyet, és hátba bökte George-ot. – Gyere, keressünk egy baglyot...

- Bizit használhatjátok, ha szeretnétek.

- Ez kedves tőled, kisegér! – Mondta Fred.

- És merre találjuk? – Kérdezte George.

- Az attól függ... - Mondtam, és becsuktam az ölemben lévő bájitaltankönyvet. – Semmi sincs ingyen manapság.

- Mi kéne? – Kérdezték egyszerre.

- Megírjátok a következő mágiatöri esszémet.

- Azzal nem biztos, hogy jól jársz... - Mondta George.

- A mágiatöri nem épp az erősségünk. – Tette hozzá Fred.

- Jó, akkor soha többé nem lehetek új tréfatermék tesztáldozata.

- Nem tudom, miről beszélsz, sose céloztunk meg semmivel. – Mondta George.

- Hát persze. De azért ajándék kuglóftól könnyen tollas lesz a háta az embernek, nem igaz? És ha nem figyeli az ember, hogy milyen töklébe iszik bele, az egyéb mellékhatásokhoz is vezethet.

- Na jó! – Mondták egyszerre.

- Nem leszel többé tesztalany. – Tette hozzá Fred.

- Szóval hol a bagoly? – Kérdezte George, mire én csak füttyentettem egyet, Bizi pedig berepült az ablakon.

- Etessétek meg, mielőtt elindul. De jól vigyázzatok mit adtok neki, mert egy kanári nem tudja elvinni a levelet, és dühében nagyot csíp.

Az ikrek elmentek. Ron nagy sóhajjal elterült a fotelben.

- Tényleg túl kéne esni a dolgon, Harry... El kéne hívni valakit. Frednek igaza van. Ha sokáig húzzuk az időt, csak a trollok maradnak nekünk.

- Már megbocsáss...! – Hermione méltatlankodva felszisszent. – Micsoda?

- Tudod, hogyan értem... - Vonogatta a vállát Ron. – Inkább egyedül megyek, mint mondjuk... mint mondjuk Eloise Midgennel.

- Eloise-nak már sokkal kevesebb pattanása van... és nagyon kedves lány!

- De ferde az orra. – Morogta Ron.

- Ja, értem már... - Szólt epésen Hermione. – Szóval neked egy féleszű liba is remekül megfelel, feltéve, hogy elég csinos!

- Hát... végül is igen. – Felelte Ron.

- Na jó, elegem van belőletek, én most elmegyek lefeküdni! – Jelentette ki dühösen Hermione, azzal felpattant, és elviharzott a lányok lépcsője felé.

- Én pedig a toronyba megyek. Van még pár óra takarodóig, kihasználom. – Álltam fel én is.

- Veled mehetek? – Pattant fel Harry.

- Ez remek ötlet, menjünk fel! – Vágta rá Ron.

- Bocsi Ron, de meditálni szeretnénk, és az úgy nem megy, ha ott sóhajtozol mögöttünk. – Tette hozzá Harry.

- Oh... Hát akkor... Asszem én is elmegyek lefeküdni. Sziasztok.

Harry és én tartós csöndben felmentünk Sir Thomas tornyába, és helyet foglaltunk a zöld díványon.

- Na szóval... Nem meditálni akarsz, igaz? – Kérdeztem.

- Nem...

- Akkor? Baj van, Harry?

- Nem, dehogy, csak... Szerintem keveset beszélgetünk.

- Akkor rajta! Hallgatlak. Csak nem a bál zaklatott fel ennyire?

- De...

- Kajak?

- Hát... Ez az egész párválasztósdi kikerget a világból, lehetetlenség elhívni így egy lányt!

- Azért meghívni egy lányt egy bálra biztosan kellemesebb dolog, mint kijátszani egy magyar mennydörgőt, nem?

- Inkább választanám a sárkányt. – Erre akaratlanul is elnevettem magam.

- Ne nevess ki!

- Nem nevetlek ki. Biztosan találsz párt magadnak.

- Valójában csak most tűnt fel, hogy milyen sok lány jár a Roxfortba... Egyszerre megtelt velük a kastély. Csak az a gond, hogy csapatokba verődnek a folyosón, lehetetlen meghívni egyiküket, ha tízes falkákban mennek mindenhova!

- Ugyan már, ne legyél ennyire bolond, csak félre kell hívni.

- Na az még gázabb. „Bocs, beszélhetnénk a másik folyosón, távol a keselyű barátnőidtől, akik úgy vihognak, mint a hiénák?"

- Hát én nem így fogalmaznám meg. – Tettem hozzá.

- Hát akkor?

- „Beszélhetnénk négy szem közt?"

- Ez ugyanannyira ciki, mint amit én mondtam. – Ráncolta össze a szemöldökét Harry.

- Hát végül is... Nem tudom, nekem még egy lányt se kellett elhívnom sehova. Gondolom van már valaki, akit kinéztél, igaz?

- Hát... Van... Az igazság az, hogy már egy ideje tetszik, és...

- Úristen, ki az? – Izgatottan pattantam fel a díványról, közben Harry úgy elpirult, mint korábban Seamus.

- Jó, elmondom, de figyelmeztetlek, ha bárkinek elmeséled, legfőképpen Weasleynek, esküszöm kecskévé változtatlak!

- Ez zavaróan konkrét volt, de persze, nyugodtan változtass kecskévé, ha elmondom Ronnak.

- Oké, hát... A lány, aki tetszik...

- Cho Chang, igaz? – Vágtam türelmetlenül a szavába.

- Micsoda? Honnan tudtad?

- Ugyan már, ismerlek, mint a rossz pénzt.

- Ugye nem látomásban láttad? Ennyire belelátsz a fejembe?

- Dehogyis. Azt viszont látom, hogy hogyan nézel rá.

- Ennyire feltűnő?

- Csak nekem. De örülök, hogy az elméletem beigazolódott!

- Hát igen... Tudom, hogy egy évvel fölöttünk van, de olyan csinos, és nagyon jó kviddicsjátékos...

- Szóval akkor elhívod a bálba?

- Nagyon szeretném, de... nem tudom hogyan...

- Hát... Oda mész és megkérdezed, hogy „van kedved eljönni velem a bálba"?

- Ez túl egyszerűnek tűnik... Tudod, nagyon, nagyon szeretném őt vinni...

- Figyelj, iskolabajnok vagy, elbántál a magyar mennydörgővel. Biztos, hogy sorban állnak érted a lányok.

- Igen, ezt észrevettem. Három lány is felkért báli partnernek a héten. Az egyikük két fejjel magasabb volt nálam, hogy nézne ki, ha táncolnánk: mintha egy fa körül szaladgálnék. Hermione mindig azt mondja, hogy Krumért csak azért vannak úgy oda a lányok, mert híres... - Aprót köhintettem, igyekeztem elrejteni egy iróniából fakadó vigyort, amikor szóba jött Hermione és Krum, de Harrynek szerencsére nem tűnt fel. – Biztos vagyok benne, ha én nem lennék bajnok, egyik lány se jött volna oda hozzám. De vajon Chonál esetleg... növeli az esélyeimet?

- Nem is tudom... Chang nem olyan lánynak tűnik, de ki tudja. Ez nyilván az ő döntése lesz. Már ha valaha összeszeded magad és elhívod.

- Jó, de mi van, ha nemet mond?

- Ugyan mi lenne? Semmi. Nem vele mész a bálba.

- De le fogok sülni!

- Ez most komoly? Harry Potter fél a visszautasítástól? Ha nemet is mond, a legfontosabb, hogy megpróbáltad. Egyszerűen mást viszel és kész.

- Jó, de kit?

- Bárkit. Annyi lány szaladgál a Roxfortban, sokan mennének veled szívesen.

- Nem akarok egy random lányt vinni... Ha Cho nemet mond, nem megyek senkivel.

- Hallottad McGalagonyt, neked nem szabadon választható program a bál. Vidd Ginnyt.

- Nem, dehogy, az elég ciki lenne, ő Ron húga.

- És? Neked partner kell a nyitótánchoz, neki partner kell, hogy eljöhessen, ez szimpla üzlet.

- Nem megyek Ginnyvel...

- Hát jó... Akkor tudod mit? Ha Cho nemet mond, és senki mást nem sikerül elhívnod, akkor majd én elmegyek veled a bálba.

- Tényleg?

- Persze. A közeli barátainkon kívül senki nem tudja, hogy rokonok vagyunk, szóval nem lesz fura, és így legalább nem kell annyira ráparáznod arra, hogy meghívj valakit.

- Ez... Ez nagyon kedves tőled.

- De ettől még hívd el Chot. Én csak a B terv vagyok.

- Egyébként téged elhívott valaki?

- Igen. Többen is.

- Többen? Hányan?

- Hát először egy durmstrangos, Iwan barátja, aztán egy hollóhátas, szerintem életemben nem beszéltem vele és végül Seamus is, szegénynek valahogy az arcába robbant a virág, amit adni akart.

- Igen, az utóbbit tudom... Egész héten arról áradozott, hogy meg akar hívni téged, de meg akarja várni a tökéletes pillanatot. Na és mit mondtál nekik?

- Hogy valaki már meghívott, de mind arra kért, hogy gondoljam át. Holnap szólni kéne nekik, hogy bocs, nem.

- De miattam ne mondj nekik nemet! Ha egyikükkel szeretnél menni, akkor tégy úgy. Én majd találok valakit.

- Nem mintha olyan nagy lenne a felhozatal... A négy közül egyik sem túl kecsegtető. Talán Alexei... Ő egész jóképű, Iwan szerint jófej, de Seamussel semmiképpen nem szeretnék, elég ciki lenne.

- Várjunk csak... négy? Csak hármat fiút soroltál fel.

- Oh... Aha... Hát... A negyedik levélben kért fel.

- Tényleg?

- Igen. De nem írta alá. Csak annyi állt rajta, hogy „Eljössz velem a bálba?"

- Érdekes. Megmutatod?

- Persze. – Átnyújtottam a levelet Harrynek, elolvasta azt az egyetlen sort, majd forgatni kezdte a papírt. – Te vagy hülyébb vagy, mint hittem, vagy kamuzol. Még hogy nem írta alá. – Harry az orrom alá dugta a papír hátoldalát, amin ott állt egy parányi monogram: D.M.

- Oh... Ez fel se tűnt.

- Ne nézz madárnak, Bridgette! Miért nem lep meg, hogy már megint Malfoyról van szó! – Sóhajtott idegesen Harry.

- Nem kell így felkapni a vizet, nem mondtam egy szóval se, hogy vele megyek.

- De nemet se mondtál.

- Ugyan már! Malfoyról van szó.

- Pontosan! Ugye nem gondolkodtál el rajta?

- Hát... Neeem...

- Oh persze hogy nem... Vajon honnan van Malfoyban annyi bátorság, hogy mindezek után elhívjon a bálba?

- Nem tudom, de az utóbbi időben megpróbált barátságosabb lenni...

- Persze, Draco Malfoy a hatásodra megváltozott és hirtelen szent lett, mi? Azt akarod, hogy megint az történjen, mint a meccsen?

- Nem...

- Akkor semmiképpen nem szabad hinned neki: csak manipulálni akar.

- Tudom, igazad van...

- Meglepne a tévednék. – Mindketten nevetésben törtünk ki, kicsit talán kínunkban nevettünk. – Szóval a HÁROM közül kit választasz?

- Nem tudom... Az a hollóhátas is aranyos.

- Hogy hívják?

- Ben, azt hiszem.

- Ben Taylor?

- Igen.

- Ő tényleg egy kedves srác.

Hirtelen csend uralkodott el. Kellemes, szükséges csend. Mintha elfogyott volna a mondanivaló, pedig mindkettőnkben annyi minden lehetett még.

- Nyáron annyi időt töltöttünk együtt, hiányzik, hogy... beszélgessünk. – Mondtam halkan.

- Nekem is. Hiányzik, hogy legyen egy... egy testvérem. És tudom, hogy csak unokatestvérek vagyunk, de...

- Nem. Nem érdekel. Sose gondoltam rád unokatesóként, Harry, akkor se, amikor megtudtuk, hogy azok vagyunk. Bárki bármit mond, szerintem testvérek vagyunk.

Elindultunk vissza, a Griffendél-toronyba, út közben megbeszéltük, hogy Harry holnap meghívja Cho Changet, ha pedig nemet mond, akkor Ginnyt és én is igent mondok az egyik fiúnak, kivéve Malfoyt, mivel Harry ismét megfenyegetett, hogy kecskévé változtat és a kecskéknek nem áll jól a báli ruha, illetve mellékelte azt is, hogy nem csak belőlem lesz kecske, de Malfoyból is és ráadásként még be is töri a kecske-Malfoy orrát. Azt is megjegyezte, hogy nem tudja, hogyan kell embert kecskévé változtatni, de McGalagony biztos szívesen megmutatja neki, ha megkéri.