-Ügyes terv volt.- suttogta Remington.

-Te mondtad, hogy jobb szeretnéd, ha egyikünknek sem kéne meghalnia. Na meg persze én sem szeretem ha felakasztanak.- elgondolkozott, hogy folytassa-e, végül egy vállrándítással hozzátette- A legutóbbi után is napokig fájt beszélni.

Viccelődni próbált, a másik mégis érezte a súlyát a szavainak. Vajon ez hanyadik kivégzése lehetett már? Mennyit kell valakinek szenvednie, hogy ennyire közönbössé váljon?
Meg akarta kérdezni, hogy honnan szerezte a pengét, amivel elvágták a köteleiket, de rájött, hogy nem is számít igazán; a fő, hogy mindketten épségben megmenekültek.

-Hideg van...- suttogta vacogó fogakkal, de csak miután befejezte, jött rá arra, hogy tényleg ki is mondta. Jinwangnak így is ezer meg egy baja volt, nem akarta még többel terhelni.

Ekkor mintha meghallotta volna valaki, a kapu, ami mellett álltak, nyikorogva kinyílt. Meglepetten néztek össze. Senki nem jött eléjük, azzal se találkoztak, aki a két hatalmas ajtószárnyat kitárta. Remington már indult volna befelé a hívogató melegbe, de barátja megállította. Jinwang még fáradtan sem eresztette lejjebb a védelmét; gyanakvó szemekkel figyelte a gyertyáktól félhomályos előszobát. Túl nagy véletlennek tűnt, hogy pont akkor nyílt ki az ajtó, amikor az időutazó a hidegre panaszkodott.

-Baj van?- kérdezte a srác fáradtan.

-Az óvatosság sosem árt.- még várt egy kicsit, de továbbra sem jött senki- Menjünk, de maradj mögöttem.

A folyosót vastag szőnyeg borította, szinte rosszul érezték már magukat, hogy saras cipőikkel összejárják. A falakat festmények díszítették, és jó ízlésre valló mintás, de nem tarka tapéta.
Lassan haladtak, bizonytalanul lépkedtek; az összes gyanús árnyék láttán fáradt testük megfeszült menekülésre vagy védekezésre készen, de mindig csak a gyertyák táncoló lángai űztek tréfát velük.
Az egyik szoba ajtaja nyitva állt, bentről fény áradt ki és egy finom vacsora illata.

Tétován néztek be, de senki nem ült odabent sem. A nagy szoba egyik oldalán kandalló állt, a nagy asztalon két főnek terítettek, középen egy tál leves gőzölgött, mellette saláta, főtt krumpli, sült húsok, valami lekvárféle és egy tál palacsinta.
Óvatosan közelebb mentek, és elolvasták a tányérokon hagyott egy-egy levelet. A megszólításban ott állt a nevük. Akárki hozta is ezt össze, ismerte őket. Kiderült, hogy a vacsora nekik készült, ehetnek amennyit csak jól esik.

Jinwang bele-bele csípett mindenbe, hogy nem mérgezett-e valami, de semmitől nem lett rosszul, úgyhogy mindketten hozzáláttak végül. Remington még életében nem látott palacsintát, viszont nagyon ízlett neki, úgyhogy a halhatatlan megígérte neki, hogy ha legközelebb konyha közelébe kerülnek, megtanítja. Az időutazó csak nevetett: még hogy az a Jinwang, aki egy kását se tud finomra megfőzni, majd megtanítja palacsintát sütni! Jó vicc.
Evés közben kezdett eltűnni az a keserű hangulat, ami az akasztás óta nyomasztotta őket. Hogy sikeresen elmenekültek, csak most kezdett tudatosulni bennük.

-El kéne hagyjuk a várost.- mondta hirtelen Remington.

-Még van egy elintézetlen ügyem. Utána mehetünk.- hamar elkomorodott a halhatatlan- Megígértem a másiknak, hogy utánamegyek és megbosszulom Idát. Tartom a szavam. Ez viszont egyedül az én dolgom, úgyhogy szeretném, ha kimaradnál belőle.

-Még mit nem! Zsákba kell varrnod, ha meg akarsz állítani.

-Ne tedd még nehezebbé. Nem tudom, hogy mi lesz a végkimenetel, de ha nem nekem kedveznének az esélyek, nem akarom, hogy azt lásd. Sem azt, hogy ha rajtam átjutnak, téged is elvigyenek.

-Én nem félek és én is tudok magamra vigyázni. Ne kezelj úgy mint egy gyereket, vagy valami megmentésre váró hercegnőt! Akkóban is megálltam a helyem! Sőt, egyszer le is győztelek!

-Talán a másikat. De az hány éve volt?

-Szerinted én tudom követni? Nekem talán két hónapja... annál nem több.

-És neki?- Remington elhallgatott- Neki vajon hány éve volt felkészülni? Nem te mondtad, hogy meg akar ölni téged? Ha én meghalok, az nem számít, de neked csak egy életed van!

-Akkor is veled megyek. Egyedül esélyed sincs ötük ellen!

-Elmész!

-Maradok!

-Mész!

-Nem!

Jinwang határozottan felugrott mérgében a székéből. Kezeit szorosan ökölbe szorította, mintha bármelyik percben képes lenne megütni valakit. Az időutazó azonnal a feje elé kapta a kezeit védekezően és összehúzta magát, becsukott szemekkel várva az első ütést.
A halhatatlan mérge egy pillanat alatt köddé vált. Odasietett a sráchoz és szorosan megölelte.

-Az emberek néha összekapnak dolgokon, és veszekedni kezdenek.- suttogta a másik hajába kedves hangon- Ilyenkor tesznek olyan dolgokat is, amiket nem gondolnak végig... de én még így sem bántanálak soha, érted? Nem tudok olyan nézeteltérést elképzelni, ami miatt megütnélek. Érted? Sohase foglak bántani. Ahogy látom, bántott eleget a másik.

-Az előbb...

-Az előbb felugrottam és az asztalra akartam csapni. Meg sem fordult a fejemben, hogy téged üsselek meg.

-Nekem is akad egy-két rendezetlen ügyem a másikkal. Veled megyek.- mielőtt a halhatatlan bármit mondhatott volna, Remington folytatta- Azért akarod, hogy menjek, mert féltesz, igaz? Hálás vagyok, de ha csak egy kicsit is sze... egy kicsit is tisztelsz, engeded, hogy menjek.

Az éjszaka további részében alig beszéltek. Hosszú idő óta először megfürödtek meleg vízzel. Remington mikor tükörbe nézett, szó szerint megijedt magától, olyan szakállat sikerült növesszen, úgyhogy keresett valami borotva-szerűséget a fürdőben és nagy nehezen, hosszas bajlódás után simára borotválta az arcát. Csodák csodájára nem vágta meg magát, pedig még életében nem használt ehhez hasonló eszközt.
Visszamentek a nagy szobába a kandallóhoz, hogy beszélgessenek még amíg el nem alszanak, illetve hogy közben megegyék a maradék palacsintát, amit nem tudtak közvetlenül a vacsora után.

-Nahát, veled meg mi történt?- kérdezte a kínai férfi, mikor újra meglátta a másikat.

-Találtam egy borotvát... illetve a hajamat sem ártott megmosni. Ne haragudj, hogy úgy kellett láss. Még én is megijedtem a tükörképemtől.

-Az olyan apróságokon, mint a külső, már rég túltettem magam.- furcsán hangsúlyozta a szavakat, és a kezeivel is a szokásosnál jobban mutogatott. Csak ekkor látta meg mellette a srác az üres boros poharat. Nem tudott nem elmosolyodni. Végül csak megvonta a vállát, majd félvállról odavetette a másiknak, kívácsian várva a reakcióját

-Igen? Te könnyen beszélsz! Ha olyan szép arcom lenne, mint neked, én is ezt mondanám.

A halhatatlan elvörösödött, Remington pedig jót nevetett rajta, mert ritkán látta ilyennek. Kijelentette magában, hogy a becsípett Jinwang az egyik kedvenc Jinwangja.