Remington teljesen ledermedt; fel sem tudta fogni, hogy mi történik éppen, annyira valótlannak tűnt minden. Mégis mit művelt Jinwang? És mégis mit művelt ő?!

Gondolatai teljesen elkalandoztak, ahogy egy furcsa, bizsergő érzés szaladt végig a gerincén, egészen fel a tarkójáig. Az érzéstől hasát gyomorfotgató izgalom töltötte ki, hajszálai, úgy érezte az égnek állnak. Becsukta a szemét, nem akarta látni a másikat; ha már el kell viselje, hogy egy másik férfi szájon csókolja, legalább látnia ne kelljen az illetőt... Jinwang elől viszont lehetetlen volt menekülni. Mikor végre már nem látta, megcsapta orrát a másik kellemes illata, amit a ruhái is árasztottak magukból, hát egyetlen megoldásként megpróbálta visszatartani azt a kevés levegőjét, ami még maradt.

A csók Remington számára kezdett elviselhetetlenül hosszúra nyúlni, pedig valójában alig tartott pár pillanatig. Végül, amikor azt hitte, sikerült megmeneküljön attól az illattól, olyan történt, amire aztán végképp nem számított: megérezte a másik ízét.
Ugyanolyan volt, akár az az ismerős illat - édes, de hűvös és most a biztonságérzet helyett valami egészen mást sugárzott... veszélyt, kockázatot és egy kevés szenvedélyt...?

Az időutazó teljesen elveszítette az irányítást a gondolatai felett, éppúgy mint a teste és a cselekedetei felett is. Mikor újra magához tért, azon kapta magát, hogy ugyan elég esetlenül, de visszacsókolta a halhatatlant.
Jinwang leplezett rémülettel tolta el magától a fiút, amit csak az láthatott rajta, aki igazán közelről ismerte.

A kínai férfi meg sem várta, hogy mit fog lépni a nagynénje, csuklón ragadta az időutazót és kirángatta az épületből, majd meg sem állt, amíg el nem értek a kocsijáig. Ott aztán elfordultak egymástól, mindkettejüknek vörös volt az arca, akár a juharfák levelei. Sokáig nem szóltak semmit, bőven akadt mit megemészteniük.

Jinwang, akinek már volt tapasztalata a bakis, félresikerült csókok terén hála Yan Qinglinek, előbb szedte össze magát, és a megmaradt méltóságát. Finoman megérintette Remington vállát, mire az teljesen összerezzent, és még mindig remegő lábakkal fordult meg.

Ekkor jutott eszébe, hogy az időutazó mennyire ki nem állhatta mások érintését. Már attól is rosszul lett, amikor a hátára vette, hogy becipelje a lázas srácot egy kis fogadó szobájába, vagy amikor oldalra fordította fektében a kocsija hátuljában, hogy alá teríthesse a köpenyét. Ha már ezeket nehezére esett elviselnie, ahol ilyen keveset érintkezett bőr a bőrrel, mit érezhetett ez a váratlan csók után?
Bár ne feledkezett volna meg erről! Akkor biztos, hogy nem tesz semmi hasonlót. Csak arra tudott gondolni, hogy mekkora traumát okozhatott a másiknak... ha az nem lett volna elég, hogy a semmiből csak úgy megcsókolta.

-Figyelj, -köszörülte meg a torkát a halhatatlan- ha akarod, beszélhetünk arról, ami az előbb történt, vagy el is felejthetjük. Minden esetre, a bocsánatodat kérem. Átléptem egy határt és megértem, ha innentől kezdve nem szívesen időzöl a társaságomban.

Remington fejében eközben a fénynél is sebesebben száguldoztak a gondolatai. Mit kéne most erre mondjon? Ahogy hallotta Jinwang tétova szavait a fordító gépe angol szövege mögött, kiérezte, hogy pont ugyanolyan zaklatott a másik is, mint ő. Hiszen azért ő maga se szent! Igenis visszascókolt, ami majdnem akkora sokk lehetett a halhatatlannak, mint neki. És ha figyelembe vette barátja múltját is, hogy azért tagadták ki a családjából, mert rákenték, hogy erőszakoskodott egy másik férfivel... Remington Wilde, mibe keveredtél már megint?! ütögette a saját fejét, nem is törődve a másik csodálkozó pillantásaival.

-Egy dolgot erősíts csak meg...- vágott Jinwang szavaiba- Az előbb... szóval... csak azért tetted, amit tettél, hogy dacolj a nagynénéddel, és nem jelentett semmit, igaz?

-Igen...?- a válasza nem volt éppen határozott, de ahhoz elég, hogy Remington lelke valamelyest megnyugodjon. De akkor mégis miért érzett egy kis csalódottságot? Csak legyintett egyet gondolatban.

-Akkor részemről elfelejthetjük.- közölte hidegen- Mintha mi sem történt volna.

-Helyes.- bólintott egyet értően a halhatatlan is. Valahogy, megmagyarázhatatlanul benne is maradt némi csalódottság. Hogy miért? Sejtése sem volt, így mélyen elnyomta magában- Csak árulj el nekem még valamit, kérlek. Ugye nem ez volt az első...?

-Nem, dehogy!- legyintett az időutazó, magát is meglepve, hogy milyen könnyedén hazudott Jinwang sárgászölden fénylő szemeibe. 

Hiába mondta, hogy felejtsék el, hogyan kérhetnék őt ilyesmire? Az emberekben életük végéig megmarad az első csókjuk emléke, és amikor óvatosan, rettegve visszagondolt, hogy is történt a dolog, megbánás helyett megint csak gyomorfotgató izgalmat érzett, és újra megtöltötte a száját Jinwang csókjának íze. Sosem haragudott magára ennyire még amiért képtelen volt megérteni önmagát. Csak állt ledermedve egy pillanatra, és egyetlen gondolat töltötte ki az agyát, amit sehogy sem tudott száműzni...

Az a csók... ízlett neki.