Remington és Jinwang meghúzták magukat hátul; úgy festett, csak Ida táncolt párjával a terem közepén, és mindenki őket figyelte. Egyikük sem értette a jelenetet. Csendben figyeltek, nem mertek tenni semmit sem. Azzal, ha berontanak a terem közepére, csak megrémítenének mindenkit, és a nagy fejetlenségben elmenekülne az imposztor.

Remington egy percre sem kételkedett abban, hogy a mellette álló alak az igazi Jinwang, viszont el kellett ismernie, hogy aki Ida Wiltonnal táncolt éppen, nagyon jó utánzat volt; a haja, a ruhái, a tartása, kisugárzáza, még a hangja és az arcvonásai is teljesen úgy néztek ki, mint a barátjáé.

-Van egy ikertestvéred, Wang-ge?

-Eddig én sem tudtam róla... de hirtelen nagyon rossz érzés fogott el.- Remington lopva a másikra nézett és látta, hogy ezt nem csak úgy mondja. Nem tudta ő hogyan érezte volna magát, ha valaki neki adta volna ki magát és ráadásul ilyen hihetően! Barátja nagyon jól viselte a látottakat- Szerinted Ida veszélyben van?

-Nem hiszem, de meg van rá az esély. Nem tudjuk az imposztor célját... számba kell venni azt a lehetőséget is, hogy túsznak akarja majd használni Wilton kisasszonyt. Ha te lennél a célpontom, én ezt tenném.

-Már miért én lennénk a célpontja?

-A te menyasszonyoddal táncol, miközben úgy néz ki, mint te. Szerinted mégis ki lenne a célpontja?

Jinwang erre nem mondott semmit sem, csak tovább figyelte aggodalmas tekintettel a párt.
Ahogy forogtak a terem közepén, a halhatatlan csak Idát figyelte, Remington azonban nem tudta levenni a szemét az imposztorról. Mintha az megérezte volna, hogy figyeli az időutazó, szemét lustán a tömegre emelte, azonnal kiszúrta a srácot és tekinteteik találkoztak egy hosszú pillanatra. Ugyanazok a sárgászöld főnix-szemek néztek rá, semmi kétség, minden fénytől és csillogástól megfosztva. Mosolygott, de nem volt boldog. Remingtont azonnal leverte a hideg víz és erősen belekapaszkodott a mellette álló karjába. Ez nem lehet igaz. Mégis mit keresett itt a másik Jinwang?!

-Mi a baj, Remington?- kérdezte elhűlve a srácot látva a barátja.

-El kell tűnnöm. Miattam van itt.

-Micsoda?

-Ida nincs biztonságban, amíg én a közeletekben vagyok! Ha lelépek, békén hagy majd titeket. Hadd menjek! Higgy nekem!

Jinwang egy pillanatra habozott. Előbb a menyasszonyára pillantott, aki jelenleg sokkal nagyobb veszélyben volt, mint azt sejtette, aztán a barátjára, aki remegett a félelemtől, hangja mégis magabiztosan csengett. A halhatatlan döntésre jutott.

-Bárki is ez, együtt nézünk vele szembe.

Remington nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Mégis hogy fogja megmagyarázni a másiknak?

-Akkor az első dolgunk Wilton kisasszonyt kiszabadítani.

Ahogy a zene és a tánc véget ért, a figyelő tömeg tapsviharban tört ki, a pár pedig meghajolt. "Jinwang" kezet csókolt a nőnek, majd odébb állt minden további magyarázat nélkül; eltűnt az emberek között. Remingtonék azonnal odasiettek Idához, de mielőtt bármit is tehettek volna, az imposztor újra megjelent.

-Maga meg kicsoda...?- kérdezte zavarodott hangon, mintha nem tudta volna tökéletesen. A tömeg körben teljesen meghökkent a két teljesen egyforma alak láttán. Eddig sem álltak közel a táncoló párhoz, de most még távolabb húzódott mindenki.

-Mi folyik itt, kedvesem?- nézett Ida zavarodottan egyik Jinwangról a másikra.

-Gyere velünk!- kérte az igazi Jinwang, miközben Remington elfehéredő ujjakkal szorította a karját. Az időutazó lábai szó szerint földbe gyökereztek a félelemtől.

-Mit keresel itt?- hebegte a barátja válla mögül a padlót figyelve.

-Hát még emlékszel rám, kedves barátom!- hangja tele volt megvetéssel és gyűlölettel, hiába használt édes szavakat. Ezeket hallva az igazi Jinwang védelmezően az időutazó elé lépett, majd gyilkos pillantásokat küldött az imposztor felé- Nehogy azt hidd, hogy ez az ócska utánzat az utamba állhat! Van néhány régi ismerősöd, aki szeretne látni, úgyhogy alkut ajánlottak, amit elfogadtam. Így vagy úgy, de az ő kezükre foglak adni... miután elszórakoztam veled, persze. A bosszúmról nem mondok le egykönnyen.

-Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni,- kezdte fenyegetően Jinwang halkan, de annál veszélyesebben morogva, ám azonnal elhallgatott, amint a hasonmás előrántotta a pisztolyát a kabátja alól és Ida Wilton fejéhez szorította.

-Remingtont a nőért.- jelentette ki, mintha csak az időjárásról társalgott volna. Jinwang szíve kihagyott egy ütemet, annyira megdöbbent. Miért vele történik ez?

Arra kényszerült,.hogy válasszon a számára két legkedvesebb ember élete között.
Ha Átadja Remingtont, Ida megmenekül. Az a nő az első pillanattól elfogadta és őszintén szerette. Megbékélt a másik halhatatlan létével, és még így is hajlandó volt mellette maradni. A hosszú és magányos évek során nagyon nagyon kevesen hoztak hasonló áldozatot. Szerette és tisztelte a nőt, sőt, felnézett rá; nem véletlenül akarta elvenni.
Ezzel szemben hagyhatná a másik Jinwangnak, hogy lelője Idát és Remingtonnal elmenekülhettek volna. Pont mint a régi szép időkben; csak ő és az időutazó a világ ellen. Hiányoztak neki a kalandjaik, mert bár akkor nem vallotta volna be, de igenis élvezte őket. Amióta megismerte az időutazót, úgy viselkedtek akár a testvérek - vigyázták és segítették egymást - aztán történt egy bizonyos dolog. Onnantól kezdve minden megváltozott, és nem csak az időutazóban. Habár Jinwang megvetette és átkozta magát, de a szíve azt súgta, válassza Remingtont. Hátha a régi önmaga nem öli meg Idát, hanem túszként megtartja. Akkor Remingtonnal kiszabadíthatják később.

-Mégis mit kell ezen annyit gondolkodni, Shazi?- kérdezte nevetve Remington- Csak adj át.

-Én...

-Kedvesem, kérlek... bocsáss meg. Azt hittem erős tudok maradni majd egy hasonló helyzetben, de rettegek. Nem akarok még meghalni...

-Kegyetlen a sors, hogy ilyen döntés elé állít. Emlékszel, mit mondogatok neked mindig?- tartott egy pillanatnyi szünetet- Megvédeni és segíteni akarlak. Az indítékommal is tisztában vagy, és remélem azzal is, hogy sosem vártam el tőled, hogy érezz ugyanígy, csak azt emgedd meg, hogy melletted maradhassak. Most pedig adj át! Vagy kezdjelek el sértegetni és oda szúrjak ahol a legjobban fáj, hogy megutálj és magadtól is megtedd?!

-Semmire se mennél vele.- suttogta a halhatatlan- Valahogy elérted, hogy képtelen legyek utálni téged, pedig az tényleg megkönnyítene pár dolgot.- Remington érezte a másik meleg lehelletét a nyakán, közvetlenül a füle alatt. Nyelt egyet óvatosan, és megvárta, hogy elmúljon az a furcsa bizsergés ami az előbb végigszaladt a bőrén.

-Ez a tudat nekem már elég. Sikerült egy olyan idősíkot is összehozzak, amin nem gyűlölsz.

-Kezd hosszúra nyúlni a gondolkodás!- förmedt a halhatatlanra a hasonmás- Hogy határozol?

-Ne bántsd Idát kérlek, viheted Remingtont.- sóhajtotta fájdalmasan az igazi Jinwang, majd elengedte a srácot. Szíve majd' megszakadt, bár nem igazán értette. Mindig rossz érzés elveszíteni egy közeli barátot, de ez most máshogy fájt.
Keserűbben.
Kínzóbban.

Remington tett két lépést el a biztonságtól a fájdalmas és bizonytalan jövője felé. Érezte, ahogy Jinwang a keze után kap és megszorítja, mintha bíztatni akarná... vagy mintha képtelen lenne elengedni. Finoman megrázta a fejét, így próbált szabadulni a gondolattól is... mégis hova képzelt?!

A pillanatban, mikor készült ujjait kibontani a másik finom szorításából, a másik Ji wang minden figyelmeztetés nélkül meghúzta a ravaszt.