-Mégis mit keresel itt, te szégyentelen?! Még van bőr a képeden ide visszajönni?!- dühöngött az őrjárat vezetője. Remington csak pislogott, hiszen most ébredt fel.

-Gege, kik ezek?- ásította halkan. Jinwang a szidalmazások miatt teljesen elvörösödött, de inkább kínjában, mint mérgében. Kelletlenül hátrafordult a sráchoz.

-A dühöngő úr történetesen Yan Qingli bátyja, Yan Ming, aki elkergetett és megfenyegetett, hogy vissza ne térjek sose.- a rövid és lényegretörő bemutatás alatt a férfi továbbra is üvöltözött, részben a múlt sérelmei miatt, részben mert most épp senki sem figyelt rá.

-Ez kellemetlen.- dörzsölte ki az álmot a szemébő Remington- Ne válaszolj nekem többet, csak bólogass vagy csóváld a fejed, mert ha beszélsz, azt ők is értik, velem viszont nem tudnak mit kezdeni.- Jinwang azonnal bólintott- Ügyes fiú. Mondom mi lesz. Érd el, hogy bekísérjenek a templomokhoz.

Jinwang újfent bólintott, de ötlete sem volt, hogy lenne szerencsés vagy egyszerű ezt véghez vinni. Azon viszont gyorsan továbblépett, hogy az előbb 'ügyes fiú'-nak hívták, mint valami állatot. Újra a régi tanítójára, Yan Mingre nézett. Vörös fejjel, torka szakadtából átkozta őt, fáklyával a kezében, szürke szerzetesi egyenruhában. Megvárta amíg a férfi levegőt vesz és azt kihasználva szégyentelenül félbeszakította.

-Ha szabad egy szóra,- kezdte feltartva egyik mutatóujját- amennyiben jól emlékszem, a rend szabályai között van, hogy naplemente után tilos zajongani.

-Hogy merészeled a rendem szabájait ellenem használni! Nem szégyelled magad!

-Nem folytathatjuk ezt a beszélgetést valahol bent? Elég hideg van már...

-Ha meggyújtalak, nem fogsz majd fázni!- indult a kocsi felé a felbőszült férfi, az őrjárat többi tagjának úgy kellett visszafognia őt. Habár az utazó nem ismerte őket, magában hálálkodott nekik a segítségükért.

-Nem is mondtam még, miért jöttem!- próbálkozott Jinwang remegő hangon. Őszintén tartott ettől az embertől. Egyik pillanatban még csendesen őrködik és civilizált ember módjára beszélget szerzetestársaival, utána meg torka szakadtából üvöltözik, amíg teljesen el nem lilul a feje és azzal fenyegetőzik, hogy felgyújtja őt.

-A húgom miatt, ki másért!

-Azért jöttem, mert... mert...- Remington gyorsan súgott valamit, mert nem bírta tovább nézni a másik bénázását- Hogy bocsánatot kérjek és vezekeljek.

-Tényleg?- egy pillanat alatt elpárolgott a másik dühe. Látta Remington, most még adnak az ember szavára- Ez esetben gyalog kövess. A barátod is jöhet, habár jobban örülnénk ha itt maradna, de szerzetesek vagyunk. Ha kell, mindkettőtöknek biztosítunk fedélt a fejetek fölé.- mintha egy teljesen másik emberrel beszélt volna. Hihetetlen gyorsan tudta változtatni a hangulatát! Előbb még őrjöngött, mint valami vadállat, most pedig újfent visszatért a szerzetes emberi énje.

-Jobb, ha jön.- jelentette ki Jinwang, mintha csak úgy mellékesen tenné még hozzá- Akkor szemmel tudjátok őt is tartani és nem jut eszébe semmi ostobaság.

Remington gyorsan a ruhája ujjába rejtette a pisztolyát. Jinwang hátra sétált a kocsi mögé, alibinek azt mondta, hogy segít a srácnak, hiszen sérült, valójában csak a pípájáért jött és a kését a Remingtontól látott módon ő is elrejtette. Fél karjával támogatta a srácot, aki külön kérte ezt. Megmondta Jinwangnak, hogy játsszák el, hogy ő milyen sérült, így bent majd összeesik, eltereli róla a figyelmet, ezalatt pedig elmehet és megkeresheti szíve választottját.
Ahogy megbeszélték úgy lett. Elsétáltak egy templomig, bementek és az oltár előtt össze is esett a srác. A füstölők illata bársonyosan lengte be a termet, az istenség hatalmas szobra baljósan magasodott fölé, a fa padló pedig kemény volt. Jinwang kihasználva a Remingtonra irányuló figyelmet lassan kiosont a templomból.

Eddig a terv remekül működött. Kicsit sajnálta a fiút, ilyen csúnyán egyedül hagyta a szerzetesek között, de hát ő akarta így. Érteni úgyis megértette az embereket, beszélni meg csak nem kellett neki annyit, tekintve hogy eszméletlennek tettette magát. És milyen jól csinálta! Egy pillanatra még Jinwang is elhitte, hogy tényleg rosszul lett.
A csillagos éjszakai ég alatt osont egészen a női szerzetesek szállásáig. Már egy gyertyaláng sem égett, bizonyára az összes nő mélyen aludt. Remélte, hogy Qingli nem költözött azóta egy másik szobába, mert az különösen kellemetlen lenne. Megállt a ház ablaka alatt, elővette hangszerét és a csillagok fényénél nekilátott eljátszani a lány kedvenc dalát.

-Ki van ott?- kérdezte álmosan Qingli, miután véget ért a dal és kihajolt az ablakon.

-Én vagyok az.- a férfi szíve a torkában dobogott. Alig hitte el, hogy újra hallhatja a lány angyali hangját- Visszajöttem, ahogy megígértem.

-Jinwang?- a lány hangjából minden álmosság eltűnt, helyét félelem és izgalom vette át.

-Ki más? Gyere ki gyorsan!- kérte édesen és a lánynak több sem kellett. Felvette szürke szerzetes köntösét, ami az ágya mellett lógott, szorosra meghúzta az övét karcsú dereka körül és hollófekete haját gyorsan feltűzte. Alig egy pillanat múlva már ott állt JinWang előtt.

-Csodásan zenéltél.

-Majdnem két év telt el.. de te még mindig ugyanolyan gyönyörű vagy, ha csak nem még szebb, mint mikor legutoljára láttalak.- a lány azonnal elpirult a bókok hallatán. Ő is úgy kedvelte a férfit, mint az őt. Ha a bátyja nem látta volna meg őket akkor, még most is boldogan borultak volna egymás nyakába, bár titokban. Alig hitte el, hogy végre újra ott lehet egy karnyújtásnyira a másiktól.

-Jajj te..- legyintett a lány bájosan elpirulva- Csak ott fogsz álldogálni, vagy idejössz végre?

Jinwang engedelmesen a lányhoz lépett, majd finoman megölelte, félve, hogy szertefoszlik a lány a karjai között, ahogy a rémálmaiban. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, sőt, Qingli is erősen magához szorította. Nem csoda, hirtelen két évet próbáltak bepótolni. Jinwang félve, remegő kezekkel engedte el a lányt, majd jó mélyen a szemébe nézett. Qingli azonnal elmosolyodott, tudta, hogy mire gondol a férfi, ő is örömmel csókolta volna meg.

-A bátyám meg fog ölni.- monda félve.

-Egyszer élünk...