Jinwangnak jó sok idő és annál is több kiabálás és dühöngés kellett ahhoz, hogy végre sikerüljön lenyugodnia. Remington ezért egyáltalán nem haragudott, sőt, a másik helyében ő is így tett volna. Ezer év jó hosszú idő, csoda, hogy a férfi ennyire zaklatott? Az meg csak rontott a helyzeten, hogy az időutazó szó nélkül hagyta ott és tűnt el. Már az csodának számított, hogy Jinwang nem ölte meg dühében ott helyben. Remington szörnyen szégyellte magát mindazért, amin a férfinek keresztül kellett mennie miatta, de még mindig nem bánta meg, amit tett. Egy része, valahol mélyen örült neki, hogy a barátját mégis viszont láthatja, habár félt tőle, hogy ez nem kölcsönös.

-Minden esetre,- törte meg a túl hosszúra nyúló csöndet a földön ülő Remington- jó újra látni.

-Legalább egyikünk boldog...- motyogta Jinwang. Az időutazó hiába figyelt az előbb, egyszerűen nem tudta megérteni, hogy miért haragszik rá még mindig. A dolgok, amiket felhozott a másik, hogy most a fejéhez vágja, már mind a régmúlté, úgy vélte ideje lenne tovább lépnie...

-Meghívlak ebédre, úgyis dél felé jár. Evés közben elmesélhetnéd, hogy mi történt ezer év alatt. Mit szólsz?- igyekezte úgy kezelni a barátját, mintha mi sem történt volna.

-Tudok egy jó helyet.- egyezett bele minimális lelkesedéssel Jinwang. Sem az nem töltötte el örömmel, hogy Remingtonnal kell időt töltenie, sem az, hogy majd az életéről kell beszéljen. Ha az időutazó kérdezgette, mindig úgy érezte magát, mintha számon kérnék. A hangja rekedt volt a sok kiabálástól, és annyira elfáradt, hogy nem maradt ereje ellenkezni. Egy ebédbe csak nem hal bele?

-Remek!- pattant fel Remington izgatottan. Reménykedett, hogy sikerül majd helyrehozza a baráti viszonyukat az ebéd folyamán- Akkor, mutatsd az utat! Egyébként...- tette hozzá a férfi után sétálva- hány óra van pontosan?

-Dél múlt öt órával.- felelt szárazon- Csak későn sötétedik.

-Vagy úgy..- dörzsölte a tarkóját kínjában a srác- Akkor úgy fest az ebédből vacsora lesz.

Jinwang egy fél lépésre lefagyott, majd mintha mi sem történt volna, továbbhaladt. Végigmentek pár kisebb, de nem kevésbé zsúfolt utcán, a házak falai baljósan magasodtak föléjük. Mire megérkeztek az említett helyre, ami kívülről egy nagyon pici és annál is koszosabb helynek tűnt, már teljesen besötétedett, de a Hold még nem jött fel. Remington nem tudta eldönteni, hogy Jinwang tényleg jó véleménnyel van-e róla, vagy csak rajta akar bosszút állni. Remélte, hogy nem az utóbbi.
A kínai férfi magabiztosan benyitott. Odabent sötét volt, alig pár gyertya adott csak fényt. Az időutazó itt érezte meg csak igazán, mennyire hiányzik neki az elektromos világítás. A padlót vörös és sárga mintás szőnyegek fedték, az asztalok sűrűn álltak és szinte az összesnél ültek. Mindenféle népséget lehetett itt látni a nagyszakállú, öreg kereskedőtől a fiatal római katonákig. Remington elmosolyodott, mikor rájött a hely valódi varázsára: félreeső fogadó, ahol senki sem furcsáll egy angolt és egy kínait.

-Xiang úrfi, maga az?- intett feléjük a pult mögött álló fogadós- Jöjjenek be! A szokásosat?

-De duplán!- válaszolt az egy széles mosollyal. Remington egyből tudta, ez a mosoly nem őszinte, de kettejük viszonya mégis jobb, mint a sajátjuk, tekintve, hogy a pultosnak legalább megerőltette magát és kipréselt egyet.

-Értettem! Az asztala most is szabad, mint mindig, ahogy kérte.

-Helyes.- bólintott Jinwang és a fogadó leghátsó asztalához vezette Remingtont. Leültek, majd amíg meg nem hozták a "szokásosat" mindketten mélyen a gondolataikba merültek. A "szokásos" egy pohár alkoholos italt, egy lepényt és valami sivatagi állatból készült ragut takart. Remington nem tudott nem elmosolyodni.

-Ne is jusson az eszedbe!- figyelmeztette halkan Jinwang az idétlenül vigyorgó időutazót, akinek nagyon nehezére esett visszafojtania a nosztalgikus nevetést. Most már nem tudták elkerülni, mindkettejüknek eszébe jutott Remington fergeteges nyúlraguja.

-Hallgatlak Wang-ge. Kérlek, meséld el, mi történt veled az elmúlt ezer évben!

Jinwang először igyekezett figyelmen kívül hagyni a kérést. Azt már teljesen eleresztette a füle mellett, hogy a fiatal időutazó Wang-genek hívta megint, hiába kérte, hogy ne tegye. Végül csak kötélnek állt, mert egyre kényelmetlenebbé vált, hogy a másik tekintete folyton rajta pihen és a kínos csendeket sem szokta meg annak ellenére, hogy lassan 900 éve egyedül van.

-Egy kupac hullán tértem magamhoz. Semmi bajom nem volt, semmim sem fájt, de csupa vér voltam és minden az égett hústól bűzlött körülöttem. Téged sehol sem láttalak. Miután az összes hullát végignéztem, hogy köztük vagy-e, három napot és éjjelt vártam, hogy visszagyere. Rá kellett jöjjek, hogy vagy végképp elmentél, vagy elrabolt az a banda.- megitta a poharában lévő ital végét is. Remington összerezzent, hisz úgy tudta, a kínai férfi nem bírja jól az alkoholt. Ezek szerint az ezer év alatt vagy annyit ivott, hogy hozzászokott már, vagy csak a bátorsága nőtt nagyot. Mint később kiderült, inkább az utóbbi- Felkutattam őket és miután mindenkit megöltem, láttam, hogy sehol sem vagy.

Remington lélegzet-visszafojtva hallgatta Jinwang történeteit. Ha nem ő mesélte volna mindezt neki, akkor el sem hitte volna.

Amikor Jinwang végzett annál a bandánál, hazament a régi házához, ahová sok gyerekkori emléke fűzte, mondván hogy visszaköltözik oda, de addigra már egy másik család vette birtokba. Próbálta összekaparni apja kereskedői vállalkozását és hosszú ideig igen jól ment neki. Miután eltelt tíz év, Jinwangnak gyanússá vált, hogy az öregedés jelei nem mutatkoznak rajta, de ezt betudta a jó szerencséjének.

Egyik útján találkozott egy nagyon csinos hölggyel, aki épp egy hajtűt vásárolt tőle. Udvarlása jeléül nem kért tőle pénzt. Jinwang kimondottan jóképű és kiváló modorú volt, a hölgy pedig roppant okos, de nagyon szomorú. Egy éven keresztül találkozgattak, és a nő életébe visszaköltözött a boldogság. Akkor döbbent rá, hogy mennyire is kedveli a férfit, amikor az először megnevettette. Nem kellett sok idő, hogy bele is szeressen. Egy egészséges és életvidám fiuk született alig egy év múlva. Jinwang imádta a családját és hála a kereskedői munkájának mindent meg tudott nekik adni. A gondok 15 évvel később kezdődtek.

Jinwang ugyanis egy napot sem öregedett.