Remington talpra érkezett, ám hamar kisiklott a föld a lába alól, ugyanis egy magas homokdűnén landolt. Tehetetlenül, akár egy zsák krumpli, egész az aljáig csúszott. Mire leért, tetőtől-talpig mindene csupa homok lett. Levette a külső sötétkék színű köntösét, és az első réteg aláöltözetet is, hogy csak egy fehér ing és a nadrágja maradjon rajta. A feleslegessé vált ruhát a táskájába gyömöszölte, nem akarta itt hagyni a semmi közepén. Fekete hajából gondosan kisöpörte az utolsó szem homokot is, majd a bakancsát levéve a zokniját is kirázta. Ivott egy kortyot a nála lévő vízből, amit még a leégett templomromok között kerített nagy-nehezen. Akarata ellenére is eszébe jutott Jinwang. Vajon milyen életet élhetett, miután ő elment? Mérges volt, hogy szó nélkül lelépett? Meddig hiányozhatott neki? Végül vállat vont: nem tudta mennyit utazott előre az időben, de ha esetleg még mindig él a barátja, ő Kínában van, méghozzá a bambuszerdős-teaföldes-monszunos területén az országnak, nem pedig a Góbi-sivatag közelében.. na persze, az sem biztos hogy ez az a sivatag.

Az már bizonyossá vált, hogy az időgép képes utazni az időben, de eddig elég random helyeken dobálta ki.. ezek szerint a térben is tud utazni? Legalább is a Földön belül. Így még érdekesebbé vált a találmánya. Ezt hivatalosan nem is programozta bele! Lenyűgöző...

Régi sálját a nyakába terítette és a fejére húzta, hogy ne süsse annyira a nap. Fekete haja amúgy is előnyös, hamarabb forrósodik fel. Már csak ez az egy ruhadarabja volt a sajátja, amit otthonról hozott magával... illetve a bakancsa. Ezeket mostantól kincsekként fogja őrizni.
A homokból csak úgy dőlt a hőség, Remington azt hitte, el fog ájulni. Folyamatosan szédült, a feje is hasogatott és gyengének érezte magát. Ugyan a mostani ugrás nem hagyott olyan sebeket a testén, mint az első, attól még ez is megviselte. Talán az is számít, hogy mennyit utazik az ember...

Miután a napszemüvegét is megtalálta, hátára vette a táskáját és elindult vissza fel a dűnére, hátha a tetejéről meglát valamit, ami úticélként szolgálhat.
A távolban meglátott egy hosszú hegyvonulatot és egy fénylő folyót még annál is messzebb. Elővette távcsövét, hogy jobban is szemügyre vehesse őket, hátha valami támpontot adhatnak, hogy éppen hol is landolt. A folyó mellett zöld volt minden, akár egy oázis, de körülötte ugyanolyan sivatagos táj feküdt. Nem látta pontosan, de mintha egy hatalmas tenger húzódott volna a hegység mötött és egy hosszúkás a hegyek mellett. Kezdetnek jó iránynak tűnt.

Ahogy elindult a hőségben a hegység felé, bedugta a fülét és random zenéket játszott le, hogy elüsse az időt és elterelje a figyelmét a hőségről, a fejfájásáról és a fáradságáról. Tudta, ha most megáll, meghal a sivatagban és ha itt leli a halála, akkor nem segíthet a családján. Egyre csak ment, a nap egyre csak tűzött, amikor is elindult egy ismerős Linkin Park szám. Remington a döbbenettől megállt. Fel sem fogta, hogy mit hall, de agyában csak úgy egymás után jöttek a dalszöveg szavai- hiszen kívülről tudta a számot. El akart kapcsolni, de nem tudott. Megint Jinwang arca jutott eszébe, ahogy meghallotta élete első rock dalát. A frász jött rá a dobtól és a gitártól, meg a dalszövegtől. A srác nem tudott mit tenni, elmosolyodott. Meg mert volna esküdni rá, hogy egy könnycseppet is elmorzsolt volna egyetlen barátja emlékére, de ahhoz túlzottan ki volt már száradva.

A nap lassan lemenőben volt. A homok még mindig sugározta az égető hőséget magából, de egyre hidegebb szél kezdett fújni. Se közel, se távol egy lelket nem látott, sem egy barlang-féleséget, ahová behúzódhatott volna az estére. Keresett hát egy viszonylag nagy homokdűnét, aminek a tövében kemény volt a homok és letelepedett oda. Beletúrt a táskájába, hátha talál valamit, amiből tud tüzet gyújtani, de semmit sem talált, ezért újra felvette Jinwang kék színű ruháit, bénán megkötötte az ezüst övét is és jó vastagon betakarózott egy Alex által becsomagolt pokrócba.

Arra ébredt az éjszaka közepén, hogy a füle mögött megbúvó fordítógép egy távoli beszélgetés foszlányait fordítja neki. Szeméből azonnal eltűnt az álmosság. Gyorsan összeszedte a dolgait és a beszélgetés irányába indult. Pár perc sétálás után fáklyák fényét pillantotta meg és egy karavánt. Három teve megpakolva zsákokkal és ládákkal, mellettük hat vagy hét férfi haladt. Ruhájuk egyértelműen arra utalt, hogy valamilyen arab területre keveredett Remington ezúttal. Minden gondolkodás nélkül a karaván felé indult- lassan fél napja nem ivott semmit és alig aludt pár órát egy kimerítő időutazás után, elég félelmetesen tántoroghatott. A egyik férfi kiszúrhatta az alakját, mert rémülten felkiáltott, mire mindenki kardot rántott. A fegyverek pengéi viszonylag szélesek voltak és enyhén íveltek. Remington azonnal lasított és a magasba emelte a kezeit.

-Fegyvertelennek tűnik.- suttogta az egyik férfi.

-A ruhája szokatlan..

-Igen.- helyeselt egy másik- Nem szokványos.. honnan jöhetett?

-Mit keres a sivatagban egyáltalán?

-A bőre nagyon világos!- mutogatott egy fiatalabb- Nem erről a vidékről való.

-Nem mutogass, Rayan! Lehet hogy beszéli a nyelvünket!- szólt a legidősebb.

-Igen, apám.

-Itt van!- kiáltott egyikük rémülten.

-Most mit tegyünk?

Ám mielőtt bárki is tehetett volna bármit, Remington érezte, ahogy kiszalad az erő a lábából és összeesett.