Remington nem volt egy gyáva alak, életében nagyon kevés dolog tudta megrémiszteni. Ezek közé tartoztak a kígyók, mások érintése, a tény hogy csalódást okoz valakinek és az utóbbi időkben, hála Jinwangnak, bővült ez a lista. A torka azonnal kiszáradt, a lábai a földbe gyökereztek, amint meghallotta, hogy barátja a saját nyelvén megszólítja. Talán nem akarta, hogy a másik három lovag értse, amit mond.. de miért? Semmi olyan nem hangzott még el, amiről nem szerezhetnének tudomást.

-Shazi, talán süket vagy?- folytatta türelmetlenül- Vonszold ide magad, egy-kettő!

Az időutazó mély levegőt vett és újra összeszedte az előbb álomképként szétfoszlott bátorságát, már amennyire tőle telt. El is menekülhetne.. csak két gombnyomás. Gyorsan elrohan, közben előveszi az időgépét, beállítja az irányt és elugrik innen, teljesen maga mögött hagyja ezt a kort is, akár a többit. Felegyenesedett és meg is tette az első lépést, de azonnal megdermedt. Már az idejét sem tudta, hogy mikor szégyellte így el magát legutóbb. Hiszen Akkóban ott volt szegény Soraya, aki mindennél jobban bízott benne és abban, hogy talál kiutat a kilátástalan helyzetéből. Hogy nézhetne tükörbe, ha most cserben hagyná őt és a családját?

-Nem viccből tépem a számat! Ha nem jössz be most azonnal, riasztom a tábort.- fenyegetőzött Jinwang. Hangján azonnal érezhető volt, hogy nem tréfál. Az időutazó nyelt egyet és reszketve, akár egy falevél, belépett a sátorba.

Odabent az a látvány fogadta, amire számított. A sátor közepén egy dobozon pár szál sápadt gyertya festett ijesztő árnyékokat a körülöttük ülők arcára. Jinwang helyezkedett el középen. Fehér ingét és nadrágját egyetlen narancssárga öv tette színesebbé, ezüst tincsei a vállai mellett előre omlottak, ahogy közelebb hajolt a gyertyák fényéhez. Jobb szeme sarkában egy csúnya vágás rég begyógyult hege éktelenkedett. Tekintete hideg volt, de nem árult el semmit.
Körülötte ült a három másik lovag: egy kövér és bamba, egy vékony és roppant tudálékos, és egy izmos, széles vállú, de hihetetlenül ostoba.

-Foglalj helyet köreinkben.- mutatott a földre magával szemben a kínai "lovag".

-Mit akarsz tőlem, Wang-ge?- előzött meg minden felesleges kertelést. Sietett volna vissza Akkóba, hogy Sorayát minél előbb útnak tudja indítai, mielőtt még a keresztesek lesújtanak a városra. Remélte, hogy sikerült lepleznie a félelmét. Ha ilyen határozott marad, lehet egy idő után el is hiszi majd magáról, hogy tényleg az.

-Mondd csak, Remington testvér, ismered ezt az alakot?- kérdezte az ostoba.

-Még sosem láttam errefelé...- tette hozzá a bamba.

-'Remington' testvér? Így tetszik a nevem, Wang-ge?- vonta kérdőre humorosan, de a megjegyzését a másik figyelemre sem méltatta. Eddig sikerült megőrizze a hidegvérét.

-Honnan ismered a testvérünket? És hogy-hogy ilyen bizalmas néven szólítottad meg?- faggatta a sovány az igazi Remingtont.

-Az életemet köszönhetem neki.- vágták rá egyszerre. Amíg az időutazó hangja őszintének és hálásnak hatott, addig a másiké csöpögött a gúnytól. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de tényleg nem tartott tovább egy szempillantásnál. Még az ostoba lovagnak is volt annyi esze, hogy összerakja, van valami a két alak között legyen ez kölcsönös bosszúvágy, vagy félelem a másiktól.

Remington természetesen tartott Jinwangtól. A férfi halhatatlan, lassan már 2000 éve tapossa a földet. Ezidő alatt háborúról háborúra járt, edződött és egyre könyörtelenebbé vált. Az itt lévők mind rettegtek tőle, és gyanította, hogy nem alaptalanul. A szavaknál csak a kardját forgatta jobban. Ugyan az időutazó szívesen megnézte volna a barátját egy párbaj során, csak hogy lássa, ezer év gyakorlás után milyen magaslatokba lehet eljutni kardforgatás terén, abban is biztos volt, hogy ha ő maga lett volna az ellenfél, három mozdulat sem kellett volna, hogy legyőzzék.
Annak ellenére, hogy Jinwang nem a 47. századból származott, nem volt ostoba. Bízott a saját tudásában és képességeiben, de ő is tartott az időutazótól. Biztosra vette, hogy tele van meglepetésekkel a másik: ismeretlen technológiák, sosem látott fegyverek.. hiába nem nézett ki a srác veszélyesnek, igenis az volt.

-Hogy mit akarok?- váltott óangolra a kínai férfi is- Válaszokat. Mit keresel Akkóban? Mit keresel a táborban?

-Miért válaszolnék? Nem tartozom neked semmivel.

-Megmentettelek...

-Én is!

-És milyen jó munkát végeztél!- kiabálta Jinwang hangosan nevetve. A három lovag még kisebbre húzta magát, és minden egyes apró zajra összerezdültek. Ezek tényleg rettegtek a barátjától.

-Mi történt Jeruzsálemben? Honnan kaptad a Mészáros nevet?- fordított a beszélgetésen az időutazó. Gondolta, ha magához ragadja az irányítást, lesz esélye elszökni valahogy.

-Az egy mókás történet...- merült az emlékeibe- Miután megfeszítettek, majd ott hagyták a testemet a sivatagban az arra járó állatoknak, nem voltam túl boldog.

-Meghaltál?

-Igen, de nem tartott sokáig.- vont vállat, mintha cseppet sem érdekelné a dolog. A tenyere közepén még ott volt a szög által hagyott seb helye- A lényeg, hogy bosszút álltam azon, aki kiadott a rómaiaknak.

-Bosszút álltál? Ahogy rajtam is akarsz?

-Ó, nem. Jeruzsálemben megkerestem azt az embert és a szeme láttára öltem meg mindenkit, aki fontos volt neki. Egyik nyomorultabb halált halt, mint a másik. Aztán porig égettem a házát. Csak azt felejtettem el,- a gyertya lángjába meredt, miközben egy halvány, de annyál ijesztőbb mosolyra húzta a száját- hogy a férfi is még a házban volt.

Remington kényelmetlenül fészkelődni kezdett.

-Ne aggódj!- mondta végül Jinwang kedvesen elmosolyodva- Számodra valami különlegeset tartogatok.

-Nem tudom miért, de most csak jobban aggódok.

-Mit sem változtál.- csóválta a fejét lassan.

-Igen? Én viszont rád sem ismerek, Wang-ge!- az időutazó felpattant a helyéről és csak úgy ömlött belőle a szó. Talán most jött ki rajta az elmúlt idők alatt összegyűlt feszültség- Hová lett az az ember, aki aznap este önzetlenül segített egy haldokló vadidegennek? Aki éjt nappallá téve ápolta őt? Aki a légynek sem ártott volna? Aki csak azért tanult meg zenélni egy hangszeren, hogy elnyerje szíve választottját? Aki...- elakadtak a szavai. Jobban fájt egy érzéketlen gyilkosként viszont látnia első igazi barátját, mintha nem is láthatná egyáltalán- Aki megtanított újra bízni az emberekben?

-Ő halott.- felelt egyszerűen, az arcán egyetlen érzelem sem látszott- Meghalt aznap este, amikor hason szúrták.

-Tudod, ő volt az első igazi barátom. Valaki, akire úgy éreztem, hogy mindig számíthatok és akiért az életemet is kockára tettem volna. Ő volt az első, aki ezt kiérdemelte.

-Sajnálattal hallom.- hiába jöttek könnyedén a szavak a szájára, a torka elszorult. Gyűlölte Remingtont azért, amit vele tett, de amit az előbb a fejéhez vágott... fájt, de minden igaz volt.

-Ennyi? Ennyit bírsz mondani?

Jinwang kihúzta az övébe tűzött legyezőt és egy erős rántással széthajtotta. Ahogy legyezni kezdte magát a gyertya lángja meg-meglibbent.
A három lovag eddig csendben figyelt és csak úgy kapkodta a fejét ide-oda a két beszélgető között. Hiába próbálták felfogni, hogy miről is van szó, nem jártak sikerrel. Egyetlen dolog vált világossá csak számukra: testvérük, aki Remingtonnak hívatja magát nem kedveli a vendégüket.
Először az erős, de ostoba szedte össze a bátorságát, hogy megszólaljon.

-Mi legyen vele, Remington testvér?

Egy villámgyors mozdulat, egy kés pengéje villant és a következő pillanatban már vér spriccelt a lovag torkából. Jinwang arcát vörösre festette, de nem foglalkozott vele. Megtörölte apró késének a pengéjét, majd újfent az ingujjába rejtette. A másik két lovag halálra vált arccal indult meg a sátor bejárata felé.

-Khm...- köhintett Jinwang, mire megdermedtek. Tiszta mutatóujját a vér fröcskölte szája elé tartotta- Sshhh!

A két lovag remegő lábakkal, de a kísérteteknél is halkabban tűntek el. Jinwang törökülésbe húzta hosszú lábait, majd mint aki nincs tudatában a környezetével és az előbb történtekkel, az elborzadt időutazó felé fordult.

-Felbosszantottál. Ő csak rosszkor szólalt meg. A halála a te hibád.

-Ez abszurd! Már hogy lenne az én hibám?!

-Ahányszor kinyitod a szádat, meg akarlak ölni. Tudatosan kell visszafogjam magam, mert neked valami egészen különlegeset tartogatok, valamit, aminek még nincs itt az ideje. Ez a türelmetlen várakozás feszültté tesz.. most sajnos Sir Leo, az erős húzta a rövidebbet.

Remington egyszerűen nem akart vitatkozni a másikkal. Látta, hogy a hosszú éveken át dédelgetett bosszúja az őrület szélére sodorta. Viszont az, hogy egyelőre nem akarja megölni, reményt adott neki. Ki tudja, talán ezúttal még el tud menekülni.
Hosszú csend telepedett rájuk, végül az időutazó szólalt meg.

-Akkor,- kezdte, a földet bámulva maga előtt- mi lesz most?