-Lenne olyan kedves és elárulná, hogy ez micsoda, Peterson?- Piton vészjóslóan közel hajolt Lyra-hoz, olyannyira hogy a lány érezte a haja mosatlan szagát.

- Egy kiváló kísérlet, kösz hogy megkérdezte! - vigyorgott fel a lány a professzorra- a sárkánybőr ellenállását vizsgálom, a savakkal szemeben. Amennyiben építő jellegű hozzászólása van Perselus, akár el is mondhatja. Vagy inkább mégse, meggondoltam magam. Rájöttem hogy nem érdekel.

- Az én órámon bájitalokkal foglalkozunk és nem...

- A savak ugyan olyan elismerésre méltó mugli bájitalok, mint az a nevetséges, gyakorlatban érdektelen maszlag amit az osztállyal főzetni akar.

- Nem emlékszem hogy a pedagógiai módszereimről kértem volna ki a véleményét.

- Még szerencse, mert olyan eszét rittyentenék magáról a gyermekvédelemnek, hogy az élete hátralevő részét bíróságon tölthetné, kiskorúak zaklatásáért.- Piton szája penge vékonnyá zsugorodott.

- Kifelé!- sziszegte, mire Lyra fennkölten felhúzta az orrát.

- Ez a mondat, eleve hibás pedagógiai alapelvre utal...

- Takarodjon az órámról!- bődült fel Piton, mint egy sebzett vadállat. Lyra alig tudta vissza tartani a vigyorát. Elkezdte összepakolni a dolgait, de Pitonnál láthatóan már elszakadt a cérna. Megragadta a lányt a gallérjánál fogva, akinek így alig volt ideje a táskáját felkapni, és a döbbent diákok tekintetének kereszttüzében, kihajította a teremből Lyra-t, és rácsapta az ajtót.

- Kérem a jegyzeteimet!- kiabált a vasalt ajtónak Lyra, de nem jött válasz. A lány dühtől füstölögve feltápászkodott, és levette a hegesztő szemüvegét és a kötényét. Ennyit arról a tervéről, hogy majd Piton óráin kísérletezik. Mérgesen begyűrte a cuccait a táskájába, majd trappolva elindult a földszint felé. A veszteségek: egy dupla falu üst, egy kifogástalan ezüst kiskés készlet (Lyra-nak megmagyarázhatatlan fóbiája volt a vas pengékkel kapcsolatban), fél tucat különböző sav, és egy kínai gömblángsárkány nyakáról szerzett bőrtekercs. Lyra vicsorogva felrúgta az útjába kerülő lovagi páncélt. Az előcsarnok szinte megremegett a csörömpöléstől, de Lyra, meg se állt. Szeretett volna kidobni valakit egy ablakon. Épp befordult egy sarkon, amikor egy kéjes, hisztérikus kacaj hangzott fel a háta mögött. Lyra villámgyorsan megpördült, és még épp időben ahhoz, hogy lebukjon a feje felé száguldó lovagi sisak elől. Káromkodva felnézett, és meglátta a viháncoló Hóborcot, amint otromba csengős süvegét lengetve integetett neki. Lyra a térdét dörzsölve bemutatott neki, mire a kopogószellem kuncogva fölé röppent és rákoppintott a fejére a séta pálcájával.

- Majd ezer éve már hogy nem láttalak erre felé kedvesem. Most meg amikor végre látlak, olyan fejet vágsz, mint aki papagájokat szeretne megkötözve kidobálni a csillagvizsgáló toronyból.

- Szerintem ez inkább a te álmod- morgott Lyra, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta Hóborc kezéből a botját, mielőtt az újra fejbe csaphatta volna vele.- Én inkább megkötözött bájitaltan tanárokat hajigálnék le valahonnan.

- Oh pompás benne vagyok, az még murisabb- vihogott a szellem, Lyra azonban csak sarkon fordult és a sétapálcát a hóna alá csapva ment tovább felfelé. Hóborcot persze nem volt ilyen egyszerű lerázni. A levegőben ugrálva a lány után sietett.- Merre futsz ilyen nagyon?

- A könyvtárba.- Hóborc döbbenten a szívéhez kapott.

- Hát így lealjasult volna az én jó barátom! Ahelyett, hogy rémes gaztetteket követne el velem, unalmas könyvek olvasására fecsérli végtelen idejét.

- Ha hiszed ha nem, igen. Néha az ember már nem tehet mást, mint hogy leül olvasni- Hóborc kétkedve fintorgott.

- De te gyűlölsz olvasni.

- Veled beszélgetni is, és nézd meg mire jutottam- tárta szét a karját dühösen Lyra, majd még jobban megszaporázta a lépteit. Tényleg nem érzett késztetést arra, hogy a szellemmel társalogjon.

- Ne hazudozz, mert megharagszom- röppent utána Hóborc, levakarhatatlan vigyorral az arcán. - És biztos vagyok benne hogy azt nem szeretnéd.

- Miért?-forgatta a szemét Lyra- talán mert olyan halálosan ijesztő vagy? Az utolsó teremtmény vagy ebben a kastélyban, akitől tartanék.

- Ez most fájt- torpant meg Hóborc és teátrálisan szipogni kezdett- Az én valaha volt legjobb és legigazabb barátom, már nem érti mi is a bosszúállás lényege?

- Miért mi az?- állt meg most már Lyra is.

- A káröröm- vigyorodott el a szellem- az a tény, hogy látod őket szenvedni, kínlódni, a hajukat tépni, és még ha tudják is hogy te tetted velük azt amit, nem tehetnek semmit ellened.

- De én nem vagyok kísértet hogy keresztül ússzak rajtuk, ha megakarnak szorongatni.

- Azt hittem elég eszes vagy hozzá, hogy észrevétlenné válj akár száz évre is.- huzogatta a szemöldökét ingerlően a szellem. Lyra elmosolyodott. Hóborc kilométerekről kiszagolta a dühöt és a káoszt, és ha megtalálta, kihozta belőle a legtöbbet. És mindig sikeresen. Lyra szeme felcsillant és vidáman a táskájába nyúlt, és előhúzott belőle egy nagy köteg réz huzalt és somolyogva elkezdte az ujja köré csavarni a végét.

- Most hogy így mondod...támadt egy ötletem.

-Neked teljesen elment az eszed?- Albus higgadtan, kérdezett, de összefont, malmozó ujjain látszott, hogy mindjárt kivág valamit az ablakon. Lyra csak elégedetten vigyorgott, és ártatlanul pislogott. Viccesen könnyen ment a kettő egyszerre.

- Mire gondolsz?

- Ne játszd az agyad- ingatta a fejét fenyegetően Dumbledore- Mit műveltél Pitonnal?

- Hozzá se értem Pitonhoz- esküdözött Lyra. De Albus ennél jobban ismerte.

- Nem ez volt a kérdés- mondta feszülten- a kérdés valójában az, hogy mégis miért gondoltad azt, hogy egy maró szérum rézhuzalon való lecsöpögtetése egy tanár fejére, amikor az leül a székére, elintézve hogy ne tudjon természetesen felállni onnan, az jó ötlet.

- Áh! A Skandináv Bosszú. Okos. Akárki csinálta, biztos művelt és jó a humorérzéke.

- Látom élvezed.

- Kár tagadni.

- Legalább elmondanád hogy miért csináltad?

- Miből gondolod, hogy én voltam?

- Kérlek ne nézz majomnak. Egyetlen diák sincs a Roxfortban aki ilyen kegyetlen tréfát merne űzni a tanáraival. Piton most is a gyengélkedőn van, Poppy azt mondja csoda ha eltudja tüntetni a hegeket az arcáról. Mi lesz a következő? Összevarrod a száját?

- Nem rossz ötlet- csillant fel megint Lyra tekintete. Tegnap óta lázasan világított a szeme. Albus-t ez kifejezetten aggasztotta. Lyra sose volt egy életbiztosítás, senki számára, de addig amíg nem kezdett el élvezni egy helyzetet, addig volt esély a békés megoldásra. Most viszont láthatóan lubickolt a zűrzavarban amit okozott. És ha egyszer bekapcsolt, nagyon nehéz volt leállítani. Ettől függetlenül megkellett próbálni. Dumbledore fáradtan sóhajtott.

- Kérlek, értsd, könyörgőm neked, hogy hagyd ezt ennyiben. A tanári kar, már így is ideges amiért itt vagy, nem akarom, hogy féljenek is.

- Vagy csak nem akarod, hogy azt higgyék nem tudod kézben tartani az ügyet- vont vállat Lyra. Albus lehunyta a szemét és elszámolt magában tízig. Lyra tovább vigyorgott.

- Csak ígérd meg nekem hogy, nem lesz több ilyen.

- Mármint, hogy előtted kell állnom, magamat magyarázva, amiért kishíján megöltem valakit?

- Igen!- morogta, még mindig higgadtságot erőltetve magára Dumbledore. Lyra vigyorogva kezet nyújtott.

-Oké!- kezet ráztak majd a lány távozott, nadrágja fenyegetően susogott utána. Albus pedig úgy érezte, hogy ennek még távolról sincs vége.

Lyra többé nem állt Albus elé, pont úgy ahogy megígérte. Persze ez nem jelentette azt, hogy leállt volna. Hosszú idő óta, most először kinyújtóztathatta magát, és megélezhette a karmait. Hülye lett volna elszalasztani egy ilyen lehetőséget. Úgyhogy neki állt megbüntetni, mindenkit, akit úgy érezte hogy meg kell. Kezdetnek Helena. Könnyű volt, a szellemekkel mindig könnyű. Mivel már halottak, nem nagyon aggódnak semmi miatt, elvégre mi rossz történhetne még velük. Nos, mondjuk valami olyasmi, hogy az ember hirtelen egy sókristályokkal tele varrt hálóban találja magát, amit módszeresen begyömöszölnek egy bizonyítottan mumus lakta szekrénybe.

- Szimpla kutatói kíváncsiság- magyarázta Lyra vídáman, miközben Hóborcal begyömöszölték a sivalkodo Helenát a szekrénybe.- Kutatásom célja kideríteni, hogy a mumus vajon szellemekre is reagál-e, és ha igen, hogyan.

- Pokollá fogom tenni az életedet Slytherin, ha bemerészeled csukni azt az ajtót- üvöltötte torka szakadtából Helena, Lyra pedig sajnálkozva rámosolygott.

- Azzal sajnos egy kicsit már elkéstél, de biztos vagyok benne nagyon igyekszel majd. Nos, jó éjszakát!- azzal becsukta az ajtót. Annyi lelkiismerete azért volt, hogy ottmaradt a siránkozó szellemmel, és tényleg lejegyzetelte a tapasztalatait.

Madam Cvikker, nem volt egy túl kedves ember. Olyannyira nem, hogy amikor Lyra felvetette neki, hogy szívesen körülnézne a zárolt részlegben, a boszorkány fejhangon rikácsolni kezdett, és rászabadította Lyra-ra a tollsöprűit amik aztán egész nap agresszívan igyekeztek leszedni a lány arcbőrét. A vénséges keselyű annyira féltette tőle a könyveit, hogy ezek után, ha csak felbukkant a könyvtár környékén, azonnali hatállyal bezárta a könyvtárat és mindenkit kizavart belőle. Lyra ezek útán úgy érezte senki nem róhatja fel neki, ha egy kicsit megleckézteti a könyvtárost a maga módján. Így egy éjszaka felmászott a könyvtárba kívülről és elvégzett néhány gyors varázslatot a könyveken, majd sietve távozott. Másnap reggel Madam Cvikker sikolyaira ébredt az iskola, akit megtámadtak szeretett könyvei, amint reggel a porolásukra indult. A könyvek maguktól szétnyíltak, lapjaik kiszakadtak a kötésükből és vehemensen az őket gondozó boszorkányra vetették magukat. Rátapadtak az arcára, karjára lábára, apró kis ragadozó madarakként és úgy ragadtak a nőhöz mint a csiríz, így amikor végre eljutott a gyengélkedőbe, a tanároknak egyesült erővel kellett leoperálni a papír fecniket a nőről.

-Én csak azt nem értem- lihegte dühösen McGalagony, ahogy a lehető legfájdalommentesebben igyekezett lehántani egy réteg papírt a kollegájáról- hogy ha ennyire tehetséges, és okos, miért ilyen ostobaságokra fecsérli az idejét.

- Mert unatkozik, kedves Minerva- mondta szomorúan Dumbledore, aki Madame Pomfrey-nak segített érzéstelenítőt beadni a könyvtárosnőnek illetve kenőcsökkel kezelni a felszabadult vörös bőrfelületeket- És Lyra bármit megtesz az unalom ellen.

- És mi lesz ha megöl valakit- csattant fel a professzor, mire minden kollegája riadtan pislogott fel Dumbledorra. A férfi tehetetlenül leengedte a karját.

- Akkor csak reménykedünk, hogy nem a mi nyakunkba varrják majd a papírmunkát.