Aziraphael teljesen elveszett a másik dühös, sárga tekintetében. 

- Figyelsz te egyáltalán rám? -dühöngött Crowley.

- Persze Crowley. Nagyon örülök, hogy rendben vagy. Majdnem szívrohamot kaptam, mikor megtudtam, hogy visszatértél ide- kezdett a szónoklatába Aziraphael, hangjában azonban érződött a megkönnyebbültség - Mégis miért jöttél le ide? Hallottad Asmodeust! A végén még megkínoznak, hogy lecsaljanak engem. Mit teszek akkor?

Crowley szemöldöke meg-megugrott. A sötét sikátor mély árkokat rajzolt a démon arcára.

- Ki kell juttatnunk téged innen - ignorálta Crowley Aziraphael aggodalmát, aki értetlenül nézett a démonra. Vajon tényleg ennyire nem érti?

-Gyere - ragadta meg az angyal karját és ráncigálni kezdte.

Aziraphael hagyta magát, bár nem szívesen. Amikor azonban megfordultak egy ellenséges arc bámult rájuk. Mammon volt az. Crowley szorítása szinte fájt Aziraphaelnek. A kapzsiság démona inkább úgy festett mint egy vállalattulajdonos, semmint a Pokol egyik herceg.

- Kicsoda az új barátod? - Mammon fogai aranyból voltak. Szemében megült a rosszindulat. - Shaxtól nem újdonság, hogy balfékeket mutasson be, de most valahogy mintha hasznos bábot szerzett volna.

- Csak egy középszerű démon, még a bukás előtt angyal volt.

Crowley finoman maga mögé tolta az angyalt. Mammon szemöldöke megugrott, majd leereszkedett.

- Nos figyelj oda a kis pajtásodra - vigyorodott el - Pont a típusom, és nem arról vagyok híres, hogy le tudnék mondani bármiről is.

- Típusa? Hogy érti, hogy a típusa? - értetlenkedett Aziraphael.

- Te inkább fogd be - ragadta meg Crowley a karját, és újra rángatni kezdte maga mögött - Nem kell aggódnia, többet nem kerül majd a szeme elé.

Mammon csilengelve kacagott, ahogy ketten elmentek mellette.
Aziraphael nehezen fókuszált a körülötte lévő kavalkádtól. Mikor még Crowley bőrében járta meg a Poklot nem igazán tudott körbenézni. Minden oldalról rozsdaette, vérmocskolta falak vették őket körül. Mellettük cellák suhantak el, amik sarkában egy-egy apró képernyő mutatta a bent alkalmazott büntetést. Bár Crowley gyakran panaszkodott a Pokol lemaradottságáról, úgy néz ki azért szép lassan elkezdtek felzárkózni a Földhöz.

- Hová megyünk? - kérdezte meg végül Aziraphael.

Crowley megtorpant úgy, hogy az angyal hátulról nekiment.

- Szerinted hova kéne mennünk? - sziszegte Crowley - Ja várjál, menjünk húzzuk még ki a gyufát néhány fejesnél, hátha nem jutunk el a liftig.

- Ugyan már Crowley! Fejezd be! - emelte meg Aziraphael is a hangját - Egyáltalán hogyan ismertél meg?

- Ne legyél már nevetséges - húzta el a démon száját - Bármikor felismerlek.

Crowley erősen markolta a másik csuklóját miközben elfordult.

- Menjünk - folytatta kis idő múlva.

Aziraphaelnek már jó ideje nem volt időérzéke mire megálltak. Természetesen egyenesen nem mehettek a lifthez ezt megbeszélés nélkül is tudták. A rémület helyett mégis valami kellemesen bizsergette az angyalt. Egy apró, fekete szobában voltak. Bár a Pokol belső építészeivel is elbeszélgetett volna, még mindig jobb volt a helyzet, mint a Mennyben. A falakon képek tűntek fel, sőt néhol, mint itt is szinte visított a tulajdonos személyisége. Retro autós újságból kivágott képek, alternatív rockbandák mély mondanivalójú szövegei és szobanövények díszítették a helyiséget. Egy társalgónak nézett ki és szinte tökéletesen illett Crowleyhoz. A démon hirtelen elengedte a csuklóját levette a fejéről a napszemüveget és körözni kezdett a szobában. Aziraphael szórakozottan az üres kezét nézegette.

- Hol vagyunk? - kérdezett végül rá az angyal.

- A titkos rejtekhelyemen - sóhajtott Crowley rosszkedvűen - itt szépen elmeséled, hogy mégis mi történik, aztán eltűnünk innen.

Aziraphael ki- majd becsukta a száját. Nehezen és nagyokat nyelt.

- Szóval az úgy történt, hogy meghallottam, hogy valamiért lejöttél ide, és ezért megkerestem Shaxet, hogy lehozzon...

- Megölöm azt az idiótát! - horkant fel Crowley.

- Ugyan már kedveském, csak nekem segített - nézett rosszalón rá Aziraphael - de ami a lényeg, hogy jöttem, hogy megnézzem éppen nem kínoznak - e halálra. Megnyugtat, hogy azt látom, hogy úgy ahogy rendben vagy.

- Értem... Hogy lehetsz ennyire...? Ennyire...? - hadonászott Crowley a kezével - Ilyen?

- Milyen kedveském? - mosolyodott el Aziraphael miközben újra szemügyre vette a bohókás szobát.

- Tudod mit? Inkább hagyjuk - jelentette ki Crowley miközben újra felkapta a napszemüvegét. - Ha egyszer kiérünk innen, ezt alaposabban is átbeszéljük.

Aziraphael zavartan bólintott. A terve eddig a pontig tartott és most valahogy kínossá vált. Hirtelen eszébe jutott, az a délelőtt, amikor elvállalta a legfőbb arkangyal pozícióját. A megtorpant időre, amikor kettejük ajka összeért.

- Persze nem muszáj - húzta el a száját Crowley megbántottan - de meghalni, akkor sem hagylak.

Aziraphael beharapta az ajkát, majd bólintott, bár maga sem igazán értette, hogy mibe egyezett bele. Crowley tekintetén megfoghatatlan érzelmek kavalkádja rohant végig. Az angyal elkapta róla a tekintetét.

- Te sem halhatsz meg! - kiáltott fel Aziraphael hirtelen vizenyős hangon - Soha nem bocsátom meg ha hagyod magad elpusztítani.

Crowley felhorkant, de megragadta a csuklóját és egy ölelésbe rántotta.

- Egy baráti ölelés még neked is beleférhet igaz? - Crowley minden moccanásából áradt a keserűség.

Aziraphael nem húzódott el hagyta, hogy fátyolos tekintetét eltakarja a démon kissé reszkető válla. Nem tudott mit mondani. A mellkasa majd felrobbant és semmire nem vágyott jobban minthogy visszaölelje. Érezte, ahogy a karjai megemelkednek, majd elernyednek. Nem tehette meg. Halálra ítélte volna az embereket, Isten akaratát, a változást, de leginkább és mindenekelőtt Crowleyt. 

Ui.: Ne haragudjatok, hogy megint félbemaradt a fejezet. Nem értem, miért nem akarja a Wattpad az igazságot. Mostantól figyelmesebb leszek.