Mégis mi a franc ütött az időutazóba?!

Jinwang képtelen volt megmozdulni. Hosszú órákon át ott maradt abban a kis szobácskában és maga elé meredt. Gondolkozni akart, kitalálni, hogy mégis mi járhatott barátja fejében, de képtelen volt bármit is kitalálni. Ugyanúgy, ahogy az ember szavai elakadnak néha, miközben beszél, ha valami váratlan történik, úgy járt most a halhatatlan a gondolataival. Próbált a fejében mondatokat összerakni és valami magyarázattal szolgálni az előbbiekre, de képtelen volt; elméjében teljes, és tökéletes csend honolt.

Napoknak tűnő órák múlva megszületett első gondolata: éhes volt. Kilesett hát a résnyire kinyitott ajtón, és mikor meggyőződött róla, hogy senki sem látja, kisurrant a császári palota udvaráról.

Gondolataiba merülve sétált végig a piacon az árusok sorai között. Az asztalok roskadoztak a sok-sok érett gyümölcstől és zöldségtől. A következő saroktól következtek a sütemények és lepények, utána a sajtok és mindenféle tejtermék, meg a szebbnél szebb tojások és füstölt, sózott vagy szárított husok. A tér másik oldalán a kézművesektől lehetett mindenfélét venni a fonott kosaraktól a cserépedényekig. Végül egy lepény, némi sajt és szárított hús, illetve pár szem paradicsom mellett döntött, és miközben evett, tovább sétálgatott és nézelődött. Egy tál olajat vett éppen alaposan szemügyre, annak a felszínén tükröződött a mögé osonó, jövőbeli alak.

A halhatatlan pár pénzérmét helyezett az árus elé, ami bőven fedezte az olaj és a cseréptál árát is, majd szó nélkül felkapta és a mögötte sompolygó alak képébe vágta. A tál összetört, a másik arcát összevágták a szilánkjai. Jinwang nem várta meg, hogy támadója felocsúdjon, azonnal futni kezdett. 

Átugrált a megpakolt asztalokon, leborította maga mögött a fonott kosarakat, fel-felkapott néhány fonnyadt zöldséget és üldözője felé hajította. Minél többször nézett hátra, annál többen lettek. Mikor már négyen is rohantak utána, mind a fekete öltönyükben, napszemüveggel az arcukon, egy csepp kétsége sem akadt kilétük felől.

Már megint megtalálta őket az a négy ügynök, akik eleinte csak Remingtont akarták visszavinni a saját idejébe, de mivel belőle halhatatlant csináltak, így az is az ő feladatuk volt, hogy őt szemmel tartsák, és ha alkalmuk van rá, javítsák ki a hibát, azaz végezzenek vele. Őt nem vihették magukkal a jövőbe, azaz a saját idejükbe, hiszen Jinwang halhatatlan, tehát a jövőben is ott van valahol. Ha magukkal vinnék, akkor az adott idősíkon kettő lenne belőle... egy is elég bajos, nem hogy kettő! Szemmel pedig azért kell tartsák, mert az időutazóval félelmetes párost alkotnának, ha arra adnák a fejüket, hogy a Császár ellen szövetkezzenek. Ennek még nem mutatkoztak a jelei, de sosem lehettek elég óvatosak; egyiküket sem volt szabad alábecsülni.

Többen voltak, a számbeli fölény az övék volt, de Jinwang ismerte a várost. A szűk, hosszú, szinte labirintusszerű utcákban könnyedén lehagyta az őt üldözőket. Egy ház falának dőlve próbált újra levegőhöz jutni. Épp mikor indult volna tovább, egy segélykiáltás visszhangzott végig a házak falain.

-Mi nem akarunk bántani senkit sem.- szólt egy érdes férfihang nem sokkal később. Biztos 3-as volt az- Legalábbis a helyiek közül.Maga, és a kis időutazó barátja, a mi 73459-es szökevényünk megölték az egyik társunkat. Adja fel magát, és senkinek sem esik baja.

Még mielőbb befejezte volna, kilépett a menedéket jelentő utcából és elfojtott, de haragos hangon csak ennyit mondott

-Neve is van, nem csak egy száma. Remington Wilde. És ezt maguk is jól tudják.

3-as megkönnyebbült mosolyra húzta a száját. Ahogy ígérte, azonnal elengedte a túszul ejtett nőt. Jinwang a tömeg felé fordult és latinul szólt, hogy mindenki menjen haza, mert itt nem valószínű, hogy biztonságos lesz, de senki sem mozdult. Körbeállták az emberek az idegeneket és a halhatatlant, és nem mozdultak, csak síri csendben figyeltek.

-Mit akartok tőlem?

-Egyszerű. Segíts elkapni nekünk a szökevényt.

-Remingtont?

-A szökevényt.

-Már mondtam, neve is van!- szorította kezeit ökölbe megint, de egyelőre uralkodott a haragján. A szemlélődő tömeg egyedül Jinwang szavait értette, az ügynökök angolját nem tudták hova tenni.

-Tudjuk, hogy van neve, Xiang úr.- vette át a szót 264-es, fiatal hangja élesen csattant- Csupán nem érdekel minket. De úgy fest, magát nagyon is.

-Most célozgatni akar valamire?

-Nem szokásom célozgatni. Csupán tényeket állapítok meg a számomra elérhető adatokból.

-Maga kóstolgat engem...?- a halhatatlan keze lassan a kardjának markolatára tévedt- Ennyire vágyja a halált? A másik után küldhetem, csak szóljon!- kezdett fenyegetőzni, de ránézésre 264-es teljesen higgadt maradt.

-Plusz egy érv mellette.

-Hogy mi?

-Teljesen zaklatottá vált, amint megemlítettem magának az időutazót...

-Remingtont...- javította ki sziszegve a nőt újfent az egyre dühösebb halhatatlan. A bámészkodó tömeg két lépést hátrált. Ismerték Jinwangot még gladiátor korából, tudták, hogy nem szabad felbosszantani, mert ha egyszer kiengedi a haragját, ott kő kövön nem marad, és még a halál sem állhat az útjába.

-De semmi kétség mostmár.- fejezte be zavartalanul 264-es- Minden jel arról árulkodik, hogy magukat valami sokkal erősebb fűzi össze, mint szimpla barátság. Szinte már testvéri kötelék alakult ki, én azt mondanám.

Jinwang nem tudott nem a tegnap estére gondolni, ahogy kihozta a palotából Remingtont, aki mindezek után őrültként kezdett el viselkedni, és minden figyelmeztetés nélkül végül megcsókolta és eltűnt. Lehet hogy igaza van ennek a nőnek? Az időutazót tényleg több fűzné hozzá, mint egyszerű barátság? De mi van vele? Önmagával?
Képtelen volt eldönteni, hogy érez-e egyáltalán bármit is a fiú iránt. Ő talán tényleg az öccseként tekint tá...

-Főnök,- fordult oda 3-ashoz 479-es bátortalanul, miután egy kézi számítógépen befejezte néhány adat kielemzését- attól tartok nincs más megoldás, kénytelenek leszünk bevetni az Árnyékot.

-Ettől tartottam...

-Ez az egyetlen út, ha el akarjuk kapni a szökevényt.

-Az Árnyékot? Az meg mi?- kérdezte Jinwang értetlenül. Nem tudta eldönteni, hogy örömöt vagy csalódottságot érezzen, hogy a téma elterelődött róla. 

-Jól van, nem bánom. Küldjék a szökevény után, az engedélyt megadom. Hova megyünk?

-Úgy számoltam, hogy legközelebb 1832-ben fog felbukkanni a célpontunk.- közölte 245-ös érzelemmentes hangon.

-Akkor menjünk.- 3-as visszaszámolt, és a négy idegen eltűnt.

Jinwang minden bámészkodót meggyőzött, hogy ne beszéljenek a látottakról, aztán maga is a saját lakása felé vette az utat azt számolgatva fejben, hogy hány nap múlva érkezik el 1832, az év, ahol újra találkozhat Remingtonnal, és végre kiderítheti, hogy mibe is csöppent bele.