Ahogy kitisztult Remington látása, egy pillanatra azt hitte, sikerült visszatérjen a saját idejébe, hirtelen azonban egy erős hányinger uralkodot el rajta. Nem tehetett mást, a hozzá legközelebb eső szilárd falhoz támolygott és hagyta hogy a rosszullét átvegye felette az irányítást.
Miután sikerült úgy elhányja magát, hogy sem a cipője, sem a nadrágja nem lett olyan, enyhén remegő lábakkal odébb kullogott és egy másik házfal tövében ült le. Érezte, hogy hiába utazott az időben, a szörnyű megfázása és láza nem múlt el és mindennek a tetejébe jött ez a rosszullét is... vajon hány év telhetett el a világháború óta? Próbálta elterelni a gondolatait az évek számolgatásával, de mégis kit akart átverni? Kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy most jelenleg mikor van.

Lenyúlt a táskája mélyére (mindig ha kellett belőle valami, azt ott találta) és előhalászott pár szem gyógyszert; egyet a lázra, egyet a megfázás tünetei gyengítésére, meg egy fájdalomcsillapítót; az sosem ártott. Szárazon, víz nélkül nyelte le őket - nem volt már nála semmi folyadék. Csak meredt maga elé a koszos útra.

Egy viszonylag keskeny mellékutcában ült, a lélek nem járt arra, mert már éjszaka volt. Az ég sötét, akár a tinta, a város fényeitől pedig egyetlen csillag sem látszott. Amerre csak nézett, több száz emeletes modern felhőkarcolók vették körül, falaikon színes neonreklámomkal, amik kékre és magentára festették a város sötétjét. Az út, aminek a szélén ült, saras és mocskos volt, bele sem mert gondolni, hogy mi takarhatja még... ahogy viszont felfele nézett, úgy száz szinttel magasabban is látott néhány utat, amik épülettől épületig futottak. A levegő párás volt, kicsit fülledt, mint egy meleg nyári nap a zivatar után. Viszont amint vett egy mély levegőt, megbánta és újra elkapta a rosszullét; gyomorforgató bűz terjengett mindenhol.

Nem maradhatott itt sokkal tovább, nehezen viselte a szagot. A löveszárok mellett rohadó hullák is büdösek voltak, akár az Akkóban elégett lakosok, és az ő Londonában is akadtak hajléktalanok és mocskos utcák, de ez... ez túlment minden határon!
Amint a gondolat végére ért, pár méterre tőle kinyílt egy alkar átmérőjű nyílás a ház falán és valami barnás-bordós eléggé darabos folyadék folyt ki belőle az utcára.
Remingtonnak több sem kellett, azonnal talpra ugrott, mintha semmi baja sem lenne, majd elindult egy liftet keresni.

Ahogy sétált a sötét és koszos utcákon, fél kézzel a házak falának támaszkodott, a másikat meg a hasán tartotta, mintha attól félne ha elengedi, azonnal újra rosszul lesz. Lassan haladt, de biztosan.
Két sarok után tompa puffanásokat hallott, mintha rugdosnának valamit. Nem tévedett nagyot; ahogy benézett a ház fala mögül az egyik sikátorba, egy csapat vele egykorú srácot vett észre. Valami körül álltak, és felváltva rugdosták azt. Remington már indult is volna tovább, amikor az a valami élesen felkiáltott. Minden erejét összeszedve közelebb támolygott a csapathoz, és végül sikerült kivegye a rugdosódó lábak között egy kisgyerek sziluettjét. Olyan 10 éves forma lehetett.

-Mégis mit műveltek?- kérdezte síri hangon, a srácok mégis megdermedtek.

Ahogy hátrapördültek, egy koszos és beteg emberrel találták szemben magukat. Ázott és saras vászonkabátja olyan külsőt kölcsönzött neki, akár egy harctérről szabadult kísértet.
Remington láttán hangosan kinevették, majd az egyik, kezében egy bicskával megkérdezte

-Mi közöd hozzá, cimbora?

-Hagyjátok azt a gyereket!- kérte halkan és gyengén. A fiú a földön még kisebbre húzta magát és fájdalmas könnyeit is némán hullatta, nehogy újra rá szegeződjön a banda figyelme.

-Már miért kéne?

-Mit vétett ellened?

-Meg akart lopni!

-Sikerült neki?

-Nem...

-Most már eléggé megbüntetted. Hagyd elmenni. Nem hiszem, hogy még ezek után is megkísérelne kirabolni.- Remington gondolatban a fejét csóválta. Már megint minek játszom a hőst?

-Megtenném én, de...

-De...?

-De nincs rá garancia, hogy legközelebb nem jön vissza. Le kéne vágnom a kezeit, hogy igazán móresre tanítsam!- a mögötte állók halkan helyeseltek, a fiú még kisebbre húzta magát, a bicskás pedig egyre közelebb ért Remingtonhoz. Immár látta, hogy az apró fegyver nem hétköznapi; a penge széle halvány piros fényben izzott.

-Drága játéknak tűnik,- biccentett a beteg a bicska felé. Ismerte az értékét, az ő Londonában csak az igazán gazdagoknak volt hasonló önvédelmi fegyverük. A penge élén futó vibráló fény tette igazán veszélyessé. Nem volt más, mint tiszta energia; kevés anyag akadt, amin ne vágott volna át- honnan van?

-Szeretnéd közelebbről is látni?- mire tett egy fenyegető mozdulatot a bicskával. Remington összerezzent az események hirtelensége miatt- Tudom én, hogy a fiúval vagy és csak menteni próbálod. Srácok, kapjuk el őt is!

A banda többi tagja is megindult felé. Most látta csak meg a fém csöveket és műanyag széklábakat a kezeikben. Akaratlanul is hátrálni kezdett, de hamar a háta mögött termett egy házfal. A földön kuporgó fiú mintha összeszedte volna magát és görnyedt háttal elevickélt a legközelebbi házsarokig, majd eltűnt a fal koszos üvege mögött.
A banda bekerítette Remingtont. Mindegyik arcán ugyanaz a kegyetlen és elégedett vigyor ült; annak a vadásznak a vigyora, akinek épp sikerült sarokba szorítania a kiválasztott vadat, amit nem azért öl meg, mert muszáj, hanem mert élvezi. Ez a félelmetes, részegítő élvezet villant a bandatagok szemeiben is, ahogy egyre kisebbre és kisebbre szűkítették a kört az időutazó körül.

Hirtelen egy mély férfihang hasította ketté az éjszaka csendjét.

-Ezt azért mégsem hagyhatom szó nélkül.

Ekkor lépett elő az alak a házfal vetette sötét árnyékból.
Pár évvel lehetett idősebb náluk, rövid, barna és kócos haja passzolt a csavargós külsejéhez, mert a szakadt farmer és a kopott bőrkabát nem sugároztak valami nagy eleganciát, de sárgászöld szemei végtelenül nemesnek tűntek.
Jobb kezében kivont kardot tartott, markolatának végéről egy narancssárga függő lógott; bal kezében kés, ugyanolyan vibropengével, mint amilyen annak a bicskának volt.

-Te meg ki a bánat vagy?- sóhajtott a banda vezetője.

-A legrosszabb rémálmod.

Remington szava is elakadt a másik stílusa hallatán.