Vhaenys nem hagyta el a szobát többé ezen az estén. A többi nemes úr és lovag ismét a teremben ülésezve tanácskoztak a következő lépésekről, ám Vhaenys képtelen volt elhagyni a hálótermét. Ágyába fészkelte magát, majd újra és újra elolvasta a levelet, amit Aemond írt neki. Nem tudta, mit felelhetne rá, s abban sem volt biztos, válaszolni fog. Szívében még mindig megbújt a kétkedés és az árulás keserűsége, de az üzenet reménnyel és melegséggel töltötte el.

A levéllel a kezében aludt el, s mikor másnap reggel felébredt, a Nap már magasan járt. A levél eltűnt, s ettől páni félelem fogta el. Ha bárki kezébe kerül ez az írás, neki vége. Rhaenyra elveszti a belé vetett, ingatag és friss bizalmát, elűzi, talán a fejét veszi árulásért, és Királyvárba nem volt hajlandó visszamenni. A zöldek árulónak tartották, ha Rhaenyra kezébe jutott a levél, ő is annak fogja gondolni. Vhaenys lerúgta magáról a takarót, s úgy ugrott ki az ágyból, mintha az égetné őt. Szeme milliméterről milliméterre cikázott a takarón, majd az ágy többi részén, végül pedig a padlón.

A levelet az ágytól balra lelte meg: álmában biztosan kiesett a kezéből. Térdre esve kapta kézbe a levelet, amit aztán gondosan összecsavart és rejtekhely után nézett a szobában. Minden zeg-zug rossz ötletnek tűnt, bármire pillantott is, a következő gondolata az volt, hogy milyen egyértelmű.

Végül úgy döntött, hogy a levelet kabátja belső zsebébe rejti, míg jobb helyet nem talál.

Megkönnyebbülten felsóhajtott, és rájött, hogy össze kell szednie magát, mielőtt bárkivel is szembenézne. A levél jobban megrázta, mint amennyit szerette volna, de nem hagyhatta, hogy ez elhomályosítsa ítéletét. Gyorsan felöltözött, és ismét nadrágot húzott, amely lehetővé teszi számára, hogy szabadon mozogjon, ha szüksége van rá. Elméje minden gondolata száguldott Aemond szavaival, és azzal a bizonytalan helyzettel, amelyben most találta magát.

Mikor kilépett a folyosóra, Sárkánykő mindennapi életének nyüzsgése már javában zajlott. A szolgálók céltudatosan mozogtak, és ő hallotta a kardok távoli csörömpölését a gyakorlóterekről. Kenyérsütés illata terjengett a levegőben, s ez kis megnyugvás volt a gondolatai káosza közepette.

Ahogy a Tanácsterem felé tartott, egyre nagyobb nyugtalanságot érzett. Normálisan kellett viselkednie, mintha mi sem változott volna, de a szíve nehéz volt titka súlyától. Erőltetett mosollyal üdvözölte a néhány, mellette elhaladó nagyurat, ám udvarias bólintásaik alig enyhítették a szorongást.

Amikor a Tanácsterembe ért, Rhaenyrát mélyen beszélgetve találta tanácsadóival. A teremben érezhető volt a feszültség, mindenkit kiélezett Viserys király halálának és a zöldek puccsának híre. Vhaenys mély levegőt vett, és tiszteletteljesen lehajtott fejjel közeledett az asztalhoz.

- Királynő - mondta, a hangja egyenletes volt a benne dúló zűrzavar ellenére. Pukedlizett, s fejet hajtott.

Rhaenyra felnézett, arckifejezése kissé megenyhült Vhaenys láttán.

- Vhaenys, azon tűnődtem, hol vagy.

- Bocsáss meg, királynőm - válaszolta Vhaenys. - Elnézést kérek a távollétemért. Szükségem volt egy kis gondolkodási időre.

Rhaenyra megértően bólintott.

- Ezek nyugtalanító idők mindannyiunk számára. Kérlek csatlakozz hozzánk. Corlys nagyúr, folytasd, kérlek - intett a királynő.

Vhaenys helyet foglalt, és figyelmesen hallgatta, ahogy Rhaenyra és tanácsadói kifejtették a terveiket. Beszéltek a szövetségeseik összegyűjtéséről, a háborúra való felkészülésről és az ellenségről is. Minden szó csak fokozta Vhaenys sürgető érzését. Biztosítania kellett, hogy hűsége soha ne legyen kérdéses.

- Mint mondtam, a Lépőköveknél ugyan majdnem elestem, de a jó hír az, hogy miénk a térség - engedelmeskedett a férfi. Vhaenys még soha nem látta Corlys Velaryont, aki most bár boton támaszkodott, ám még így is határozott, erőteljes férfi benyomását keltette. - Ezúttal nem mulasztottam el helyőrséget felállítani. Teljes blokád alá vonjuk az összes hajózási útvonalat. A Triarkátust kifüstöltük. A Keskeny-tenger a miénk. Amennyiben lezárjuk a Garatot is, megszüntethetünk minden Királyvárba tartó tengeri forgalmat.

- Én magam fogom őrizni Meleysszel a Garatot - szólt közbe Rhaenys határozott hangon.

- Ha miénk lesz a Keskeny-tenger, körbezárhatjuk Királyvárat, ostrom alá vehetjük a Vörös Tornyot, amíg a zöldek meg nem adják magukat - igazolta Vhaenys. Nem ülhetett csendben, terveznie kellett, hozzájárulni a háborúhoz, hogy a királynő bizalmast és hű alattvalót lásson benne.

- Ahhoz, hogy legyen elég katonánk bekeríteni Királyvárat, meg kell szereznünk Deres, Sasfészek és Viharvég támogatását is - szögezte le Rhaenyra.

- Előkészítem a hollókat, felség - szólt azonnal az egyik mester.

- Ne! - emelte fel a hangját váratlanul Vhaenys, s ezzel meglepte saját magát is. Minden szem őrá szegeződött. Lassan felemelkedett a székéről, s tisztelettudón végigpillantott mindenkin, majd a királynőre nézett. - Tisztelettel, felség, de a holló nem a legmegbízhatóbb jószág. Egy ilyen súlyos ügyben a biztos út az egyetlen, mi valódi eredményt hozhat. A veled szövetkező házaknak látnia kell, ki kéri a segítségüket és hűségüket.

- Lady Vhaenys, azt tanácsolod, hogy magam utazzak a három várba, s könyörögjek értük? - kérdezte szemrehányón.

- Dehogy, felség - ingatta a fejét Vhaenys. - Olyanokat küldj, akik megbízható és megbecsült szövetségeseid. Nekik hinni fognak mindenek felett.

- Elvihetnénk mi az üzenetet - szólt közbe Jacaerys hirtelen. - A sárkányok gyorsabban repülnek a hollóknál és meggyőzőbbek is, emellett a fiaid vagyunk, hűek hozzád.

A teremben néma csend támadt, minden tekintet a herceg és a királynő között járt jobbra-balra, és az ítéletet várták.

- Küldj minket - ismételte meg Jacaerys herceg.

- A herceg és az úrnő jól látják, felség - erősítette meg a gondolatukat Corlys nagyúr.

- Legyen hát - egyezett bele Rhaenyra hosszas hezitálás után. - Jacaerys herceg északra repül - adta parancsba a királynő. - Sasfészekbe, anyám kuzinjához, Jeyne Arryn úrnőhöz, majd onnan Deresbe, hogy Cregan Stark nagyúr révén megszerezze nekünk Északot. Lucerys herceg pedig délre repül Viharvégbe, és Borros Baratheon nagyúrral tárgyal. Emlékeztetnünk kell ezeket az urakat egykori esküjükre, és arra, mivel jár, ha megszegik.

- Királynőm - szólalt fel ismét a lány. - Három helyre két követet választottál. Hadd segítsek én is. Van sárkányom, amivel elrepülhetek bárhová, ahova parancsolod.

- Lady Vhaenys, meg ne sértődj, de téged senki nem ismer - felelte kegyetlenül Rhaenyra. - A hajad és a szemed olyan, akárcsak nekünk, és sárkányod is van, így hatalmad lehet más életek fölött, de nevedet és hűséged irányát senki nem ismeri.

Vhaenys összeszorította ajkait, szinte egy vonallá préselődött a szája, s némán visszaült a székére.

A találkozó során Vhaenys, ahol tudott, hozzájárult, javaslatokat tett és támogatást nyújtott. Ám elméje folyton Aemond levelére és az általa jelentett veszélyre kanyarodott vissza. Nem engedhetett meg magának semmilyen figyelmetlenséget. Most nem.

Ahogy a találkozó a végéhez közeledett, Rhaenyra félrevonta.

- Vhaenys, ébernek kell maradnod. Nem engedhetünk meg magunknak semmilyen botlást. A támogatásod kulcsfontosságú, és bízom benne, hogy mellettem állsz, ha most el is utasítottam az ajánlatodat.

Vhaenys elhatározással bólintott, bár tudta, hogy Rhaenyrának valójában Naemax támogatása kell, ám mivel ő csak egy sárkány volt, a lovasa kellett a királynőnek.

- Melletted állok, királynőm. A szavamat adom.

Rhaenyra halványan mosolygott rá

- Köszönöm. Az elkövetkező napokban minden támogatásra szükségünk lesz.

Vhaenys távozott, ám szobája helyett a Sárkányverem felé sietett. A veremnél sárkányőrök álltak, akik nem csak beszélték a nemes valyr nyelvet, de a sárkányok is megszokták a jelenlétüket. Most azonban Vhaenys elküldte őket, nem szorult senki segítségére Naemaxszal kapcsolatban soha, nem most fogja elkezdeni. A Sárkányverem egy hatalmas barlangrendszer volt, amibe mesterséges utat építettek az emberek számára és fáklyával övezték azt. A lány most ezeken az utakon sétált végig.

- Naemax - szólt fennhangon, s a barlang falain visszhangzott a hangja, a mélyéről pedig sárkányüvöltés érkezett feleletként. Vhaenys elmosolyodott. Ezer sárkány közül is felismerte volna Naemax hangját. - Drakari pykiros, tikummo jemiros, yn lantyz bartossa saelot vāedis - énekelte a lány. Egy olyan szolgálója tanította meg a valyr nyelvre, s erre az ősi dalra, aki már a szüleit is szolgálta, s elmondása alapján a nagyszüleit is. Életét a családnak szentelte, így ismerte a történelmüket és az ősi nyelvet, és e tudást átadta Vhaenysnek is, az utolsó Mataeryonnak. - Hen ñuhā elēni perzyssy vertretis se gēlyn irūdaks ānogrose, perzyro udrȳssi, ezīmptos laehossi hārossa letagon aōt vāedan. - Ahogy énekelt, vékony hangja a barlangfalakon csengett, s lassan sétált egyre beljebb, míg meg nem pillantotta Naemaxot, aki üdvözlő hangokat hallatva hajolt le hozzá. - Hae mērot gierūli: se hāros bartossi prūmȳsa sōvīli gevī, dāerī.

Naemax a lányhoz hajolt, s orrával megbökte őt, majd magas, hörgő hangot hallatott.

- Gyere, repülünk egyet - mondta halkan a lány, amire ismét egy hördülés volt a felelet.

Naemax arrébb lépett, s lejjebb ereszkedett, hogy Vhaenys elérje a legalacsonyabban lévő tüskéjét, s azon húzhassa fel magát. Felküzdötte magát a fenevad hátára, s zihálva helyezkedett el rajta. Látta, hogy a Targaryenek sárkányain nyereg van, s kantárral irányítják őket, mint a lovakat szokás. Neki azonban soha senki nem készített nyerget, s fogalma sem volt, egy kötéldarab hogyan lenne képes kordában tartani egy ekkora behemótot, ám a Mataeryon lány szavakkal is megértette magát a sárkánnyal. Tizenhét évük volt összeszokni, s mára a kapcsolatuk kiegyensúlyozott és megtörhetetlen volt.

- Naejot, Nemax! - adta parancsba, s a sárkány elindult előre, hogy kijusson a veremből.

Naemax visszhangzó léptekkel indult el a barlangból kifelé, s mikor kiért, Vhaenys parancsára szárnyra kapott. Nehéz csapásokkal, de gyorsan haladt felfelé, s hamar a felhők fölött találta magát.

Érezte az energia ismerős hullámát, amely mindig átjárta, amikor kapcsolatba került a sárkányával. Ez a kötelék lovas és sárkány között szent volt, tűzben és vérben összekovácsolódott kapocs. Vhaenys finoman megsimogatta Naemax nyakát, ujjaival végigkövetve a pikkelyek bonyolult mintáit.

Szüksége volt a levegőre, arra a szabadságra, amelyet csak az égbolt nyújthatott. Naemax hatalmas szárnycsapással a levegőbe emelkedett, és eltávolodtak Sárkánykőtől.

A szél Vhaenys körül kavargott, a haját és a ruháját tépte, miközben Naemax egyre feljebb szállt. A lenti világ egyre kisebb lett, Sárkánykő vára jelentéktelenné zsugorodott. Itt fent, a felhők és az ég között, megkönnyebbülést érzett. A föld terhei hátramaradtak, helyükbe a repülés izgalma lépett.

Naemax felüvöltött, s ez a hang visszhangzott az égen, a tengeren, s talán még a közeli szárazföldön is, és Vhaenys érezte, hogy válaszként felszáll a lelke. Lehunyta a szemét, hagyta, hogy a repülés érzése átjárja, Naemax szárnyainak ütemes csapása megnyugtató altatódal volt a számára. A levegő éles és hűvös volt, minden lélegzetvétellel megtöltötte a tüdejét. A sárkány erőteljes izmai megmozdultak alatta, s a lány vele mozgott.

Ahogy a Keskeny-tenger hullámai fölé emelkedtek, Vhaenys érezte, hogy elméje kezd kitisztulni. A gondok és félelmek, amelyek gyötörték, távolinak tűntek, Aemond levele és a jövő bizonytalanságai egy pillanatra feledésbe merültek. Itt fent csak Vhaenys volt, a Mataeryon-ház sárkánylovasa, az ég úrnője.

Egy felhőpart felé irányította Naemaxot, és belemerültek a ködbe, a nedvesség a bőrére és a ruhájára tapadt. Olyan volt, mint egy álomban repülni, a körülöttük lévő világ lágy, fehér köddé változott. Egy pillanatra minden csendes volt, az egyetlen hang Naemax szárnyainak egyenletes suhogása volt.

A felhők közül alászállva egy érintetlen tájon találták magukat. A lenti erdők zöld tengerét időnként egy-egy folyó ezüstszála tagolt. A madarak minden irányba szétszóródtak, ahogy a sárkány a földre vetette árnyékát. Leereszkedtek annyira, hogy Vhaenys lássa, hogy szarvasok rohangálnak a fák között, megriadva jelenlétüktől.

Lejjebb vezette Naemaxot, közelebb hozva magukat a földhöz. A sárkány lelkesen válaszolt, és olyan kecsesen ereszkedett alá, amely meghazudtolta a méretét. Átsiklottak a fák tetején, az ágak imbolyogtak a nyomukban. Vhaenys előrehajolt, kezei szorosan markolták a tüskét, és felhőtlen mosoly terült szét az arcán. Egyek voltak, sárkány és lovas, tökéletes összhangban mozogtak. Az udvari politika aggodalmai, a háború fenyegető veszélye és Aemond árulása miatti fájdalom mind elillanni látszott. Itt, a szabad égbolton békét és tisztaságot érzett.

Miközben repültek, Vhaenys hagyta, hogy gondolatai sodródjanak. Emlékezett gyermekkorára, a sárkánylovaglással és a világ felfedezésével töltött napokra. Ezek az álmok valósággá váltak, de olyan felelősségeket és veszélyeket is magukkal hoztak, amelyekre nem számított. Mégis, mindennek ellenére nem cserélné el ezt a köteléket Naemaxszal semmiért.

Rhaenyrára gondolt és arra az ügyre, amelyért küzdöttek. A trón jogos örököse, Rhaenyra az igazságosság és a becsület szimbóluma volt. Vhaenys hűséget ígért, és szándéka szerint kitart a szavánál. Az előttünk álló kihívások ijesztőek voltak, de idefent, ahogy a szél a hajába kapott és a világ szétterült alatta, úgy érezte, készen áll szembenézni velük.

Naemaxot a Nap felé fordítva Vhaenys rácsodálkozott a világ szépségére. Az ég a színek lázadása volt, a kék és a vakító sárga szépsége a fehér vásznon találkozott. S ahogy repült felé, egy aggodalmas gondolat kúszott elméjében.

Jól ismerte a térképeket és az égtájakat, így tudta, merre kell mennie. Délnek fordult, s útja Viharvégbe vezetett. Ahogy telt az idő, a Nap átbukott felette, s lejjebb ereszkedett, az eső pedig eleredt. A felhők szürkeségbe vonták a tájat, a víz feláztatta a földeket, és nehezen átláthatóvá vált minden. Ám Vhaenys felismerte Viharvég tornyait, mikor meglátta azokat. Mikor ide indult, a gondolat, ami aggodalmat szült benne az volt, hogy mégiscsak egy tizennégy esztendős kölyök tárgyal egy nagyúrral a királynői szövetségről. Vhaenys maga sem volt sokkal idősebb, ám határozottabb és erőteljesebb kiállású volt, mint a kis Lucerys. A lány tudta, hogy Rhaenyra nem helyesli jelenlétét, de akkor is aggódott. Ő személy szerint nem vette volna komolyan egy ily ifjú gyermek üzenetét. Arra gondolt, hogyha ketten érvelnének a királynő mellett, talán a nagyúr könnyedebben hódolna be.

Ám mikor megközelítette a várat, rá kellett jönnie, hogy már elkésett. A vihar eszeveszettül tombolt, Vhaenys még egész életében nem látott ilyen erőszakos zivatart. A sötétszürke felhőtenger, mely felettük feküdt, úgy tűnt, végeláthatatlan és áttörhetetlen. Az eső úgy ömlött, hogy Vhaenys alig látott el a kastélyig, pedig nem volt messze tőle.

- Naejot, Naemax - harsogta a lány, ám mielőtt valóban elindulhattak volna előre, egy árny suhant el tőlük nem messze.

Arrax volt az, a hátán Lucerys herceggel, s az ellenkező irányba tartottak, amilyen gyorsan csak tudtak. Vhaenys a fiú nevét kiáltotta, de hangja semmivé foszlott a viharban. A lány hátra dőlt, s visszafordította Neamaxot, mert Arrax nyomába akart eredni, de a hatalmas sárkány lassabban fordult, mint ahogy Arrax szárnya verdesett. Naemaxhoz képest olyan volt, mint egy apró kolibri.

Vhaenys gyorsan szállt a sárkánya hátán, s pillanatok alatt utolérte Arraxot, aki alatta lavírozott. Mielőtt lejjebb ereszkedhetett volna, egy másik árny bukkant fel közvetlenül a herceg mögött. Vhagar, s hátán Aemond. Vhaenys szíve kihagyott egy ütemet. Első gondolata Aemond volt, majd az, hogy nem együtt repültek. Vhagar vadászott Arraxra, méghozzá Aemond Targaryen parancsára. Vhaenys szíve erőteljesen vert Aemondért, ám meg kellett védenie Lucerys Velaryont, aki Rhaenyra királynő gyermeke volt.

Arrax hirtelen alábukott, egy kanyonban tűnt el, s Vhagar felüvöltve fölötte haladt. Nem fért be, de követni képes volt. Vhaenysben a hűség hadakozott a szív erejével. Nem akarta, hogy Aemondnak baja essen, de Lucerys védelemre szorult.

Aemond gonosz kacaja kitöltötte a teret, felkúszott Vhaenys fülébe, befészkelte magát az elméjébe. Vhaenys és Naemax csak azért maradhatott észrevétlen, mert Naemax beleolvadt a felhők sötétjébe, s a másik kettő egymással volt elfoglalva, a környezetükre nem ügyeltek.

- Tartozol nekem! - harsogta Aemond az ősi valyr nyelven. - Taoba!

Ekkor a herceg megpillantotta a menekülőket, és Vhaenys ezt a pillanatot választotta, hogy kitörjön a sötét felhők közül.

- Embrot! - kiáltotta sárkányának, s az lefelé fordult, hogy meglepje Vhagart.

Vhaenys olyan erővel markolta Naemax tüskéjét, hogy ujjai belesajdultak. Fentről támadt Vhagarra, s hátsó lába karmait a fenevad bal szárnya húsába vájta. Naemax közel akkora volt, akárcsak Vhagar, s most súlya lefelé húzta őt és Aemondot. A herceg szem elől tévesztette Arraxot és Luceryst, s helyette a támadójára pillantott. Mikor meglátta Vhaenyst, szeme a félelemtől vált tágra, ajka megremegett, és újra rá kellett fognia a nyereg kapaszkodójára, nehogy leessen.

Naemax magával rántotta Vhagart, mindkét sárkány üvöltött, Vhagar vére kifolyt, s Vhaenys arcába hullott. Naemax húzta lefele Vhagart, így alákerült, s Vhaenyst beborította a sárkány sűrű vére. A lány a sárkányával együtt üvöltött, a szörnyeteg vére a szájába ömlött, s csípte a szemét. Mikor a sárkány elengedte a másikat, elfordult tőle, s újra egyenesen repült, míg Vhagar fájdalmas üvöltéseket hallatva lejjebb ereszkedett. Vhaenys könnyezett, de azon keresztül Luceryst és sárkányát kutatta, míg Aemond rendbeszedte a maga hátasát. Vhaenys a kisherceg nevét kiáltozta, de mindhiába, Lucerysnek nyoma veszett.

- Vhaenys! - harsant fel Aemond semmivel össze nem téveszthető hangja, s a lány szíve egyetlen másodpercre talán meg is állt dobogni. Az, ahogy kimondta a nevét... Tudta, hogyha eleget hallgatja Aemond beszédét, a fiú bármire rá tudná venni. Ezt nem hagyhatta.

Aemond újra és újra ismételte a nevét, míg a lány Arraxot kereste, ám a hang minduntalan utolérte. Ott visszhangzott mindenhol, elméjébe fészkelte magát, visszhangot vert koponyája belső falán, s a lány érezte, hogy elveszti a kontrollt önnön elméje felett. Vhaenys felüvöltött, miközben könnyezett, s már képtelen volt Arrax lehetséges felbukkanására figyelni.

- Hallgass! - visította a lány, s körbepillantott.

Vhagar eltűnt. Vhaenys a szeméhez kapott, hogy kitörölje belőle a vért, s miután megrázta a fejét, azonnal a hatalmas sárkány után fordult. Merre lehetett? Hol bújhatott el egy ekkora fenevad?

- Rȳbās - kiáltott Vhaenys.

Mindenfelé forgolódott, még hátrafelé is, s próbált lentre is fordulni. Hirtelen tűzcsóva világította meg a sötétséget, s Vhaenys megpillantotta mindkét sárkányt: Arrax Lucerys tiltakozása ellenére tüzet okádott Vhagarra, kinek pofáját találta el. Lucerys a régi valyr nyelven szidta Arraxot, s engedelmességre utasította, ahogy elfordultak ellenfeleiktől. Jóval arrébb voltak, s a lány megkönnyebbült, amiért Aemond kiáltozása alább hagyott, a kisherceget pedig életben látta. Aemond kétségbeesett hangon kiáltozott Vhagarral, aki figyelmen kívül hagyta lovasát, s Arrax után eredt. A sárkányokból előbújt az állat, az ösztöneik vezérelték, nem pedig a lovasok, kik csupán bábként ültek a hátukon jelenleg. Arrax rettegett ellenfelétől, ezért támadt rá, Vhagar viszont azonnal felbőszült, s abban a pillanatban nem érdekelte se Aemond, sem pedig Arrax szinte gyermeki mivolta, s apró termete.

Arrax egyre feljebb repült Lucerysszel, Vhagar pedig követte őt, így Vhaenys is utánuk küldte Naemaxot. Három sárkány repült egyre feljebb egymást követve, a lovasok mind ösztönözték őket, s sorra bukkantak ki a felhők alól oda, hol nem tombolt vihar. Mikor Vhaenys előtt tisztává vált az ég, az első dolog, amit meglátott az volt, ahogy Vhagar álkapcsa könnyedén összezárult Arrax és Lucerys körül.

- Ne!

Elkésett. Lassú volt.

Vhaenys hangja rekedt ordításként borította be az eget.

- Ne! Vhagar, ne! - szitkozódott Aemond is, miközben figyelte Arrax aláhulló szárnyait: ennyi maradt belőle. Ahogy meghallotta a kiáltást, a herceg feléje fordult. Ekkor már tisztán látta a lányt: vizes volt, sárkányvér borította minden szabad bőrfelületét, haja a fejére lapult, s ajkai elnyíltan ziháltak.

Ahogy ott ült a fekete, tüskés szörnyeteg hátán, Aemond csak bámulta őt, s életében először minden gondolat kiszorult elméjéből. Véres volt, megviselt és komor, de Vhaenys volt az. A leány, aki miatt teendőit hanyagolva a tilosban járt titokban nem is oly rég. A leány, akinek parancsára sárkánya súlyos sebet szerzett. A leány, akiről azt gondolta, többé nem látja.