4. Crowley
Crowley értetlenül álldogált a könyvesbolt ajtaja előtt. Muriel természetesen kicsit sem gyanúsan egyszerűen kiküldte. Szintén semmi gyanús nem volt benne, hogy a portál, amit még Aziraphael rajzolt fel, felragyogott. Crowley az ablakon leskelődve próbálta kitalálni, hogy mi történhet odabenn.
Muriel pár perc múlva kinyitotta az ajtót és beinvitálta Crowleyt. A démon felvonta a szemöldökét. Igaz, hogy Muriel nem üldözte el (nem is tudta volna) a könyvesboltból, de azért önmagától soha nem hívta be.
Gyanakodva belépett csapdákat keresve. A portál fénye viszont kialudt, Muriel pedig gyermeki lelkesedéssel járkált.
- Át kell adnom egy nagyon fontos üzenetet - suttogta izgatottan.
- Igen? - emelkedett még magasabbra a démon szemöldöke.
- Bizony - felelte huncut mosollyal - Asmodeust átvezérelték a Londonba.
Egy pillanatnyi csend után Crowley színpadiasan felkiáltott:
- Tényleg? Mégis honnan tudhattam volna erről? - kapott a fejéhez - Mégis ki akarhat a Mennyből nekem ilyen üzenetet küldeni?
- Azt nem mondhatom meg - komolyodott el Muriel - Szigorúan megtiltották.
- Igen? És ki tiltotta meg? - puhatolózott Crowley.
- Áh, Aziraphael arkangyal - felelte majd észbe kapott - de persze nem ő üzent csak megtiltotta, annak aki átadta, hogy elmondja, hogy ki volt az... Igen. Így történt!
Muriel teljesen összezavarodott, de próbált magabiztosan bólintani nyomatékosításképpen, ami inkább komikus volt mint komolyan vehető. Crowley idegesen dobolt az ujjával a combján.
- Az az idióta... - bosszankodott félhangosan - Mégis mi a fenét képzel?
- Kicsoda? - ijedt meg Muriel - Asmodeus?
Crowley sóhajtva ránézett. Ha Aziraphael Murielen keresztül küldd üzenetet, akkor nem sok szövetségese lehet a Mennyben. Egyébként meg honnan veszi a jogot az aggodalmaskodásra, amikor itt hagyta egyedül? Az angyal világossá tette a véleményét, most mégis figyelmezteti az ellenségét. Ha tényleg érdekelné, hogy mi van vele, akkor lejönne és szemtől szembe mondaná el a problémákat, nem egy postagalambon keresztül. Sokat gondolkodott rajta, hogy Aziraphael vajon gyűlöli-e a csókért, és bár utálta magát érte, de a lelke mélyén valami egy pillanatra vidáman megcsillant. Úgy látszik az angyalt legalább érdekelné ha meghalna.
- Miért fontos, hogy Asmodeus ide jött? - kíváncsiskodott Muriel.
- Egyszer keresztbe tettünk neki... - felelte szomorkásan Crowley.
Shax szavai aggasztották a démont. Asmodeus nem tudta, hogy segédkezett az angyalnak, de Aziraphaellel eléggé összerúgták a port. Ha belegondolt ma már egy kicsit jobban megértette a Londoni pokol új urának az érzéseit. Beleszeretett valakibe, aki nem lehetett az övé, sőt a nő másé akart lenni. Ő személy szerint, soha nem kedvelte Sárát, meggyőződése volt, hogy áltatta Asmodeust, sőt talán még össze is játszott vele. Tóbiás viszont jóravaló fiú volt, és Aziraphael annyira örült, hogy olyan "csodás" feladatot kapott mint a házasság szentsége és egy szegény nő megmentése, hogy Crowley sohasem közölte vele a kételyeit. Végtére is ezt a feladatot a Metatrontól (és rajta keresztül az Úrtól) kapta, ha az angyal bármi ostobaságot csinált volna, vagy esetleg szembe ment volna a paranccsal, akkor a Menny alighanem kitaszítja. Itt nem lehetett trükközni, mint Jób esetében. Most viszont komolyan elgondolkodott, hogy vajon nem Asmodeust kellett-e volna megmenteni Sárától.
Sóhajtott és megrázta a fejét. Úgy érezte, hogy a körülmények elvették a józan ítélőképességét. Asmodeus hét férj jelöltet mészárolt le nevetve, a megszállt Sárán keresztül. A nő egyszer majdnem végzett magával emiatt. Asmodeus viszont meghalni sem hagyta... Vajon ő megölne hét embert, ha Aziraphael mellette maradhatna? Nem kizárt, biztos, hogy nem... de ha mégis megtenné és az angyal megutálná érte őt és saját magát is, vajon hagyná-e, hogy eldobja magától a létezést? Kirázta a hideg. Feltűnt előtte az angyal gyűlölettel teli tekintete, kisírt, vöröslő szeme, ahogy mindkettő üvegessé és élettelenné válik. Crowley kinyújtaná felé a karját, de már túl későn, Aziraphael már belépett egy Pokoltűz orkánba és semmivé foszlott. Rémülten elhessegette a lidérces képeket.
Crowley gondolatai nyugtalanul jobbra - balra cikáztak. A párhuzam közte és Asmodeus között túlságosan nyugtalanító volt. Egy dolog viszont biztos volt. Azt nem fogja hagyni, hogy Aziraphael meghaljon, akár visszatér hozzá, akár nem. Felállt, biccentett Murielnek és elindult a régi lakása elé. Találkoznia kell Shaxel.
Tóbiás és Sára történetét itt elolvashatod:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/KonyvekKonyve-a-konyvek-konyve-2/az-oszovetseg-7/a-fogsag-nepe-BDC/tobias-tortenete-BDD/
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro