A/N Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyit várnotok kellett az új fejezetre, azonban az angol verzió írója egy kicsit el van havazva, így új átírt fejezetet nem rakott még ki. Viszont én úgy döntöttem, hogy ettől függetlenül én a még át nem írt fejezetet lefordítom, aztán amikor kirakja átírva, újrafordítom én is. Nah de elég is ennyi a bevezetésből. Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet (is).

Note: Ez a fejezet már az újraírt változatról van fordítva.

Lehetséges, hogy ugyanaz a rémálom gyötör immár másodjára? Biztosan, mert mostmár másodjára álmodom ugyanazt. Ez csak egy álom, annak kell lennie. Kétségbeesetten becsukom a szemem, azt remélve, hogy Kökörcsin mellett ébredek fel, azt remélve, hogy a durva vászonanyagon találom magam.

Nincs ekkora szerencsém. Kinyitom a szemem, és kristály tisztán látom, mi történik. Úgy érzem, minden vér kiszáll a fejemből. Hallom, hogy az emberek körülöttem nem épp boldogan súgdolóznak. Hát persze. Nem igazságos, hogy egy kicsi és gyenge 12 éves kerül abba az Arénába, ami tele van gyilkolásra képzett 18 évesekkel. Hát persze. Nem igazságos, nem is valószínű, mégis úgy tűnik, ez az a valóság, amit én élek.

Az oldalamon az öszzekulcsolt kezeimmel veszek egy mély lélegzetet, mielőtt merev, kis lépésekkel előrelépnék. Egyik láb a másik után, egyik lépés a másik után - érzem, hogy minden lépéssel egyre gyorsabban lépdelek. Gyorsan elsétálok a 13 és 14 évesek mellett, majd azon kapom magam, hogy Katniss mellett sétálok. A könnyeim ki akarnak folyni, ahogy a rövidke, 12 évnyi életem alatt, valószínűleg utoljára elsétálok a nővérem mellett.

"Prim! Primrose!" Kiált fel Katniss, a szavai visszhangoznak a téren. Érzem, hogy a kezei megmarkolják a csuklómat, és egy nagy ölelésbe húz. "Primrose, nem kell, hogy elmenj. Maradj itt Anyával. Önként jelentkezek helyetted."

"Katniss" Sikerül kinyögnöm. Mindöszze két kicsiny szótag, de ez a kettő a világot jelenti számomra. "Katniss, kérlek. Ne tedd. Nem tudok nélküled élni." És mielőtt hagynám, hogy kifollyanak a könnyeim, elhúzódok tőle, és mereven folytatom az emelvényre vezető utamat.

Effie pont olyan vidám és pattogós, mint mindig. Üdvözöl a színpadon, és maga mellé állít, amikor ő a hibátlan és ápolt kezével a mikrofon felé nyúl. Kinézek a közönségre, és érzem, hogy az egész Körzet engem bámul. Valamilyen oknál fogva az egyik lányra nézek, aki mellettem állt, a közönség hátsó részében. Arra a lányra, aki rám mosolygott, pont az előtt, hogy kihúzták volna a nevem. Fájdalmas rá nézni, úgyhogy hagyom, hogy a szemem céltalanul pásztázza a többi embert.

"Nagy tapsot a női kiválasztottunknak, Primrose Everdeennek!" Effie tapsol, ezzel buzdítva minket, hogy csatlakozzunk. Senki mem teszi. Miért is tennék? Hirtelen mozgást vélek felfedezni a tömegben. Katniss az. Végignézem, ahogy a három középső ujját az ajkával megérinti, majd felém emeli. És egytől egyig mindenki követi a példáját. Mindenki kivéve a kamerásokat, őröket és a kapitóliumi kísérőket. Nézem, ahogy Rory is így tesz, de képtelen felnézni. A cipőibe éget lyukat a szemével. Három ujj. A Körzetünk jele ami köszönetet, megbecsülés és búcsúzást fejez ki.

Ami megtöri ezt a pillanatot, az nem más, mint a részeg Haymitch, aki az arcán egy lusta mosollyal, felém botorkál. Megfogja a vállamat, és végignéz rajtam, engem kényelmetlen helyzetbe hozva. Próbálok elhúzódni, de a markolása meglepően erős.

Egy zavaros suttogásban kijelenti: "Tetszik nekem." Majd hangosabban, a kamerák felé fordulva dörgi: "Tetszik nekem a kölyök!" A kamera felé botorkál, előttünk oldalra dőlöngélve, de leesik az emelvényről, és elájul.

Eléggé örülök annak, hogy mekkora figyelmet öszpontosít magára. A figyelem ezzel elkerül engem, helyette a pánikoló közönség felé öszpontosul. Ahogy a kamerák követik, veszek egy mély levegőt, és összegyűjtöm a bátorságomat, amit úgy tűnik, valahol a tömeg közepén elhagytam. A tömegen és az épületeken túlra nézek, a látszólag határtalan hegyekre. Gyönyörűen néznek ki az ég kékje, szürkéje és felhői előtt. Felhő. Felhő borítja a horizontot és még azon túl is.

"Micsoda egy izgalmas nap." Jelenti ki Effie. A hangja olyan, mint amit egy gyerektől hallhatunk, Karácsony reggel. Ami egy igazán izgalmas nap, nem úgy mint a mai. Próbálok nem sok időt tölteni a negatív gondolatokkal. Visszanézek az égre, mivel az segít abban, hogy ne foglalkozzak annyit a fenyegető halálommal. Az egyik felhő nyúl alakú. Szeretem a nyulakat.

"És most következzenek a fiúk." Mondja Effie a másik tál felé szökellve. Szökellve. Nem bírom elhinni, miért lelkesedik ennyire. Majdnem hallható a kezének mozdulatai, ahogy a tálban kotorászik, egyetlen cetli után kutatva. Csak nehogy Rory legyen. Kérlek, hadd legyen Rory biztonságban. Nem érdemel meg semmit sem ebből. Visszatérek oda, amikor a szemem pásztázza a tömeget. Nem érdemli ezt meg. De én sem.

Gondolom valamennyi szerencsém még maradt, mert amikro Effie visszaugrál a színpadra, nem az ő nevét mondja, hanem "Peeta Mellark!"-ét. Ő egy hamvasszőke hajú, közepes magasságú, zömök testalkatú fiú. Felismerem, ő a fiú a pékségből. A sápadt kék szeme tele van félelemmel. Pont mint egy szarvas a reflektorfényben. Próbálom nem túl hosszan bámulni. Hagyom, hogy a szemem visszahulljon a cipőmre, a cipőre, amit kétség kívül Anya választott ki nekem este. A szülők tömegében próbálom megtalálni, amögött a kötél mögött, ami a gyerekeket zárja körbe. Meglátom Kökörcsinnel a kezében.

"Van önként jelentkező?" Kérdezi Effie. A szememmel megtalálom Katniss-t, amikor kinyitja a száját, de én erőteljesen megrázom a fejem. Kérlek. Már így is elveszítettem Apát. Nem lehet, hogy téged is elveszítselek.

"Oh hát akkor" Mondja Effie, és visszapattog az Undersee polgármester melletti helyére. Ő feláll, és betölti Effie helyét az emelvényen. És szavalja is a Hűtlenségi Egyezményt.

"A felkelésért fizetve, minden körzetnek ki kell állítania egy fiút és egy lányt 12 és 18 év között, a nyilvános "aratáson". Ezeket a kiválasztottakat a Kapitólium felügyelete alá kell szállítani. Majd egy nyilvános arénába, ahol élet-halál harcot vívak, addig amíg már csak az egyedüli nyertes marad. Mától fogva mindörökké hallgasson ez a látványosság az Éhezők Viadala névre."(az angol író szerint ez elhangzik a filmben, azonban én ezt nem találtam meg. Így ez nem az eredeti formája a Hűtlenségi Nyilatkozatnak, mindössze egy szabadfordítás.)

Az Éhezők Viadala. Katniss egyszer elmondta már a  éleményét arról, hogy a Viadal valószínűleg nem a legjobb módja a Körzetek kontrollálásának. De eddig működött. Miért ne tenné most is?

Felnézek Peetára, a szemei sugallják, meg vagyok rémülve. Emlékszem, hogy egyszer, amikor a családunk majdnem éhenhalt, Katniss hazaért, tetőtől talpig megázva az esőtől, és két vekni meleg kenyérbe kapaszkodott, mintha legalábbis az életébe kapaszkodna. A kenyér a pékségből jött. Meg voltak égve, és meg is áztak, de az a két vekni kenyér mentett meg minket az éhhaláltól. Azok voltak azok, amik életben tartottak minket. Peeta biztos csodás dolgokat tud sütni. Gondolom magamban. Nem érdemli meg azt, hogy itt álljon, nem jobban, mint bárki más a tömegből. Megráncolom a homlokom. Semelyikőnk sem érdemelné ezt meg.

Nem tudom megállni, hogy az otthon hagyott ételre ne gondoljak. Az ételre, ami a feltételes lakomára kéne, hogy sikerült meg egy aratáson túljutnunk. De előre ittunk a medve bőrére. Nem megyek ma haza. Nem, nem fogok hazamenni, viszont Anyát és Katniss-t egy üres szék és asztal várja otthon.

Valaki megrázza a vállam. Undersee polgármester az. Mutatja, hogy fogjak kezet Peetával, így ezt tesszük. A szemeink találkoznak, és érzem, hogy megnyugtatóan megszorítja a kezem. A keze puha, meleg és nyugtató.

A többiek felé fordulunk, felszólal a himnusz, és ezzel vége is az aratásnak. Csak néhány hét, és mindketten halottak leszünk, Peeta is és én is. Remélhegőleg valaki más megöl, még mielőtt neki kéne megtennie. Nagyon remélem, hogy így lesz. De végülis a remény nem nagyon állt mostanában az oldalamon.