Felébredek, egy édes álom után Katniss-szel, ahol ő és én otthon voltunk, mintha csak egy teljesen normális nap lenne. De nem az. A kiképzés napja van. A zuhanyzóhoz sétálok, és néhány gomb megnyomásával megmosom a hajamat, és gyorsan meg is szárítom. Amikor kijövök, észreveszem, hogy a ruhám már ki van készítve az ágyamra. Fekete nadrág, bordó tunika, bőr cipő. Úgy érzem, máshogy nézek ki, mint az átlagos én. Inkább úgy, mint... Katniss.

Senki nem szól, de én mégis úgy döntök, hogy lemegyek enni. Úgyis éhes vagyok. A székeket üresen találom, de az asztalt megterítették tányérokkal és evőeszközökkel. Látom Laviniát kijönni a konyhából, ételt hoz. Rámosolygok. Ő csak egy kis biccentéssel és halvány mosollyal válaszol. Ki tudja mi történne, ha elkapnák ahogy egy kiválasztottal egymásra néznek és mosolyognak. Bacon és tojást eszek, és közben Katnissre gondolok. Valószínűleg épp iskolába megy, Anya pedig orvosságot készít a gyógyszertár számára.

A gondolataimból az rángat ki, amikor Peeta és Haymitch megérkezik a szobába. Bejönnek az étkezőbe, és telerakják a tányérukat étellel. Ahogy Peetára nézek, felfedezem, hogy ő is hasonló... nem, ugyanolyan ruhákat visel, mint én. Amikor mindenki leült enni, visszatérek a gondolataim közé. De most máson gondolkodok.

A kiképzésre gondolok, ami hamarosan el is fog kezdődni. Három napon keresztül fog tartani. Az lesz az esélyem, hogy még több túlélési taktikát megtanuljak és esetleg valamilyen fegyverrel is megismerkedjek. Oh, valamint szövetségeseket is most tudok majd keresni.

"Szóval. Térjünk a tárgyra. Kiképzés. Először is, ha szeretnétek külön-külön foglalkozok veletek. Most döntsétek el."

"Umm... miért?" Kérdezem kissé összezavarodva.

"Lehetséges, hogy van egy titkos fegyvered," mondja Haymitch "amiről nem szeretnéd ha a másik tudomást szerezne."

"Nekem nincs" mondom őszintén. Ez az igazság. Ugyan azt tudom, hogy hogyan gyógyítsam meg az embereket, vagy találjak ehető növényeket, nulla harctudással rendelkezek.

"Semmi titkos." Mondja Peeta.

"Oh hát akkor közösen foglak edzeni benneteket." Összegzi Haymitch. Feltűnik, hogy milyen józan most a többi naphoz képest.

Peetára nézek, aki csak bólint.

"Oh hát akkor, szóval... mire vagytok képesek?" Kérdi Haymitch.

Úgy döntök, én válaszolok először, mivel Peeta csendben marad.

"Tudok sebesen futni, gyors vagyok. Kicsi és könnyű vagyok, így könnyen el tudok rejtőzni és hang nélkül mozogni. Meg tudom gyógyítani az embereket, és ehető növényeket és bogyókat találni. Az állatokhoz is értek." Magyarázom.

"Hát, ezt figyelembe fogom venni. De nem hiszem, hogy az, hogy értesz az állatokhoz sokat fog segíteni, aranyom." Mondja Haymitch. "Na és te, Peeta?"

Peeta gondolkodik.

"Fel tudok emelni nehéz... tárgyakat" mondja végül.

"Ez mind?" Kérdez rá Haymitch. Csak vállat von.

"A torták cukormázát ő csinálja, szóval több, mint valószínű, hogy rejtőfestéket is tud készíteni." Tájékoztatom Haymitchet.

"Te... készíted a torták cukormázát?" Böki ki Haymitch.

"Oh tehát gondolom ebből kell dolgozni. Prim neked akár még esélyed is lehet. Elég szponzort tudsz szerezni. De Peeta neked még dolgoznod kell ezen." Szünet. "Amikor a kiképző központban vagytok, de fedjétek fel a legjobb tudásotokat. Inkább tanuljatok meg valami újat. Prim te tanulj meg egy-két fegyverrel bánni. És Peeta neked meg van az erőd, szóval csak keress valamit ami passzol hozzád."

És ezzel Haymitch el is megy. Felállok, hogy elmenjek én is. Fordulok, hogy elköszönjek Peetától, de ő így szól: "Neked akár még esélyed is lehet"

Nem tudom mit kéne mondanom.

"Ugye beleadsz majd te is mindent?" Kérdezem. Csak megvonja a vállát.

"Nem vagyok gyilkos. Nem akarok olyan valakivé válni, aki nem én vagyok. Meg akarom mutatni nekik, a Kapitóliumnak, hogy... hogy nem csupán egy játékfigura vagyok a játékukban" mondja.

Ez meg mégis mit akarna jelenteni? Csodálkozom. Csak egy gyors "szia"-t mondok, majd a szobámba sietek. Már amúgy is majdnem 10 óra van, amikor is a kiképzés el fog kezdődni.

Megmosakszom, megmosom a fogam, és felkészülök arra, hogy találkozzak a többi kiválasztottal. Ez az, amikor majd lehúzhatok két további pontot a listáról, amit korábban készítettem.

2. A kiképzőközpontban szövetséget kötni ezekkel az emberekkel.

És

3. Elsajátítani néhány túlélő technikát, valamint egy fegyvert.

Hát fogadni mernék, hogy nem lesz túl nehéz. Azokra az emberekre gondolok, akikkel szövetséget akarok kötni. "A 11. körzetből érkezett lány" mondom magamnak. Találkozok Peetával az utam alatt. Együtt sétálunk, de nem igazán szólunk a másikhoz. Effievel a felvonó előtt találkozunk, és ő vezet el minket a kiképző központba. Ami nagyon úgy néz ki, hogy a föld alatt van. Amikor odaérünk, rádöbbenek, hogy mi vagyunk az utolsók. Valaki a hátamra erősíti a 12-es számot, kétség kívül a körzetünk száma miatt. Körbenézek a többi kiválasztotton, és megakad a szemem páron. Mindkét kiválasztotton a 2-es körzetből, mert mindketten nagyon félelmetesek. A fiún a 3-as körzetből, mivel aranyosabb a valóságban, mint amilyennek a képernyőn látszott. Tudom, hogy tényleg nem kéne ezen gondolkodnom, ez a Viadal. A 11. körzet mindkét kiválasztottját megfigyelem, a fiút azért, mert hatalmas, és a lányt azért, mert őt mindig megfigyeltem. Mert ugyanakkora és ugyanolyan idős, mint én. Vajon ő is megfigyelt engem?

Hamarosan mind a 24 kiválasztottat hívják, hogy megismerkedjenek Atalával, az edzővel. Beszél nekünk a különböző állomásokról, hogy hol lehet harctechnikákat tanulni, hol pedig túlélési jártasságokat. Majd felsorolja az összes állomást, de arra már nem nagyon figyelek. Helyette inkább szétnézek azok között a kiválasztottak között, akiket meg nem néztem meg. Csendesnek tűnök, de általában hallgatózok, vagy megfigyelek dolgokat. Mint ahogy most is megfigyelem, hogy a fiúnak a 4. körzetből szőke, göndör haja van, vagy hogy a 11. körzet lánya a plafont figyeli, vagy még egyszer azt, hogy a 3. körzetből a fiú milyen aranyos! Remélem közelebbről is meg tudom majd ismerni. Vagy talán mégsem. Mivel egyikőnknek úgyis meg kell majd halnia. Ez egy szomorú gondolat. Néhány hét múlva mindannyian halottak leszünk. Mindannyian, egyet kivéve.

Amint Atala elenged minket, a hivatásos kiválasztottak (, ahogy mi az 1-es, 2-es és néha a 4-es körzet kiválasztottjait hívjuk, akik illegálisan egész életükön keresztül gyakorolnak) a harctechnikás állomásokhoz mennek. Mind olyan dolgokat csinálnak, amik nagyon ijesztőek, és nagyon jók bennük. A 2-es körzet fiú kiválasztottja néhány bábu fejét vágja le egy hosszú karddal. Az 1. körzet lánya az íjászatot gyakorolja, azonban ő nagyon sokat hibázik. Gondolom másban tehetséges, végül is hivatásos. A körzettársa lándzsákat dobál a célpontokra és hiper-szuper jó benne. De még így is a legijesztőbb közülünk, legalábbis számomra, a 2. körzet lány kiválasztottja. Egy kicsit mentálisan instabil, ami csak még ijesztőbbé teszi, mert érzelmek nélkül képes ölni. Ő fegyverként a kést választja. És sosem hibázik. Távolról is nagyon pontos, ami még a 2. körzetből való fiúnál is veszélyesebbé teszi, mivel ahhoz, hogy valaki karddal meg tudjon támadni, közel kell hozzá lenned. A lány kicsi is, így valószínűleg tud fára mászni is. Így már valószínűleg világos, miért félek ennyire tőle.

Körbenézek a különböző kiképző állomások között. Úgy döntök, valami egyszerűvel kezdek. A csomókötő állomással. Látom, hogy az egyetlen ember ott a 4. körzetből a fiú a szőke, göndör hajjal. Nem foglalkozok vele különösebben, elkezdek csomókat kötni. Hamar megtanulom, hogyan kell egy egyszerű csapdát készíteni. Gondolom ennyi lesz mostanra. Körülnézek és meglátom a 11-es körzeti lányt a tűz állomásnál, ezért úgy döntök, azt is megnézem. Amikor megközelítem, tudom, hogy érzi, és tudja, hogy jövök. Megfordul, hogy megnézzen, amikor már csak körülbelül 1 méterre vagyok tőle. Rámosolygok.

"Szia" mondja. A hangja lágy és gyönyörű.

"Szia" üdvözlöm én is.

"Rue vagyok, a 11-es körzetből" mondja. (A/N: Igen, tudom, hogy Ruta a magyar fordítása, de nekem egyszerűen jobban tetszik a Rue, ezért nem vagyok hajlandó lefordítani, bocsi.)

"Primrose, 12-es körzet. De hívj csak Primnek."

Néhány percig nem igazán szólunk egymáshoz, csak a tűzre koncentrálunk, hisz mégis csak a tűz állomásnál vagyunk.

"Szóval, te 12 éves vagy?" kérdezem végül. Ő bólint.

"Én is" válaszolom.

Újabb hosszú szünet következik.

"Szóval, van valamilyen... stratégiád az arénára? Valamilyen képesség?" kérdem.

"Tudok fára mászni elég jól, és nehéz elkapni." mosolyog.

"Oh én is gyors vagyok. Nem tudok fára mászni, de fürge vagyok. És én... tudok gyógyítani."

"Az menő. Én is tudok gyógyítani, de csak az egyszerű dolgokat. Valamint tudok ehető bogyókat találni. És növényeket.

"Én is"

"Gondolom hasonlóak vagyunk. Mármint a stratégiánk." mondja Rue. Egy halvány mosollyal válaszolok, majd fészkelődök egy darabig. Mert nagyon meg akarom kérdezni, hogy akar-e szövetséges lenni.

"Szóval..." kezdem, kissé idegesen.

"Ha szövetséges szeretnél lenni, a válaszom egy magától értetődő igen" mondja nekem Rue.

Ez sokat segít. Szélesen vigyorgok, és észreveszem, hogy ő is ideges egy kicsit.

"Ja, szóval... gondolom ez azt jelenti, hogy szövetségesek vagyunk." mondja.

Már elég sokat voltunk a tűz állomásnál, ezért úgy határozunk, hogy közösen megyünk más állomásokhoz.

"Szóval, hova szeretnél legközelebb menni?" kérdem.

"Hát, mindig is volt valami, amit ki akartam próbálni." mondja egy titokzatos mosollyal.

Felhúzom az egyik szemöldököm, mintha azt kérdezném, "mit?"

"Csak figyelj" mondja. A kés állomáshoz sétál, ahol Cato is ott van. A kése egy kis asztalon van, miközben az 1-es körzeti lánnyal beszélget. Aztán látom ahogy Rue elcseni a kését.

Wow, annak a lánynak van ám bátorsága. Gondolom magamban. Cato elképesztően dühös lesz, amikor észreveszi. Rue megfordul és megkeres, majd kacsint, amikor a szemünk összetalálkozik. Gyorsan felmászik egy kötélre, ami a mászó állomáshoz tartozik. Vajon mit akar csinálni? Nagyon gyors. Nézem ahogy kötélről kötélre küzdi magát a plafon felé, mindenféle hang kiadása nélkül. Felnézek, és ő a mutatóujját a szája elé teszi, ezzel jelezve, hogy maradjak csendben. Mosolyog. Visszamosolygok rá. Felfigyelek arra, hogy Rue körzettársa, a 11-es fiú, is felnéz és kuncog. Ez az a pillanat, amikor Cato elkezd kiabálni. Először nem látom, de tisztán érthetően hallom.

"Elloptad a késem!" dühöng. Attól félek, hogy elkapta Rue-t. De amikor megfordulok, hogy megnézzem, látom, hogy a 6-os körzet fiúját löki meg. Egy kicsit rosszul érzem magam miatta, de Atala hamarosan jön, és megoldja a problémát. Nézem, ahogy Rue lemászik a hálóról és kötelekről egy egér csendességével. Amikor odaér hozzám, vigyorgok.

"Nekünk akár még esélyünk is lehet" mosolygok. Egy hasonlóval válaszol. Észreveszem, hogy azt mondtam, "nekünk", de gondolom, most már így az értelmes. Rue visszateszi a kést a helyére, ahonnan Cato-tól elvette.

"Melyik állomást nézzük most meg?" kérdi Rue.

"Valamilyen harctechnikásat, vagy fegyvereset." mondom lelkesen. Mindig is úgy gondoltam, ez nagyon menő lenne. És Katniss amúgy is azt mondta, tanuljak meg egy fegyvert használni.

"Természetesen~!" válaszolja Rue, és szétnézünk az állomások között. Látom, hogy a 3-as fiú a csúzlis állomásnál van.

"Hogy tetszene... a csúzli?" kérdem. Rue vigyorog.

"Tökéletes. Meg tudlak tanítani, mester vagyok benne" jelenti ki Rue.

"Király" mondom, amint elindulunk arra.

"Jah, a fiatalabb tesóimat is megtanítottam. 5-en vannak otthon, a 11-es körzetben" mondja bánatosan (A/N: éééés most láthattuk ahogy magyar nyelv "csodássága" megölt egy szóviccet. Angolul says Rue ruefully. Olyan csodás volt, hogy nem hagyhattam, hogy a fordítás megölje, ezért muszáj volt ezt kiemelni 😅). Valószínű, hogy a családjára gondol. Én is Anyára és Katnissre gondolok.

Nem sokára odaérünk az állomáshoz és Rue fel is vesz egy csúzlit, különböző célpontokra céloz. Sosem hibázza el.

"Nagyon jó vagy!" dicsérem meg. Feltűnik, hogy a 3-as körzet fiúja is őt nézi. Olyan közel vagyok hozzá, wow. De még mindig nincs időm ezen gondolkodni. De amikor elkezdek elfordulni, látom a szemem sarkából, hogy engem néz. Próbálom felidézni a nevét, arról az időről, amikor a visszajátszásokat néztem.

"Noah" jut eszembe suttogva. Kitágulnak a szemei, ami csak még aranyosabbá teszi és én meg csak bámulom. "Oh.. um..."

Rue már el van foglalva. Az állomás gardedámja észrevette, hogy "szakértő" -ahogy ő hívja- a csúzli használatban, és tanít neki még pár technikát és képességet.

"Igen, Noah a nevem" mondja a fiú óvatosan. Nem mély, és nem is magas a hangja, viszont valamiért nagyon jól cseng. Lágy, mégis erőteljes. Biztos vagyok benne, hogy túl sokáig bámultam, de ki is rángatom magam a transzból.

"Prim vagyok" mondom.

"Szóval, mennyi vagy, 12?" kérdi.

"Jah.. és te?"

"Épp néhány hete lettem 14."

Hosszú szünet.

"Szóval... használtál már csúzlit?" kérdi. Rázom a fejem, hogy nem.

"Gyere, hadd tanítsam meg." mondja. Felvesz egy csúzlit és nekem adja. A procedúra közben a kezeink összeérnek és érzem, hogy ég. Mármint nem szó szerint, de értitek. A meglepetésemben elrántom a kezem, de a csúzlit elveszem.

"Tehát, így tartod, és aztán..." Noah folytatja a magyarázást, arról, hogy hogyan kell helyesen használni egy csúzlit. Nem igazán a szavakra, inkább csak a hangjára figyelek. És figyelem a mozgását is. Nagyjából másfél fejjel nagyobb nálam, nem túl sovány, vagy duci. A mozdulatai gyorsak és finomak. amikor megmozdul, a bozontos barna haja olyasformán a szemöldöke felé hullik, oldalra.

"Figyelsz egyáltalán?" követeli.

"Oh, oh bocsi. Csak... egy kicsit... elvesztettem a fonalat. Mármint a gondolataimban."

Szünet.

"Oké, akkor gondolom csak egy kicsit jobban kell segítenem. Mi lenne, ha szavak helyett, inkább mozdulatokkal tenném?" Nem is várja meg, hogy válaszoljak. Egy követ a csúzlimba tesz, majd mögém áll. Megfogja azt a kezemet, amelyik a csúzlit fogja, puhán és gyengéden hátrahúzza. Bizsergést érzek.

"A jobb lábadat rakd egy kicsit hátrébb" mondja. És így is teszek. Aztán irányítja a kezemet a csúzlival egy gyors, egyenes mozdulattal, így ő/én kilövi/kilövöm a követ a célpontra. Nem találja el a közepét, de legalább eltalálja valahol.

"Nem rossz" dicsér meg. Vigyorgok.

"Ez a te érdemed" válaszolom. Kicsivel később Rue is visszajön, gondolom itt az ideje átmenetileg búcsút venni Noah-tól.

"Majd még találkozunk" mondja.

"Hát persze" válaszolom, amint Rue és én elsétálunk a csúzlis állomástól. Egy álmodozó állapotba kerülök, és nem nagyon figyelem, hogy merre megyek, nem hogy Rue-ra figyeljek. Tetszek vajon Noah-nak? Hát, semmi jelét nem mutatja, szóval nem hiszem. Nem tudom... de mi van, ha mégis? Áh, nem lehetséges...

"Prim! Föld Primnek~!" kiált fel Rue, miközben integet a kezével az arcom előtt. Elszakadok a gondolataimtól és ahogy felnézek, látom, hogy majdnem belesétáltam a 2. körzeti lányba, Clove-ba. Egy éles kést tart a kezében és a kifejezése olyan... vad. Rám bámul, ami megfélemlít. Gyorsan bocsánatot kérek és elmozdulok onnan.

"Ez nagyon ijesztő volt" mondom Rue-nak, amikor hallótávon kívülre érünk.

"Oh ne aggódj, tudod, hogy nem bánthatjuk egymást a Viadal kezdete előtt." mondja Rue.

"A Viadal kezdete előtt" motyogom az orrom alatt.

"Mennyi napunk van még?" kérdem.

"Három nap a kiképzésből, majd még egy kevés, és lejár az időnk." válaszolja Rue. Feldolgozom a gondolatot a fejemben.

"Akkor jobban tesszük, ha folytatjuk a gyakorlást" mondom végül egy hosszú szünet után.

A menedék-készítő központ felé vezető utamon látom, hogy Peeta az álcázó állomásnál van, festi a karját. Nagyon jól megy neki. Leveleket festett, amik között egy bizonyos szögben betörnek a napsugarak. Nagyon valósághű.

Mielőtt feleszmélek, már végzünk is a menedék készítéssel. És a következő három napban csak megyünk állomásról állomásra, és olyan tudásra teszünk szert, ami esetleg jól jöhet az arénában. Hamarosan már el is jön a privát értekezlet, amikor találkozunk a Játékmesterekkel, akik lepontoznak minket.

Megfigyelem a szobát. Van egy nagy tornacsarnok és körbe a szélénél megemelt állások, ahonnan figyelnek a Játékmesterek a hosszú, lila köpenyükben. Váltogatnak a mi, azaz a kiválasztottak figyelése és azon ételek evése között, amit a számukra készítettek, és avoxok szolgálnak fel. Körbenézek és felfedezem Laviniát a háttérben.

Minden kiválasztottnak most ebédelnie kell az asztaloknál. Természetesen a 4 hivatásos együtt ül, szoros körben. Körbenézek, és mindenki más jóformán magában eszik. Rue és én úgy döntünk, hogy együtt ülünk le. Majd Peeta is társul hozzánk. Rue megkérdezi, hogy Tresh, a körzettársa, is az asztalunkhoz ülhet-e, amibe beleegyezek. Aztán én kérdezem meg, hogy Noah-t idehozhatom-e és ebbe pedig Rue természetesen beleegyezik, így tehát 5 főssé növekszik az asztalunk létszáma, olyan emberekkel, akik most találkoztak egymással először, és egy nap majd megpróbálják megölni egymást.

Nem igazán beszélgetünk evés alatt, de tudomásul vesszük a másik jelenlétét, és alkalmanként pillantásokat váltunk. A szemeim találkoznak párszor Noah-éval, de tudom, hogy mindez nem jelenthet semmi különlegeset.

Aztán jönnek a privát értekezletek, ahová a körzetekből először a fiút, majd a lányt hívják be. Az első körzettel kezdve, és a 12.-kel bezárva, ami azt jelenti, én leszek az utolsó. Rue-val ülök egészen addig, amíg elérkezik majd az ő ideje. Nézem, ahogy Noah elmegy, és az idő nagyon gyorsan elszalad. Hamarosan Rue-t hívják, amivel Peeta és én maradunk már csak a szobában. A vállának dőlök.

"Nem bírom elhinni, hogy holnap már Viadal." mondom neki. Azt kívánom, bárcsak Katniss itt lenne, hogy megnyugtasson, de erre Peeta is képes.

Megdörgöli a karomat és hagyja, hogy kényelmesen neki dőljek, és nyugtató szavakkal csendesít le. Katniss-ről beszél, az otthonunkról, arról, hogy néhány napon belül vége lesz az egésznek, és hogy teljesen rendben leszünk. De most már Peetát is behívják, így egyedül maradok. Ki- és belélegzek és újra átgondolom, mit fogok mutatni nekik. Gondolom használhatnám a csúzlit, hogy felhívjam magamra a figyelmet, aztán talán... nem tudom. Úgy értem, ez nem olyan, hogy embereket tudjak előttük gyógyítani, vagy bogyókat és növényeket csoportosítsak, az nem élvezhető. Úgy döntök, hogy majd futok egyik pontról a másikra és elrejtőzök. Oh tudom már. Szóval először szerzek egy csúzlit, majd elbújok. Aztán futok egyik helyről a másikra és aközben lövök a célpontokra. Kicsivel később engem is behívnak és pont azt teszem, amit kiterveltem. Fogalmam sincs arról, hogy vajon néznek-e egyáltalán, de gondolom arra azért képesek voltak, hogy leírjanak nekem egy pontot. És muszáj majd várnom, hogy ezt megtudjam.

A/N: Oké ez a fejezet hivatalosan is az eddigi leghosszabb. Minden szerzői (jó igazából fordítói xD) megjegyzéssel együtt elértük a 2800 szót, ezzel átlépve az egész sztorira vonatkozó 10 ezer szót :O.  Wooow. Na jó annyira nem és lesz ez még több is mert messze még a vége. Remélem tetszik ez a fejezet és álljunk meg egy pillanatra és legyünk boldogok, hogy a héten ez már a második fejezet. Vagy legalábbis én büszke vagyok magamra :D. A következő fejezet már nagy valószínűséggel csak a jövőhéten fog felkerülni. Addig is sziasztok.