-De nagy a szája valakinek...- röhögött undorító, gurgulázó hangján a bicskás alak- Nézz körül, túlerőben vagyunk.

-Igazatok van, tízen ellenem tényleg nem lenne igazságos. Ha akarjátok, bekötöm a szemem, hogy legyen nektek is esélyetek, jó?

-Nem tetszik a stílusod...- kezdett fenyegetőzni a bicskás, de a nagyszájú ismeretlen félbeszakította.

-Nekem pedig az, amit művelsz.

Elrugaszkodott és egy pillanat alatt ott termett a bicskás alak előtt. Mielőtt az pisloghatott volna, egy keskeny pengéjű kard döfte át a gyomrát.
A banda többi tagja hátrált pár lépést ijedtükben, de hamar összeszedték magukat és villámló tekintettel kezdték figyelni az idegent.
Az kirántotta kardját a bicskás alak gyomrából, majd könnyed léptekkel hátrapördült, hogy távolabb kerüljön újabb ellenfeleitől. Kardját védekezőleg tartotta maga előtt, szemeivel a többieket fürkészte, azt méregetve hogy ki lesz a következő.

-Vagy meghaltok, vagy eltakarodtok.- sziszegte halkan.

Nem ijedtek meg az idegen látszólag üres fenyegetésétől. Úgy hitték, ha kilencen egyszerre rontanak rá, az majd megnehezíti ellenfelük dolgát, de egy valamivel nem számoltak; az idegen nem egy utcai csavargó volt, hanem képzett harcos.
Esetlen támadásaikat könnyedén hárította, és sokszor az is előfordult, hogy egymás csapásai útjába kerültek, így a sajátjaikat sebesítették meg.
Az idegen gyorsan mozgott, alig látták merre lép éppen, vagy hogy hogyan csusszan ki ütéseik elől. Ritkán lendült támadásba, mintha mindig a tökéletes pillanatokra várt volna. Ahányszor szúrt, vagy vágott a kardjával, az talált is, sőt, sokszor halálos sérülést okozott.
Támadói szélsebesen megfogyatkoztak.

Utolsó ellenfele úgy döntött, többet ér neki az élete a hűségénél, úgyhogy futásnak eredt. Az idegen szemrebbenés nélkül elhajította a kését, majd a férfi után ment, hogy kiszedhesse a hátából.

Remingtonnak elég volt egy pillantást vetnie arra a kardra és a rajta lógó narancssárga függőre, hogy tudja ki is az idegen. A stílus, a fegyver, a mozdulatai, az a jellemző arrogáns elegancia... minden a barátjára vallott.

-Ismét megmentettél, Wang-ge.. ha nem ismernélek jól, már azt hinném, megbocsátottál.

-Kicsoda?- kérdezett vissza az alak zavarodottan.

-Én vagyok az, Remington.. Remington Wilde. Ne szórakozz velem Jinwang! A fronton is te mentettél meg. Tényleg nem emlékszel?

-Sajnálom uram, de szerintem összekever valakivel.- közölte az idegen szemrebbenés nélkül- Az én nevem Shen Wuxin.

-Hogy?- ezúttal Remingtonon volt a sor, hogy összezavarodjon.

Amióta feltűnt az alak, most volt alkalma jobban megvizsgálni.
Olyan magas lehetett, mint ahogy legutóbb Jinwangot látta, tehát nála egy kicsit magasabb. Kócos, barna haja inkább emlékeztette a saját fején lévő madárfészekre, mint barátja fehér tincseire. Közelebbről megnézve az arcvonásaik sem hasonlítottak annyira; amíg kínai barátjának az arca hideg eleganciát mutatott, az előtte álló inkább búskomorságot árasztott. A szemei viszont... azok a sárgászöld szemek a megszólalásig hasonlítottak!
Végül Remington kezdett elbizonytalanodni. Ha ez az alak tényleg nem Jinwang, akkor hogy kerül hozzá a kardja? Mert hogy az a penge a barátjáé volt, ahhoz kétség sem fért.

-Shen gongzi¹, megnézhetném a kardját?

Erre az idegen szó nélkül átadta neki. Látta rajta, hogy sérült és zavarodott; akkor sem jelentett komoly veszélyt, ha fegyvert az a kezébe.
Remington gondosan szemügyre vette a kardot: kitartotta maga elé, párszor meglendítette, majd a hajlékonyságát is próbára tette. Kétség sem fért hozzá, ez itt Jinwang kardja.
Az idegennek is feltűnt, hogy valami nincs rendben- ez az alak túl sokat tudott.

-Wilde gongzi, talán ismeri ezt a kardot valahonnan?- kérdezte óvatosan, mikor visszavette a fegyvert a másik kezéből és gondosan a dereka köré csavart kardhüvelybe csúsztatta.

-Egy barátomnak volt pont ugyanilyen fegyvere. Mesterien forgatta, akár csak maga, de amikor őt láttam harc közben...- őszintén maga sem tudta, hogy mit érzett akkor. Jinwang ölt a karddal, amit nem kellett volna se szépnek se vonzónak találnia mégis.. valami volt a másik mozdulataiban, ami szó szerint rabul ejtette.

-Igen?- kérdezte kíváncsian az idegen.

-Nem is tudom, felejtsük el.- legyintett az időutazó. A gyógyszerek hatottak, kezdte jobban érezni már magát, de a hirtelen mozdulatok nyomán még mindig elfogta a szédülés- Megkérdezhetem, hogy hogyan szerezte ezt a páratlan kardot?

-Nem vagyok rá túl büszke.- vallotta be kényelmetlenül- A shixiongomé² volt, de egy párbaj során végeztem vele és elvettem tőle.

-A te shixiongodnak nem voltak véletlen sárgászöld főnix szemei³ és hófehér haja? Esetleg borzalmas konyhai készsége?- az idegen egy pillanatra ledöbbent a sok kérdéstől és csak lassan bólogatva válaszolt. Még maga Remington is meglepődött, hiszen ahogy leírta az idegennek Jinwang pár külső vonását, megelevenedtek előtte azok az izzó, sárgászöld szemek. Nyelt egyet zavarában.

-Ráillik a leírás. Mégis honnan ismered?

-Egyszer, nagyon régen, megmentette az életemet. Aztán történt köztünk egy félreértés, azóta bosszút akar állni rajtam. Ettől függetlenül, ha szorul a hurok a nyakam körül, valahogy mindig kihúzott a pácból. Sok mindenért vagyok hálás neki és csak remélem, hogy egyszer valahogy vissza tudom fizetni.

-Ebben az esetben, ha a shixiongom barátja vagy, úgy az enyém is. Bármi is a célod itt, szeretnék a segítségedre lenni.- ezzel fejet hajtott a srác előtt, aki csak még kényelmetlenebbül kezdte érezni magát.

-De nem azt mondtad az előbb, hogy végeztél vele? Mármint, ha megölted a shixiongodat, a barátomat, miért segítenél nekem? És miért bízhatnék benned?

Remington tudta, ha ez a Shen Wuxin igazat is mond, és tényleg Jinwang tanulótársa volt, majd aztán megölte, és még a kardját is elvette... a barátja ezt biztos, hogy nem hagyja majd annyiban- egy nap fel fog bukkanni és ha őt is itt találja, ki tudja mit művel majd vele? Szerette ezt a kardját, már Jeruzsálem előtt is vele volt, amikor a kínai seregben szolgált. Az időutzót teljesen ledöbbentette a tény, hogy annyi éven át kifogástalan állapotban maradt. Vajon milyen anyagból készülhetett?

De ez az egész szituáció reményt is adott neki. Ha ez az alak tényleg ismerte Jinwangot, az azt jelentette, hogy amikor az az öt idegen lelőtte a lövészárok mentén, nem halt meg végleg. Ebből következett, hogy ha azt is túlélte, akkor Shen Wuxin sem volt képes tartósan megölni.

-Fellázadt Shifu⁴ ellen, muszáj volt tegyek valamit.- magyarázta- Nem azért végeztem vele, mert utáltam volna, hanem mert a mesteremhez erősebb hűség fűzött. Megvédtem őt, shixiong élete árán, de attól még tiszteltem őt.

-Értem...- Remington képtelen volt megérteni a másik logikáját.

-Jószándékom jeléül hadd hívjalak meg a házamba, a sarkon hallgatózó kis csavargóval együtt.- ajánlotta fel, mire az előbb megtámadt kisfiú kikukucskált a ház fala mögül. Szemében hála csillogott megmentője iránt.
Egyikőjükben sem merült fel, hogy akár csapdába is csalhatná őket ez az idgen. Remington híres-neves paranoiája megint csendben maradt, de ha őszinte akart lenni, lassan már nem is mert hinni neki.

Autor's note:
¹gongzi (公子) = úrfi, fiatalúr
²shixiong (师兄) = idősebb tanulótárs
³főnix szemek: a szem formájára vonatkozik, lásd.:

⁴shifu (师傅) = mester, tanító