...és egy erős mozdulattal a földre rántotta.

Remington semmi ilyesmire nem számított, a hátán landolt és keményen beverte a fejét. Alig kapott levegőt, mert valami nehéz a mellkasán landolt - mint később kiderült, ez Jinwang volt. Mielőtt bármit is kinyöghetett volna hatalmas robbanás rázta meg a szomszédos épületet és egy vastag réteg törmelék, cserép és lángoló gerenda hullott rájuk. A halhatatlan letakarta a srác szemeit, nehogy belerepüljön egy szilánk.

Csengett a fülük a robbanás hangjától. A kínai férfi kelt fel előbb; a hátára fordult, majd lassan egy másik falnak támaszkodva talpra állt. Leporolta a tisztán felvett ruháit miközben azon panaszkodott, hogy épp most fürdött meg, erre tessék, megint nyakig csupa por, és ha az események így folytatódnak, véres is lesz.

Remington továbbra is a hátán hevert, és levegőért küzdött. Az, hogy nem érezte jól magát, nem volt kifejezés. Megint egy roham-szerűség jött rá; nem kapott rendesen levegőt, forgott vele a világ, a gyomra mintha gyomót kötött volna önmagára, a füle csengett és már megint életveszélyben van. Az a tudat sem segített rajta, hogy minél előbb fel kellett kelnie neki is és biztonságba sietni a barátjával. Mozdulni sem akart, csak eébújni egy apró, sötét helyre teljesen egyedül és megfeledkezni mindenről.
Ezt a luxust persze nem engedhette meg magának.

-Talpra, Shazi, nem most kell pihenni!- nyújtotta oda neki egyik kezét Jinwang.

Ekkor fordult be a sikátorba az a négy öltönyös alak Remington Londonából. A legidősebb férfi épp akkor állította vissza pisztolyát; végül is, most már nem kell épületeket szétlőjön, csak egy halhatatlant és a bosszantó szökevényt.

-73459-es szökevény,- kezdte 3-as- a hivatalos parancsunk úgy hangzott, vigyünk vissza a saját idődbe, és ha kell, alkalmazzunk erőszakot. Azt viszont be kell ismernem, hogy ha véletlenül valami baleset érne és csak holtan tudnánk a Császár színe elé vinni, az sem zavarna senkit. Két választásod van. 479-es?

-Máris!- húzta ki magát a legfiatalabb férfi a csapatukban. Pont egy idős lehetett az időutazóval- Az egyik, hogy önként velünk jössz most azonnal és senkinek sem esik semmi baja itt. A testvéreid és a te életed már egy másik kérdéshez tartoznak. Ha viszont nem vagy hajlandó így tenni, akkor lelőjük a halhatatlant, és téged és úgy viszünk magunkkal.

Pont ekkorra sikerült Jinwangnak összekaparnia a barátját a homokból. Egyik karját a vállára helyezte, másik kezével átkarolta, így támogatta, hogy talpon tudjon maradni. Remington a koszos kézfejével először az orrából, majd a füléből szivárgó vért törölte le, köhögött egy keveset a tüdejébe került por miatt, majd bólintott párat, hogy megköszönje a halhatatlan segítségét. Most, hogy fizikailag is közel került a másikhoz, rosszulléte nem hogy nem enyhült, egy kicsit rosszabb is lett.

-Ki tudsz juttatni innen...?- suttogta, hogy csak ők ketten hallják. Szája alig mozgott, nehezére esett szavakat formáljon.

-Rajtam ne múljon.- a halhatatlan a tekintetével szinte ölt. Remington sajnos jól ismerte ezt a pillantást, végigszaladt a hátán a hideg.

Ebben a pillanatban a semmiből megjelent a végrehajtók mögött Cassandra és Aulus.

-Segítségre szorulsz, gladiátor?- szólt át a négy alak válla fölött az idősödő nő elszántan. Egyre több arra járó gyűlt köréjük, mindenkinek a kezében volt valami - egy seprű, szigony, egy vastag fadarab, konyhakés és hasonló háztartásakban található önvédelmi eszköz - és gyilkos pillantásokkal méregették a négy idegent.

-A gyengébbek kedvéért leegyszerűsítem: két lehetőségetek van...- kezdte türelmetlen hangon Jinwang- és szívből remélem, hogy az első mellett döntötök.

-Az melyik? Amiben az életünkért könyörgünk és ti hősökhöz méltóan nagylelkűen megkegyelmeztek?- gúnyolódott 3-as.

-Dehogy. Az, amikor itt maradtok, mi pedig megnyúzunk titeket.- Remington óvatosan a mellette állóra nézett, majd nyelt egy nagyot. A szavai hasonlóan durvák voltak, mint régen, viszont most nem érezte azt a gyilkos szándékot mindegyik mögött.

-Menjünk... őt ismerve nem viccelnek.

A négy alak gyorsan, megalázva elsietett, mintha az enyhített volna az egész jelenet komikusságán. Ők is emlékeztek még a régi Jinwangra aki szórakozásból kínzott és ölt; féltek, hogy ez a személyisége is valahol mélyen ott nyugszik benne, így inkább nem kockáztattak. Néhány utcával odébb rendezték soraikat és nem sokkal utána eltűntek a városból.

Jinwang érezte, ahogy az időutazó lábából kiszalad az erő.
Remington egy egész kényelmes heverőn ébredt. Valaki lemosta az arcáról és kezéről a port és a rászáradt vért. Lassan felült; a szédülése elmúlt, a fülei sem csenegtek már - mintha minden baja elmúlt volna. Ahogy óvatosan körülnézett a szobában, a sarokban meglátta a hátizsákját, amit ott felejtett Kínában, Jinwang kocsijában.

-Magadhoz tértél?- lépett be mosolyogva a kínai férfi egy tál kásának kinéző étellel- Hoztam enni.

-Nem vagyok éhes, de kösz.- igyekezte visszautasítani az ételt olyan határozottan, ahogy csak tudta. Tisztában volt vele, hogy ha ezt Jinwang főzte, ami több mint valószínű (elég csak ránézni), akkor amint megeszi, csak rontani fog a helyzeten- Hol vagyok?

-Nálam. Én hoztalak ide, itt nem érnek utol azok négyen.

-Amit ott mondtál nekik... hogy megnyúzod őket...- idézte fel a történteket az időutazó.

-Hogy az? Csak fenyegetőztem. Aztán meg attól függ; ha tényleg kezet emelnek rád, legközelebb nem ússzák meg ennyivel.

-Köszönöm.- mély hallgatásba burkolóztak mindketten, mintha semmit és mindent is el akartak volna mondani a másiknak, de egyikük se merte megtörni a csendet.

-A sikátorban, amkor arra kértél, csak álljak egyhelyben...- kezdte végül tétován a kínai, de nem jutott sokáig, mert valaki hangosan dörömbölni kezdett az ajtóján.

-Hát ezek?- könnyebbült meg Remington, hogy végül mégse kell magyarázkodjon.

-Rendfenntartók.

-Mit akarnak?

-A robbanásban meghaltak páran. Az igazi tettesek elmenekültek, és mikor ezek a helyszínre értek, csak mi voltunk ott. Megvádoltak a robbantással, én meg lehet, hogy kicsit túl erőszakosan tiltakoztam. De mentségemre szóljon, sokat tűrtem nekik!

-Megölted valamelyiket?

-Dehogy! Miért hiszed folyton, hogy ennyire erőszakos vagyok? Csupán verekedtünk. Mindenesetre ez sem segített a helyzeten.

-És most?

-El fognak vinni, de ne aggódj. Egyetlen börtön se tud fogva tartani.

Majd egy magabiztos mosollyal nyitott ajtót a rendfenntartóknak, akik egy nagyon ronda jobb horoggal köszöntötték.