Még aznap este adott néhány gyógyszernek tűnő kapszulát a kínai férfi és főzött egy gyógyteát is Remington megfázására. Azzal hagyta ott neki őket, hogy ha megbízik benne, vegye be őket, mert segíthetnek a meghűlésén.
Az időutazó hosszasan nézte és elemezgette őket, egészen ameddig kihűlt a teája. Végül úgy döntött, beveszi a tablettákat.
Az estét Wuxin lakásában tölthették. Remington úgy csukta be a szemeit hosszú idő óta először, hogy biztonságban van.

Másnap reggel összeszedték magukat, felöltöztek és követték a fiút a város alsóbb szintjeire.
Az utcák nem lettek kevésbé mocskosak egy nap elteltével sem. Az időutazónak a szíve szakadt meg, hogy el kell hagyja azt a tiszta és kényelmes lakást, aminek az illata egyik legkedvesebb kalandjára emlékeztette.
Lehet, hogy úgy kocsikázta át Kínát, hogy az eddigi legkomolyabb sérüléseiből igyekezett felépülni, de kárpótolta az, ami átélt; a lélegzetelállító tájak, az a sok zöld, a tiszta és illatos levegő, a finom ételek és italok (kivéve a barátja kásája), az izgalmak, de ami a leginkább megérintette, az a vadidegen Jinwang önzetlensége és közvetlensége volt. Mi történt, ami így megváltoztatta az embereket? Régen még lehetett adni a másik szavára... ma meg mindent kétszer is meg kell kérdőjelezni.

Az apró bolt egy rozsdás felhőkarcoló aljában volt. Egy kopott táblácska jelezte csak, hogy itt elektronikai üzlet áll. Az ajtó melletti kapucsengőt megnyomva egy megviselt gömb ugrott ki a falból, majd körbelebegte a társaságot, végigmérve a potenciális vásárlókat. Valószínűleg odabentről azt akarta kideríteni az eladó, hogy mekkora veszélyt jelentenek rá nézve.

-Siman, én vagyok az, Hiku.- szólt oda a gömbnek a fiú, mire az felé fordult és az ajtó szinte azonnal kinyílt.

-Hiku, mit mondtam neked az idegenekkel való barátkozásról?- hallatszott bentről egy idősebb nő érdes, de aggódó hangja.

-De ők megmentették az életemet! És egyiküknek segítség kéne...

-Az ajtóm fölé nem az van írva, hogy jótékonysági szervezet, fiam! Értékelem a segítségüket, tényleg, de valamiből nekem is meg kell élnem.- tárta szét a karjait a nő tehetetlenül, amíg a kis csapat beljebb lépett.

-Alkatrészek kellenének.- kezdte Remington, mint aki nem is hallotta volna, amit az előbb félig-meddig neki mondtak- És néhány szerszám. Nem tudtam mindent magammal hozni otthonról.

-Én azt értem, fiam,- állt elé Siman, a boltos, majd összedörzsölte két ujját- de ha nem tudsz fizetni, kár volt idegyere. Fizettek, vagy tűnés.

-Én fizetem.- jelentette ki Shen Wuxin.

-Nem.- rázta meg a fejét azonnal Remington- Magának már így is sokkal tartozom. Ez az én ügyem, egyedül akarom intézni.

-Tehát nem fogtok fizetni. Arra van az ajtó!

-Nem tudnánk esetleg megegyezni valahogy máshogy?- próbálkozott Remington.

-Szerinted viccből próbálok ilyen elkeseredetten pénzhez jutni?!- tört ki a nőből egy hirtelen dühroham, mire a székébe roskadt és eltakarta az arcát- Régen nem számított volna pár alkatrész, meg néhány szerszám kölcsönbe, de... elkövettem egy hibát.

Hiku már rég a bolt raktárában bogarászott, hátha talál valamit, amivel el tud játszadozni, amíg a felnőttek beszélgetnek, így nem is hallotta Siman kétségbeeset felkiáltását.
Shen Wuxin csak állt ott az ajtó mellett, és egy arcizma sem rándult, ahogy a remegő nőt figyelte.
Remington azonnal odaguggolt vele szembe és próbálta megnyugtatni a nőt. Remegő kezeit bíztatóan megszorította, közben pedig egyfolytában kérlelte, hogy mondja el, mitől esett ennyire kétségbe.

Siman szerencsére visszanyerte az önuralmát, vett egy mély levegőt és úgy kezdte mesélni.

-A boltom a csőd szélére sodródott. Egy kedves és megnyerő külsejű férfi, akiről nem tudtam kicsoda, felajánlotta a segítségét, és adott kölcsön egy csomó pénzt, amiből szépen talpra is álltam. Aztán egy nap bekopogott pár alak, hogy kérik vissza az összeg másfélszeresét. Kiderült, hogy a város alvilágának fejétől kaptam a pénzt és hogy csúnyán átvert. Ha nem fizetek, elviszik Hikut.

-Miért kellene nekik a kölyök?- kérdezte Wuxin érzelemmentes hangon.

-Lövésem sincs...de biztos vagyok benne, hogy semmi jóra.

-És tud fizetni..?- óvatoskodott Remington.

-Úgy nézek ki?!- csattant fel Siman- Bár eltűnne a föld színéről az a szégyentelen és hazug alak!

-Áll az alku.- pattant fel Remington.

-Hogy mi..?

-Maga mondta! Ha el tudom intézni, hogy eltűnjön ez az alak, odaadja nekem az alkatrészeket és a szerszámokat?

-Ez egy újabb átverés?

-Ide hallgasson, Siman,- nézett mélyen a nő szemeibe az időutazó- a szavamat adom, hogy elintézem a tartozását és a fiúnak sem fog baja esni.

-Jól van.. magáé az összes alkatrész, amire csak szüksege van, miután elintézte a dolgokat.

-Milyen alakot keressek, hogy néz ki?

-Hát... keskeny szemei vannak, a bőre sápadt, tele van sebhelyekkel, többnyire fekete bőrholmikban jár, de van egy széles, narancssárga öve. Mindig van nála legyező is. És a haja... ha jól emlékszem fél oldalt fel van nyírva, a másik oldalt meg egészen hosszú és fehér akár a hó.

Remington szemei elkerekedtek, és ő maga teljesen ledermedt.

Mibe keveredett már megint?!