Vhaenys zihálva ért földet Sárkánykőn, s mikor a sárkányőrök eléjük siettek, Naemax veszedelmes üvöltéssel kényszerítette őket megtorpanásra. Naemax koromfekete pikkelyei, sárga szeme és ezernyi tüskéje mindenkiben félelmet keltettek. Csupán egyetlen foga akkora volt, mint egy alacsonyabb ember, talán a másfél métert is meghaladta. A sárkányőrök elrettentek, valamelyik ki is billent egyensúlyából, s a földön végezte. Vhaenys egy szót sem szólt, nem rótta meg Naemaxot és nem kért elnézést, csupán megkerülte őket, és a kastély felé indult. Mindenkit maga mögött hagyott, nem nézett senkire, nem foglalkozott velük.

- Hol voltál? - dörrent egy hang egyszer csak. Vhaenys a tengelye körül megpördülve Daemon Targaryennel találta szembe magát.

- Repültem - felelte.

- Napokig? - lépett közelebb a lányhoz lassan.

- Időre volt szükségem - ingatta a fejét. - Azok után, ami történt...

- Azok után, ami történt? - visszhangoztatta a herceg, hangja kemény volt.

Daemon léptei keményen koppantak a köveken, ahogy közelebb lépett Vhaenyshez. Tekintetében düh és aggodalom keveredett, ahogy az arcát fürkészte. Vhaenys próbált nyugodtnak tűnni, de lelkében vihar tombolt. Váratlanul ragadta meg a lány karját, s közelebb húzta magához.

- Érted, mennyire veszélyes ez? Tudod, mit kockáztatsz azzal, hogy így eltűnsz? - sziszegte a lány arcába. Daemon komolyan... aggódott érte? Az nem lehetséges. Vagy csak dühös volt rá?

Vhaenys egy hirtelen rántással szabadította ki a karját Daemon ujjai közül, és néhány lépést hátrált. A feszültség kettejük között a tetőfokára hágott.

- Tudom, mit kockáztatok - mondta Vhaenys halkan, de határozottan. Hogy is ne tudta volna? Hiszen minden nap minden percében azzal küzdött, hogy rájöjjön, hogyan tudná Rhaenyrát támogatni, miközben nem árulja el Aemondot. Nem volt hajlandó eltántorodni a jogos örökös támogatásától, de semmit sem tartott volna fájdalmasabbnak, mint Aemond elárulását. - De szükségem volt erre. Nem bírtam itt maradni anélkül, hogy egy kicsit ne szabaduljak ki. Azok után, ami történt. Amit láttam...

Daemon szemei villámokat szórtak, de visszafogta magát. Mélyet lélegzett, majd halkan megszólalt.

- Rendben van, hogy friss levegőre volt szükséged, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyire kiszámíthatatlan legyél. Itt kell maradnod Sárkánykőn - mondta ki az ítéletet.

Vhaenys akár mérges is lehetett volna Daemonra, amiért parancsokat oszt és korholja, mintha szolgáló volna, de végül nem szólt semmit, csak mélyet sóhajtott és lehajtotta a fejét. Tudta, hogy Daemonnak igaza van, de a belső nyugtalanság, amit érzett, nem hagyta pihenni.

- Sajnálom - mondta végül csendesen. - Nem akartam senkinek gondot jelenteni. Nem hittem, hogy ekkora a jelentőségem. Szükségem volt rá, hogy tisztázzam a gondolataimat.

Deamon figyelmesen nézte őt, majd egy lépéssel közelebb húzódott hozzá, és csendesebben szólt.

- Mi történt? - súgta. - Tényleg láttad Lucerys halálát?

- Láttam - felelte nyugodtan, ugyanolyan halkan a lány. - A saját szememmel láttam, ahogy Arrax hátán menekül, ám Vhagar lecsapott. Arrax félelemből támadt, Lucerys herceg nem utasította, sőt ellenkezett. A sárkány rettegett a másiktól, ezért támadt. Felhergelte Vhagart, aki irányíthatatlanná vált, és aztán... Vhagar kettéharapta Arraxot és a herceget. Láttam - darálta Vhaenys remegő hangon.

Daemon a lányt fürkészte, hogy vajon tényleg igazat mond-e. Talán végül úgy döntött, hogy így van, ezért lépett el tőle hosszas mérlegelés után.

- Rhaenyra elment - mondta végül Daemon halkan. - Elment megkeresni Lucerys testét.

- Mikor jön vissza? - kérdezte óvatosan a lány, szemöldökét ráncolta.

- Amint megtalálja őt - szusszantott. - Addig is én uralom Sárkánykőt. És most menj, mosdj meg és küldetek fel étel is. És Vhaenys - szólt utána, mikor a lány megfordult, hogy a lépcsők felé vegye az irányt. - Szívesen látunk a tanácskozásokon.

- Köszönöm, hercegem - hajtott fejet a lány, majd hátat fordított Daemonnak és a lakrészébe zárkózott.

A következő napok egyhangúan teltek: korai ébredés, reggeli a hercegekkel, tanácskozás a következő lépési lehetőségekről, s olykor repült egy kicsit. Többé nem találkozott Aemonddal. Kapott tőle néhány pársoros levelet, amire készségesen válaszolt is, de nem találkoztak, s leveleik is inkább a kilátástalanságról és érzéseikről szóltak, mintsem valódi előre lépésről a polgárháborúban.

Ezekben a napokban minden csendes volt: nem jött senki a szigetre és nem is hagyta el, csupán az elmék dolgoztak. Egyik nap aztán sárkány érkezett. Meleys volt az Rhaenysszel a hátán. A Sárkányveremben szállt le, s a hercegnő páncélt viselve landolt a kőpadlón. Daemon sétált elől, mögötte jobb oldalt Jacaerys Velaryon herceg, balján pedig Vhaenys Mataeryon.

- Már szállhatsz is vissza - szólt szenvtelen hangon Daemon, miközben előre sétáltak a hercegnő felé. - Kirepülünk.

- Több, mint száz mérföldes szakaszon járőrözöm a nyílt tengeren szüntelenül, hogy kitartson a blokád - felelte Rhaenys azonnal. - Meleysnek étel és pihenés kell. Ahogy nekem is.

Meleys elindult a verembe pihenőhelyet keresve, Rhaenys pedig kikerülni tervezte a felé közeledőket, ám Daemon és Vhaenys összezárva útját állták.

- Királyvárba indulunk - mondta Daemon keményen.

- Mi célból? - kíváncsiskodott Rhaenys.

- Megöljük Vhagart - vágta rá Daemon. Amióta felmerült ez a terv a napokban, Vhaenys szíve mindig összeszorult, mert tudta, hogy ezt Aemond nem hagyná. Daemon harcot tervezett Aemond és a sárkánya ellen, és ez azt jelentette, hogy Vhaenysnek szembe kell szállnia vele. Harcolnia kell a férfi ellen, akibe - ma már belátta - beleszeretett. - Egyedül nem tudom legyőzni azt a vén bestiát. De együtt, a sárkányainkkal, megöljük Vhagart és a lovasát is. Caraxes gyors és kegyetlen, Meleys erős, igazi harcos, és itt van nekünk Naemax is - intett Vhaenys felé a herceg. - Talán lenne esélye Naemaxnak Vhagar ellen, hiszen nagy és veszedelmes, de nincs háborús tapasztalata, mint Vhagarnak, de hármunknak valódi lehetősége lenne legyőzni őket. Fiút fiúért.

Vhaenys nagyot nyelt. Az elmúlt napok azzal teltek, hogy Daemon megtervezte, hogyan bosszulhatná meg a királynő fiának halálát. Ahogy azt Aemond megjósolta a titkos találkozójuk során Vhaenysnek, úgy Daemonnak is csak az jutott eszébe, hogy Lucerys gyilkosának halála hozhat igazságot. Aemond Targaryen fejét akarták, s Vhaenysnek megfeszült minden izma, mikor erről szőttek terveket. Ha kiderülne, micsoda érzelmek fűzik őket egymáshoz, mindkettejük élete veszélybe kerülne, s rájuk vadásznának a feketék és a zöldek is.

- Ez a királynő parancsa? - puhatolózott Rhaenys.

- Még mindig nincs nyoma - ingatta a fejét Vhaenys.

- Harrenhalban kéne behódoltatnom másokat, helyette itt vívom meg a háborúját - dühöngött Daemon.

- Talán elég lenne megvárnod, hogy visszatérjen - akadékoskodott Rhaenys.

- Több napja ment el, túl rég, így hátrányba kerül - vágott vissza a férfi.

- Éppen gyászol - hitetlenkedett a hercegnő.

- Az anya gyászol - forgatta meg a szemeit Daemon. - A királynő semmibe veszi a kötelességét.

- Nekem egy holló hozta meg Laena halálhírét - sóhajtott emlékektől gondterhelt hanggal Rhaenys. - Kínok közt éltem heteken át, nem akartam elhinni, amit mondtak. Amikor megmutatták a lányom földi maradványait, akkor tudtam csak meggyászolni. Rhaenyra is más szájából értesült gyermeke haláláról - pillantott Vhaenysre a hercegnő. - Muszáj biztosan látnia.

- Őrültség volt egyedül mennie - vágta rá Daemon. - Mi van, ha keresztezi Aemond útját?

- Akkor szánnám Aemondot - mondta az igazat a nő, Vhaenys pedig mindent megtett, hogy ne látszon rajta, mennyire megrettent a gondolattól.

Daemon és Rhaenys jelentőségteljes pillantást váltottak. Tudták, hogyha Rhaenyra sárkánya kisebb, és a kardot sem forgatta olyan jól, mint a herceg, mégiscsak egy gyászoló anya fájdalmát és dühét hordozta magába, ami erősebbé tette, így volt esélye Aemond halálát okozni.

- A királynő jól tette, hogy elvonult - erősködött Rhaenys. - Más talán hagyta volna, hogy a bosszúszomj vezérelje, de ő nem.

Ez persze megváltozhatott, ha összetalálkozik Aemonddal...

- Ha kihasználtátok volna a kínálkozó esélyt, Aegon vérvonala már nem létezne, és Luke még most is élne - sziszegte Daemon indulatosan, miközben a hercegnőre és a Mataeryon lányra pillantott.

Rhaenys hátat fordított a hercegnek, s ott akarta hagyni, ám Daemon utána szólt ismét.

- Repülj velem! - Ám Rhaenys nem állt meg. - Ez most parancs!

- Lenne, ha király lennél.

Rhaenys ott hagyta őket, Jacaerys pedig utána sietett, ám Vhaenys Daemonnal maradt, akin látta, hogy ezzel nincs vége a tervezgetésének.

A királynő az eltűnése után tíz nappal került elő. Syrax hátán szállt le Sárkánykőre, s a Veremből egyenesen a tanácsterembe ment, ahol összegyűltek a helyzet szempontjából fontos résztvevők. Hallották a sárkány hangját, így tudták, hogy a királynő visszatér hozzájuk, s a lehető leggyorsabban szedte össze magát mindenki. Vhaenys a két Velaryon herceg mellett feszített a Mataeryon-címerrel ellátott vörös-ezüst ruhájában. Mikor elhagyta Királyvárat, minden értékét és szolgálóit hátra kellett hagynia. Fájt a szíve az írnokért, a védelmezőjéért és a leányokért, akik a mindennapjaiban segítették. Ha hihetett a logikus gondolkodásának, ők mind tömlöcben sínylődtek, ha még egyáltalán életben voltak még. Próbált nem gondolni erre, hiszen nem tehetett semmit a kiszabadításuk érdekében. Mióta itt tartózkodott, az itteni szolgálók ruhákat kezdtek varrni neki, s mára elég elkészült, hogy válogathasson. Most éppen egy olyan darabot viselt, aminek vállán ékeskedett a Mataeryon címer, s valódi hölgynek tűnt benne - nyoma sem volt a nadrágnak.

- Rhaenyra Targaryen királynő, első ezen a néven, az andalok, a rhoyne-iak és az Elsők királynője, a Hét Királyság úrnője, és a Birodalom Védelmezője.

A bejelentés után megjelent maga Rhaenyra. Tíz napja nem látták a királynőt. Azóta, hogy Sárkánykő durva szikláin Vhaenys térden állva elmondta neki, mi történt a fiával. A királynő csapzott volt, sápadt, s szemei alatt karikák éktelenkedtek. Daemon elé lépett, Rhaenyra megállt, homlokuk összeért. Vhaenys irigykedve nézett rájuk, s elméjében egyre csak ott tombolt a kép, hogy ők is ilyenek lehetnének Aemonddal. Egy másik életben talán.

- Megtaláltad, amit kerestél? - súgta Daemon a feleségének, mire az csak bólintott, de nem felelt. - Itt vár a teljes tanács, felség - mondta fennhangon, mire mindenki mocorgni kezdett, s elfoglalták a helyüket az asztal körül, ami Westeros térképét ábrázolta. Rhaenyra az asztalfő helyére állt. - Készen állok Harrenhalba repülni, hogy megvessük lábunkat a Folyóvidéken.

- Felség - szólította meg Rhaenys is. - A férjuram blokád alá vonta a Garatot, így Királyvárat teljesen elvágjuk a tengeri utaktól és kereskedelemtől.

Mindenki elnémult, s Rhaenyra könnyes szemeire pillantottak. Vhaenys csak most látta, hogy Rhaenyra milyen piszkos és kócos, s láthatóan nagyon megviselte az elmúlt tíz nap.

- Aemond Targaryent akarom - mondta remegő hangon a királynő, Vhaenys pedig megacélozta szívét és arcizmait, hogy ne láthassa rajta senki, mennyire megrázta őt ez az egyetlen mondat. Gyomra fájdalmas görcsbe rándult, szíve őrült tempóban vert és talán el is sápadt egy kicsit, de most mindenki a királynőt nézte, nem őt, és ez előnyére vált.

Rhaenyra végignézett a társaságon, majd minden további nélkül elfordult tőlük és kiment a teremből. Mindenki meghajolt előtte, s hagyták menni. Vhaenys azonnal tudta, hogy ezt az akciót a rangban közvetlenül Rhaenyra alatt álló személy fogja intézni: Daemon. Márpedig Daemon napok óta tervezgette a bosszút, így Vhaenys jól tudta, hogy már most azonnal indulásra kész a herceg, mert a terve biztos lábakon állt.

Daemon a tanács tudomására hozta a terv azon részét, hogy mikor indul, de többet nem árult el. Nem mondta, hogyan kivitelezi a tervet, melynek célja az volt, hogy Aemond Targaryen fejét leválasszák a testéről. Vhaenys szíve őrült tempóban vert, és mint egy vészjelző dübörgött benne a gondolat, hogy meg kell állítania Daemont. Meg kellett védenie Aemondot úgy, hogy közben nem sodorhatja veszélybe a saját életét sem.

- Daemon - ragadta meg a herceg karját Vhaenys, mikor a többiek mind távoztak, s Daemon is el akarta hagyni a termet. A férfi meglepetten nézett le a lányra, amiért ilyen gátlástalanul megragadta őt. - Hogy jutsz át a kontinensre?

Daemon úgy tervezte, beszökik Királyvárba, s megbízza a megfelelő embert a herceg meggyilkolásával. Olyat keresett, akinek bejárása van a Vörös Toronyba, s Maegor Erődjébe a hálótermekhez, hogy aztán meglepje Aemond herceget. Vhaenys tudta ezt, hiszen ott volt, mikor Daemon a bizalmi köre társaságában kitalálta ezt. Mindannyian tudták, hogy ők maguk túl feltűnőek ahhoz, hogy bejussanak, így mást kellett küldeni. Szolgálót, akinek bejárása van a kastélyba.

- Hajóval - mondta egyszerűen.

- Veled megyek - vágta rá.

- Esélytelen - grimaszolt a férfi. - Te itt maradsz Sárkánykőn.

- Tudnék segíteni - erősködött.

- De nincs szükségem rá - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - És azt mondtam, itt maradsz. Megértetted?

Vhaenys némán állta a herceg pillantását. Dühös volt rá, mert tudta, hogy Daemon elég agyafúrt ahhoz, hogy tényleg itt hagyja őt. Ha utána is akarna menni, figyeltetné őt az őrökkel, nem engedné megszökni. Most, hogy felhívta rá Daemon figyelmét, mennyire vele akar menni, mindent meg fog tenni, hogy itt tartsa. Vhaenys valójában nem hibáztatta ezért a férfit, hiszen logikusan végiggondolva tudta, hogy a jelenléte valóban felesleges. Csak egy bolond vitte volna magával, de olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy segítse Aemondot a fejvadászokkal szemben, hogy nem gondolkodott tisztán. Csellel kellett volna átjutnia a kontinensre, hogy beszökjön a Toronyba és segítse Aemondot. Hiba volt, hogy szólt Daemonnak.

- Megértetted? - kérdezte újra Daemon, s ellépett a lánytól.

- Meg - köpte a szót Vhaenys, s leplezetlen haraggal tekintett a hercegre.

Daemon még pár pillanatig nézte őt, majd hátat fordított neki, és magára hagyta. Vhaenys mérges volt magára, amiért nem gondolkozott, és mérges volt Daemonra, amiért hátra hagyja őt. Mikor a herceg eltűnt a szeme elől, Vhaenys minden erejét bevetve kezdett rohanni a szobája felé. Az egyetlen reménye az volt, hogyha időben figyelmezteti Aemondot. Bár a herceg tisztában volt vele, hogy féltestvére az életét fogja követelni, ám még így is sok volt a kérdés - mikor, hol és hogyan történik majd meg? Szólnia kellett neki, és az árulás gondolatát teljesen kizárta. Tudta, hogy nem gondolhat erre árulásként, különben nem lesz képes megtenni.

A szobájáig rohant - mikor összetalálkozott valakivel, lassított, mintha csak sétálna, majd újra futni kezdett. Feltépte az ajtót, majd magára zárta, s asztalához rohant, hogy pergament és tintát, meg tollat vegyen magához. Nem gondolkozott, mit írjon, nem csűrte-csavarta a szót. Nem köszöntötte, nem írta alá, s nem azonosította magát. Üzenete rövid és érthető volt, és reménykedett benne, hogy a holló időben elér Aemondhoz, és nem kerül illetéktelenek kezébe az írás.

"Elindultak a fejedért."