Kénytelen voltam egy kis időre letenni a kviddicset, ugyanis Oliver Wood edzésterve csupán októberben vette kezdetét. A következő hetekben teljesen elhanyagoltam Thomast, és a tornyot. A Táltostanulmányokhoz nem akadt motivációm, az SVK-t annál inkább megkedveltem. Lupin professzor minden órája érdekesebb volt, mint a másik, és bár három barátom nem rajongott a jóslástanért, én azt az órát is kezdtem megkedvelni. Malfoy karjáról végre lekerült a kötés, és már Piton sem érezte szükségesnek, hogy a bájitaltan órákon segédkezzünk neki. A legendás lények gondozása ugyanolyan eseménytelen maradt, én pedig egyre csak azt vártam, jöjjön már el az a bizonyos csütörtök, amikorra Oliver az első csapatmegbeszélést kitűzte. Azon a héten már kedden olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam nyugton megülni, előhúztam hát egy újabb ostoba kifogást. Amikor kinyitottam a folyosó ajtaját, Thomas ott várt, megdermedve, mint mindig.

- Sir Thomas, örülök, hogy újra látom, vitézsége rendkívül elragadó!

Rutinból pukedliztem, a sisak szépen, lassan felém fordult, majd Thomas összefonta maga előtt a karjait, és rosszalló tekintettel figyelt.

- Bocsánatot kérek a múltkoriért, kicsit felhúztam magam... Ígérem gyakrabban foglak meglátogatni!

A lovag legyintett egyet és felmutatta a hüvelykujját, majd átengedett a kőfalon. Odafönt lehuppantam a díványra, és hosszú idő óta először nyitottam ki a hímzett könyvet.

- Na jó, a múltkor valamit kihagytam... Jobb lesz, ha átolvasom az egész fejezetet a varázspajzsról. A varázspajzs létrehozásakor, Földanyánkat idézzük meg, tőle kérjük őseink erejét, hogy védjenek meg. A pajzs egy fénylő burkot hoz létre a megidéző körül, ami eltaszít minden sötét erőt, és nem csak a konkrét feketemágiát, hanem az egyszerű, de rosszindulatú bűbájokat is. Minden tanoncnak más színben fog megjelenni, és erős fénnyel ragyog, ettől nem kell megijedned, az enyém például zöld. A legtöbb mágiád egyébként ugyanilyen színű lesz. Megtanulni nem egyszerű, de egy Táltosnövendék tanulmányához ez az első lépés. Megesik, hogy a burok a megtanulása előtt is megjelenik egy tanoncnak, a Földanya őrzi meg őket veszély esetén. Hogy megtanuld irányítani védőpajzsod, kapcsolatot kell teremtened a Földanyával. Ennek a kulcsa a lelki béke, a meditáció, amiről korábban olvashattál. Ha megfelelően csinálod, látomást fog idézni, ebben a látomásban fogsz tudni kapcsolatot teremteni. Ha ez megvan, el kell mondanod az alább leírt verset. Fontos, hogy kezdőknek nem megy egyből a technika, ismételd az első két sort, amíg nem érzed a burok kialakulását, itt tapasztalható a szemek ragyogása. Ezután, ha elmondod az utolsó sort is, meg kell jelennie a buroknak. Amikor első alkalommal létesítesz kapcsolatot a Földanyával, ő egy védőszellemet fog melléd állítani egy állat képében, hogy milyen formában jelenik meg az csakis a lelkedtől függ. Ő lesz az őrződ, és azon kívül, hogy ő alkotja majd meg a védőpajzsot körülötted, tanácsadód, segítőd is lesz az utadon. Eleinte nagy erőfeszítést fog igényelni, hogy megtartsd a burkot, és lehet, hogy hamar elillan majd, ezt sok gyakorlással tudod kiküszöbölni. Egy tapasztalt Táltos akármeddig képes tartani a pajzsát, egy idő után képes leszel vers nélkül is megidézni, és akár növelni is. Kezdj hozzá a gyakorláshoz, ifjonc, mert ez az alapköve mindennek. Értem már! Szóval ezért van előtte ez a sok butaságnak tűnő fejezet... Meg kell tanulnom meditálni, mielőtt hozzákezdhetnék. De hát... Mennyire lehet nehéz meditálni? Ugyan már, simán megoldom.

Leültem törökülésbe a kacifántos mintás szőnyegre. Behunytam a szemem, és vártam. Hosszú perceknek tűnt, de valójában csak pár másodperc telt el, mire kinyitottam a szemem, konstatálva, hogy ez rém unalmas. A fejemben csak úgy cikáztak a gondolatok, újra lehunytam a szemem, de nem tudtam másra gondolni, csakis arra az ezer dologra, ami a fejemben volt. Dobolni kezdtem az ujjammal, aztán piszkálni kezdtem egy gombot a taláromon. Rá kellett jönnöm: ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek tűnik. Felálltam és kiléptem az erkélyre, a hideg levegő hirtelen csapott meg. Hallani lehetett a tótól szűrődő halk hullámzást, a madarak csiripelését, és a különféle zajokat az iskolából. Az ezer zajból még ezer gondolat szökött a fejembe, és minél inkább kezdett zavarni, ez a sok gondolat, annál több uralta el az elmém. Arra is gondoltam például, hogy egy mágiatörténet órán kéne megpróbálkoznom, hisz Binns óráján kellően üres az ember feje.

- Na jó, megbolondulok, ez így nem fog menni!

Elhagytam a tornyot, de ezúttal gondoskodtam arról, hogy megfelelően köszönjek el a páncélos lovagtól, majd a figyelmemet szigorúan visszafordítva a roxforti napirendre, elmélyesztettem a könyvet a táskámban.

Végre elérkezett a csütörtök, Oliver Wood idegesen fel-alá járkált a kviddicspálya fűtetlen öltözőjében. A többiek alkalmazkodtak a csapatkapitány szigorú kedvéhez, csak a Weasley ikrek mutatták meg csibész mosolyukat. Én nem tudtam mihez kezdjek, monoton arckifejezést vettem fel, de a szememből sütött az izgatottság.

- Ez az utolsó esélyünk, hogy megnyerjük a kviddicskupát... - Szólalt meg egyszer csak, meglehetősen komor hangon. – Nekem legalábbis ez az utolsó, mert ez az utolsó évem itt. A Griffendél hét éve nem volt bajnok. Tény, hogy az elmúlt két évben minden összeesküdött ellenünk, előbb az a sérülés, aztán tavaly lefújták az egész bajnokságot... De az is tény, hogy a miénk messze a legjobb csapat az egész iskolában. Van két feltartóztathatatlan hajtónk, és egy ifjú kis tehetségünk.

Ekkor már én is büszkén elmosolyodtam, Wood arca is végre felderült.

- Van két kijátszhatatlan terelőnk.

- Jaj, ne, Oliver, mindjárt elpirulunk. – Szabadkozott tettetett zavarral a Fred-George kórus.

- És van egy fogónk, aki eddig minden meccset megnyert nekünk! Plusz itt vagyok én. – Tette hozzá, csak úgy mellesleg.

- Te is baromi jó vagy, Oliver! – Szólt George.

- Betonkemény őrző. – Bólogatott Fred.

- Kétség sem fér hozzá, hogy az elmúlt két évben a mi nevünknek kellett volna felkerülnie a kviddicskupára. Mióta Harry beszállt a csapatba, a zsebünkben érzem a bajnoki címet. Eddig mégsem sikerült megszereznünk, de ha idén sem győzünk, akkor az utolsó esélyünk is elúszott... De van egy új titkos fegyverünk is. A legnagyobb titokban kell tartanunk az ügyességed, Bridgette, és a lehető legjobb formádat kell hoznod.

Elszántan vállaltuk be a heti három edzést. Az idő egyre hidegebb lett, de a csapat előtt csakis a kviddicskupa lebegett. Egy szempillantás alatt elúszott a következő hónap is, azon kaptuk magunkat, hogy az első roxmortsi hétvégére készülődünk.

- Október végén lesz, Halloweenkor. – Jelentette ki Hermione.

Az ikrek felvilágosítottak mekkora szenzáció is Zonkó csodabazára, meg a Mézes Falás, és a Három Seprű, de a legnagyobb kérdés az volt, mi lesz Harryvel. A beszélgetés azzal végződött, hogy Harry majd beszél McGalagonnyal, bár ez megosztó véleményeket szült. Hermione és én is azon az állásponton voltunk, hogy ismerve a körülményeket, Harrynek a kastélyban a helye, ellenben mind a három jelenlévő Weasley arra szavazott, hogy egy ilyen élményt nem szabad kihagyni. Ezután végig kellett néznünk egy háborút először Makesz, Ron patkánya és Csámpás, Hermione macskája között, majd a gazdák között, ez a másnapra is rányomta a bélyegét. Azon a bizonyos első órán ugyanis, ami történetesen egy gyógynövénytan volt, hiába állította Bimba professzor őket párba, egymáshoz se szóltak. Harryvel együtt ezen egész jót szórakoztunk. Bár általában nem élveztük, ha a két barátunk vitázik, ez most meglehetősen vicces volt, mintha csak egy színházi előadást néztünk volna. Harryn látszott az idegesség, a következő óránk ugyanis átváltoztatástan volt. De nem ez volt az egyetlen dolog, ami arra az órára hatással volt, kiderült ugyanis, hogy Lavender kisnyulát elvitte a róka odahaza, és hogy ez pont október tizenhatodikán történt. Valóra vált a jóslat... Harrynek persze eszébe sem jutott, hogy aggódjon a zordótól, hisz az járt a fejében, hogy milyen érvvel álljon elő McGalagonynak. Bátorító pillantással hagytuk hátra Harryt az óra végeztével, a folyosón vártunk rá, de a válasz sajnos egy határozott és megmásíthatatlan nem volt. Ron és Hermione megpróbálták őt felvidítani, de ezután meg azt kezdték el megvitatni, mi mindent fognak csinálni a faluban, ez visszalökte Harryt a csalódott hangulatba.

- Én itt maradok veled a kastélyban, ha szeretnéd. – Mondtam Harrynek.

- Ugyan, nem akarom, hogy te is kimaradj belőle.

- De komolyan... Majd Hermione hoz nekünk vásárfiát, elsuhan majd az a pár óra egy pillanat alatt, és a lakomán már ott is leszünk.

- Nagyon kedves vagy, Bridgette, de szeretném, ha a többiekkel mennél, én elleszek, végül is csak egy nap. De meg kell ígérned nekem, hogy hozol valamit.

- Biztos vagy benne?

- Igen.

- Rendben. De azért, ha meggondolod magad, nyugodtan szólj. Szívesen itt maradok veled.

Elfajult a beszélgetés, én ezt kihasználtam, hogy megszökjek. Az elmúlt napokat azzal töltöttem, hogy szabadidőmben végre tényleg végigolvassam az unalmasnak elkönyvelt fejezeteket, és szembesülnöm kellett azzal, hogy minden volt csak nem unalmas. Gondoltam ismét megpróbálkozok azzal a meditációval. Szokásos módon felmentem a toronyba, és elővettem a könyvet, hogy újra elolvashassam a meditációról szóló részt.

- Ötödik fejezet: A belső béke. Az előző fejezetekben olvashattál arról, honnan is ered a mágiánk, most azt kell megértened, hogyan használjuk. Az egész kulcsa a lélek. Ismételjük át nagyvonalakban: a varázserő onnan fakad, hogy egy ember több belső energiával, úgynevezett lelkierővel születik, ezt az energiát alakítjuk varázslattá és mágiává. Fontos az is, hogy nem keverhetjük össze a varázslókat a Táltosokkal, ez két külön csoport, két külön mágia, erről később lesz szó. Ahogy arról is, hogy a mágia és a varázslat két külön dolog, a varázslók varázsolnak, a Táltosok mágiával bírnak, ezt sokan összekeverik. Ennek az erőmennyiségnek négy szakasza van. Vannak a varázstalanok, a halandók, nekik épp csak annyi erejük van, amennyi az életben maradáshoz szükséges. Utána következnek a hétköznapi varázslók és boszorkányok, nekik bár varázspálca szükséges hozzá, de akad annyi erejük, hogy tudjanak varázsolni. A következő csoport az átmenet a varázslók és a Táltosok között. Bár a legtöbbük varázstalan, akadnak köztük varázslók és boszorkányok is, őket csúfoljuk mi sámánoknak. Táltos mágiát nem tudnak végrehajtani, nem tudnak révülni, vagy kapcsolatba lépni a Földanyával és a Teremtővel, és ha nem kapnak varázsló erőt, akkor átlagos életet élnek. Mégis azért soroljuk őket a varázslók fölé, mivel van annyi erejük, hogy rendelkezzenek egy Táltos megérzéseivel. Sokan képesek a jövőbe látni, megérezni a nagyerejű embereket és tárgyakat, és a gyógyításban is sikeresebbek, mint egy halandó, de számukra ezekhez segédeszköz szükséges. És ezek felett következnek a Táltosok. Nem is magyarázom erőnk részleteit, a korábbi fejezetekben megtettem.

Vettem egy mély levegőt, nem tudtam, hogy ezúttal készenállok e tényleg azt csinálni, amit a könyv ír, vagy ezúttal is a magam feje után fogok menni... Reméltem, hogy most végre sikerrel járok majd.

- Mi, Táltosok, olyan nagy lelkierővel bírunk, hogy legtöbbünk nem képes egykönnyen uralni. Ezt olyan formában tapasztalhatod, mintha a fejed túlcsordulna gondolatokkal, nem tudsz rájönni mit is érzel, de fizikai tünete is lehet. Ezért egy Táltos legfontosabb technikája a meditáció. Lecsendesíti az elmét, megnyugtatja a lelket, és elősegíti a tanulást. Egy jó Táltos minden nap meditál.

A lap alján fel voltak sorolva a meditáció lépései, teendői, és háromszor is elolvastam egymás után. Ismét leültem törökülésbe, és követtem az utasításokat.

Egy – kényelmes elhelyezkedés, hogy sikeres legyen a meditáció ki kell zárnod a külvilágot. Lazítsd el az izmaidat.

Ez megvolt. Kihúztam magam, a kezeimet ellazítva a térdemre tettem, hagytam, hogy a fejem enyhén előre bukjon.

Kettő – szellemi nyugalom, ezt a legnehezebb elérni, de muszáj, hogy megtanuld elengedni a gondolataidat és érzéseidet, vedd őket számba, majd engedd el őket.

Ez valóban a legnehezebb volt. Ahogy azt számolgattam, miket kell elengednem, egyre csak gyűltek, egyre hosszabb lett a lista.

Segítségedre lehet a természet közelsége, fordíts minden figyelmet saját magadta, nekem az szokott segíteni, ha a szívverésemre figyelek, és igyekszem kontrollálni a légzésem, ezek hamar elfeledtetnek velem mindent.

Megfogadtam a tanácsot. Figyeltem a pulzusom, és azt vettem észre, hogy felettébb rendszertelen. Nagy, mély levegőket vettem, és vártam, hogy a szívem felvegye a kellemes ritmust. Bum-bum – beszív – bum-bum – bent tart – bum-bum – kifúj – majd az egész elölről. Egyhamar valóban elszálltak a gondolatok, a figyelmem egyedül erre szegeződött. Nem volt több utasítás, várnom kellett. Ez hát a meditáció? Ez volna a belső béke? Valóban olyan békés most itt. Semmi sincs, csak én. Bum-bum – beszív – bum-bum – bent tart – bum-bum – kifúj. Mintha nem is én lennék a testemben. Kinyílt a szám, és érthetetlen motyogásba kezdtem.

- Őseim, ha megidézem... Őseim, ha... Őseim, ha megidézem...

Nem tudatosult bennem, hogy a verset próbálom kinyögni, csak hagytam, hogy a járjon a szám, és azt mondjon, amit akar.

- Őseim, ha megidézem... Végtelen erőmet érzem... Kéljen fel Árpád lelke... vezessen győzelemre... Őseim, ha megidézem... Végtelen erőmet érzem... Kéljen fel Árpád lelke... S vezessen győzelemre...

Egy különös érzés kerített hatalmába. Homályos képeket láttam a fejemben, élénk színekkel és zavaros formákkal, de lassan tisztulni kezdett.

- Őseimet megidézem...

PUFF! Hatalmas ricsaj zengett fel a lépcső aljáról, egy nagy dörrenés, majd trappoló lábak zaja. A hideg is kirázott, felkaptam a fejem, egyetlen pillanat alatt konstatáltam mialatt a pálcámért nyúltam, hogy a kötés alatti seb kéken ragyog. De mire megmarkoltam a pálcát, és az ajtó felé irányítottam, már el is illant a fejemből nem csak ez a tény, de az összes béke és nyugalom is. Majd megjelent az alak... De nem is egy... Kettő is... Én pedig lángoló dühvel pattantam talpra, magyarul kezdtem hadoválni nekik.

- Hogy eredjetek el a világ végére, Weasleyk, de komolyan mondom, szarjatok mindketten sünt!

- Héj, hátrább az agarakkal! – Szólt Fred.

- Most szerinted megátkozott? – Folytatta George.

- Valószínűleg...

- Mi a francot kerestek itt? – Mondtam, ezúttal már angolul. – Hogy találtatok ide?

- Az titok. – Harsogták kórusban, miközben George egy pergamenlapot dugott a háta mögé.

- De inkább te mit csinálsz itt? – Kérdezte Fred.

- Semmi közöd hozzá! A lovag engedett be?

- Lovag? – Hökkentek meg mindketten.

- Találtunk egy csigalépcsőt a pincében. – Jelentette ki George.

- És úgy döntöttünk felmászunk rá. – Folytatta Fred.

- Legyetek olyan drágák, és soha többé ne gyertek ide fel! Nincs benne semmi különleges, de ez az egyetlen hely, ahol egyedül tudok lenni, szóval eredjetek vissza oda, ahonnan jöttetek!

A két fiú megilletődött szigorú hangnememtől, elsütöttek egy McGalagonyos poént, és figyelmeztettek, hogy már közeledik a takarodó. Amint eltűntek, igyekeztem megnyugodni. Visszaültem, ismét elhelyezkedtem törökülésben, de a laza helyzetet nem sikerült újra kivitelezni, a vállam feszesen húztam hátra, a fejem dühösen emeltem a magasba. Ahogy próbáltam visszaszerezni a nyugalmat, egyre csak idegesebb lettem.

- Ezt nem hiszem el!

Felálltam és összeszedtem a holmim, a földön heverő könyvet és pálcát, és mindkettőt mély talárzsebembe dugtam. Olyan lendülettel mentem le a lépcsőn, hogy csoda, hogy nem gurultam le rajta. A kis folyosón egy pillanatra megálltam. A hold csodásan ragyogott, nekitámaszkodtam az ablakpárkánynak, és figyeltem a csillagokat. A friss, hűvös levegő átjárta a tüdőmet. Hangos nyikorgással nyílt ki mögöttem az ajtó, megpördültem a tengelyem körül. Velem szemben a hollóhátas prefektus állt: Cole.

- Hát te mit csinálsz itt ilyenkor? – Kérdezte.

- Én... Csak egy kis nyugalomra vágytam.

- Hát, meg tudom érteni. De elmúlt a takarodó, szóval most azonnal menj vissza a klubhelységedbe, különben bajban leszel.

- Már megyek is.

- Már ott is vagy, nem?

- Dehogynem!

Futólépésben mentem vissza a Kövér Dámához. A klubhelységben a már megszokott háború fogadott Ron és Hermione között, Harry békésen olvasott a kanapén. Szerencsém volt, mert Hermione Ronnal volt elfoglalva, nem is jutott eszébe engem leszúrni. Az estét egy kellemes beszélgetéssel töltöttük Harryvel, amíg Hermione és Ron a két oldalunkon durcáltak.