Reggel halk sírás hangját hallottam meg a bébíőrző- és Hope szobája felől. Szememből törölgetve az álmot ballagok át a szomszéd helyiségbe. Mikor belépek látom, hogy a kislányom az ágyában forgolódik.
-Hope mi baj? - emelem fel ölembe.
Nem mintha nagyon tudna válaszolni a kérdésemre 8 hónaposan.. Sok eszem van az biztos..
Ringatva megyek vissza vele a szobámba ahol leteszem az ágyamra és visszafekszem vele, hátha elalszik. 
De nem az én gyerekem mászik össze-vissza. Még szerencse, hogy az ágy neki van tolva a falnak különben már lemászott ötször róla. Így csak rajtam próbált meg átmászni. Ami nem sikerült neki. Játékosan csikizni kezdtem amin nevetett. Imádom a kacagását. Legszívesen felvenném a telefonomra és mikor dalt írok lejátszanám újra és újra.
És így telik el nálunk egy átlagos reggel.
Mikor már lent vagyunk a konyhában Hope-ot az etetőszékbe ültetem és elkészítem neki a szokásos tápszerét, én pedig megiszom a reggeli kávémat.
Helyet foglalok az etetőszék mellett légő székben és a cumisüveget a szájába téve etetni kezdem.
De Hope csak nyammog rajta, nem eszik.
Ezt nem értem.
Reggelente általában ügyesen megeszi a tápszert.
-Manóka mi a baj? - nézek rá gondterhelten.
A szemei csillognak miközben az ölembe ültetem.
-Hope miért nem eszel? - aggodalmaskodok és nyomok egy puszit a homlokára.
Majd újra, de most kicsit több ideig hagyom ott az ajkam.
Ugyanis a kislányom homloka tűz meleg.
-Istenem, te lázas vagy! - pattanok fel Hope-pal a kezemben a székről és a konyhaszekrényhez sietek. Fél kézzel túrom fel a gyógyszeres dobozokat mire sikerül megtalálnom a lázmérőt.
-Akkor mérjünk neked lázat. Nem mintha már csináltam volna ezt.. - Hope szobája felé megyek miközben homlokát puszilom.
Mire pittyeg a kicsi szerkezet Hope már lassan sírdogál.
A szemem tányér nagyságúra kerekedik mikor meglátom, mit mutat.
Hope-nak 38,7°-os láza van.
Úristen.
Azonnal orvoshoz kell vinnem.
-Manóka elmegyünk meglátogatni a doktor nénit. - mondom neki hangosan, majd lecserélem a pelenkáját és felöltöztetem. Egy virágos melegítő szettet adok rá, hogy a láz mellett ne fázzon jobban.

Míg én is felöltözök addig a szobámban elhelyezett játszó ágyban forgolódik.
Hogy mihamarabb elkészüljek egy sima melegítőt veszek fel és egy edző cipőt. Minek csípjem ki magam az orvoshoz?
-Mitől lettél beteg Hope? - kérdezem tőle amikor egyek vállamra rakom a táskát amibe, ha megyünk valahova bepakolom a pelenkákat és a többi dolgot amire szükség lehet.
Sietve csatolom be a gyerekülésbe Hopet, hogy mielőbb az orvoshoz érhessünk.
Vagy 3 közlekedési szabályt lépek át mire a rendelő előtt lévő parkolóban le nem parkolok.
Hopet a baba hordozóban viszembe a meleg helyiségbe ami nem csak, hogy tele van betegekkel, de olyan büdös is, hogy szúrja az orromat.
Talán a nyár miatt, vagy nem tudom.
Az ajtóhoz legközelebb lévő pelenkázóra rakom Hope cuccait őt pedig kiveszem a hordozóból és ölembe veszem.
-Ő nem Shawn Mendes? - hallom meg valaki halk suttogását a hátam mögül.
Biztos nem tudja, hogy hallótávolságon belül vagyok.
-De ő az. - suttogja egy mádik hang.
Nem foglalkozok velük.
Mert miután Hope hozzám került elhatároztam, hogy ha ilyen helyre vagy hasonló helyre megyünk ahol szülőnek kell lennem, ott nem létezik Shawn Mendes. Csak Shawn Mendes az apa.
Arra eszmélek fel, hogy sír a lányom.
-Hamarosan megyünk be a doktor nénihez Manóka ne sírj. - ringatom, de ő csak sír.
Megpuszilom a homlokát ami még mindig tűz forró.
Mikor kinyílik az ajtó és kijön egy beteg kijön egy asszisztens.
-Csak egy baba van? - néz körbe.
-Igen. - válaszolja valaki arrébb.
-Akkor jöjj[n a csecsemő. - mondja az asszisztens és bemegy.
Gyosran felveszem a cuccokat a másik kezembe és utána sietek.
Mikor belépek hatalmas meglepetés ér.
Ugyanis az orvosi székben nem az az idős hölgy ül aki először mikor itt jártunk hanem egy fiatal lány.