Találkoztam az Élettel.
Végigsuhant a szürke macskaköveken
Mint a Halál, olyan csöndesen
Kezében apró, ajándék évekkel.

Megállt, mikor buzgón útját álltam
S szája fénylő mosolyra szaladt
Amit azon nyomban szívembe zártam
Mert perceken belül továbbhaladt.

Míg álltunk, lelassult az idő
Néztem kerek, barackszìn arcát
S gondolataimba kúszott a jövő
Hogy megvìvhassa velem a harcát.

Szemem a poros ruhára siklott,
A szakadt kabàtra, megkopott cipőre
S megszólaltam volna, de hangom megbicsaklott
Az akaratomat csakhamar legyőzve.

Láttam az Élet jácintkèk szemében
A kimerültséget, a rengeteg sérelmet
De észrevettem két apró kezében
A törékenységen áttörő védelmet.

Nem kérdeztem Tőle semmit a világon
Csak néztünk egymásra, és ő tudta
Hogy értem őt, túl a fonnyadò Halálon
A csillagok közt állva, a világból kifutva.

Felvillant fejemben, mikor megszülettem
Kinyílt bennem valami csöpp virág
Rám tört, mikor szabadságból lélegeztem
Kitàrult, összefonódott előttem a világ.

Rájöttem, hogy eddig tévedésben éltem
Azt hittem, hogy ismerem az Életet
Őt, kitől néha szárnyra kaptam, máskor féltem
Akitől kaptam a tarka emlékeket.

Titokzatos volt, mint a vèrholdas éjszaka
A jégvirágok közt nyugvó felserkenő lét
S a magányos erdő tisztán zengő szava,
Vagy a sok gond, mely ébren tartja az elmèt.

Az Élet kötényèből rózsát szórt elém
És kacagva elszaladt a szürke macskaköveken
Nekem pedig kitisztult homályos elmèm
És két szemem elé tárult a véges végtelen.