Kettejük beszélgetése nagyon hosszúra nyúlt, de nem azért, mert Remington bénán tudta elmagyarázni a kérdéseit, hanem mert Soraya roppant bőszavú volt. Ki sem nézte volna ebből a fiatal és törékeny nőből, hogy ennyi mondanivalója van és hogy ennyi mindent tud a városban és az akörül történő dolgokról.

Először beszámolt az időutazónak a jelenről. Kiderült, hogy a kikötőváros, ahova ezúttal érkezett, nem más volt, mint Akkó, az akkori tengeri kereskedelem egyik legjelentősebb városa. Itt értek össze a keleti (szárazföldi és tengeri) kereskedelmi utak. Az alapján, amit Soraya elmondott, a városnak élettel, zenével és kereskedőkkel kellett volna tele lennie, de ehelyett csak kétségbeesést és rettegést talált. Ahogy a nő tovább mesélt kiderült az is, hogy ez a folyamatos háborúzások miatt van így.

Lovagok és katonák, hatalmas vörös keresztekkel a páncélukon és zászlóikon özönlöttek a Földközi-tenger ezen partjára, mondván, hogy szent háborút vívnak. Remingtonnak azonnal összerándult a gyomra, és félelem költözött a szívébe. Ki az, aki még sosem hallott a Kereszes Háborúkról? Úgy tűnik megint remek szerencséje van, hogy háborús időkbe utazott. Mindez viszont végre adott neki némi támpontot, hogy most mikor is lehet vajon. Ha jól számolt, nagyjából újabb ezer évet utazott előre az időben, ami azt jelentette, hogy már csak másik háromezer választotta el őt a testvéreitől. Egy pillanatra elfelejtette a háborútól való félelmét és akaratlanul is elmosolyodott, de aztán azonnal eszébe jutott az őt üldöző Jinwang. Eddig mondhatni még tényleg szerencséje volt, hogy nem futott össze vele. Vajon hol lehet most? Mit csinálhat? Talán egy kis barlangban kuporog és élezi a kardját, hogy amint találkozik vele, azonnal megölhesse? Remington nyelt egy nagyot és elhessegette az összes ilyen és hasonló gondolatát, majd újra Sorayára fordította minden figyelmét.

Nem kellett sokat faggatózzon, a nő önként mesélt neki magáról. Az időutazót ledöbbentette, hogy miután megmentette az életét, így megbízik benne, egy vadidegenben. Ezt a gondolatát követően egy kicsit megnyugodott- ha más nem is, legalább a vele született paranoiája visszatért.
Mint kiderült, Soraya régen valóban egy bordélyban dolgozott, egeszen fiatal korától fogva. Miután másodszorra is teherbe esett, ki akarták dobni az utcára, de egy arra járó férfi felkarolta és feleségül akarta venni. Ezt a bordély vezetője nem akarta szó nélkül hagyni és pénzt követelt a lányért. A férfi nem volt valami gazdag, de belement az alkuba, mert nagyon megkedvelte a törékeny nőt és nem volt szíve ott hagyni az utcán két gyerekével. Mi ez, ha nem első látásra szerelem?

A férfi mindig jó volt hozzá, sosem bántotta vagy erőszakoskodott vele. Dolgozott, abból tartotta el a feleségét aki immár a harmadik gyermekét várta. Mielőtt még a kis Yara megszülethetett volna, a férfit besorozták a seregbe, így magára kellett hagyja a családját. Soraya egyedül maradt három gyermekével és a bordélyház tulajdonosának való tartozásukkal. A helyzete kilátástalan volt.
Habár a nyakában lógó gyűrűre nem tért ki, Remington gyanította, hogy vagy a sajátja volt, a férje hagyta rá emlékül, mert valószínűnek tartotta, hogy nem tér vissza a háborúból.

-Mihez akarsz most kezdeni?- mutogatta bénán az időutazó, akinek szintén megesett a szíve ezen az elesett nőn.

-Nincs sok választásom. Nem tudom kifizetni a tartozást, de a gyerekeim jövőjét sem akarom eladni. A bordélyba semmiképp sem megyek vissza, az biztos.- egy kicsit elgondolkodott, majd halkan és bizonytalanul folytatta, egy kicsit közelebb hajolva a másikhoz- Az lenne a legjobb talán, ha elhagynám a várost.

-Merre mennél?

-Nincs sok holmink..- folytatta tudomást sem véve a kérdésről- Fognám Kalilát, Kiant és Yarát, és az éjszaka leple alatt kiosonnánk a kapukon, vagy valahogy lemásznánk a városfalon. Türosz elég közel van.. egy kis szerencsével oda is érhetünk és ott új életet kezdhetünk.

-És a férjed?

-Ő is arrafelé háborúzik. A keresztesek arról nyomulnak Akkó felé. Nem kell sok idő és ostrom alá vesznek minket is. Sőt! Abból, amit tapasztalok, egyre drágább minden és az emberek gondterheltek.. szerintem valamilyen szinten már most itt van az ellenség és megpróbál minket kiéheztetni.

-A kikötő tele van hajókkal!

-Azok az akkóiak hajói. Már nagyon rég óta nem jött a városba idegen. A legszegényebb negyedekben mindennapos az éhhalál. A gyerekeket is eltiltottam arról a környékről.. rengeteg ott a hulla.- felelt Soraya egyre elhaló hangon- Pedig sok barátjuk lakott arrafelé...

Remington gondterhelten felsóhajtott. Szívesen segített volna a nőnek elmenekülni a családjával, de ha igaz, amit mondott, nem lesz egyszerű dolguk. Ha a keresztesek máris elszigetelték a várost a külvilágtól, akkor nem mászkálhat csak úgy ki-be akárki. Egy kis szerencsével, a bejövőket talán jobban figyelik és ellenőrzik, mint a kifele szökőket, de ez is csak sovány vigasz.
Fejében cikáztak a gondolatok, lehetséges terveket kovácsolt a család megszöktetésére, de valahogy mindegyiknek az lett a vége, hogy valaki meghal: vagy ő, vagy Soraya, vagy az egyik gyerek. Ez nyílván elfogadhatatlan volt.

-Várj még pár napot.- kérte végül, miközben bátorítóan mosolygott és lágyan formálta meg a kézjeleit- Ha megengeded, hogy itt maradjak és kicsit összeszedjem magam, segítek nektek elmenekülni.- ajánlotta végül.

-Nem érdemlem meg a segítségedet, ismeretlen jótevő.

-Azt majd én eldöntöm.- felelt Remington nevetve. Jó érzéssel töltötte el, hogy ismét segíthet valakin. A kíváncsisága viszont továbbra sem csökkent, és nagyon zavarta, hogy a nő nyakában lógó ezüst gyűrű ismerős volt neki. Szinte viszketett az agya és utálta ezt az érzést- Az a gyűrű kitől van?

-Hogy ez?- vette a tenyerébe, hogy közelebbről is megmutathassa a srácnak- Családi örökség, a nagymamámé volt. Anyukám azt mesélte, hogy egyszer egy ismeretlen hős megmentete a Nagyit, majd mivel csinosnak és kedvesnek találta, megkedvelte és el akarta venni. Sajnos ebből semmi sem lett, mert a hős hirtelen eltűnt, Nagyit meg közben férjhez adták. Egyik nap viszont,- itt tartott egy lélegzetvételnyi hatásszünetet- a hős visszatért. Amikor meglátta, hogy a Nagyi időközben férjhez ment, rettentően szomorú lett. Ezt a gyűrűt örök, halhatatlan szerelme zálogául adta a Nagyinak, majd pár nap múlva öngyilkos lett a sivatagban.

Habár Remingtont megérintette a szívszorító szerelmi történet, valami nagyon bűzlött neki körülötte. Soraya titkolt valamit, vagy az édesanyja sem tudta a teljes igazságot?