Egy teljes hét telt el. Soraya alig merte elhagyni a házat attól a három férfitől tartva, hiszen csak hét nap haladékot csikartak ki belőlük. Remington már tökéletesen összeszedte magát, az érkezése óta jelenlévő fáradtsága és szédülése teljesen elmúlt. Vagy Akkó utcáit járta, hogy felderítse és kiismerje magát a városban, vagy Soraya házában segített, amennyit tudott. Sokat vigyázott Kianre és Yarára is, Kalilát pedig rajzolni tanította szénnel. A nő kimondhatatlanul hálás volt neki mindezért és a kis család már egészen befogadta, mintha ő is közéjük született volna.

Egyik délután például Soraya arra ért haza a piacról, hogy Remington hanyatt fekszik a földön, akár egy hulla és két legkisebb gyereke diadalittasan áll mellette. Ők bizonyára úgy látták a játékot, mintha valóság lenne: a kezükben lévő törékeny botokat fényes kardoknak, magukat hős lovagoknak, az időutazót pedig egy ellenséges, gonosz és éhes óriásnak. Kian és Yara hangosan nevettek és kiáltoztak, szájuk a fülükig ért.
Mindeközben Kalila a szoba egyik csendesebb sarkában ült és egy vastag papírlapra rajzolt egy darab vékony szénnel, amit Remington szerzett és faragott neki egyenesen a tűzhelyből. Rátekert egy rongy-cafatot, hogy a kislány keze ne legyen tőle kormos. Ahogy a délutáni nap odasütött a papírjára és az arcára, még szebbé varázsolta őt. Egyenes háttal ült, vonásain már most látszott, hogy a jövőben páratlan szépség lesz. Épp végzett a rajzolt virág szirmainak árnyékolásával és büszkén mutatta meg édesanyjának, aki azonnal megdicsérte.

Így teltek hát a napok. Soraya, amennyire nőként megtehette, próbált pénzhez jutni, hogyha esetleg nem sikerülne Remingtonnak megszöktetnie őket, akkor legyen egy B-terv. A három gyerek meg sem érezte a közelgő vihart, gondtalanul töltötték mindennapjaikat. Kalila néha a kikötőben segített egy boltosnak némi zsebpénzést, de mindent összevetve, a család már rég nem volt ennyire bold9g és reménnyel teli.

A Sorayáékkal töltött kilencedik napon Remington kiment a városba napfelkelte előtt egy órával, ahogy az lassan a szokásává vált már. Futott egy kicsit edzés gyanánt, majd ahogy elfáradt, sétára lassított. Elgyalogolt egészen a kikötőig, hallgatta a sirályok vészjósló rikácsolását, majd megvárta a napfelkeltét. Az ég vérvörössé, majd élénk narancssárgává változott, a tenger vize aranyként ragyogott. A nappal együtt az emberek is megjelentek az utcákon. Remington magában meg is jegyezte, hogy mekkora tömeg lett, mert a kilenc nap alatt összesen nem látott még ennyi embert.

Ahogy igyekezett az embertengerben visszajutni Soraya házához, azt hitte menten elájul. Egy furcsa alak leplezetlenül őt bámulta, nem egészen egy fél utcára tőle. Semmi rémisztő nem volt az alakban- széles vállú, szikár férfi, talán az időutazótól pár évvel lehetett idősebb. Ami miatt Remington úgy megijedt tőle, az a narancssárga kendő volt, amivel az arcát takarta. Keskeny szemei jéghideget és gyilkos szándékot árasztottak.
Az időutazó elfordult egy pillanatra, hogy megnézze, a gyanús férfi biztos őt bámulja-e így, nem pedig egy körülötte állót. Amint visszakapta az alakra a tekintetét, már sehol sem volt.

Remington azonnal pánikba esett. Két gondolat kergette egymást a fejében, amik majdnem az őrületbe kergették. Vajon tényleg Jinwangot látta az előbb, vagy csak a képzelete játszik vele? Esténként nem aludt valami jól, a fáradtság már rég ledöntötte volna a lábáról, ha Alex nem rejtett volna a táskája egyik zsebébe néhány csöves kávét. Egyedül egy kis meleg víz kellett hozzá, beleönti a zacskó tartalmát, és már kész is volt. Az otthon íze..
A másik gondolat persze szinte magától értetődő: ha az az alak tényleg Jinwang volt, akkor hova lett? Ekkora tömegben bármikor leszúrhatja, senkinek sem tűnne fel. Egy kicsit azért remélte, hogy vagy nem akarja most azonnal megölni, vagy utálja annyira, hogy nem szán neki ilyen könnyű véget.

Bárhogy is legyen, ki kellett keverednie a tömegből.

Amilyen gyorsan csak tudott, lefordult egy kis utcába, majd meghúzta magát. Egyelőre nem lett volna túl okos visszamenni Soraya házához. A végén még esetleg odavezetné Jinwangot, aki ki tudja mit művelne a nővel és a családjával, a bosszúja nevében? Ezt nem engedhette meg. A tetteiért neki kellett vállalnia a következményeket, ártatlanokat semmiképp sem akart belekeverni. Csak remélni merte, hogy a kis család nem fogja azt hinni, hogy faképnél hagyta őket.

Amikor úgy érezte, már eleget kuporgott a sikátorban, a nap már a delelőjéhez közelített. Visszatért a még mindig emberektől hemzsegő főútra és céltalanul elindult az egyik irányba. Nemsokára egy ismerős zaj csapta meg a fülét: egy hirtelen mozdulattal szétnyitottak egy legyezőt. Remington azonnal ledermedt, érezte ahogy a hideg végigszalad a hátán. Ezúttal szerencséje volt, a férfi pár lépéssel előtte állt és úgy tűnt, még nem vette őt észre. Hirtelen felindulásból úgy döntött, hogy követni fogja. Ez ott és akkor jó ötletnek tűnt.

Az időutazó még egy árnyéknál is csendesebben osont a gyanús alak után, akinek az arcát továbbra is a narancssárga kendő takarta. Néha meg-meglibbent az anyag széle, ahogy legyezte magát a forró sivatagi délutánon. Egy számára ismeretlen, valószínűleg titkos átjárón át kiosontak a városból, majd egészen a sivatag határáig baktattak. Már egészen besötétedet. Hiába mentek egész délután, az időutazónak fel sem tűnt, hogy repül az idő. Ahogy jobban belegondolt, gyanússá vált, hogy a másik ilyen sokáig nem vette észre. Csak nem szándékosan akarja valahova elcsalni? Esetleg egy titkos helyre, ahol aztán elkapja és megkínozza, mielőtt hagyja meghalni, hogy bosszúját betöltse. Ahogy ebbe jobban belegondolt, érezte, hogy elkezd pánikolni, de még mindig nem hagyott fel az alak követésével.

Remington akkor kezdett leszakadozni szándékosan a másiktól, mikor fáklyák fényét pillantotta meg a távolban. Kivárt, majd közelebb lopakodott. Ameddig csak a szeme ellátott, rendezetten felállított sátrak borították a sivatag homokját. Hatalmas fehér zászlókon vörös keresztek hirdették, hogy ez a keresztes lovagok tábora.

De akkor mi a poklot keres itt Jinwang? Lehet, hogy a gyanús alakot csak összetévesztette a barátjával?