A srác bebugyolálta egy a fogadóból kölcsönvett lepedőbe a kereskedő szúrásokkal teli mocskos testét és bedobta a kocsiba. A kínai férfival felültek a bakra és útra keltek. Ahogy elég messze értek a falutól, félreálltak az úton. A testet elégették, a maradványokat elásták.
Ezek után egy gyertya fényénél összeültek a kocsiban. Épp hogy ketten törökülésben elfértek.. egy kis dobozra helyezték a gyertyát, aminek narancssárgás fénye furcsa árnyékokat festett mindkettejük arcára.

Jinwang, mióta végzett azzal az emberrel, egy árva szót sem szólt. Úgy érezte helyesen cselekedett és jogosan állt bosszút, folyamatosan ismételgette magának, hogy az az áruló megérdemelte a halált. Ennek ellenére ahányszor felidézte az esetet, felfordult a gyomra és hányinger kerülgette. Undorodott attól az embertől, de attól is, amit vele tett, függetlenül attól, hogy jogosan cselekedett-e. Még sosem ölt meg senkit és elítélte a gyilkosokat. De nem vált-e most ő is azzá?
Remington csendben ült és figyelte a férfit. Tudta, hogy min megy keresztül, sőt, nála sokkal jobban viselte az első gyilkosságát. Igen, Londonban Remington is ölt már embert. Nem is egyet.. ő az első alkalom után egy teljes hónapon keresztül ahányszor visszaemlékezett, elhányta magát. Ahogy egyre idősebb lett, úgy szokott hozzá a hasonló dolgokhoz, ezért sikerült megőrizze a hidegvérét a délután folyamán.

Remington kezdett ellazulni a másik társaságában, ami a délután történtek után elég ironikusnak hatott, de egyre inkább egy erős szövetségesként és egy jó barátként tekintett rá. Végül is, az életét köszönheti neki, hiszen ő foltozta össze az erdőben. Bárki arra járó ott hagyta volna, de ő megmentette.
Jinwang félt. A múlt sérelmei és az inas vádjai miatt félt bárkit is közel engedni magához. Amióta úton van, de már a szerzetesek között is, egyedül volt. Senkit sem mert és nem is akart közel engedni magához. Ez így volt egészen addig az estig, amikor megtalálta a haldokló utazót. Valamiért jó érzése támadt vele kapcsolatban, azért döntött úgy, hogy megmenti. Úgy tűnik jól tette, hiszen a fogadóban a fiatal srác terítette le a támadójukat. Egy percre sem bánta meg, hogy megsegítette Remingtont. Viszont egy valami nagyon zavarta: a srác nem hasonlított senkire sem, akivel eddig találkozott. A külseje is más volt, a holmijai is rendkívül furcsák voltak.. számtalan kérdésére remélte, ma este majd választ kaphat.
Eljött az őszinteség és az igazság ideje.

-Voltam már a te helyedben..- kezdte Remington, akinek az idegeire ment ez a nyomasztó csend. Jinwang összerezzent a másik hangjára- Jobban viseled, mint én akkor..

-Mennyi voltál?- a férfi hangja üres volt, mint a szürke köd. Az a bizonyos csillogás, ami annyi életet sugárzott, kiveszett sárgászöld szemeiből.

-17.

-Egek...

-Tudom min mész keresztül. Amennyit én látok, az alapján ha nem is helyesen, de jogosan tetted, amit tettél. Most mindenek előtt időre és egy kis pohárka rizsborra van szükséged..- az alkoholt, ami egy legfeljebb fél literes agyagcsupor-szerűségben volt, még a faluban szerezte, a gyűszűnyi pohárkákat a fogadó szobájából hozta el. Halkan csilingelt, ahogy az átlátszó folyadékot kitöltötte. A lassú mozdulatra megrezzent a gyertyaláng. Látszólag ez a pohárka alkohol is elég volt hozzá, hogy Jinwang nyelve kicsit megeredjen.

-Amennyit te látsz..- ismételte meg- és még nem hallottál mindent! Meséltem, hogy mivel űzött el otthonról?

-Csak annyit, hogy egy mondattal minden jó híredet lerombolta. De érthető okokból nem akartad elmondani én meg nem erőltettem a témát..

-Kisegítettél a fogadóban és eddig rászolgáltál a bizalmamra.. tölts még egy pohárral, és mindent elmondok.- Remington nem mert vitatkozni. Magának is töltött még, hiszen sosem ivott rizsbort azelőtt és nagyon ízlett most neki- Köszönöm, barátom. Tehát ott tartottam.. hogy... az a mocskos inas csapdába csalt. Egy este a szobám ablaka alatt kiabált, mint akit megtámadtak. A hangokra, nyilván én értem oda először. Kardot nem vittem, álmomból keltem fel és siettem, hogy megmenthessem. Amikor odaértem, semmi baja sem volt. Gonoszan elvigyorodott és rám vetette magát.

-Verekedtetek?

-Elég csúnyán megtéptük egymást, igen. Ahogy hallotta apám és a szólgálók közeledtét azonnal feléjük kezdett futni, színlelte, mintha fájna járnia. Apám lába előtt összeesett.

-Azért küldtek el, mert összeverted?

-Dehogy!- legyintett akkorát, hogy a gyertya majdnem kialudt- Azért tagadtak ki a családból, mert azt állította, hogy megerőszakoltam őt. Tökéletes hazugság volt.. le sem tagadhattam volna. Mindketten kipirultunk és megizzadtunk verekedés közben és kellően megtéptük egymás ruháit. Ráadásul ahogy megütöttem őt, még ot volt a hátán a kezem nyoma.. és eljátszotta, mint aki nem tud járni.. egyszerűen minden összeillett, én meg túl későn vettem észre. Hát ez a történet...

-És te tényleg.... tudod....- próbált Remington tapintatosan rákérdezni, de valahogy cserben hagyta most ékesszólása. Nem arra volt kíváncsi, hogy megerőszakolta-e az inast.. az egyértelmű hazugság volt. Viszont minden jó hazugságnak az alapja valamilyen igazság...

-Nem, dehogy!- vágta rá azonnal- Az én szívem Yan Qinglié.

-Akkor most még nem tolerálják jól az ilyesmit..- motyogta Remington az orra alá. A másik felháborodott válaszából következtetett erre. Azzal tisztában volt, hogy valamennyit visszautazott az időben, de azt nem tudta, hogy most jelenleg mikor is van.

-De miért kérdezed.. te esetleg...?

-Hogy én?- nevetett Remington- Nem, én sem.

Kínos és mély csend ereszkedett közéjük ezt követően. Jinwang töltött magának egy harmadik poharat is, de mielőtt megihatta volna, a srác kikapta a kezéből és felhajtotta. Sokkal jobban bírta az alkoholt a másiknál és érezte rajta, hogy már neki is csak a szeme kívánta ezt a pohárkát. A kínai férfi hamar túltette magát a dolgon.

-Azt mondtad írtózol az emberöléstől.. miért végeztél vele mégis?- igyekezett Remington minél óvatosabban fogalmazni. Nem akarta megbántani első igazi barátját, de a kíváncsiság mégis furdalta.

-Miután miatta kitagadtak, a szüleim halálával rá maradt minden a háztól kezdve a vállalkozásig. Mi értelme lett volna őket életben hagyja? Te nem láttad a tekintetét aznap este.

-Akkor miért nem ölt meg téged is?

-Engem teljes szívéből gyűlölt, mert apám rám hagyta volna a vállalkozást helyette. Úgy vélte, rosszabbat érdemlek, mint a halál.

-Tehát megölted?

-Az eleinte okozott szúrásait még el lehetett volna látni, a szobalány is meg tudta volna menteni az életét. De amikor beismerte, hogy első nap este ő támadott meg minket, és végezni akart veled is, elvesztettem az önuralmamat.

-Miattam?- kérdezett vissza Remington de nem számonkérő hangon, inkább meghatódva. Most hogy a kép összeállt, még jobban megértette, hogy az utazó mit miért tett.

-Most te jössz..- mutatott Remingtonra bizonytalanul Jinwang Amíg a srác habozott, kihasználta az időt és csak ivott még egy pohárkával.

-Majd talán máskor.. ha józanabbak vagyunk. Az én történetem több koncentrációt és szellemi jelenlétet igényel...- ő maga ugyan teljesen jól érezte magát (a poharakba rendkívül kevés ital fért), de látta Jinwangon, hogy pillanatokon belül elalszik.

-Nem fair.. aztmontad hogy te is mezsélz majd...

-Hallod magad?- hangosan sóhajtott. Erre nem számított, hogy a másik ennyire nem bírja a rizsbort- Ideje aludni és magad mögött hagyni a nap borzalmait.

-De.. nemmagyok álmos.- majd annak rendje és módja szerint ásított egy nagyot. Fáradt is volt, ivott is.. legszívesebben tényleg elment volna aludni.

-Nincs vita! Jó éjt!- majd lefektette a férfit a kocsiban, betakarta egy tiszta lepedővel és elfújta a gyertyát. Ő maga végül kiült a bakra. Kicsit rosszul érezte magát amiatt, hogy korábban úgy félreértette a kínai férfi néhány tettét, vagy mondatát és még szóvá is tette azt. Biztos rosszul eshetett neki.
Majd holnap reggel bocsánatot kér tőle.

Az este hűvös volt és a reggel lassan jött el. Míg Jinwang mélyen aludt, Remington rendet rakott a táskájában és végignézte, miket hozott magával. Valahogy meg kéne állapítsa, hogy milyen évet írnak...